Pesti Napló, 1923. szeptember (74. évfolyam, 196–220. szám)

1923-09-01 / 196. szám

3 Vasárnap Bálnavadászok és egyetemi tanárok hazárdjátéka a Jeges-tengeren Az oxfordi Merton-kollégium expedíciója Megtalálták Jimundsen palackpostáját 1901-ből (Saját tudósítónktól.) A fagyos Jeges tengeren, amelynek jégpáncélja mostanában egy rövid időre megolvad, úszik — miként londoni lapok írják — egy Teringen nevű hajó. Parancsnokai: egy bátor bálnavadász és néhány merész kutató, akik az ox­fordi egyetem katedráit hosszú időre elhagyták. A merész expedíciónak célja átkutatni North-Castland szigeteinek eddig ismeretlen, jéggel borí­tott vidékeit. Az expedíció tudós tagjai az oxfordi Mer­ton-kollégium férfiai, akik most 1921-ben meg­kezdett útjukat folytatják, amelytől nagy tudomá­nyos eredményeket várnak. Az expedíció veszélyes és tele van az ismeretlen dolgoknak azzal az izgal­mas bizonytalanságával, amelyet annyira szeretnek a kalandos szellemek. A jég ezen a vidéken megbíz­hatatlan. Nem lehet tudni, átengedi-e őket, vagy pe­dig útjukat állja. Jégviszonyok tekintetében az augusztusi hónap egyébként a legkedvezőbb időpont, de a sarki ködök miatt a legkedvezőtlenebb. Az ex­pedíció ily módon hazárdjáték. Ennek a vállalkozásnak az a feladata, hogy azo­kat az eredményeket, amelyeket 1921-ben az oxfordi Spitzberga-exp­-­díció elért, kibővítse, azonkívül pe­dig, hogy megállapítsa, vájjon megfelelnek-e még a valóságnak azok is mérések, amelyeket a XVIII. században eszközöltek e vidéken és amelyeknek alapján m­ég ma i­s készül­tek az angol admiralitás térképei. Az expedíció felszerelése a lehető legmoder­nebb. A hajó fedélzetén még kinematográfiai készü­lék is van. Azt remélik, hogy sikerülni fog néhány olyan izgalmas és tanulságos filmet készíteni, ame­lyet az egész világ mcg."közönsége feszült figyelem­mel néz­het. A veszélyes átkelőkön és a kutatók tö­rékenységén kívül érdekes vadász jelenetekről is fog­nak filmeket készíteni, azonkívül remélik, hogy né­hány plasztikus képet készíthetnek a sarki állatok életéből is. Az expedíció egyi­k vezetője, F. G. Rimnsey nap­lót vezet, amelynek első oldalait most küldötte meg egy angol lapnak. Az első oldalak az expedíció el­indulását írják le; a napló Tromsöből van keltezve, a Teringen fedélzetéről. íme néhány sor a naplóból: — Éjfél van, a hajó útra készen áll. A fedélzet meg van rakva minden elképzelhető felszereléssel —T­alajos hordók, tartalékcsónakok hevernek szanaszét. Felhúzták már az expedíció piros zászlaját és a nor­vég lobogót. — Kint úszunk a Jegestenger bizonytalanságá­ban. New­ Castleből július 14-én minden izgalom és incidens nélkül távoztunk el. A tromsői h­egyek fjordjain át minden fennakadás nélkül haladtunk el, épségben jutottunk át a hirh­edt nyugati fjordo­kon is. — Egy ideig azzal töltöttük időnket a fedélzeten, hogy szánkó­ mérőt készítettünk, fából, vitorlavá­szonból és nyklométerből összeállított eszközt, ame­lyet később a szánkó hátsó részére fogunk erősíteni, hogy megállapíthassuk a megtett utakat. A drót­talan távíró technikusai kipróbálták a jeladásokat. — Tromsőben nagy volt az izgalom, amikor megtudták, hogy expedíciónk huszonnégy órával a megérkezésünk után folytatja az útját. Lázas volt a tevékenység a fedélzeten. Felállították a dróttalan készülékeket, felszereltek egy kis benzin­gépet a fe­délzeten a dinamó hajtására. Tromsőben egy kis­­ motorcsónakot is vásároltunk, amellyel a hajótól na­gyobb távolságban is kutatásokat