Pesti Napló, 1921. december (72. évfolyam, 270–294. szám)

1921-12-01 / 270. szám

» i 8 . 4 Michaelis II. Vilmos annexiós terveiről .... ...... 1. . - » . - f - '•»»•* J.J volt német kancellár emlékiratai emlékiratok Jeshaelis, aki 1917' rbirodalmi kancellek sorába e testes Staat und Volk. megirja emlékezéseit. Michaelis nem művelt csodákat és a három hónap alatt, amelyet a német állam és így a központi hatalmak élén eltöltött, meglehetős szürke férfiúnak bizonyult. A pápa békeakciója ••feltehé! "Kancellársága a háború egyik , legfontosabb idejére esett. Komoly kilátások votak akkor a békére. Bethmann-Hollweg te alább is élete végéig meg volt győződve arról, hogy ő ébben az időben megteremtette volna a békét. Wallusendorff nem buktatja meg. Ekkor avatkozott be a világháború véres tengerébe a pápa, békealterója, amely főbb vonásaiban már ismeretes, de amelynek történetéhez Michaelis még néhány újabb részlettel szolgált 1917 szeptember 5-én megérkezett Belgiumba Pacelli nunciusnak egy irata, amely felvilágosítást kért „a császári kormány szándékairól Belgium függetlenségét és Belgium kártalanítását illetőleg." A nuncius jegyzékét kisérte az angol kormánynak egy a pápai békeakcióra vonatkozó válasza, amely a következőképpen hangzott: — Nem volt még alkalmunk, hogy megtanácskozzuk szövetségeseinkkel Őszentségének a jegyzékét. Véleményünk szerint semmiféle kezdeményezés sem látszik kilátásosnak mindaddig, amit a központi hatalmak és szövetségesei hivatalosan nem nyilatkoznak azokról a célokról, amelyeket a háborúval el akarnak érni, valamint a jóvátételekről és helyreállításokról, amelyeket elvállalni készek, úgyszintén azokról az eszközökről, amelyekkel a jövőben meg lehet váltani a világot a jelenlegi borzalmak megismétlődésétől. Koronatanács a Bellevue-ben. Szeptember 9-én 11. Vilmos összatért Berlinbe és 11-ére a Bellevue-kastélyba,koronattanácsot hívtak össze. A 10-ről 11-ére virradidi éjszakán a császár expozét küldött a kancellárnak, amelyben visszavonja azta szándékát, hogy tárgyal az angol békejavaslatokról. Michaelis úgy vélekedik emlékirataiban, hogy a tengerészét hangolta át a császárt. A császár kifejtette ebben az expozéban, hogy 1915/ 16-ban kifejezetten azt hangsúlyozta ,a haditengerészet előtt, hogy a harc Flandria partjaiért falyik. Mik pedig ha .ez .a hadkr.1. elvész, azt fogják mondani, hogy: Skagerrak hiábavaló volt! Legalábbis ZeeMiggét fceil birtokbön vedni* •• A koronát a 11 ácsban Hindenburg és Li , . 'fyrll IcmPntMafriatt mttermi partokrul,'''' ffoftzenaorff azonban makacsul küzdött érte. A császár azt mondotta, hogy változott helyzet előtt állanak és hogy módjukban van pozitív békeajánlatról tárgyalni. Azután hosszú és zavaros külpolitikai szemlét tartott,amelynek lényege az volt, hogy a belga királyságot vissza lehet állítani, de Zeebrüggének nem szabad angol kézbe kerülnie. Az Északi-tengeren feladott pozíciókért pedig cserébe meg kell kapniok Valonát és Korfut flottabázisnak. Szóbakerült a koronatanácskozáson az általános leszerelés kérdése is. 11. Vilmos hosszan gondolkodott ezen a kérdésen, de aztán kijelentette: —• Ilyesmibe nem egyezhetik bele egyetlen porosz király sem. Michaelis emlékirataiból kiderül, hogy a német legfelsőbb hadvezetőség már akkor lemondott a győzelmes béke minden reményéről. Michaelis erről ugyanis így ír: — A nyugati fronton 1917 augusztus végén tett látogatásom alkalmával valamennyi hadvezér egyetértően azt mondotta, hogy ha én hamarosan meg tudom teremteni a becsületes békét, ne befolyásoltassam magamat semmiféle követeléstől. A front ugyan kitart, erről jótállanak, de nincs elegendő emberük. A legénység sohasem jut pihenéshez és az idegek már nem állanak ellent oly erősen, mint azelőtt. Dehát senki sem tett semmit. "Az annexiós terveket állandóan fentartották v így korlátozták a hadihelyzet szerint, de sohasem mondtak le róluk teljesen. II. Vilnius szét akarta kergetni a birodali gyűlést Van még egy érdekelt passzus Michaelis emlékirataiban, ahol ugyanis röviden arról ír, hogy a császár egy alkafíyuunyt el akarta kergetni az egész birodalmi gyűlé A