Pesti Napló, 1924. június (75. évfolyam, 106–128. szám)

1924-06-01 / 106. szám

­­2 Vasárnap PESTI NAPLÓ F­eltky Pá­l n­azsisíigyminiszter elejti a lapliszálás „kötelező" elrendelését­­ és a kollektív sajtójogi felelősséget Újra szövegezik a képviselők sajtójogi felelősségére vonatkozó szakaszt . Leszállít­ják az erkölcsi megbecsülés csökkentésével elkövetett rágalmazás büntetési tételét (Saját munkatársunktól.) Beavatott for­rásból arról értesülünk, hogy Pesthy Pál igaz­ságügyminiszter a büntetőnovella erősen tá­madott sajtószakaszai ügyében újabb módosí­tásra szánta el magát. Megbízható informá­ciónk szerint az igazságügyminiszter elhatá­rozta, hogy a sajtószak­aszok legsérelmesebb pontját, azt, amely egy éven belül öt ízben elkövetett Sajtódeliktum esetér­e kötelezően előírja a lap betiltását, végképpen elejti. Amint ismeretes, az igazságügyminiszter az igazságügyi bizottság egyik ülésén a bün­tetőnovella általános vitájának végén már kijelentette, hogy ezt a szakaszt »enyhíteni« hajlandó. Az úgynevezett »enyhítés« módját akkor abban állapította meg, hogy nem akár­milyen öt sajtóvétség után, hanem csak öt, sajtó útján elkövetett bűntett esetére tartja fenn a kötelező lapbetiltást Időközben meg­győződhetett arról, hogy ez az »enyhítés« annyira semmitmondó, hogy legtávolabbról sem­ elégíthetne ki senkit. Kormánypárti kö­rökből is erősen kifogásolták a lapbetiltás kö­telező elrendelésének kodifikálását s időközben az igazságügyminiszter alaposabban megfon­tolván a dolgot, hitelt érdemlő helyen, — amint velünk közlik — kijelentette, hogy a lapbetil­tás kötelező­ elrendelésének kodifikálását el­ejti, fentartja azonban továbbra is azt a sajtó­szakaszt, amely szerint a bíróság egy éven belül ismételten elkövetett sajtódeliktum ese­tére a kiszabott büntetésen felül a lap meg­jelentését három hónapig terjedhető időre be­tilthatja. Fölösleges rámutatnunk arra, hogy a fa­kultatív betiltás fentartása m­ég mindig oly sérelmes a sajtó közszabadságára, hogy ez ellen a legerélyesebb harcot kell folytatni­ és a be­tiltás lehetőségét is ki kell küszöbölni a sajtó­reformból. Egy másik erősen vitatott pontja a sajtó­szakaszoknak az, amely szerint az eddigi saj­tótörvény rendelkezésével szemben a novella a fokozatos felelősség helyébe a kollektív fe­lelősséget kívánja kimondani olyképpen, hogy amennyiben a sajtó vétséggel vádolt szerzőt a felelős szerkesztő, vagy kiadó hívta fel in­kriminált cikke megírására, a se­rzővel együtt a felelős szerkesztő, illetve kiadó is büntetendő. Úgy értesülünk, az igazságü­­gyminiszter haj­landó fentartani változatlanul az eddigi sajtó­törvény 33-ik szakaszát, amely az együttes felelősségnek ezt a lehetőségét kizárja. Egészen furcsa rendelkezése a sajtószaka­szoknak az, amely szerint­­a fokozatos felelős­ség a sorban következő személyre hárul, ha az előző felelős személy a törvényhozás tagja és mentelmi jogát három hónapon belül fel nem függesztették.