Pesti Napló, 1924. május (75. évfolyam, 84–105. szám)

1924-05-13 / 90. szám

Keda PESTI NAPLÓ 19 ai mins 3S 3 Ég hang a baloldalról Harminc parlamen­t szónok maradt isme­retlen, míg a lapok nem jelentek meg, a meny­nyien maradtak ismeretlenek, mikor a lapok megjelentek? * Ha a liberális ellenzék beéri­­eszméi győ­s­edelmével­, akkor a tegnapi nap az ő napja volt: le jour de la gloire, mert mindaz, amit Bethlen miniszterelnök mondott, a sajtósza­badságtól a forgalom szabadságáig, baloldali követelések sortüzében ropogott eddig, s a miniszterelnök, mint Robert Peelről mondták valaha, fölszedte a liberálisok köntösét a par­ton, míg azok fürödtek. Megvalósítja az ellen­zék programját — s az ellenzék, miután az a sjí­tói gyönyör jutott osztályrészéül, hogy elveiben kormányra került . . . most már végre igazán ellenzékbe mehet!­­ •»Mi fiatalok sötéten látják a helyzetet, az öregek azonban optimisták. — Ezt Gömbös Gyula mondta, Apponyi Alberttel polemizálva, de hogyha egy idetévedt Saturnus-lakó egymás mellett olvassa Apponyi Albert és Gömbös Gyula legutóbbi beszédeit, bizonyára Apponyit gondolja a fiatalnak és Gömbös Gyulát a het­venöt esztendős pátriárkán­a­k. Egy magyar Turgenyev általában fantasztikus változatát írhatná meg az Apák és Fiúk örök regényének, amelynek vezérlő motívuma itt nem az, hogy mérhetetlen távolságokban, világűrök szaka­dékai fölött néz farkasszemet két egymás mellé szorult nemzedék, hanem az, hogy lábuk alatt századok cseréltek helyet, hogy az apa az, aki a jövendő határán áll őrszemet és a fiú a meg­csontosodot reakción­árius, az apa, modern a fi­m mellett, a fiú: babonákban, szuggeszciókban, kuriózumokban él — az apa fölött. Talán csak a parlament sugártörésében mutatkozik ez ilyen élesen, de figyelemreméltó akkor is, ha csak ott mutatkozik. Nem hogy Apponyi Al­bert, de még apja, Apponyi György sem gon­dolt arra, hogy a népképviseleti­ alkotmány föl­forgatásával a vármegyék követkü­ldé­si jogát hívja életre; az ifjú Gömbös azonban itt tart, amint hogy általában ez az ifjúpolitika nem is az apákhoz, hanem az iskapákhoz és szépapák­hoz akar visszatérni... nem vissza 1914-be, vagy 1867-be, de vissza 1847-be és vissza 1515-be. Valamikor, amikor az Akadémia és a főrendi­ház volt minden elméncség gyémánt köszörű­je, az Akadémiát vének tanácsának, a főrendiházat múmiák testületének hívták (vagy legyünk őszinték: hívtuk), de kiderül, hogy a­ régi fő­rendiház agg zászlósuraival, megkövült digni­tásaival, hagyományaival, Jagellókig­ és Anjou­kig visszanyúló családfáinak őserdőivel való­ságos forradalmi konvent — a Gömbös féle ifjú­ politikusok­­mellett. Ami pedig a Magyar Tudományos Akadémiát illeti, Budapest an­tikváriumainak, könyvbörzéinek, köz- és ma­gánkönyvtárainak porfelhőjében olyan szenve­délyes üldöző hadjárat folyik egy-egy kiadvá­nyáért, aminővel semmiféle modern könyv nem dicsekedhetik. Egész furcsa jelenség, hogy ma­napság bizonyos fájdalmas szégyenkezéssel hívogatják vissza az öregeket és általában a „ békebeli« értékeket (ha azok fiatalok is) s még furcsább jelenség, hogy ma a re­haeológiai sétá­kon, szinte temetői mécsesek fényében bukka­nunk