Pesti Napló, 1922. november (73. évfolyam, 249–273. szám)
1922-11-01 / 249. szám
3 Szerda ahol a pesti nyomorúság öltözködik (Saját tudósítónktól.) Hol van az a világ, amikor a békevilág konfekciósai húsz forintokért elegáns gavallérrá csinosították ki az egy pengőért körmölő napidíjas adójövedéki gyakornokot. Hol van az a világ, amikor szégyenkezve surrant be a kisfizetésű miniszteri tisztviselő a Laudon- és Szerecsen utcák boltjaiba, hogy potom áron vásároljon „egészen finom, uraságoktól levetett" ruhát. Ma már csak a jómódú középosztály jár ezekre a helyekre; a legszegényebbje, a kisfizetésű középosztály és különösen a nyugdíjasok és özvegyek pedig kiszorultak a városból a Teleki térre és a Szegény Piacra. E két ócskapiac között is nagy a különbség. A Teleki tér előkelőbb, a Szegény Piac pedig az a hely, ahol már nem válogat vevő. Teleki téren A vásár már a Teleki tér népszínházutcai elején kezdődik, itt lesik az eladót a „héjják". Mézes-mázos szavakkal szólítgatják a gyanútlant, akit a fényes üzlet reménye hajtott ki a „zsibajra". Keserű csalódás éri. A nadrágért, amelyért háromezer koronát remélt kapni, nevetve ígér a héjjá ötszázat. — Adja ide, nagysád, mert beljebb hármat sem kap érte. Annyi ott a portéka, mint a szemét. Ilyen nadrággal ne is fáradjon. Nekem csak véletlenül kell, egy gyermeknadrágot szabok belőle, mert én szabó vagyok. A hivatásos ószeresek beugratókkal dolgoznak és ha látják, hogy valaki érdeklődik az ócska holmi iránt, elkezdik a színjátékot. A beugrató jó árat ígér a holmiért, úgy hogy a vevő szentül meg van győződve, hogy megéri az árat. Így azután még boldog is, ha sikerül megszereznie drága pénzen „az alkalmi vételt". Az árak a minőség szerint változnak. Kalapot 300—700, cipőt 250—2000, ruhát pedig SOOO—SOOO— 15.000 korona között árusítanak. A férfiing ára 1000 korona, a női ingé 800. Panaszkodnak az ószeresek: nincs elég áru. A házakban sokat kérnek az ócska holmiért és ami a legnagyobb baj, a privát közönség maga jár ki holmiját értékesíteni. Újabban a pénzszűkére való tekintettel itt részletfizetési kedvezményt is vezettek be, csakhogy fordítva hiteleznek. A vevő kialkuszik például egy öltönyt nyolcezer koronára, de nincs csak kétezer korona készpénze. Kifizeti tehát a kétezer koronát, a többit szombatonként törleszti. A ruha pedig, míg ki nem fizette a teljes vételárat, az eladónál marad. Így tehát tulajdonképen a vevő hitelez. Jellemző, hogy a részletfizetésekről nem adnak nyugtát. Nem ist kérnek. Ismerik egymást. Szegénypiacon Ha a Teleki-teret zsibajnak nevezte el a pesti közönség az állandó zsibongástól, akkor a szegénypiacot, amely a Mester ucca és Hallér ucca keresztezésénél terül el a Ferencvárosi pályaudvar szomszédságában, némának kellene neveznünk. Idejárnak a legrongyosabbak, a legszegényebbek. A kispesti, erzsébetfalvai és a mátyásföldi baraklakók. Odahaza összeállnak négyen-öten, megbíznak egy vállalkozó szellemű üzletembert és beküldik a szegénypiacra, hogy a kis ingecskék, szakadt katonanadrágok, lyukas harisnyák és az amerikai szeretetadomány-pamutból horgolt, de már szétszakadozott lélekmelegítők fejében vigyen haza zsírt, lisztet és z sült tököt a gyermekeknek. Szerényen, szinte némán álldogálnak a hosszú sorban egymás mellett. A sor mögött vannak a „standok", a két-három négyzetméternyi területre épült deszkabódék. Az ószeresek „üzletei". Lacikonyha is van a piacon. Messze fekszik a tér az utcától, nincs bolt a közelben és reggeltől este öt-hatig bizony megéheznek az üzletfelek. Nagy is a kelendősége a „fasortnak" a gyanús külsejű hurkának és a csemegéül szolgáló sült töknek és a kifőtt, morzsolt kukoricának. Az egyik sarkon öreg, töpörödött anyóka álldogál. Megkérdi tőle valaki, mije van! — Három ingecske, rongyocskák voltak, de ki- fódtam. Jobbak mint az új, erős cérnával varrtam. Odaadom