­ E rendelkezés szerint ugyanis a képviselő-cikkíró helyett, ha az illetőt a men­telmi bizottság idején ki nem adta, a felelős szerkesztőnek, illetve kiadónak kellene felelnie. Jobb- és baloldalról egyaránt mutattak rá e rendelkezés anomáliájára. Most aztán, amint értesülünk, rájöttek arra, hogy itt tulajdon­képpen helytelen fogalmazásról van szó, mert ez a rendelkezés csak azt akarta célozni, hogy amennyiben a felelős szerkesztő a nemzetgyű­lésnek tagja és három hónapon belül a nyo­mozó hatóság felhívására önként nem jelenti be a szerző nevét, mentelmi joga folytán pedig őt a nyomozó hatóság elé idézni nem lehet, ebben az esetben a soron következő felelős személy, tehát a kiadó vagy a nyomdatulajdo­nos idézendő meg, akinek azonban módjában lesz, hogy a felelős szerkesztő helyett ő nevezze meg az inkriminált közlemény szerzőjét, így tehát csak a szerző megállapításának azt az akadályát akarják elhárítani, amely akkor áll elő, ha a felelős szerkesztő képviselő lévén, őt, mentelmi joga folytán nem lehet felhívni kö­telezően a szerző megnevezésére. Végül arról informálnak bennünket, hogy, az újonnan kreált rágalmazásnak azt a krité­riumát, amely szerint az erkölcsi megbecsülés csökkentését eredményező állítás vagy híresz­telés szintén rágalmazás, azzal óhajtják enyhí­teni, hogy az ily alapon megállapított rágal­­­mazás vétségének büntetési tételét leszállítják.­ Közölvén ezeket az információkat, még csak annyit teszünk hozzá, hogy az összes sajtóérdekeltségek és a sajtó közszabadságát­­ féltő politiku­sok változatlanul tovább küzdenek a sajtószakaszoknak a büntetőnovellából való kikapcsolásáért, fentartván követelésüket, hogy­ amennyiben a sajtóeljárást a kormány refor­málni óhajtja, dolgozzon ki külön sajtó­javas­latot és bocsássa azt a szakérdekeltségek elő­zetes bírálata alá. i­s hozzálátott, a csordításh­oz. Egy darab kenye­ret még az ebédnél, előrelátóan, reverendája zsebébe, süllyesztett. Most arra csepegtet­te az aranysárgán csurranó zsírt. 2. A vicerektor úr őnagysága, édesen s­zun­­dított a fehér cserépkályha mellett terpesz­kedő, öblös karosszékben. Húsos kezét hasán összekulcsolva, hátradőlt vállal, félrebillent fejjel pihent a délutáni álom megejtő ölelésének zsibbasztó puhaságában. Szigorú, kerek arca most jóságosra enyhült. A félelmes, rettegett zordságnak még árnyéka is eltűnt róla. Ki tudja, talán kanonokságról, vagy éppen püs­pökségről álmodott. S miért ne? Ki püspöksé­get kíván, — mondja Szent Pál, — jó dolgot kíván. Egyszerre összerezzent. Valami neszt hal­lott a kályha felől. Kinyitotta szúrós tekin­tetű, apró faklaczszemét s méltatlankodva né­zett körül. A motozás zaja megismétlődött. Őnagysága nyugtalanul pillantott a kály­hára, de aztán megértően bólintott maga elé. Bi­zonyára a sütő gondos keze kaparász­ott, —­gondolta megnyugodva s fejét kényelmesen visszafektette a karosszék traha bársonyára. Ám a neszezés csak nem akart megszűnni. Sőt egyre hallhatóbb lett. S most egyszerre más is történt. Kellemes perzseltszalonna-illat, mint láthatatlan, incselgő kísértet bújt elő a csillogó cserépkályha vasrostél­ya mögül, hol vörösen izzott a zsarátnok s őnagysága rideg dolgozószobája tele lett barátságos konyha­adaggal. A vicerektor húsos orrcimpái megmoz­dultak a gyönyörűségtől. — Miféle sátáni dolog ez? — mormolta szimatolva s hirtelen magához tért Előreha­jolva meredt a kályhára. Hosszan, kéjesen szívta be az áradó illatot. Most már nem lehet semmi kétség: a csa­logató szag egyre határozottabban terjengett körülötte , egyenesen­ a kályha rostélyán át — Itt valami példátlan gazság történik,— villant át őnagysága agyán a cikázó sejtés s a következő pillanatban már föl is pattant helyéről. Az ajtó felé indult, hogy megbizo­nyosodjék a rejtély felől. A folyosó néma és üres volt A kályha külső, sütőajtaja betéve állott. Őnagysága megragadta az on­ótlan vas­kilincset s kirántotta a hirtelen megcsikorduló ajtót. Benn, a