Pesti Napló, 1920. február (71. évfolyam, 28–52. szám)
1920-02-14 / 39. szám
Szombat ApponyiPiertJavaslatai "^Tegnap délután gróf Apponyi Albert átadta a békekonferencia megbízottjának a magyar ellenjavaslatokat az entente békeföltételeire. Száraz, számszerű adatokkal és hivatkozással egy ezeréves történelemi tamilságifíra, valeimánt a természetes földnyi dílf etnográfiai tényekre, bizonyítja &nfr"fl?f)ponyi, hogy Magyar Szánféjj100 traOLasa összeegyeztethetetlen a nemzetiségi elvvel és az entente által öt esztendőn át háborús célként hirdetett önrendelkezési joggal, hogy mohó szomszédaink követeléseinek teljesítése gazdaságilag egészen lehetetlen állapotokat teremtene, mert nagy területeket vágna el a természetes gazdasági forrásaiktól és sok vasutat és vizi utat egyszerűen hasznavehetetlenné tenne. Az entente-tervezet határai a magyarok millióit szolgáltatja ki a románok, csehek és szerbek imperialista, elnyomó politikájának. Gróf Apponyinak bizonyára rendelkezésre álanak a pécsi, nagyváradi és temesvári eseményekre vonatkozó hiteles adatok, ő elmondja majd a békekonferencián, hogy a „hódítók" hogyan tisztelik az ottrekedt magyarok jogait. Pécsett a magyarok a szerb hatóságok tudtával és beleegyezésével polgárőrséget szerveztek, hogy a szerbek kivonulása után legyen megbízható közbiztonsági szolgálat, míg a nemzeti hadsereg átveszi a várost. Ez a szervezkedés szükséges volt Egy szép napon aztán a szerbek lecsukták a magyar polgárság vezető embereit, mert " fegyveres összeesküvést" szőttek a szerb állam ellen. A ártatlanul halálra ítélt urak az esetet megelőzőleg állítólag egymás között arról beszélgettek, mikép lehetne Nagyváradon a román csapatok elhíresztelt kivonulása esetén a bolsevizmus kitörését megakadályozni. Nagyváradom a románok bevonulása előtt tizenkétezer bolseviki katona volt felfegyverkezve és hogy nagyobb vérfürdő nem támadt, csak annak köszönhető, hogy ezt ez Erdélyből oda menekült magyar csendőrök az éppen most halálra itélt tisztek vezetése alatt megakadályozták. Hogy ezek az urak, akiket a vörösök már egyszer halálra ítéltek, nem szeretnének még egyszer a vörösök kezére jutni és hogy ez ellen védekezni akartak, ez csak természetes. Ezek csak szemelvények. Végtelen lenne az a sorozat, ha minden esetet megemlítenénk, amiről tudunk. S a brutalitások és üldözések napról-napra fokozódnak, amint a románok idegessége növekszik. Rettenetes sorsa van a megszállott területek lakosságának, de reméljük, hogy a művelt Nyugat közbe fog lépni, hogy a románoknak a Balkánt is megszégyenítő eljárása végre megszűnjék és hogy a békeszerződés által még oda nem ítélt terület magyar honpolgárai fölött román bíróságok hadijogokat ne alkalmazhassanak akkor, amikor sem hadiállapotról, sem hadműveleti területről nem lehet szó. X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X "X X X X X X X X X X X X X X X X XX X X X X X Nagyvárad, Temesvár, Pécs tragédiája A legembertelenebb erőszakoskodások ez év január közepén Temesvárott kezdődtek meg, ahol 180—200 személyt — akik közül csak hét volt felnőtt ember, a többi iskolásfiú — rémképek alapján letartóztattak. Az esetre mulatozó diákok adtak okot, akik borközi állapotban nyilvános helyiségben magyar dalokat húzattak a cigánynyal. Egy román detektív megfenyegette őket, mire az ittas diákok azt felelték: „Nem félünk tőletek. Ezért a románok lefogták a diákokat és szeges ostorral verték, tüzes vassal kínozták őket, hogy vallják be, ki a szervezőjük. A szerencsétlen gyerekek, hogy a fennhaláltól meneküljenek, sportegyletük alelnökét jelölték meg, aki szintén tanuló, mint aki az egyletet vezeti. A románok ezt is lefogták, kínozták. Kénytelen volt így egyik tanárjuk nevét felemlíteni, aki a sportegylet elnöke. Ez így ment addig, amíg a detektívek a kínzásba belefáradva, a kétszáz letartóztatással megelégedtek. A megkínzottak közül egy a fájdalomtól megörült, egy pedig meghalt; az életben