olyan értékekre, aminek valamikor csak a legifjabb évjáratok türelmetlen roham­hullá­maiból törtek föl. Minálunk különben mindig sok volt a­z­ siető ember, és parlamenti nyelven szólva a sürgősség szabályai szerint zajlottak le a karrierek. Amekkora idő alatt külföldön egy karrier expozíciója lejátszódik, minálunk már a­ katasztrófa is bekövetkezett. Olasz­országban most fedezik föl a hatvanöt eszten­dős Pirandellót, Anatole France, mint tudjuk, negyvenöt esztendején túl vette meg a világot legnagyszerűbb munkáival, Dante, Cervantes, Goethe, Jókai nemkülönben, —­minálunk a negyvenötödik születésnap íróra, sőt sokszor politikusra nézve is majdnem egyet jelentett egy hollttányilvánítási eljárás végterminusával. " Sehol türelmetlenebbül nem néztek a teg­napi emberekre, mint nálunk, — igaz, hogy nemcsak a »­tegnapi emberekre«, hanem ajta­jában, a tehetséges emberekre és helyi színre alkalmazva, nemcsak az újságírásban állt az, m­it Hauptmann Gerhart egy újságírásbeli tünetről mondott hogy: das Verhalten der Presseleute gegen ihre, durch Talent ausser­ordentlichen Kollegen ist miserabel«. Ezt a helyzetet az öregek és fiatalok harca még ki­élezte, amiben talán része van annak is, hogy amint Báthory Erzsébet szüzek vérében fü­rösztötte hervadt bájait, öregedő írók, színé­szek, politikusok, festők, akik fiatalságukban sem produkáltak maradandót, legázolt fiatal ambíciók vérében frissítették roskadt presz­tízsüket. Amikor Gömbös a fiatalok és öregek harcáról beszélt, nem is sejti, hogy e harcban­­ ő jelenti az öregséget, hiszan a politikus eszméi szerint fiatal vagy öreg és nem az év-WVWWVVVVWVVVWWS/WVv\AAAAAAA/W\ járat szerint, amelyhez tartozik. »­Minden szá­zad azt hiszi magáról, hogy ő a világ első szá­zada«, mondja valahol Pierre Bayle, akit az enciklopédisták előfutárának (mint ma mon­danák: a destrukció kútfejének) szoktak tar­tani. De minden rendszer is azt hiszi, hogy vele kezdődik a világteremtés, — azt hiszi a Gömbös-féle politika is, pedig ez a politika már megvolt a középkorban is, megvolt az ellen­refomáció Magyarországában és példátlan ter­méseredményt produkált­ a szentszövetség kor­szakában. Amikor Berzeviczy Albertet, mint félreismert ifjú tehetséget fedezi fel a napi­sajtó, amikor Apponyi Albertnek a nemzetgyű­lés fiatalságával szeb­ben kell a demokráciát védelmezni és a 80 éves Matlekovics Sándor kö­vetel teljes gazdasági szabadságot, akkor bi­zony arra kell kérni Gömbös Gyuláékat, hogy bízzák a fiatalságot­­ az öregekre. »­Nem disputálok olyanokkal, akik helyeslik képviselőtársuk letartóztatását«. Ezt ie Gömbös Gyula mondta — és bizonyára volt benne any­nyi objektivitás, hogy nem Ulain­­Ferenc, ha­nem . . . gróf Andrássy Gyula, letartóztatására gondolt . . . *­­ 1950-ig minden képviselőválasztás után új­ból meg fogják írni Magyarország történetét 1918-ban. * Ha valaki a háború előtt Magyarországon az általános választói jog híve volt, az mintegy szerződésszerű kötelezettséget vállalt, hogy kardot ránt: a­ pszichoanalízisért, Mecsnikov tagad­ta­ elméletéért, Bartók Béláért és Kodály Zoltánért, a kötelező munkásbiztosításárt, Bergsonért, Jadlowkerért, a