sötét félhomályban egy kék reve­renda rémlett föl előtte. A nyitott kályhaajtó vörös négyszögében pedig egy rózsaszínben vi­lágló, csontos kéz, amely fekete nyársat szo­rongatott. A vicerektor visszahőkölt. De aztán egy­szerr­e átértette a dolgot. Erélyesen kiáltott be a kályhakuckóba: — Domine, azonnal jöjjön ki! A kék reverenda most meglebbent. Ijedt, villámgyors lendülettel csapódott fel gazdája fejére, eltakarva Domine Skripec arcát. _ A hosszú mogyorófa-nyárs, az aranyosbarnára sült szalonnával legurult a téglapadlóra s a megrémült klerikus furcsa fejetlen figurája kiugrott az ajtón. Majd feldöntötte őnagyságát. Domine Skripec, a fejére borított reve­renda védő palástja alatt, mint titokzatos is­meretlen rohant végig a néptelen folyosón, egyenesen a lépcső felé. Fekete nadrágja csat­togott sovány lábszárain, míg eltakart felső teste bizonytalanul ingott jobbra-balra. — Megálljon, domine. — harsogott Őnagy­sága. -- hiába szökik, úgyis megismerem. Lyu­kas a nadrágja . . . Domine Skripec sötét nadrágjának fényesre kopott, töm­lőszerű dudorodásán csakugyan egy árulkodó, fehér folt villogott. Ő is tudta ezt, de azért csak rohant tovább, lihegve, sza­norán, fölfelé a széles léncséin, míg­ végre a fordulónál eltűnt ," vicevektor "énie elöl. Őnagysága felindultan állt a nyitott kályhaajtó mellett, mü­spöksüveges Szent Amb­rus szobrának szelíd árnyékában. De hama­rosan határozott s kissé kacsázva, siető lép­tekkel indult a szökevény után, fel, az eme­letre . •­­A klerikusokat már a múzeumben találta, délutáni stúdiumaikat mormolva. Domine Skri­pec is ott ült köztük. Ártatlan arccal a könyve fölé hajolt s szorgalmasan magolt. Őnagysága beléptére mind felálltak, me­rev, közömbös arcukon a bajtársi szolidaritás konokságával. — Carissimi domini, — kezdte emelt han­gon a vicerektor, közben nagyokat fújva a hirtelen lépcsőjárástól, — ki jött be maguk közül utoljára? Néma, halálos csend. Őnagysága megismételte a kérdést, de eredménytelenül. A tanulásban elmerültek semmiről se akartak tudni. Még a doktor se emlékezett, hogy mikor nyílt utoljára az ajtó. A vicerektor tehát kénytelen volt áttérni a hathatósabb bizonyítékokra. Izgatottan fa­kadt ki: — Majd megtudom én mégis, ki volt az a­vakmerő, aki szalonnát pirított a kályhámban és elfutott előlem. Álljanak sorba, domini. A bűnjel megvan. A tettesnek lyukas a nadrágja. Min gyárt meglátjuk . . . A klerikusok arca egyszerre halványabb lett egy árnyalattal, de azért engedelmesked­tek. Felsorakoztak, aztán az újabb parancs­szóra mind hátrafordultak és derékig felhúz­ták reverendájukat köztük Domine Skripec is. őnagysága meglepetve kiáltott fel. Mindegyik kispapnak nadrágja­­ egyfor­mán ragyogva mutatta az áruló, fehér foltot. A reverenda alatt meghúzódó folytonossági hiánnyal senki sem törődött a szeminárium­­ban s így a hím­jel megsokszorozva tárult Őnagysága elé, elvesztve bizonyítékjellegét. A vices­ektor szótlanul fordult ki az ajtón. A kudarc bosszantotta, de egy kissé a nevetés is csiklandozta torkát Mikor azonban a lépcső legalsó fokára ért, már egészen megenyhült — Hogy is feledkezhettem meg erről, — mormolta maga elé, mosolyogva,­­ hiszen én is voltam váliha klerikus. Az ősi szokások pedig szinte dogmatikus szigorúsággal őriztet­nek meg e vén falak között, még az ilyen prak­tikus apróságokban is. •*c­ *-'• ff Előcsatározás az igazságügyi bizottságban a sajtószakaszok körül (Saját tudósítónktól.) Az