Pesti Napló, 1924. november (75. évfolyam, 232–256. szám)

1924-11-09 / 238. szám

8 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1924 november 9 Mikor az összeszorított ököl nem használt, a revenenda teremtett rendet „Seipel után csak Seipelfőlfel" (Sajtó) Tudósítónktól Dr. Seipel Ignác, osz­trák miniszterelnök néhány nappal az előtt az emlékezetes merénylet előtt, amelyet egy hó­bortos napszámos ellene elkövetett, a Times munkatársát, fogadta. Az angol újságíró többek között megkérdezte tőle, mivel magyarázza azt, hogy a kormányáról — a Seipel-kormányról— oly keveset beszélnek. A prelátus-kancellár fel­állott a helyéről, odament az újságíróhoz, meg­fogta a két vállát s így­ szólott: — Nem gondolja kedves uram, hogy ennél na­gyobb dicséretet nem lehet egy kormányról mon­dani? Seipel — noha saját kormányáról volt szó —­ alighanem fején találta a szöget. Az. a kor­mány, amelyről nem beszélnek, amely körül szenzációk nem kavarognak s amelynek nin­csenek válságai és botrányai — bizonyára jó kormány. A Seipel-kormány, amely a vasutas-sztrájk kapcsán váratlanul lemondott, 1922 május 31-én foglalta el a hivatalát. Ausztria helyzete nem a l­egrózsásabb volt abban az időben. A papi­rospénz inflációja a virágkorát élte s ennek hatása a társadalom minden rétegében kiütkö­zött. Európa az eddigi osztrák kormányokkal nem állott szóba olyan értelemben, hogy nem volt hajlandó a papirospénzben fuldokló osz­trák köztársaságot, megmenteni s már-már úgy látszott, hogy a végsőkig elkeserített osztrák nép valamilyen meggondolatlan lépésre szánja el magát. Legtöbben azt kívánták, hogy ne tö­rődjenek az antant diktálta szerződéssel, mon­dják ki a német birodalommal való egyesülést. A Seipel-kormány helyzete nem biztatott Sok jóval. — Ugyan mit­ tehet, ott a reverenda, mondogat­ták — ahol az összeszorított ököl sem használt. . . vicipelt, nem rettentette vissza a bizalmat­lanság. Elindult a nagyhatalmakhoz, Rómába, Párizsba, Londonba, meglátogatta a kisantant­ képviselőit is, s mindegyik előtt feltárta az osztrák köztársaság szomorú állapotát. Okfej­tésének körülbelül ez volt­ a magja: — Ha segítenek rajtunk, akkor meg tudunk an­nak a hivatásunknak felelni, amelyet a st. germaine-i szerződés ránk rótt, de ha nem segítenek rajtunk, legyen rá elkészülve a kisantant és a nagyantant egyaránt, hogy Ausztriia szom­szédain­ak a segítségét fogja kikérni . . . Seipel ezzel Ausztria felosztásának eshető­ségére célzott. Ez a célzás elegendő volt arra, hogy gondolkodásra késztesse a politikusokat és diplomatákat. E gondolkodás eredménye volt, hogy nyélbe ütötték azt, amit a publicis­tika genfi szanálásnak nevez. Külföldi kölcsönt adtak Ausztriának, pénzügyének ellenőrzésére Zim­mermann hoilandus volt polgármestert nevezték ki, s a st. germaini szerződésben fog­lalt kötelezettségének teljesítésére haladékot kapott. Az osztrák köztársaság szanálásáról meg­­­oszlottak a vélemények. Főképpen a szociál­demokraták emeltek ellene igen súlyos kifogá­sokat... hangsúlyozván azt, hogy a szanálás levét is munkásoknak kell meginni, növekedni fog­ a Munkanélküliség és a munkások élet­színvonala még mélyebbre, fog leszállani. A szocialisták jóslatai közül némelyik beteljese­dett ..ugyan, de az vitathatatlan, hogy az az Ausztria, amelyet dr. Seipel Ignác több mint két év után kormányoz, egészségesebb, nyugod­tabb és bizakodóbb, mint az, amelyet kezébe kapott... vájjon csupáncsak az ő érdeme-e ez, s nem lehet-e feltételezni, hogy más politikus ugyanilyen eredményeket ért­ volna el a genfi szanálással, erről lehet ugyan disputálni, de a disputának semmi értelme nincsen. Az, hogy Ausztriában kenyér van, nyugalom van és rend van, ez kétségen kívül a