neo-impresszionizmusért­­ és az orosz balettért, Anatole France-ért és egy más nemzetiségi politikáért. Ha valaki a forradalom utáni Magyaror­szágon antiszemita, ez egyben kardot ránt: a turanizmusért, Kemal basáért, Mussoliniért, Stinnesért, gróf Teleki Pál tájfilozófiai elméletéért, a nyílt választói jogért, Ludendorffért, a diktatúráért és a Renten­markért. Lengyel Ernő. Bethlen hódmezővásárhelyi beszámolójának külső kerete és politikai hatása (Saját tudósítónktól.) Elhangzott vasárnap Bethlen miniszterelnök hódmezővásárhelyi be­számolója és érdemében nem keltett nagyobb­szerű emóciót politikai körökben. Legnagyobb részét a gazdasági ügyek ismertetésének szen­telte s csak vázlatosan érintette a belpolitika aktuális kérdéseit, mint az internálás s az emigráció ügyeit a­ bü­n­tetőnovellával kapcso­latban. Élénkebb kommentárokra a fővárosi törvényről és a fővárosi választásokról szóló nyilatkozata ad alkalmat- Itt olyan ötlethez tért vissza, a miniszterelnök, amelyről jól in­formált körökben is azt hitték, hogy letett róla, mert eddig is tapasztalhatta, hogy ez egyik oldalon sem találkozott tetszéssel. Wolfféknak és a fő­város liberális vezetőinek összefogását propagálta ugyanis Bethlen. A főváros liberális politikusai köreiben, ezt a gondolatot eleve elutasították. Ez az álláspont, ma sem változott meg. Aminthogy Wolffék környékéről is visszautasító visszhangja van ennek az ötletnek, bizonyára azért is, mert jól tudják, hog­y a liberálisok úgy sem szövet­keznének velük. Az egyébként érdekes miniszterelnöki be­számolóról itt következik kiküldött munka­társunk tudósítása: Hódmezővásárhely, május 11. Vásárhelyi képviselőségének negyedik es­ztendeje óta ezúttal harmadízben számolt be Bethlen minisz­terelnök 33 első választókerület, választói előtt. Kül­sőleg: az ismert tabló: az egységes párt úgyszólván ál­landó kíséret, csak a kényelmesek maradtak otthon, mert a különvonatok és sza­lonkocsik ideje már el­múlt. Sőt Szegedtől kezdve hamisítatlan tehervona­ton gördült Vásárhelyre a miniszterelnök. Vásár­helyen s­zokat nenul nagy érdeklődéssel­ várták és amint egy ünnepi szónok mondatta, még a természet is várt a virágzással. A beszámoló nap programjá­ban kijelölt helyeket a­­legfrissebb orgonacsokrokkal díszítették. A bevonulás sikerült és a hangulat egy­szerre Bethlen felé fordult. Előtte való este még­ a »lojális« választók is nehezedtek, hogy az első kerület követe oly ritkán és csak alig néhány órát tartózko­dik Vásárhelyen. Bethlen gyöngének tartja orgánumát és ezért nem szívesen beszél a szabadban. A beszámolót tehát a miniszterelnök kívánsására a Fekete Sas nagyter­mében tartották. Valamilyen rendezői ötlet, — le­het különben, hogy minden célzatosság nélkül, — a szó­noki emelvény előtt félkörben két sor kényelmes pi­ros bársonyszéket helyezett el. Talán Vásárhelyen ennyi a miniszteri kandidátus, vagy azt gondolták, hogy a kíséret sok miniszterviselt politikusból áll és ezeknek jól esik, h­e maguk látják Bethlent a vádlot­tak emelvényén, — mert­ a választók előtt minden képviselői vádlott, — egyszerű nádszéken. A beszá­molói látványosság vonzotta a vásárhelyi női társa­dalmat