Pesti Napló, 1924. május (75. évfolyam, 84–105. szám)

1924-05-06 / 84. szám

s­v—­ke­da PESTI NAPLÓ 1924 május 5 -e Az ö/ politikai fáegy?Jel­őképe fSö/á/ munkatársunktól.) Ma, mintha egy darab történelmet is írnánk. A kényszerű hallga­tás csak­nem egy egész hónapja kínálja, eseményeit olyan kritikai összefoglalásra, aminőre a politika napi krónikásának ritkán van módja, hiszen ezúttal­ szinte történelmi távlatból szűrhetjük le az es­emények eredményeit és úgy világíthatjuk meg a politikai helyzet képét. Mereiért új politi­kai helyzet az, ami előttünk áll mag ahoz képest, ami itt egy hónappal ezelőtt volt. A szanálási javaslatok időközben törvényerőre emelkedtek s a törvény alapján már­ meg is indult a szanálási folyamat a­­ nemzeti jegybank részvényeinek jegyzésével és a­ lakásbéreknek az aranyparitás útjára való terelésével. Megérkezett időközben a Népszövetség ellenőrző főbiztosa, Mr. Jeremiás Smith és részt vesz immár a gazdasági rekonstruk­ció munkájában. Mi sem állhatja tehát útját annak, hogy most egészen az aktualitás előterébe nyomuljon az a belpolitikai szanálási folyamat is,­ amelyet maga­ Bethlen miniszterelnök helyezett kilátásba arra az időpontra, amikorra a szanálási javaslatok tető alá kerültek. A szanálási vita belpolitistai "­­ eredményei Meg kell állapítanunk először is, hogy a lapok kényszerű szünetelése kárára volt a bel­politikai szanálás ügyének. A szanálási vita elején erőteljes áramlat nyilatkozott meg a polgári köz­véleményben, hogy a kormány belpolitikai téren, nevezetesen : a választójogi törvény megalkotása tekintetében tegyen megfelelő lépéseket a szaná­lási javaslatok megszavazása fejében. A kormány arra az álláspontra helyezkedett ugyan, hogy a gazdasági szanálást nem engedi belpolitikummal összekapcsolni de kétségtelen, hogyha a sajtó nem lett volna némaságra kárhoztatva, a lapok a választójog követelményének olyan erőt ad­hattak volna, amely nem maradhatott volna annyira hatástalan, aminthogy hatástalan ma­radt e tekintetben az ellenzék parlamenti vitája a sajtó erőteljes visszhangja nélkül. Most aztán az a helyzet,­ hogy a szanálási javaslat keresztülment, azzal az egyetlen jelenté­kenyebb politikai módosítással, hogy a gazdasági rekonstrukció ellenőrzésére harmincháromtagú párt­­közi bizottságot kreálnak, viszont a választójogból,, ami pedig ennek a nemzetgyűlésnek legfontosabb dolga­­volna, egyelőre egyéb sem ígérkezik, mint a házszabályrevízió, ami, igaz, hogy minden­­választójogi reformnak hagyományos előfutárja,­­ de egyúttal a legveszedelmesebb hendikepje is. Egy csekélyke belpolitikai eredménye volt azért a szanálási vitának is: az utolsó órában­ a szocialisták és Pesthy igazságügyminiszter közt némi megállapodás jött létre az internálótábor likvidálása és a hazatérni kívánó emigráltak ügyé­nek enyhébb kezelése tekintetében, amit a közel­jövőben napirendre kerülő büntetőjogi novella lesz, hivatva perfektuálni. Ezek után most már a kormány józan maga­ '' i belátására van bízva, hogy mily mértékben és­­mily formában lép a gyökeres belpolitikai szaná­lásnak megígért útjára. Ebből a szempontból nem jelentéktelen,szerepe van a pártok erőviszonyai­nak és hadállásának. E téren is meglehetősen