császár előtt a Vorwärts című lapnak egy kivonata feküdt, cikk, melynek címe volt: „Nagynémet agitáció a hadseregben. .4 kormány rossz napja." Ez a cikk kirohanást intézett ellenem és a hadügymátnasszter ellen, — írja Michaelis. — A császár ehez a cikkhez ezt az oldal jegyzetet írta: „Legközelebb el kell kergetni a birodalmi gyűlést, vezetőit pedig felségárulás miatt a haditörvényszék elé kell állítani, mert bábom van." Michaelisz részletesen foglalkozik ezzel a margójegyzettel és azt akarja bizonyítani, hogy a császár nyilván nem vette komolyan jegyzeteit. Azt mondja többek közt, hogy akál ,csak azért sem lehet komolyan venni e jegyzeteket, mert a császárt gyakran jellemezte az érzéseknek valami fiatalosélénksége. * • (Saját tudósítónktól jlentek meg Berlinben. - ben három háborús horát volt, szintén beállt az kötetben, melynek címe: Eine Lebensgeschichte' - sna k Hazai Samu, volt honvédelmi miniszter előadása a nemzeti erőről (Saját tudósítónktól.) A Katonai Irudomány-és Kaszinó-Egyesület ismeretterjesztőelőadásainak idei sorozatát báró Hazai Samu vezérizedett nagyértékű előadással nyitotta meg „Nemem erő és. történelem" címen. Mindenekelőtt megállapította, hogy a nemzetek nagy életfolyamatában, a hazát szerző és megtartó erő mindig a nemzeti érzület. A létért folytatott küzdelem békés gazdasági vagy fegyveres katonai harcai mall mindenkor azok a nemzetek győzedelmeskedtek, amelyeknek nemzeti önérzete intenzívebb, hatalmasabb volt. Gyűjtenünk kell tehát nemcsak anyagi, de szellemi és erkölcsi tőkéket is. Idegen szuverén nemzetek barátságát kell keresnünk, harmonikus bel- és külpolitikát folytatnunk. A köztudatba fát kell vinni, hogy a haza mindantynyiunké s ebből a tényből mindannyiunkra egyforma kötelezettségek háramlanak. Az állami élet feltételeinek hű betöltése az igazii hazafiság. Az e téren uralkodó tudatlanság fő oka az, hogy a nemzeti erő mibenlétét, annak elméletét sehol sem tanítják, pedig, ezt, a nemzeti erőt meg kell teremteni tanítás útján, kezdve a legalsó fokon. A partikularizmus és közömbösség: bűn. Az emberek eddig nem igen értették meg a történelmet, sem annak tanulságait nem respektálták. . Történelmi visszapillantásai során aztán megemlékezett az előadó von Goltz német ezredesnek ,— aki a világháború alatt a török haderő főparancsnoka lett — „Das Volk in Waffen" című, 155-i-ben megjelent könyvéről. Goltz már akkor feszülten várta a jövő nagy háborúját, amelyet irtózatos harcnak jósolt, de éppoly borzalmasnak jelezte a nyomában jövő nyomort is. A lezajlott világháború — úgymond !— a hazugság, a hitegetés, a félrevezetés, a az utána következett nyomort mindanyligian érezzük, legyőzöttek és győztesek egyaránt. Tortenelmi tény, hogy a háborút követő zavarban és nyomorban a felforgató elemek és törekvések, valamint a laza erkölcsűek kerülnek felszínre. Másik nagy tanulsága a háborúnak, hogy a hazugság, a hitegetés, a félrevezetés, a politikának ez a hatalmas eszköze, ellenségeinknek teljesen a kezében volt s az ebben a háborúban diadalt aratott. Sikerült nekik elhitetni mindent és mi hittünk nemcsak az ő humanizmusukban, hanem hittünk abban is, hogy mi kegyetlenek vagyunk és mi vagyunk a háború okozói. Pedig Newton lord hatheti tanulmányútjáról hazatérve, azt mondta az angol parlamentben, hogy „a trianoni szerződés éppoly igazságtalan, mint esztelen!" Az elmondottakból azt a konzekvenciát vonta le előadása végén fiatal vezérezredes, hogy a hiszékenység hazafiatlan, bűnös cselekedet. Mindenekfölött fontos azonban a nemzeti erő meggyökereztetésében: a nevelés szerepe. Az előttünk lezajlott nagy időkből pedagógusainknak kell a legtöbb tanulságot levonniuk és így kialakítani a jövő magyar nemzedéket, amely majd tudni fogja, hogy nem elég bátran meghalni a hazáért, de éppen olyan kötelesség okosan és bölcsen élni is érte. A gondolatokban gazdag, magas színvonalú előadás befejeztével a jelenlevők lelkesen ünnepelték az előadót. / 4 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1921 decemer 11 Az osztrák Képviselőház raltj a velencei egyezményt Schoberbocsánatot kér Magyarországtól