is és az emeleti páholyok roskadoztak női hallgatóktól, akik közül soknak nem volt még vá­lasztójoga. A miniszterelnök megjelenése olyan mély hatást gyakorol, hogy beszéde részére már eleve biztosított a feltétlen síri csönd. Szónoklatára alaposan készült és ezért formai szempontból beszédei mindenkor ki­fogástalanok. Bethlen mindenekelőtt ismertette az elmúlt esz­tendőben végzett munkáját, a szanálással kapcsola­tos külföldi uta­k eredményét. Majd rámutatott arra, hogy a pénzügy­i rekonstrukciót mi képen egészíti ki a gazdasági rekonstrukció. Ennek első eta­pja a gazdasági megszorításoknak, kiviteli és behozatali tilalmaknak a megszüntetése, az átvizsgáló bizottsá­goknak a feloszlatása, általában szakítás a kötött gazdálkodással. Beszámolójában kerülte a polémiát, de amidőn a közel­jövő teendőinek az ismertetésére tért át, nem mulasztotta el, hogy egy-két nyilat ne röpítsen nem­csak volt kü­zdőtársai, a fajvédők, hanem a keresz­tény községi pártnak a papírforma szerint ma, még kormányt támogató elemei felé is. Egy füst alatt azonban a miniszterelnök a fővárosi reform kapcsán azt az ideát propagálta, hogy a polgári többség biz­tosítása érdekében a mai vezető férfiak nyíltan és őszintén nyújtsanak békejobbot a destrukciótól távol álló liberálisoknak. Ez talán — mondotta — egyes vezérek szempontjából áldozatot jelent elsősorban a gyűlölködés terén, de ha azt akarják, hogy a fővá­rosban a polgári többség biztosíttassák, félre kell tenni az ilyen szempontokat. Befehlen, a pszichológus, nem tévesztette el a hatást és beszédének a jövő programjáról szóló része, zajos helyeslésre, talált. Az aranyköltségvetés, kül­­­földi kölcsön elhelyezése, büntetőnovellla, egyesülési és gyülekezési jog szabályozása, törvényhatósági re­form a jövő legsürgősebb teendői. És a program vég­rehajtásának b­iztosítéka, a házsza­bályrevízió, ame­lyet az ellenzéki vezérekkel együtt óhajt, megoldani. A kényes kérdéseket, alkotmányjogi törvények, vá­lasztójog, stb. nem érintette. A társa,ebéden Bethlen az általános választójog­ban jelölte meg az európai tekintély­rombolás főoká­t, és ez a kijelentése vasárnap ismételten csendült föl. Hallgatósága mindenkor viharos helyesléssel adott kifejezést politikai meggyőződésének. Bethlen így ké­szíti elő -tudatom- a választójog reformját, amelyről eddig még nem nyilatkozott. Vasárnap délután, hogy választóival­­szorosabb kontaktusba jusson, egy esztendei távollét u­tán tíz­tíz percre meffotívgata, a­ középosztály, a gazdák, az iparosok és a kereskedők társadalmi egyesületeit. Rövid üdvözlésre rövid vá­lasz volt a program min­denütt, majd néhány kézfogás és a tíz óra hosszat tartó vásárhelyi, időzés© során jutott még egy óra délutáni pihenőre is, mert este már a szegedi kaszinó látta vendégül halászlére, amelyet Pálffy Dani volt­ szegedi képviselő személyesen készített. A vásárhelyiek melegen ünneplik ritka látogatá­sai során minszterelnök-követüket, de mégsem tudják megérteni, miért kell minden egyes esetben Szegeden vacsoráznia. Pedig a vásárhelyieík is büszkék a kony­hájukra ... (B. S.) vyvwAA "­­». VUVkW­AAAA.^ 'WWWVWUS /' / ml Gyula / kakaó és csokoládé

Next