igazságügyi bizottság szombati tárgyalásán a 8. §-hoz ért, amely már a sajtó érdekkörét is érinti. Ez a szakasz ugyanis felbujtóként óhajtja büntetni azt, aki sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan vagy nagyobb számú, bár nem együtt lévő személy elött bűntett vagy vétség elkövetésére egyenesen felhív vagy izgat. A szakasz mai tárgyalása alkalmával egy kis előcsatározás folyt le a novella sajtószakaszai ügyében. Rupert Rezső azt fejtegette, hogy politikai üldözésre ad módot az, ha az izgatásról szóló 8. § változatlanul megmarad. Farkas Tibor felszólalása után Benedek János sajnálatosnak mondotta, hogy a sajtószakaszokat a novellába illesztik. Pakots József, aki nem tagja a bizottságnak, engedelmet kért a felszólalásra. Azt indítványozta, hogy az egész 8. §-t töröljék. Ehelyett a kormány új sajtótervezetet készítsen és ezt előzetesen tárgyalja le a jogászi és sajtóérdekeltséggel. Horváth Zoltán több stiláris módosítás indít­ványozása után azt az aggodalmát fejezte ki, hogy a közigazgatási hatóságok izgatásnak minősíthetik a jogos bírálatot is. Hajós Kálmán egységes párti is szívesebben fogadta volna a sajtóról szóló külön törvényjavaslatot. Rassay Károly : Csak akkor járulhatna hozzá a javaslathoz, ha az igazságügy miniszter igazolná, hogy az eddigi törvények nem tudták­­megvédeni az állami és társadalmi rendet. Ezt azonban nem állít­hatja a miniszter. A bizottság ezek után­­ a 8. szakaszt eredeti szövegében fogadta el. A sajtótörvény módosítását a 42—45. szakaszok tartalmazzák. Ezeknek tárgyalására csak később kerül a sor. A sztrájkról szóló szakaszt elfogadta. A ta­­nácskozást kedden folytatják. * Az olimpiai versenyek ügye a nemzetgyűlés előtt A nemzetgyűlés szombati ülése olyan néptelen volt, hogy még­ a jegyzőkre is hosszú ideig kellett várni, míg az ülést meg lehetett nyitni. Almássy László napirend előtt a Jutaipar Részvénytársaság­gal kapcsolatban elterjedt hírekkel szemben össze­férhetetlenségi bejelentést tett maga ellen, hogy ezzel is visszautasítsa, mintha a részvénytársaság dolgaiba befolyt volna. Azután folytatták a vám­tarifa vitáját, amelyben felváltva egy-egy kor­mánypárti és egy-egy ellenzéki képviselő szólalt ma fel, így Temesváry Rezső a javaslat mellett, Gömbös Gyula a javaslat ellen. Barthos Andor megint a­­javaslat mellett, végül Kábek Lajos a javaslat ellen. A tíz bejelentett interpelláció közül csak kett­őt­mondtak el. Horváth Zoltán a makói hagyma­kertészek érdekében interpellált, Gömbös Gyula pedig a legutóbbi párizsi tapasztalatok alap­ján az olimpiai versenyre való kiküldés im­peratív szabályozását sürgette a kultuszminiszter­nél és azt kérdezte, hajlandó-e a kormány az igazi amatőr és igazi nemzetnevelő gondolatnak érvényt szerezni ? Kifogásolta, hogy a kiküldött magyar futballcsapatban több volt a kisérő, mint az olimpiai versenyző. Párizsban a puszták fiait várták, de akik kimentek, nem a puszták fiai voltak, nem a magyar faj és nem a magyar sport képviselői voltak. Rupert Rezső: Ha győztek volna, akkor a puszták fiai lettek volna ! Gömbös Gyula : A miniszter figyelmét felhívja a vivósportra. Kétszer nyert már olimpiai bajnokságot. . — Egy zsidó ! — kiáltotta közbe Györki Imre. Gömbös Gyula : Koncedálom, hogy zsidó. Ezt a kétszeres olimpiai bajnokot most nem akarják kiengedni csak azért, mert azt követelik, hogy előbb hazai versenyben vegyen részt Az ülés délután két órakor ért véget. 1924 június !

Next