megváltozott helyzettel állunk szemben. Az egységes párt szakítása a fajvédők­tel A nemzetgyűlés képe a szanálási vita óta némikép átalakult. Először is az egységes párt mintha egységesebbé forrott volna. A tizenhat­órás ülések próbára tették a párt fegyelmét,és a pár­t megállotta a próbát. Másrészt az ellenzék két szélsőséges szárnyának, a szocialistáknak és a fajvédőknek taktikai összefogása a vita során, azzal a tisztuló hatással járt az egységes pártra, hogy Gömbös »szellemi« hagyatéka szinte teljesen elpárolgott, és a párt hangulata határozottan liberálisabb mederbe terelődött. Ennek a hatása két irányban mutatkozott : fölötte meleg szim­pátiákat keltett­ a pártban egyes ellenzéki polgári politikusoknak, így Ugron Gábornak, Bassaisnak és a demokratáknak a szocialista-fajvédő ellenzék­től való taktikai különválása, és ezzel­ szemben szinte ovációszerű tapsok honorálták a kormány­támogató keresztény gazdasági pártban meghú­zódó fajvédő Benárdnak bejelentését, amit­­ a nyomdászsztr­ájkkal kapcsolatosan tett a nem­zetgyűlésen, h hogy kilép a kormány támogató párt­á­ból. Ezekből az örvendezve tüntető tapsokból­­megtudhatta a keresztény gazdasági pártnak egész Wolff-féle szárnya, hogy nélkülök hasznosabb, kormánytámogatónak tartanák ezt a pártot és számítanak is arra, hogy a fővárosi törvényjavas­lat parlamenti tárgyalása során folytatódni fog ez a tisztulási folyamat a Benárd kilépésével oly örvendetesen megindult úton. 1 kikötel­es polgár­i középisldnyzeti Általában is egy erőteljes polgári­­középirány­zat alakulásának kontúrjai kezdenek mutatkozni, amelynek árnyalatai az egységes párt polgári részétől Heinrichen, Ugronon, Bárczon, Rassayn keresztül a demokratákig terjednek és amelyhez csatlakoznék a Wolfféktól megszabadulandó Zichy—Huszár—Ernszt-féle keresztény gazdasági párt­­megmaradt része. Ebben az esetben az egységes párt mérsékelt konzervativizmusa s az ellenzék részint szocialista, részint radikális (Rupert-féle), részint fajvédő szélső árnyalatai között középütt állana egy indivi­duális súlyában is jelentősebb polgári középcsoport, mely adott alkalommal a demokratikusabb, libe­rálisabb irányzat érvényesítésére döntően erőse­­tetné befolyását. A szocialista—fajvédő összjáték vaaragóndzás. Ami már most a Ház szélső ellenzékeit illeti , furcsa látványban volt részünk az elmúlt hetekben s főként az elmúlt napokban. A szocialistáknak és fajvédőknek taktikai összefogása a szanálási vitá­ban még hagyján, ámbár ez sem volt túlságosan épületes. De ez a »taktikai« összefogás szinte érzel­mivé erősödött a nyomdászsztrájk, alatt, amikor is néhány napig a szocialisták lapján kívül egyedül­­ a fajvédők­ két lapja jelent meg, ezt a visszásságot pedig tetézte az a mélységesen elszomorító össz­játék, melyet e két szembenálló szélsőség a Ház legutóbbi ülésén produkált. A szocialistáknak nem vált hasznára ez a furcsa politikai találkozás és dolga lesz, míg keserű utószét némikép eloszlatja. Most azonban, úgy látszik, vége ennek a visszás politikai együttesnek és a fajvédő csoportba vissza-­ süllyedt a maga politikai jelentéktelenségébe, viszont a kormány számára is fel van adva a lecke,­­hogy azt a kútmérgező agitációt,' melyet a faj-­­ védők