maradottak közül többeket felakasztással fenyegetnek. Kolozsvárott egyik paphoz beállított, egy civil azzal, hogy a románok üldözik és segítségért könyörgött. A lelkész pénzbeli segítséget nyújtott neki. Hálából a kérelmező félóra múlva mint román tiszt jelent meg a papnál és letartóztatta. Garbai és társai volt kommunista vezéreket a románok arra akarták felhasználni, hogy a magyarokat kommunista puccs megkísérlésére vegyék rá, hogy így azután ellenük minden eszközzel felléphessenek. Ennek elérésére megengedték nekik, hogy a vasúti műhelyben a munkásokhoz beszédeket intézzenek Szerencsére értesítették a munkásság vezetőit a fenyegető veszélyről és Garbait kíséretével egyetemben majdnem kidobták a műhelyből. Egy agent provocateurjök, mint a magyar kormány kiküldöttje, azt a hírt hozta, hogy Kolozsvárt kezdjék meg a fegyveres akciót. Erről beszélt a városban mindenki s a volt tisztek izgatottan keresték egymást, hogy melyikükhöz jött bizalmas éntenítés. Nagyváradon 1919 december és 1920 január havában intelligens, magyarul tudó románok nyomtatott gyűjtőívekkel mentek több magyar vezető személyiséghez, kérve, hogy adakozzanak a magyar nemzeti hadsereg javára. Több UT hitelt adott a csalóknak és adakozott, mire másnap letartóztatták őket. Legjobban jellemzi azonban a román törvénykezést és erkölcsi felfogást az a módszer, amelyyel két nagyváradi magyar urat teljesen ártatlanul halálra, egyet pedig tizenöt évi kényszermunkára ítéltek. Míg Kolozsvárt, az elrománosodás aránylag gyorsan megy, addig Nagyváradon, amely nemcsak maga, de amelynek vidéke is színmagyar, a kiutasítások eddigi módja mellett tíz év alatt sem érhetnének célt. Erősebb eszközökhöz kellett tehát folyamodni. Minthogy a rémképeket látó rablók szemében elsősorban a városban élő nyugalmazott törzstisztek és a rendőrség fölött rendelkező polgármester látszottak veszélyeseknek, ezek ellen a legagyafúrtabb eelfogásokkal éltek. A jóhiszeműségéről ismert Cserey huszáralezredesnek egy látszólag magyar ember bizonyos iratokat juttatott el nagy titokzatosan, azzal a megjegyzéssel, hogy ezeket a magyar fővezér küldi neki. Cserey nem adott hitelt az illetőnek és Csécsi Nagy Imre ezredesnek adta át az iratokat tanulmányozás végett. Hogy az egész dolog agent, provocateurök munkája volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a hamisított iratok átadásától szármitott négy órán belül mindkét tisztet letartóztatták. Az V PESTI NAPLÓ 1920. femuár 14. ^ Nyers erőszak állapította meg határainkat Neuilly, február 13. (Szikratávirat.) A magyar békedelegáció elnökét, gróf Apponyi Albertet, Praznovszky Iván rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert és gróf Csáky Istvánt csütörtök délután fél három órakor Gallais kapitány bevezette Henry ezredeshez, aki Laperche kapitány társaságában fogadta őket. A magyar delegátusok két részletben adták át az ezredesnek Magyarország válaszát a békefeltételekre. Az egyik részt még ma este külön kurír útján elküldik Londonba, ahol Millerand francia miniszterelnök jelenleg tartózkodik, a másik részszel Henry ezredes azonnal eltávozott, hogy a jegyzékeket a Quai dOrsayn átadja. A következő jegyzékeket adták át: egy kísérő jegyzéket, amelyben a magyar kormány általános válasza foglaltatik. A határokra vonatkozó 38 féléves nyomtatott oldalra terjedő jegyzék kivonatos tartalma a következő: A tartós és méltányos béke eszméje, melyet a szövetséges és társult hatalmak államférfiai oly gyakran hangoztattak, csak Magyarország ezeréves és természeti határainak fentartásával valósítható meg. Emellett szól a népek önrendelkezési joga is, mert mi tudjuk, hogy a magyar földön élő nemzetiségi kisebbségek nem akarnak elszakíttatni Magyarországtól, valamint a nemzetiségi elv is, amennyiben a nemzetiségek nálunk több jogot élveznek, mint amennyit a most létrejött különböző békeszerződések számukra kikötnek és e jogok még jobban kiterjeszthetők