akarunk végezni a Jegestengerben. A kapitány idős, norvég vadász, aki már több min­t húsz esztendeje jár ezeken a vizekon. Bízik abban, hogy a Teringent elvezeti a North-eastlendi szigetekre. — Az expedíciónk első eredménye, hogy kihalászott a tengerből egy palackpostát, amelyről kiderült, hogy Aminidsennek egy tudósítása az 1901-ik esztendőből. A híradást pontosan 22 esztendővel ezelőtt indítot­ták útjára az északi szélesség 76 fokán és 13-ik per­cén és a keleti hosszúság 16-ik fokán és 20-ik per­cén. Megtaláltuk a palackot a Bell Sound torkola­tánál. Reggel az öreg­asszonynak ki volt sírva a szeme. Megint kiültettek a ház elé. Kovács úr mellém telepedett. Tüstént láttam rajta, hogy valami nyomja a lelkét. Szerette volna, ha kérdéssel fordu­lok hozzá, de én némán ültem. Végre nagy nehezen megszólalt: — Uram, érzem, hogy neheztel ránk valamiért. Nem tudom másként megbékíteni: elárulom a mi féltve őrzött titkunkat. Fölébredt bennem a korrekt, udvarias, nagy­világi ember: biztosítottam, hogy semmi okom a ne­h­eztelésre, ellenkezőleg, végtelenül hálás vagyok nagy jóságukért, a titkaikba pedig semmiképpen nem akarok befurakodni. Kovács úr legyintett a kezével. — Tudom, hogy a felnőttek így szoktak be­szélni . . . éppen ezért nem fogják megérteni egy­mást, míg a titkunkat meg nem hallotta . . . A felnőttek­ szóra egy kicsit furcsán pillantot­tam rá, s ez a pillantás meg is zavarta, de mert nem szóltam semmit, így folytatta: — Meglehet, h­ogy őrültnek fog tartani bennün­ket ... Ámbár ritka dolog volna, hogy két őrült­nek közös rögeszméje legyen... Egy szó, mint száz, uram, mi, a feleségem, meg én, gyerekek va­gyunk ... ha ez a mi titkunk, ezt rajtunk kívül csak ön tudja. — Hogyan ... gyerekek... — motyogtam min­den hangsúly nélkül. Nem tudtam, átvitt értelemben beszél-e, vagy — csakugyan őrült. — Gyerekek, — folytatta határozott hangon, — vagy, hogy világosabban fejezzem ki magamat: még mindig nem vagyunk felnőttek. Magunktól­­ idegen, fölöttü­nk álló, erősebb, hatalmasabb, okosabb lé­nyeknek érezzü­k a felnőtteket... — Jobbárnak is? — kérdeztem elmosolyodva. — Nem­, — fülelte Kovács úr, — őszintén szólva: nem. Ha jobbnak éreztük volna őket magunknál, nem menekültünk volna ide. Igen, amníg a szüleink éltek... Ők jó felnőtt-ek voltak. Szerencsés gyermekek vol­tunk, mindke­tten már csak­ őszülő hajjal jutottunk árvaságra. Az apáink üzlettársak voltak, nagy vál­lalat vezetői. Ők házasítottak össze bennünket. Én jo­gászkodtam­, aztán a vállalatban dolgoztam, az apám szárnyai alatt­. — Voltak gyermekeik? — kérdeztem hirtelen, erűt véve a terméü­zetemet. — Hárdia. Most is élnek ... nagyvároson ... ó, azok felnőtt em­berek... Bírják az életet ... de mi.. . Mikor árván maradtunk, fegyvertelenül is marad­tank. A felnőttek... bocsásson meg, kérem ... a fel­nőttek gyakran hazudnak ... — A gyermek is hazudik, — szóltam közbe. — Igen, a gyermek is: félelemből, torkosságból, de legfőképpen azért, mert a képzelete világát nem tudja megkülönböztetni az igazi világtól. Nem is az a különbség gyerek és felnőtt közt, hogy egyik hazu­dik, másik nem. Hanem az, hogy a gyermek nem tudja elviselni, ha hazudnak neki. Felsőbbrendű lé­nyekre van szüksége, akik mindent jobban tudnak nála, mindenért vállalják a felelősséget, mindenen tudnak segíteni, ha baj van... Ezeket a felsőbb­rendű lényeket nem szabad rajtakapni, hogy meg akarnak csalni bennünket, hogy gyöngék, nyomorul­tak, aljasak... Mikor az apám halála