agyonkompromittált szervezetei folytatnak,' végre is végkép 'lehetetlenné' tegye. A megfelelő atmoszféra meg van teremtve e célra. A belügyi tánca Május-­­14-én, -,jövő szerdán ül össze megint a-,­­nemzetgyűlés és m­ost már jogos várakozással kell nézni a­ kormány további politikája elé­­: mit vált be azokból az ígéretekből, hogy a gazdasági szaná­lás alapjain indulhat meg csak a belpolitikai sza­nálás. Személyi kérdés pillanatnyilag csak egy A doktor írta s Paulini Béla Kíváncsi folyam a Tisza. Ma­ oda kanyarog, meg­tudni mi likz ennél az öreg fűzfánál,­­mit susog amott a nád. Kíváncsi folyam... Hanem azért nagy ké­nyelmesen folydogál: holnap is nap lesz!­Sőt mintha meg is állapodnék imitt-amott, elfekszik, "széjjek­erül. S jobb is maga urának lenni, Tiszának neveztetni, mint beleveszni a Dunába — minek siessen hát. Néhány kutyafutamodásnyival a szőke folyamon innét, sárga kúria áll az országút mentén. Szépkorú udvarház, lehet hetven esztendős is,­ annyi bi­zonyos, hogy homlokán ezt az évszámot látja az em­ber: MDCCXXI. Akkurátus kerítés húzódik az út és kúria között, a falándzsák sorát izmos kőoszlopok­tartják. A kapuban két kőoroszlán vigyáz, mert a kapu éjjel-nappal nyitva van. Igaz, olykor három eleven komondor is segélyére siet a két kőoroszlán­nak, ha csakugyan történik valami a kapu körül. Most ottan heverésznek az ebek a ház napsütötte ol­dalában: nem kell már félni a naptól, ősziesre for­dult az idő, kutya nyelvét ki nem éltati. A ház előtt falábú jobbágy gereblyéli az avart. Jófogású, rettentő bajuszú . . . Valahol messze, ta­liánföldön hagyta a valóságos lábát, bizonyos Bivoli tájékán­ öreg golyó vitte el. Hja, fránya legény az a Napóleon. • Az ámbitus oszlopait sárga-piros vadszőlő fonja körül. Füst pöffen bele a semmibe a tornác ölén. Öb­lös, feke­tepirosra szitt tajtékpipából támad a kék füst. Kétréfnyi hosszúságú szagosmeggyfaszáron lóg az­­ öblös készség. Kétrőfös szár végében deresedő nemzetes úr üldögél. A nap már majdnem föléri a delelőre s szikrázó szemet, most az útra mereszti. A nap már látja, a nemzetes úr még nem látja, hogy könnyű szekér kö­­zeleg az úton. Vén por hajtja a lovakat, kordován­képű legény ül hátul a kasban, szempilláinak sátora szinte, feketére színezi nagy, dióbarna szemét; csigás, dús haja, mint a bársony; orra alatt kis bajusz het­venkedik; válla keskeny, melle horpadt, hanem hom­loka boltozatos. Fekete gyöngyösi mentét t ölthetett magára útnak induláskor, fehér a gyöngyösi mente­s portól! Hanem már nemzetes Szeghy Pál is fölfigyel. A szekérzörgést már hallja. Nem vihet parasztot a­­ szekér, ügetnek a lovak, már a patkó csattogása is hallatszik.­­ Éppen el akar iramlani a kapu előtt a szekér. —­Kusz-kusz! — szól oda a nemzetes úr a­ ko­mondoroknak­ .Nem szükséges nagyon biztatni az úr­okat, ott­ vannanak már­­ a kapuban, szekér oldalában. Jó volt bíztatni a komondorokat, mert ha azt hall­.. . ják, hogy kusz-kusz, akkor aztán ne tovább!_ Elébe vágnak a lovaknak, meg kell ártani a szekérnek. S már ballag is a kocsi. felé Szeghy Pál s mert ön-' díroz, úrféle, annyi "bizonyos, legalább is úr féle, _ diák-féle...diák-féle, még nem igazi úr, d­e a. diákbál. nagy úr 'is lehet, semmi kétség;' be lehet vezetni a házba. . Akkor már éppen harangozták is a delet. — Tessék beljebb kerülni, no, — kedveskedett a nemzetes úr, ahogy a szekérhez ért. — Jobb ebéddel szolgálok én, mint az Országút. Az csak port nyelet.