az egészet háromszáz forintért. Az érdeklődő közelebb lép, minden darabot megforgat, megvizsgál. Azután százat ígér. Az anyóka próbál alkudozni, de mikor látja, hogy a vevő távozóban van, száztíz forintért odaadja a portékáját. A másik oldalon nagy kiabálás támadt: — Lopott holmi! Fogják meg! — Szempillantás alatt ott voltak a detektívek és elfogtak egy tűzoltóruhás embert, aki új kerékpárt akart eladni. A szomszédban van egy deszkabódé, odavitték. Pár perc múlva bevallotta, hogy azndrássy úton egy üzlet elől lopta el a kerékpárt. Azt mondják, hogy a Teleki térre már nem járnak a tolvajok és az orgazdák. A szegénypiacot keresik fel. Annak azonban bírósága, sőt rögtönítélő bírósága is van. A standok tulajdonosai egyesületbe tömörültek, melynek szabályszerű tisztikara van. Ha valakit ravasz fondorlattal becsapnak, vagy túlságosan drágán adnak el valamit és hozzájuk megy panaszra, azonnal elintézik az ügyét. Ordasok a táborban Írta: Zilahy Lajos (Szépapája és Andorjás négy napi lovaglás után elérték a zimonyi tábort, ahol a császár ármádiája már farkasszemet nézett a törökkel.) SzentTakab havának huszadik napján déltájban, mikor már negyedik napja ültek nyeregben, megcsillant előttünk a Duna az őszi táj aranyködében. És a túlsó partról látszottak a halványzöld ruháju rác dombok, amiket rozsdabarna erdők kontyoztak. A Dunán innen gyöngyszürke füstoszlopok remegtek fel az égre. Andorjás felemelkedett a nyeregben és karját kinyújtva a füstoszlopokra mutatott: — Az ott a tábor! Kora délután volt, mikor megérkeztek a zimonyi tábor frissen ásott árkaihoz. Akkor már ott voltak Alvinczi, Sztárai, Eszterházi gyalogseregei, Würtemberg dragonyosai, Waldeck és Koburg vértesei, Hadik, Nádasdy, Grefen és Thirhaim huszárjai, a Bécsből iderendelt pattantyúsok, utászok és hidászok ezrei, a hadiszereket szállító szekerek beláthatatlan tábora és a sok-sok tarka, fehér, fekete, búzakék, molnárkék, sötétzöld, papagályzöld, sárga és barna katonaköntös között a feketegubás, sáncverő parasztok hallgatag tömege. Valahol messzire tompán puffant egy-egy ágyúszó. A pattantyúsok tartották arra próbáikat. Prüszkölő lovakon nyargaltak az ordonánszok és e zajló élet fölött fenn az almazöld égbolton csodálatos nyugalommal, óriás köröket írva, mozdulatlan szárnyakkal kerengtek a keselyűk. Esti menázs után a Lóki kapitány sátorában gyűltek össze a Gréfenek. Valahonnan két sípost is kerítettek és mikor már egy kicsit beboroztak, a Deinom Palkó nótájánál előreugrottak és baltenyerüket a tarkójukhoz feszítve, jobbkezüket csípőre rakva táncra rebbentek a tarsolyos huszártisztek. Szépapám idő előtt otthagyta a mulatorokat. Nehéz volt a szive, szeretett volna egyedül maradni a gondolataival. Visszament a sátorába és ruhástul leheveredett. A sátornyiláson keresztül kilátott az égre, melynek sötétkék firmamentumán lázasan és megnőve ragyogtak a novemberi éj arany csillagai. A tábor fölé mélységes csend borult. Csak egyegy messzi sátorból hallatszott elhaló muzsikaszó, középapám most úgy gondolt vissza régi életére, mint elmúlt álomra. Ellágyult szíve legrégibb gyermekkori emlékeihez tért meg. Egy kékbegyü galambhoz, mely a keze közt halt meg s amelynek sirt ásott kint a kertben, a vén szilvafa alatt. Az anyjához, akinek zsirszagu kötényéhez bujt. Egy szőrös pofájú, dühös kis fekete kutyához, amelyben pajtáskát talált. Mihályhoz, ki hosszú könyörgésre néha odaadta neki játszani az ostort. Ezek az emlékek most olyan lassan és szelíden forogtak át a lelkén, mint a szélmalom szárnyai, ha csendesen száll a pusztán az alkonyati fugalom. Az emlékek szélmalma abban az órában állt meg, azon az utolsó hajnalon, mikor már nyeregben ült a régi ház tornáca előtt. Mikor lehajolt a nyeregből és lenyújtotta a kezét Mihálynak. — Isten áigyon, szagám! Most, hogy a felzaklatott éjszaka magányosságában