után először kellett a magam felelősségére tárgyalnom egy fontos ügyben, százezrekkel csaltak meg, mert el sem tud­tam képzelni, hogy egy felnőtt, komoly ember — kü­lönben vagy tíz esztendővel fiatalabb volt nálam — úgy hazudhatik pénzért, mint egy gyerek az árpa­cukor kedvéért. A baj megvolt: nem lehetett már az apámhoz menekülni. — Hja, ilyen tapasztalatokat mindnyájan szer­zünk, — mondtam én. — Igen. — felelte Kovács úr — de egyik ember tanul belőle, kételkedni kezd, vigyáz magára, annak nézi embertársait, amik, —­ az ilyenből aztán rendes, szabályos, jól fölfegyverzett felnőtt lesz, nem kell félteni... A másik megriad, mert tudja, hogy leg­közelebb ugyanúgy jár, — sohasem lesz képes kétel­kedni abban, amit mondanak neki. Inkább elmenekül a maga világába, a játékai, a meséskönyvei közé és vigyáz, hogy a felnőttek semmit meg ne tudjanak erről a világról, mert egy gúnyos szóval lerombol­nák. És én most már tudtam, hogy ehez az ember­faj­­ához tartozom... vagyis inkább tartozunk, hi­szen az isten csodálatos kegyelméből a feleségem ép­pen úgy gyerek maradt, mint én... Soha nem tár­gyaltam többet a vállalat dolgairól... — És azóta... azóta itt élnek ebben a kis házban és meséket olvasnak? — Megvártuk még, amíg a gyermekeink dönte­nek a maguk sorsáról. ÖL­ dönthettek, mert felnőttek voltak, nem­­szorultak ránk... Mi nem mertük volna vállalni a felelősséget. Aztán, igen, idehúzod­tank. Itt meg tudjuk őrizni a titkunkat. Ön nem fog elárulni bennünket, kedves... kedves... bácsi. Megszorítottam a kezt és szavamat adtam, hogy nem árulom el. Megvallom, fejt, hogy engem felnőtt­nek tart. De­­eltitkoltam ezt az érzésemet, mint kor­rekt, udvarias, nagyvilági emberhez, egyszóval: fel­nőtthöz illik. PESTI NAPLÓ 1923 szeptember . Feloszlatták a tót néppárt védelmi szervezeteit Prága, augusztus 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) A tót minisztérium feloszlatta a tót néppárt pol­gárőrségi szervezeteit, amelyek a párt harci alaku­latait alkották és a szociáldemokrata párt ellen, legutóbb vasárnap és kedden, tettlegesen léptek fel. (II.) Rakovszky belügyminiszter fájdalmas, szükséges műtétnek mondja a létszámcsökkentést (Saját tudósítónktól.) A nemzetgyűlés pénteki ülésén két nagy beszéd hangzott el, gróf Klebelsbert Kunó kultuszminiszter és Rakovszky Irén bel­ügyminiszter szólalt fel a létszámcsökkentő­ javaslat mellett. A napiren­d előtt Kis M. interpellált az Éb­redő Magyarok Egyesülete tisztviselőinek letartózta­tása miatt, mire Rakovszky belügyminiszter felelt. Tévesnek mondotta azt az állítást, hogy a letartóz­tatott emberek nem követtek el komoly bűncselek­ményeket. Nagyon is súlyos, államellenes bűncselek­­mények terhelik őket — mondotta. Kijelentette, hogy a nyomozás érdekében egyelőre nem közölhet többet és kötelességét minden befolyástól mentesen teljesíteni fogja. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter bejelentette, hogy az óvónők, néptanítók és polgári iskolai tanerők nem kerülnek elbocsá­tásra. (Helyeslés.) Óvatosan kell eljárni, mert Ma­gyarországon a hat éven felüli analfabéták száma 1.900.000. A tanítók száma tehát nem sok, inkább ke­vés. Hangsúlyozta, hogy politikát nem enged a köz­oktatásügybe keverni, ő nem iskolarombolást akar, hanem csupán adminisztrációs apasztást. Ezután beszámolt a magyar kultúra- és iskolaügy haladásá­ról. Csik József és Ostör József felszólalása után Ra­kovszky Iván belügyminiszter okolta meg a javas­latot. Már az ország