anélkül, hogy Magyarország természetes határait meg kellene bontani. A békekonferenciát határozataiban gyakran vezette a történelmi jogok elismerése is. Ebből a szempontból Magyarország földjén senki sem érvényesíthet jogot, melynek föld- és vízrajzilag egységes területét több mint ezer éve birtokolja a magyar nép s igy a legrégibb történelmi jogot szerezte meg hozzá. Éppen ezért a békebizottság azt a kérést terjeszti elő, hogy a legfelső tanács az elszakítandó területeken rendelje el a népszavazást, mely célból a fegyverszüneti szerződés sérelmével ott tartózkodó csapatok és közigazgatási hatóságok visszavonandók s a népszavazás tisztasága a nagyhatalmak és semleges országok csapatai által biztosítandó. A népszavazásra azonban ne a mai lakosság, hanem az 1918. november 3-án ott lakóhelyiyei bírók bocsájttassanak. A békeszerződés tervezetében kijelölt határok sem a néprajzi viszonyokat, sem a történelmi jogot nem veszik tekintetbe, hanem egyszerűen stratégiai határok, melyek Magyarországot védtelenül kiszolgáltatják szomszédai kénye-kedvének és egyedül az önző hóditóknak termékeny területek utáni mohó vágyéit elégítik ki. A határok mentén 58.000 négyzetkilométer olyan terület szakíttatik el Magyarországtól, melyen 3.825.000 színmagyar lakos él. A cseh határ, ott, ahol természetes határt alkot, a legdurvábban sérti a nemzetiségi elvet. A Duna és Ipoly vonalán 471.000 magyart kebelez be a cseh államba. Az ott lévő szent magyar városok pedig gazdasági érdekszférájuktól elvágva, csak, hamar elvesztik minden jelentőségüket. Pozsony, Magyarország védőbástyája Nyugatrég földrajzi fekvésének köszönheti fejlődését, mely a kis magyar alföld, a Vág és a Duna völgye, valamint a Dunántúl felé való közvetítő kereskedelemre tette hivatottá. A cseh-szlovák államban elveszti ezt a szerepét. Felsőmagyarországgal külön jegyzék foglalkozik, de itt is felsoroltatik a magyar iparnak vesztesége (papír 98,8 százalék, vas 80 százalék, üveg 70 százalék, vegyiipar 72 százalék), mely nem gyarapítja a cseh ipart, lévén ez hasonló ipar- ágakban mindenképpen versenytársa Felsőmagyarországnak. A cseh határ 30 kilométernyire közelíti meg Budapestet, amikor Nyugatmagyarországnak Ausztria számára való megítélésénél nagy szerepet játszott az a meggondolás, hogy ellenesetben Bécs városa csak 40 kilométernyira lenne a magyar határtól. A Romániának ítélt terület 50.8 százaléka román, 38.5 százaléka magyar, 10.6 százaléka német. A műveltségben a többi népnek mélyen alatta álló románok tehát alig valamivel vannak többségben. Nyugaton, és keleten a magyar elem uralkodik ' 70—80 százalékos többséggel. Erdély problémáját csak a VIII. jegyzékben foglalt autonómia tudja megoldani. A roplján határvonal mentén 50—90 kilométer színes sávban 153 színmagyar község és 64 magyar, többségű város szakíttatik el Magyarországtól. Szatmár-Németi (94.9 százalék magyar lakossal), Nagyvárad (91.1 százalék magyar), Arad (73 százalék magyar) épp úgy tönkremennének, mint a határon bell fejévő Debrecen, miután létfeltételük mindannyiuknak az Erdély és az Alföld közötti sritközi vesttés. Feltéve, hogy az entente nem akarja az általa hirdetett legnemesebb elvet, a népek önrendelkezésének elvét alkalmazni, akkor a gazdasági tényezők tekintetbevételével kiegészített nemzetiségi elv alapján a Bihari-hegység gerince, a régi erdélyi határ, lenne az a vonal, amelyik egyedül alkalmas arra, hogy határul szolgáljon. A Bánátot illetőleg úgy a románok, mint a szerbek és svábok kimutatták már annak szétválaszthatatlan egységét, amelyiktől Krassó-Szénymegyét sem lehet elkülöníteni. Nyugatmagyarországgal külön jegyzék foglalkozik. Itt rámutatás történik arra, hogy ősi magyar terület s német lakói később vándoroltak be. A Németausztria élelmezéséhez való hozzájárulása pedig merő illúzió. Amit eddig nyugat felé exportált, annak, legnagyobb részét keletről kapta. E területre nézve maguk az osztrákok kérték a