Bécs, november 30. A képviselőház szerdán meghallgatta a külügyi bizottságnak a velencei jegyzőkönyv jóváhagyásáral vonatkozói jelentését és az egyezményt jóváhagyta. Ezzel — minayr előadó megjegyezte — a velencei jegyzőkönyv államszerződéssé vált és úgy nemzetközi jogi tekintetben, mint befelé is, törvényerőre emelkedett. Az előadó egyébként megállapította, hogy az osztrák törvényhozás csak az entente súlyos nyomása alatt járul hozzá a velencei jegyzőkönyvhöz. Az előadó után Schober kancellár emelkedett szólásra, aki rámutatott arra, hogy a velencei egyezmény ratifikálására vonatkozó kormányjavaslat azt a célt szolgálja, hogy kivezető utat mulasson abból a politikai válságból, amely Európa békéjét időnként súlyosan fenyegette. Ha a soproni népszavazás — mondotta a kancellár — Ausztria hátrányára dőlne el, aákkor ez nagy szomorúságot okozna Ausztriának. Ausztria egyébként önként sohasem mondott volna le Sopronról a lakosság akaratának megkérdezése nélkül. A kancellár ezután részletesen fejtegette Ausztriának Magyarországhoz való viszonyát és annak a reményének adott kifejezést, hogy ha Sopron sorsát a népszavazás dönti el, akkor talán gyorsabban heged be az a seb, amelyet a békeszerződések végrehajtása az Ausztriával négyszázéves közös sorssal összekapcsolt szomszéd állam szívén ütött. A népszavazás elvének elfogadása Ausztria részéről abból a tudatból is fakadt, hogy a német nép szabad önrendelkezési joga Ausztria egész, államiságának megingathatatlan alapja. Magyarországon nem szabad elfelejteni azt, hogy az entente hatalmak állapították meg, hogy a nyugatmagyarországi vármegyéket Ausztria kapja hogy dr. Renner,, aki az osztrák, béke delegációt -ye-i chattife,fentinkyst istrémet nyelvt emletjék. Ausztriáhához való csatolását visszautasítja, kevésen, mert Ausztriától is elvették a német fajtestvérek millióit, virágzó gazdasági területeket és történelmi jelentőségű birtokokat, a neki it élt magyarországi vidékek közt viszont vannak olyanok, amikért éveszázadok előtt már nagy versengés folyt, mint Borostyánkő, Kismarton, Fraknó Váralja, Szarvkő, Kabold és Rohonc, amelyeket III. Ferdinánd 1617-ben az alsóausztriai rendek határozott tiltakozása ellenére Magyarországnak adott át. A békeszerződések végtelen szenvedést és fájdalmas csalódást okoztak úgy Ausztriának, mint Magyarországnak, de kérdem, mi volt a nagyobb igazságtalanság: oly sok színtiszta német lakosságú ország elszakítása a német Austriától, vagy pedig a németnyelvű Nyugatmagyarország elszakítása a magyarul beszélő Magyarországtól? Az ezer sebből vérző Ausztriai nem mondhatott le a saint germaini békeszerződés egyetlen aktívumáról és ezt ettől i a csalódásokban, oly gazdag Ausztriától nem lehet rossz néven venni. Két és fél évig vártunk és így nem tehetik nekünk azt a szemrehányást, hogy nyugtalankodtunk és türelmetlenkedttünk. A kancellár azután rámutatott a Nyugatmagyarország ügyében Magyarországgal folytatott tárgyalásokra, majd kitért azokra a „sajnálatos eseményekre", amelyek a tárgyalások meghiúsulása után Nyugatmagyarországon lejátszódtak. A magyarok részén — mondotta — látszólag mindig minden rendben volt, de csak látszólag. Az entente megparancsolta a magyar csapatoknak, hogy hagy-sák el Nyugatnagyarországot: a magyar csapatok el is "hagyták Nyugatmagyarországot. Helyükre csendőrök jöttek, akik bizony nagyon hasonlítottak a csapatokhoz. Mikor a csendőröknek is el kellett hagyniuk az országot, a csendőrök is eltűntek és az úgynevezett „felelőtlen elemek" árasztották el az országot. A csapatok, a csendőrök és a felelőtlen elemek közt való kapcsolatot a magyar kormányt maga világította meg, amidőn — mint később alkalmam lesz kifejteni — villámszerű gyorsasággal megtisztította az országot a felelőtlen elemektől. Ezek 3. felelőtlen elemek, amelyeket bandáknak is neveznek, Magyarország belsejének minden részéből rekrutálódtak. Diákok, tisztek, munkanélküliek, menekültek szaporították meg a sorokat ,és ez előtt az elvitathatlanul bebizonyított tény előtt semmivé omlik össze a nyugatmagyarországi lakosság felkeléséről szóló ,nagyon is átlátszó mese.