prelátus-kancel­lár nevéhez fűződik . . . Dr. Seipel Ignác a keresztényszocialista párt támogatásával vezette mostanig az ügye­ket. Mögéje állott a nagynémet­ párt is és így a két párt feltétlenül uralkodott a kisebbséget al­kotó szociáldemokratákkal szemben. A Seipel­kormány munkásságának gerince a szanálás volt és belügyi kérdések alig vertek nagyobb hullámot. Csak legutóbb történt, hogy az iskola körül­ fellángolt a szenvedelem. Seipel egy val­lásos gyülekezetben azt hangoztatta, h­ogy a ka­tolikus szülőknek nincs joguk ahoz, hogy meg­szabják, melyik iskolába járjanak a gyer­mekeik. .. A katolikus hit szerint — fejtegette — a ka­tolikus gyermekeket csak katolikus jellegű iskolákba lehet járatni s a szülő nem mondhatja, én nem já­ratom ide a gyermekemet­. A szocialisták nagy lármát csaptak e nyi­latkozat miatt. Szerintük, az a szülő, aki a gyer­mekét ezer szenvedéssel és bájjal felneveli, jo­got formálhat annak megállapításához, melyik és milyen iskolába küldje őt. Ez az ügy a Na­tionalrat-ban is szóba került. Seipel kancellár nagyon okos nyilatkozattal vetett véget a csete­paténak. Én katolikus­ pap vagyok, — szólott — ennek következtében csak katolikus elveket vallhatok. Ezt senki tőlem rossznéven nem veheti. Azt­ a nyilatko­zatot,­amelyet­ kifogásolnak, mint katolikus pap tet­tem, s a politikusnak ehe® semmi köze nem volt; de h­olzzá­ kell tennem, ha az a párt, amelyhez tartozom, abszolút többségben lenne, feltétlenül érvényre jut­tatnám felfogásomat . . . A »kultuszharc« ezzel elült s a Seipel-kor­mány ismét nem volt más, mint a szanálás végrehajtója. .Megint az a »jó asszony­ lett, akiről nem beszélnek, akiről nem pletykáznak. Annál meglepőbben hatott tehát, hogy a vas­utasok bérmozgalmának kapcsán az osztrák kancellár váratlanul beadta lemondását. Azzal magyarázzák ezt a lemondást, hogy a vasuta­sok követelésének teljesítése az egész szanálási művet fenyegetheti. Ez nem valószínű, hiszen éppen a Seipel kancellár politikáját követő la­pok robbantják a vasutasok szemére, hogy a kormány kínálta bér és a­ vasutasok követelte bér között oly csekély volt a különbség, hogy emiatt nem lett volna szabad a vonatokat meg­állítani... Ebből az érvből természetesen az is következik, ha csekély volt az a különbözet, akkor nem fenyegethette a szanálás művét. A Seipel-kormány lemondása mögött tehát más okokat is keresnek, de eddig nem tudtak plauzibiliset találni. Hogy ki jönne Seipel után, erre senki sem tud kielégítő választ adni s szinte önkéntelenül ezt mondják a beava­tottak. —­Seipel után csak Seipel jöhet! N­a a lemondás mögött valóban nincsenek mélyebben fekvő okok, akkor a­­Seipel után jön Seipel, látszik a legvalószínűbbnek. Hiszen más kombináció, mint a keresztényszocialista és nagynémet párt koalíciója alig képzelhető el, ez a koalíció pedig bajosan tud Seipelnél rátermettebb embert a gátra állítani. 78ra»šet«is Pécs Jubileumi emlék- és legszebb spor­ttár­gyak valódi ezüstből és nemes bronzleúe­émási választékban ScHSmu.'ssfe! $m.r­e, Bsirstafwst Deák Ferenc és Bécsi ucca srsrtján akik helyben vagy vidéken ügy­feleink látogatására alkalmasak kérjük okmányokkal személyes bemutatkozását. Javadalmazás megbeszélés szerint Budapest, VII. kerület, Miksa ucca tizenegy, földszint 2 szám. k­ ­­kel irnak az ő zongoralábai ellen és ő mégis szeptember óta már hatodszor van bent egy há­z­asságtörésben. IGAZGATÓ: Hiszen... DELILA: És­ meg játszhatot­ a vidéki lányokat, és az önfeláldozó feleségeket azzal a piszok mártír­sággal és unalmas Scheinwerferrel. Hát nem, édes dirikém, elég volt! Én úrinő vagyok, én fütyülök a mártírságra és én belerúgok a reflek­torba, én utálom magamat, én már négy jó nőt játszottam az idén