istennel és önmagával beszélgetett, ugy érezte, hogy igaz dolgot cselekedett, mikor irást hagyott az asztalon, hogy halála esetén a ház, a kert és minden ott maradt szegénység a Mihályé legyen. Nincs senkije a világon, Mihály az egyetlen ember, akinek a lelkében mint a gyertyaszálak égnek és világítanak majd régi gazdáinak emlékei. Ha az öreg meghal, ezek a gyertyák is kialszanak és még az ő családi neve is alámerül az elmúló idő sötétségében. Most vad fájdalommal érezte a reménytelen vágyat: bárcsak egy fia lenne, aki majdan családot alapítana, fiakat, unokákat nemzene, akik közül valaha egy is, az eljövendő idők messzeségében, egy későbbi században, régi írások közt bogarászva állattal újra meggyújtaná az emlékezés gyertyáját az ő elmerült élete fölött. Mikor Andorjás hajnal felé a sok italtól böfögve és önmagában nagyokat nevetve betántorgott a sátorba, szépapám már mélyen és halálosan kimerülve aludt. A következő napok már egyhangúbban teltek és Napközben hadigyakorlatokat végeztek. A tábor minden oldalán hosszú vezényszavak pattogtak. Kettős rendek léptei dobogtatták a földet. Naponkint újabb és újabb csapatok érkeztek a táborba. Szépapám egy napszállatkor ott sétált a tábor legvégén és egyszerre csak furcsa csoporton akadt meg a szeme. Katonák voltak, valami háromszázan lehettek. De milyen katonák! Inkább úgy néztek ki, mint almás haramiák. Arcuk, mint a fakéreg, szemöldökük iszonyú bozont. Némelyik nyűtt szekernyét viselt a lábán, de soknak csak bocskora volt Leffentyűs kalpagjukon tépett sas és írcszárnyakat, oldalukon kard helyett handzsárokat vagy fejszéket viseltek. Soknál még szeges rézbuzogány volt. Tüszőikben öreg mordályok és félelmetes kések, kezükben hosszúcsövű szakállas puskák. Szépapám már hallott róluk: a táborban ordasoknak hívták őket. Egy részük a Trenk Ferenc egykori seregének maradéka, akik ezidőtájt a horvát rengetegekben bujdokoltak, mint a pusztuló bölények. Más részük régen feloszlatott regementek katonái, akik csodálatos ösztönnel mindig megérzik a háborút és a táborokba gyűlnek. Nem egy akad köztük, aki már a hetven esztendőt is a háta mögött hagyta. A hivatalos hadi lista Freichlnigereknek nevezi őket. Zsoldot és felszerelést is ad nekik, mert félelmetes portyázók voltak és lovas rohamaik minden vonalat áttörtek. Az ordasok négyes, ötös csoportokban álldogáltak és beszélgettek. Cseréppipájuk szára agyarukra harapva felfelé állt ki a szájukból. A következő pillanatban szépapám szinte felkiáltott a meglepetéstől. Közelebb lépett, nem akart hinni a szemeinek. Az ordasok között egy kis görbe PESTI NAPLÓ 1922 november 1. Andrássy visszautasítja Czernin levelének vádjait (Saját tudósítóiktól.) Gróf Andrássy Gyula is megszólal ma, hogy válaszoljon Czernin Ottokár volt külügyminisztert tegnap közzétett levelére, melynek Andrássy-ellenes adatait már őrgróf Pallavícini György is megcáfolta. Czernin levele tudvalevően azt mondja, hogy Károlyi Mihályt annak idején Andrássy portálta a királynál. Erre vonatkozóan gróf Andrássy Gyula, aki jelenleg Tiszadobon tartózkodik, a következő nyilatkozatot tette: — Czernin Ottokárt nyilván tökéletesen cserbenhagyta emlékezőtehetsége. Amiket a kérdéses levélben állít, az sohasem történt meg. Mindenesetre kényelmes dolog ma Tiszára hivatkozni, amikor ő már nincs többé az élők sorában. Ebben az időben egyébként nem is voltam olyan jó viszonyban Tiszával, hogy állásfoglalásait az én jótállásaimra építhette volna politikai dolgokban. De másrészt ki állottvolna jót értem Tiszának, akiben ő (Tisza) nyilvánvalóan az ellenfelét látta? Azt, hogy Tisza le akartatartóztatni Károlyit, mégpedig Czernin óhajára, aki pedig a legjobb viszonyban látszott lenni Károlyival, csak most hallom először. — Károlyi nem egyszer mondotta nekem, hogy Czernin biztosan megerősítené pozícióját és megvédené igazát, ha