területi megcsonkítása előtt is­ szükség volt bizonyos fokú létszámcsökkentésre. Meg kell állapítani, hogy ma igenis vannak fölös­leges hivatalok, amelyeket részben a háború terem­tett meg. Szükség van tehát az operációra, bármi­lyen fájdalmas is legyen az. Visszautasítja azt az érvet, hogy a csonka vármegyék átszervezése és ösz­szevonása által a nemzetgyűlés pregnáns kifejezését adná annak, hogy a trianoni békeszerződést igazsá­gosnak ismerné el. Nem fogadhatja el azt a javas­latot, amely a törvényhatósági bizottság útján akarja kiválasztani a fölösleges tisztviselőket. Fel­szólalását azzal végezte, hogy fájdalmas műtét ez a javaslat, rosszul esik annak, aki benyújtja, rosszul esik annk­, aki elfogadja, de­ a kormánynak köteles­sége volt, hogy benyújtsa és a nemzetgyűlésnek is kötelessége a jövő generáció érdekében, hogy elfo­gadja. (Helyeslés.) Szilágyi Lajos kifogásolta, hogy a pénzügymi­niszter nincs jelen- kérte a tanácskozás felfüggesz­tését és a pénzügyminiszter megidéztetését. Rakovszky Iván bejelentette, hogy a pénzügymi­niszter betegsége miatt nem jelenhetett meg. Hegymegi Kis Pál szintén szükségesnek tartja, hogy ebben a kérdésben a pénzügyminiszter nyilat­kozzék, különben nem lehet szavazni. Szilágyi Lajos: Ezzel szemben technikai obstruk­ciót kell vállalni. (Nagy zaj.) A nemzetgyűlést fel kell oszlatni, ha nincs rá szükség. Szakács Andor Szilágyi Lajos álláspontjához csatlakozott. Szilágyi Lajos újabbi felszólalását azzal okolta meg, hogy a közalkalmazottak táborát nagyon ér­dekli az, hogy elsején milyen fizetést kap 200.000 köz­szolgálati alkalmazott. Nem elégszik meg a zürichi jegyzéshez való igazodással, hanem a belső drágulást kell figyelembe venni a fizetések megállapításánál. Szilágyi éles beszéde közben összeszólalkozása támadt Platthy Györgygyel és Kószó Istvánnal. — J­e mondja el azt, amit már háromszor elmon­dott — kiáltotta feléje Kószó István — Nem reflektálok éretlen közbeszólásokra — vá­gott vissza Szilágyi Lajos. Kószó István: Éretlen beszéd! Az elnök Szilágyit kifejezése miatt rendreutasí­totta. A Ház ezután a törvényjavaslatot általánosság­ban elfogadta. Az elnök előterjesztette ezután azt a napirendi ja­vaslatot, h­ogy a legközelebbi ülést szeptember 1-én tartják. •Szakács Andor felszólalása után a Ház többsége az elnök napirendi indítványát elfogadta. vvv/^vvvvyvvwwA^vvAW­.vmvv* Letartóztatták Derer volt tót miniszter titkárát Állítólag előzetesen tudott Hasin meggyilkolásáról Prága, augusztus 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) A Narodni Lista jelenti Pozsonyból, hogy a rend­őrség Pozsonyban letartóztatott egy Dugovich nevű embert, aki Derer tól meghatalmazott miniszter titkára volt. A letartóztatás Dugovics elvált felesé­gének feljelentésére történt. A feljelentéshez csatolva Volt Dugovicsnak január negyedikén feleségéhez írt levele, amelyben Dugovics közli feleségével, hogy Hasin pénzügyminiszter ellen merénylet készül, amelyet a legrövidebb időn belül végrehajtanak. Rasin tudvalevőleg tényleg január 5-én áldozatul esett Souku­p prágai bankhivatalnok revolverme­rényletének. Dugovics a rendőrségen való kihallga­tásakor elmondta, hogy a levelet Rasin meggyilko­lásának napján írta ,és csak azért keltette egy nap­pal korábban, hogy jólértesültségével felesége előtt hencegjen. A rendőrség azonban nem fogadta el Dugovics védekezését, hanem az eljárás lefolytatása végett a volt miniszteri titkárt átadta az ügyészség­nek. (I.)

Next