Pesti Napló, 1925. január (76. évfolyam, 1–25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

4 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1925 Január 1 ban maradt, értékpapírok és készpénz mássodré­szén fognak osztozkodni. A A­ brünni bíróság jelentkezésre szólítja az örökösöket Különös véletlen, hogy éppen aznap, ami­kor a lapok az egyik örökös öngyilkosságáról és haláláról számoltak be, jelent mest a brünni városi járásbíróság V. osztályának felhívása, amelyet október 21-én dr. Hagel Károly bocsá­tott ki. Ez a felhívás arra szólítja fel Leitner Ottó Gyula külföldi örököseit, hagyományo­sait és hitelezőit, hogy a hagyatékra való igé­nyeiket 1925 február 1-éig jelentsék be, ellen­esetnek­ a hagyaték ezen igényekre való tekin­tet nélkül a magyar hatóságoknak, vagy az általuk megjelölt személyeknek lesz kiszolgál­tatható. Megjegyzi, hogy a csehszlovák örö­kösök az ottani bíróságnál kívánják a hagya­téki eljárást lefolytatni és amennyiben a ma­gyar örökösök a megjelölt határidőben nem közlik ez ellen tiltakozásukat, a brünni járás­bíróság folytatja le a hagyatéki eljárást. Mit mond az árvaház ? Érdeklődtünk az Izraelita Fiúárvah­ázban is és itt Kabos igazgató az örökség ügyében a­­következőket mondotta: — A brünni felhívás ,nyilvánvalókig csak­ formalitás, hiszen az összes rokonokkal létre­jött a megállapodás és csak a törvényes elő­írásoknak akar megfelelni a brünni járásbíró­ság, mielőtt kiszolgáltatná a hagyatékot. Az izraelita árvaházaknak szinte a végszükségben jött ez az örökség, mert a mai súlyos viszonyok között a legnagyobb nehézségek árán tudják csak fentartani magukat. Bízunk benne, hogy a hatóságok éppen a­ jótékony célra való tekin­tettel a hagyaték elrendezésében is kezünkre fognak járni. közbelépett az alapítványi hatóság Az árvaház vezetőjének optimizmusán úgy látszik, kiesé korai volt, mert máris arról kap­tunk hírt, hogy a­ hatóságok nem akarják meg­engedni az izraelita árvaházaknak az örökség szabad élvezetét. Azt kívánják, hogy az egész, többmilliárdra rúgó hagyaték® t alapítvány­ként kezeljék és annak csak kamatait használ­hassák fel az árvaházak céljaira. Nem akarunk hitelt adni egyelőre még en­nek a hírnek, hiszen nyilvánvaló, h­ogy a­­ ha­gyaték ily módon való elrendezése mindenkép­pen ellenkezik az örökhagyó intencióival. Az árvah­áz most szorul rá nagyon­ az örökölt ösz­szegekre és ha nem értékesítheti az örökölt h­á­zat úgy annak jövedelme ,a mai viszonyok kö­zött annyira­ csekély, hogy abból az­ árváknak előnyük aligha lesz. A gazdasági viszonyok javultával megváltozhatik az árvaházak mai szomorú helyzete is és így igazán nem volna­­értelme annak, hogy ettől az utolsó pillanatban megváltásként érkezett örökségtől az alapít­ványi hatóságok, különböző paragrafusokba való kapaszkodásokkal az arra igazán rászo­ruló árva fiúkat és lányokat megfosszák. Lévai Jenő Villamos vezetékek gyakorlati méretezése Irta Boros Vitta. — Ara 21.000 K. Kapható Az Est. könyvkereskedéseiben. (Saját tudósítónktól.) A magángazdaságot hely­zetét s ezzel kapcsolatban az egész szanálási perspek­tívát komoly gazdasági körökben aggodalmat, keltő­nek tartják. Az új évben rendkívüli erőfeszítésre lesz szükség, hogy a tornyosuló bajokon keresztül­vergődjünk s nagyo­n komoly intelmet jelent báró Szterényi József volt kereskedelmi miniszternek a gazdasági helyzet­ről munkatársunk előtt tett alábbi nyilatkozata: — A gazdasági helyzet a lehető legkomo­lyabb. Közel negyven évi közéleti múltamban nem emlékszem ilyen súlyos gazdasági viszo­nyokra, mint amilyenekben az ország most van. Az igaz, hogy a baj nem speciális magyar ter­mészetű, hanem általános európai jellegű fo­lyománya annak a teljesen elhibázott, szeren­csétlen politikának, amelyet a világ hatalma­sai az úgynevezett békeszerződésekkel inaugu­ráltak és mind a mai napig követnek. Nálunk csak speciális magyar okok is járultak hozzá­­a bajok fokozásához.