erre őt megkérné. Természetesen nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Őfelségénél audienciát eszközöltem volna ki számára. Ebben az időben erre módom sem lett volna, mert én is csak nagyritkán jutos ám be őfelségéhez, mégpedig csupán valami nagyobb válság idejében, vagy hasonló alkalomkor. Mindenesetre mily sajnálatomat fejezem ki afelett, hogy Czernin ezeket a leleplezéseket nem akkor tette, mikor az illetők, akikre hivatkozik, még életben voltak. Ezek akkor egytőlegyig megcáfolták volna kijelentéseit. Ezek közül ma pár csupán Károlyi Mihály van az élők sorában, forduljanak tehát őhozzá. ai negyedik évforduló Tisza István emlékének ünneplése (Saját tudósítónktól.) Gróf Tisza István tragikus halálának negyedik évfordulója alkalmából az országban számos gyászünnepséget tartottak. A Nemzeti Kaszinó ma délután leplezte le Tisza-emléktáblát, Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotását. Az ünnepségen a kormányzó is megjelent és Széchenyi Emil mondott ünnepi beszédet. Délután hat órakor a Nemzeti Társaskör helyiségében a Tisza-emlékbizottság tartotta meg gyászünnepélyét, amelyen nagyszámú és előkelő közönség jelent meg. Az elnöki emelvényen Berzeviczy Albert, Balogh Jenő és Herczeg Ferenc foglaltak helyet, a zsúfolt padsorokban pedig ott láttuk a főváros előkelő társadalmának számos tagját. Megjelentek többek között az ünnepségen József főherceg és családja, Albrecht főherceg, gróf Bethlen István, Horthy István, Kállay Tibor, báró Wlassics Gyula, Teleszky János, Heinrich Ferenc, Lukács György, Szurmay Sándor, gróf Károlyi Imre, gróf Széchenyi Ervin, Hazai Samu, Bárczy István, Szász Károly és még számosan. Berzeviczy Albert megnyitó szavai vezették be az ünnepséget. Elmondotta, hogy életpályája alakulása magával hozta, hogy Tisza István rendkívüli egyéniségét a legközvetlenebben megismerhette. Tisza igen erős önérzetű ember volt, de a tények bizonyítják, hogy sohasem törekedett erőszakosan a hatalomra. Szívesen félreállott, amikor látta, hogy a helyzet neki nem:'kedvez. — Szellemi fölénye,' — folytatta Berzeviczy — szónoki temperamentuma, hírneve, szavának súlya és félreismerhetetlenül mély meggyőződése biztosították neki a meghallgatást mindenütt. Tudott nagy tömegekre is hatni, volt benne agitatóris képesség, de ha e téren sikerei voltak, ezt sohasem köszönhette meggyőződése megtagadásának. Tartósan és széles körökben népszerű sohasem volt. Ezt kizárta puritanizmusa mellett az a körülmény, hogy megnyerni mindig csak az ideáljának megfelelő kisebbséget igyekezett. És mégis volt pályájának egy pontja, amikor akarata ellenére ünnepelték. Ez az időpont a háború kitörése volt. Aki a tömegpszichológia törvényeit ismeri, az nem csodálkozhatott fölötte, hogy azaikor a háború kockája balra fordult, ugyanazok, akik a népszerűség karjaira emelték Tiszát a háború kitörésekor, most ellene fordultak. Ő egykedvűen viselte a gáncsot, úgy mint előtte az ünnepeltetést, élete utolsó napjain hallania kellett, hogy ugyanaz az uccatömeg, amely négy év előtt éljenzajjal kísérte, teli torokkal kiáltotta feléje a „feszítsd meg"-et. Berzeviczy Albert" nagyhatású beszéde után Mikszáth Kálmán méltatta gróf Tisza István politikai és emberi nagyságát. A Tisza-bizottság küldöttsége, csütörtökön reggel Gesztre zarándokol, hogy ott gróf Tisza István sírjára koszorút helyezzen el. A bizottságot ,S'í4s£ Károly vezeti és részt vesz a küldöttségben Rakovszkij Iván belügyminiszter is. Az országos ünnepségek között első helyen szerepel Debrecen város törvényhatósági bizottságának rendkívüli díszközgyűlése, melyet ma tartottak gróf Tisza István emlékére. Miskolczy Lajos főispán mondta az ünnepi beszédet s ennek során bemutatta Tisza István özvegyének levelét, amelyben közli, hogy változatlan bánatában együtt érez azokkal, akik Tisza István emlékét ünneplik.