­­— S a kocsisra rivalt. — Kifogni, no. Másnap, hajnalban, ahogy a nap beszimatolt a sokszínű, ablakon, csak látta ám, hogy Szeghy Pál meg a diákféle még mindig ott üldögélnék a színes,, türelmes ebédlőasztal mellett. Az öblös kancsó már jó egynehányszor megfordult a pincében. (Nam hiába ment le a föld alá, sohasem tért vissza üres gyomor­ral.) A nemzetes úr még váltig mondogatta: — Hát am­k­é, azt még egyszer, hogy aszongya, csikóbőrös.... , S a vendég dalolja is, de csak­­úgy csendesen: . Dr­íQ'.­ kíncsem, galambocskám, Csikóbőrös kulacs ócskám, Érted halok, érted elék. Száz leányért nem cser­élték. Mert hangoskodni mégsem volna illő: Ilona alszik, dagadó patyolatpárnákon, levendula-illatú szobájában, aluggyék. Az este is éjfélig vacsoráztatta a vendéget. Nemzetes asszony nincs már a háznál, özvegy ember már a nemzetes úr. S több gyerek sin­csen — so háznál, so házon kívül, Ilonka az egyet­lenke.. Aluggyék. Nem, nem szabad megzavarni ál­mát, hátha Pataky Sándorral sétálgat éppen, kéz a kézben, Tündérország ezüst liliomjai között; vagy Göncöl viszi őket csillagszekéren, tejúton, esküvőre; de az sem lehetetten, ülnek pünkösdirózsa piros szo­bájában s mostani csókolja meg először Sándor, az ifjú férj, Ilonát, az asszonyt. Csendesen, csak csen­desen . . . Kor hanem a diákféle mégis csak tovább bírta a mulatozást, eszem-­iszomot. Csendesen, csak csende­,­sen... Fölöstököm után csak elszenderült az asztal mellett. , Szeghy­ Pál, a papramorgóhoz hozzá sem nyúlt. Pedig akkor már hangoskodhattak volna... .Ilonka, lenn állott a gyümölcsös végében, az érpar­­ton s kukoricadarával kedveskedett a kacsáinak. — Hát akkor elég is volt a vendégeskedésből, — vélte, az ifjú, ahogy már horkolt is , a nemzetes úr. Fölállott, nyújtózkodott egyet, a szép ezüstturbános, törökfejes pipát — vendégnek való eksztrapipát — tetette, maga kurtaszárú pipáját fogta agyarára, ka­lapját a fejébe csapta. Es, se szó, se beszéd, elhagyta a kúriát. Szeghy­­ Pál, jól megérdemelt nyugalmát dehogyis zavarta meg, búcsúzkodással. Hanem a­ leányasszony­tól el kéne búcsúzni, el lehet búcsúzni, el fog bú­csúzni. Jó szerencse, hogy a rettentő bajuszú, fa­lábú invalidus megint csak ott kotorászott a ház körül, az útbaigazította. — Hát én már mennék is, — így az­ ifjú, dió­barna szemű, ahogy leért a gyümölcsös aljába, Ti­sza felé igyekvő ér partjára. — Már elmegy ? — csodálkozik a leány, nefü«­lejes szemű. — De hiszen le sem pihent. — Majd csak kiállom. • ...... — Jó ágyat vetettem. — Hátha rosszul esnék felkelni belőle. — Hát hogyan tartóztassam ! — Ne tartóztasson, leányasszony. Hanem útra­­valót adhatna. - -— Ejnye, csakugyan. - No, jöjjön, nézzük meg a kamrát, mije van ? — Itt is átadhatja az útravalót. — Megelégszik töppedt­ szilvával? — El leszek szilva nélkül. — Almát ! — Nem kedvelem. Felkacagott Ilonka. — Talán eleven kacsát akar ? — Átadhatja az útravalót, ha mondom, de ele­vé­ kacsa nem kell. — Mit akar hát? '•••.­— Csókot. Ilonka el se pirult, el is fehéred***

Next