­­ Az úgynevezett szanálásnak különben természetes következményei is bizonyos nehéz­ségek, amelyek el fognak múlni, mihelyt egy­részről a gazdasági felfogás is meg fog változni és ez végre útban is vann már, értem alatta a háború előtti kereskedelmi politikához való visszatérést, másrészről, ha meg fognak tör­ténni azok az elmaradhatatlan intézkedések, amelyeket az illetékes kormánykörök végre már látnak s amelyekre négy éven át hiába mu­tattunk rá néhányan, intézkedések, amelyek nélkül a gazdasági élet egyáltalában még nem javulhat.­­ Sokakat megtéveszt a helyzetben beál­lott azon javulás, amely a nagy vámbevételek­ben jut kifejezésre. Én azonban ezt nem tartom szerencsés tünetnek. Ez még korántsem jelenti a fogyasztóképessé­g megnövekedését, hanem el­­lenkezőleg a kereskedelem­ és általában az ösz­szes közgazdaság tehertételévé válhatik. A kötött gazdálkodás idején óriási készle­teket hoztak be az országba azzal a számí­tással, hogy legális vagy illegális úton si­kerül azokra behozatali engedélyt kapni. Ezekre nézve akkor valóságos versengés volt s most a forgalom felszabadulása után ezek az óriási mennyiségek elvámolásra várnak. Még egy-két hónapig talán emelkedő irányzatot fog ez mutatni, de azután a piac telítettsége fog je­lentkezni a reakció gyanánt, mert azokat a m­illiárdokat, amelyekkel a vámbe­vételek em­elkedtek, elvonták a gazdasági élettől és gy­imölcsözetlenül fekszenek. A vámbevételek fokozása javítja az állam pénzügyi helyzetét, de rontja az ország fizetési mérlegét. Már­pedig a kibontakozás alapja a fizetési mérleg megjavítása, nem pedig ennek ellenkezője. — A kereskedelmi szerződéses politikához való visszatéréstől várom a gazdasági ki­­egyenlítést. Lassú processzus ez, maga­ a szer­­ződések megkötése is hónapokat vesz igénybe, de ez az egyetlen biztos kivezető út. Természe­tesen vele kapcsolatban kell a termelés foko­zásának megtörténnie, mert cs­ak ennek révén csökkenthető a behozatali szükség és emelh­ető­a kiviteli lehetőség. Égetően szükséges a gaz­dasági helyzet javítására és az őrületes drá­gaság csökkentésére az adótörvényhozásnak megfelelő módosítása, mert a mai a­dóre­ndszer­rel, különösen a mai forgalmiadórendszerrel sem egyiket, sem másikat elérni nem lehet­._ — És nem utolsó helyen áll az évek óta hangoztatott, folyton hirdetett, de soha komo­lyan meg nem valósított takarékosság. Ha ez irányban mielőbb nagyon komoly lépések nem történnek, az állam részéről és részére, úgy a szanálási terv is veszé­lyeztetve lehet. A bevételek tovább nem fokozhatók. Ezt maga a pénzügyminiszter is végre elismeri. A ki­adások ellenben annyira fokozódnak, hogy a népszövetségi főbiztos utolsó jelentése szerint a mai kiadások már elérték azt az összeget, amely a szanálási terv ötödik félévére volt előirányozva. Ha ez tovább így megy, okvet­lenül fel kell fordulni az egész helyzetnek, aminek pedig nem szabad bekövetkezni. IWVVIAVVWVVVVVVWWAMWVVWVVVVVVVVVM „Ha az állami kiadások tovább fokozódnak, az egész helyzet felfordul®1 Báró Szterényi igen komolynak tartja a gazdasági helyzetet az új év küszöbén — Feleségedtől félsz­? — Félek hát és nem is látsz többet, azt a keservességit... — Igen!... Az asszony égett a szenvedélytől. — Klári fiam­, Klári, — tréfált könyörögve Rákosi, — engedj ki az obn­góból. — Soha. — Soha? — Soha! és tudd meg, ha elmaradsz, én me­gyek­­a feleségedhez s én magam mondok el neki mindent. Bakcsi kedvetlen nézett az asszony sze­mébe, az fekete volt és őrü­lt. Szörnyűek ezek az asszonyok, ha szenvedély kapja el. Az asz­terony, mint a morfinista, alig bírta az életet, a megalkudott napok s órák között csak átten­gődte az időt. Szörnyűek a falusi szenvedélyek, a nyugalomban, élő lelkek viharai. A sors sze­szélyéből idilli békében élni, csirkepörökkel harcolni egy életen át annak, aki izzó nagy energiákkal van tele.