és olyan vagyok, mint a szirup és elég volt belőle, hogy mindig én legyek a színpadon a jó és az unalmas, mert én már elalszom, ha csak belenézek a tükörbe. Végre is éli úrinő vagyok és hogy jövök én ahoz, hogy mindig mások játsszák a hiszterikákat és az excentrikákat, a vöröshajú kokottokat és az idegnő­-démonokat. Én, úrinő, megsavanyodom a szerepeimben, míg mások, rongyok, benne vannak ,­ legragyogóbb házasságtörésekben. Hol itt az igazság? IGAZGATÓ: De kérem, Magda, hiszen .... DELILA: Vagy vagyok szar, vagy nem vagyok. De ha vagyok . . IGAZGATÓ: Van. PELLILA­. Akkor tessék is engem kiállítani. Én ki­számítottam, de én a nagy konjunktúrában is összesen kétszer csaltam meg az uramat és mind­össze egy félszer voltam hetéra, de akkor is úgy, hogy a Harmadikban kiderült, hogy tisztességes árvalány vagyok és egy főjegyző önfeláldozó menyasszonya. Évek óta nem volt egy jó felvo­n­ás végem, sem egy ragyogó Abgangom. Én már a harmadik szezonban csak széfen ülök a szín­padon, míg a Bocskai csak úgy hempereg a leg­különb­ Schmidt Miksa és fia sezlongokon és ha egy ágyjelenetet akarok látni, akkor meg kell néznem a Kalocsait. De addig legyen ő szegény, csúnyás és tehetségtelen, amíg én őt megnézem. Végre is nem vagyok hiú ... IGAZGATÓ: Azt tudjuk. DÉLILA:­ Nekem­­ a szính­áz az nem bolhacirkusz, Iián­eny templom és én meg akarom csalni az ' • fúramát. IGAZGATÓ: Helyes. Majd gondolkozunk a dolgon. • ; (Éái/n­ujt, közelebb igazítja székét a művész­­­nőéhez.) DELILA (ezt észreveszi, feljebb igazít­ja, ruháját). IGAZGATÓ (ezt észreveszi, közelebb igazítja székét). DELILA (ezt észreveszi, följebb igazítja ruháját). IGAZGATÓ (észrevesz, igazit). DELILA (észrevesz, igazit). IGAZGATÓ (igazít). DELILA (igazit). MINDKETTEN (igazítanak). (Művészi csend és intermezzo ) IGAZGATÓ: Kérem szépen, én nem mondom, én be-latom. . . . (Birtalon a ruhán át félénken Meg­csókolja Delila könyökét.) DELILA (felugrik): Kikérem magamnak! Én úri­hölgy vagyok! Ne merjen a térdembe harapni. IGAZGATÓ (rémülten): Én a térdébe . . . DELILA: Vagy azt hiszi, nem vettem észre? Kése­nzakáll," liliomtipró, kéjgyilk­os! És maga sem­. igazgató. Maga azt hiszi, hogy magának színháza­­ van. Tudja mija van magának . . . IGAZGATÓ (rémülten): Művésznő! Megtiltom, hogy a­ becsületemben megsértsen. (Szörnyű szünet) IGAZGATÓ (gondolkozik és eszébe jut: 1. a felesége, 2. a botrányhajhászó sajtó, 3. a konkurens szín­­ház, 3. hogy Delila fivére lovasrendőr, 1­. h­ogy fentnevezett művésznő idegnő, aki egyszer egyik kedvesének francéban leharapta az orrát, 6. hogy az embernek úgyis elég baja­ van az életben) . Tudja mit! Hát akarja az új darabban a má­sik szerepet? A kokotts? DELILA (a helyzet, magaslatán) : De csak úgy, ha még egy szenvedélyt írnak be a szerepbe. IGAZGATÓ: Morfium jó lesz? DELILA : Morfium? Szegény ember. Morfium már­régen nem egy szenvedély. Kokain, kokain ! • Az idén ez a divat! IGAZGATÓ : Kokain? Nem bánom. Talán jó ka­bala. Párizsban is háromszázszor ment en suite egy kokainos darab. DELILA: Köszönöm. És . . . (Lesüti szemét.) Mit csinálsz ma e­ste? Velünk tartasz? Előadás után Budán, páván összebeszéltünk jobb nők a szik­­háztól. Kis vacsora. Nagyon érdekes lesz fér­fiak nélkül. Csak cigányokkal és sofőrökkel. Nos, van kedved dirikém­, angyal és egyetlen férfi. IGAZGATÓ (már régen óvatos): Ma este? Köszö­nöm, de ma a feleségem s­zületésenapja van. Vele vacsorázom. DÉLILA: Születésnap? Hát aztán? Ebédeljetek együtt és . . . IGAZGATÓ (makacs): Kein, nem­! Vacsora kötelező. A feleségem este jött a világra. DELILA: Az más. (Sértődötten.) Kezitcsókolom, igazgató úr. (Magában.) Hülye. IGAZGATÓ: Ajánlom magamat, művésznő. (Magi, ban.) Személy.

Next