­A férfi soká csak vergődött, kínlódott, végre elszánta, magát, lesz ami lesz s hetekig, nem ment az asszony felé. Egy estie Penyigené beállított Bakcsinéhoz. — Isten hozott édes Klárit. Az asszony sötéten nézett. • • — Itthon az urad? — Az uram?... mért?... itt van! Utána kiáltott, nem kapott választ. . — Gyerekek, szaladjatok csak apátok u­tán. A vendég komoran ült. — Sokára jön, — mondta gúnyosan. — Majd bejön. — Item jön. — Talán átment a tanítóhoz. , —Igen, átment valahová, jó messzire, ialáig nem is téved haza, míg én itt vagyok. — Nem értelek. — Nem. — Nem. — Hát nem tudod, hogy az urad a sze­retőm? Az asszony elnémult, elámult. — Tavasz óta szeretem az urad. A háziasszony némán ült, a szeme rá volt fagyva a másikra, aki elferdült arccal, lihegő, vad vijjogással csapkodta szavak ostorával, véresre verte szívének zsenge boldogságát, mint egy szörnyű jégeső. Penyigéné sorra előadott mindent, úgy csapkodta ki az asztalra, mint a cserepeket, sá­ros emlékeit, a legelső tánctól, a kötél-esettől végig a legutolsó hetekig. Akkor a háziasszony felállt: — Elég volt, Klári. Elég a hazudásból. — Nekem? — Most már látom, sohase volt nálad. — Soha? — Soha! Soha. Klári, soha! Nem igaz a tánc, nem igaz a kötél, nem igaz egyetlen egy eset, sem! Megőrültél, gonosz szemét vagy: nem tudom, mit akarsz, takarodj innen, tfe uram az enyém és mindig itthon volt, az ágyamban és te takarodj, mert a kis gyerekeimmel veret­lek ki, magtalan. Penyigéné felállt, mély ólomsápadtság ta­karta, halálos inogással állt, butaság volt, el­vesztette a csatát. •Leejtette a fejét s szédülve, tántorogva ment el. Azóta a Bakesi- és Penyige-család tovább él a faluban és a régi viszony áll. Úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy híre van és szájon jár az esetük. Csak ép nem táncolnak együtt a disznótorokon. Esetüket férjek mesélik itt-ott »­asszonyok okulására, amek akarja tudni«. Ám az asszony nem okul: egyik tudja ta­nítás nélkül, másik nem tudja tanítva sem. A falu élete mély tó, melyben koronként a tenger háborgása játszódik le. \ Az Az ötvenmillió koronás készpénzjutalom gondolata megtette hódító útját az országban. Bátran el lehet mondani, nincs oly hely, ahol meg ne állapodott és gyökeret ne vert volna. Ez már befejezett tény! — mint ahogy mon­dani szokás. Most legfeljebb még azokról lehet szó, akik nem­ éltek az alkalommal és nem űzet­tek eddig elő a Pesti Naplóra. Ezek számára még néhány nap rendelkezésre áll, ha felhasz­nálják azt a néhány napot, még idejében meg­kaphatják azt a »részjegyet«, amely az ötven- m­illió koronás készpénzjutalomhoz utat nyit. A késedelmezők számára mégegyszer id©i­iktatjuk az ötvenmilliókoronás készpénzjuta­lom szabályzatának rövid kivonatát: 1. A Pesti Napló ötvenmilliókoronás készpénzjut­almát feltétlenül 1925 január 15-én osztják szét közjegyző jelenlétében. 2. A jutalomban csak azok részesül­hetnek, akiknek a Pesti Napló eküldte a »részjegyet«, s akik a »részjegyet« ponto­san kitöltve visszaküldik a Pesti Napló kiadóhivatalához. 3. »Részjegyre« csak azok formálhat­nak igényt, akik 1925 január 10-én a Pesti Napló előfizetői közé tartoznak, vagy akik 1921 november 1-től fogva legalább hu­szonötször megvásárolták a Pesti Napló egyes példányait, s ezt úgy igazolják, hogy a huszonöt Pesti Napl­ó-példány első oldalát eljuttatják a kiadóhivatalhoz. 4. A Pesti skcrpió­nak azok az előfize­tői, akiknek előfizetése 1925 január 1-én le­jár, legkésőbb január 1-ig újtsák meg előfizetésüket, mert csak abban az esetben képes a kiadóhivatal a részjegyet hozzá­juk idejekorán eljuttatni. Holnap új esztendő van, a sok új elhatáro­zás közé oda szokták iktatni azt is, hogy . . . »ebben az esztendőben jó és becsületes újságot fogunk járatni«. Aki tehát még nem előfizetője a Pesti 2 Napío-nak, holnap elhatározhatja, hogy az lesz, s ezzel az elhatározással, magától ér­tetődően, az ötvenmillió koronás készpénzjuta­lomban való részesedés jogát is biztosította. 1

Next