Pesti Napló, 1925. július (76. évfolyam, 144–170. szám)
1925-07-01 / 144. szám
3 Szerda PESTI NAPLÓ , 1925 július 1 ." A francia kormámy bejelentette a Ruhr-területaladékolan kiürítését Berlin, június 30. (A Pesti Napló tudósítójának távirata.) A francia külügyminisztérium tegnap a következő félhivatalos közleményt adta ki: A Ruhr-terület kiürítésére irányuló diplomáciai előkészületek, be vannak fejezve. Most már a hadügyminisztériumon a sor, hogy a csapatok visszarendelésére megtegye az intézkedéseket. A csapatok visszavonása haladéktalanul meg fog kezdődni. Griger Miklós nemzetgyűlési képviselőt Körmöcbányán mint cseh katonaszökevényt le akarták tartóztatni Magyar képviselő július 1-től csak a csehszlovák miniszter-tanács engedélyével kaphat vízumot (Saját tudósítónktól.) Érdekes kalandja volt Griger Miklós nemzetgyűlési képviselőnek a Felvidéken. Griger Miklós, aki körmöcbányai születésű, beteg húgának és rokonának látogatására utazott. Griger igen népszerű Körmöcbányán, mert egy időben ott káplánoskodott és annak idején Lukács László volt pénzügyminiszter ellen képviselőjelölt volt Körmöcbányán. Éppen hetipiac volt, amikor Griger Körmöcbányára megérkezett. Hívei felismerték s aaait ovációban részesítették, úgyhogy Grigernek valósággal menekülnie kellett az ünneplés elől. Az eset nem maradt következmények nélkül. Grigert a csendőrségre hivatták és itt a csendőrfőhadnagy igen udvariasan fogadta és a következőket mondotta neki németül: — Képviselő úr, nekem nemcsak jogom, de kötelességem is volna, hogy önt, mint csehszlovák katonaszökevényt letartóztassam, ön ugyanis a katonaszökevények kimutatásában mint tartalékos katonapap szerepel. Mivel a budapesti csehszlovák követség többrendbeli felszólítására nem adott választ, önt katonaszökevény gyanánt kell kezelnem. Griner Miklós ezt válaszolta a főhadnagynak: — Főhadnagy úr, nagyon kérem, tartóztasson le, ezzel örök hálára kötelez engem. Hogy azonban a csehszlovák kormányt is örök hálára kötelezi-e, az már más kérdés. Azzal a ténnyel ugyanis, hogy engem mint csehszlovák katonaszökevényt letartóztat, elismeri, hogy én voltaképpen a csehszlovák köztársaság állampolgára vagyok s mint ilyen természetesen nyomban lemodanék a magyar nemzetgyűlési mandátumomról és folytatnám politikai tevékenységemet itt a Felvidéken Magyarország integritása és Nagy-Magyarország visszaállítása érdekében. Úgyis bánom, hogy szűkebb hazámat elhagytam. Giiger szavaira kijelentette a főhadnagy, hogy annyira a csehszlovák hadsereg tagjának tekinti Grigert, hogy erről kész írásos nyilatkozatot is adni. A diskurzus tovább folyt és mikor a cseh főhadnagy számára már inég kényelmetlennévált, ez így vetett véget a beszélgetésnek: — Képviselő úr, távozzék el békében, de nehogy máskor ilyen kellemetlenségei legyenek, ajánlom, hogy magyar állampolgárságát igazoló bizonyítványt hozzon magára. Grigor körmöcbányai látogatásának más következményei is voltak. Beavatott helyről úgy értesülünk, hogy a budapesti csehszlovák követség Prágából azt az utasítást kapta, hogy július 1étől kezdve magyar nemzetgyűlési képviselőnek a Felvidékre való utazáshoz csak abban az esetben adnak vízumot, ha a csehszlovák minisztertanács ehez egyhangúlag hozzájárul. Július 1-étől kezdve — szól az utasítás — magyar nemzetgyűlési képviselő, a szociáldemokrata párt tápjait kivéve, tehát csak ily módon kaphat, vízumot a Felvidékre. Griger Miklós Körmöcbányáról egyheti tartózkodás után most érkezett haza és ma már ismét megjelent a nemzetgyűlés ülésén, ahol mosolyogva magyarázta a nemzetgyűlés folyosóján, hogzy miért nem lehetett jelen a körmendi gyűlésen. Erről a kérdésről egyébként munkatársunk előtt ezeket mondotta: — A körmendi gyűlésen nem vehettem részt, mert nem voltam Magyarországon. Távolmaradásomban nem kell semmiféle célzatosságot keresni, mert a legitimizmus kérdésében teljesen egyetértek gróf Apponyi Alberttel és gróf Andrássy Gyulával. Kánya Kálmán lesz az új berlini magyar követ Politikai körökből szerzett értesüléseink szerint Emich Gusztáv, Magyarország berlini követe még az ősz folyamán elhagyja helyét. Állását minden valószínűség szerint Kánya Kálmán belügyminiszteri osztályfőnök fogja elfoglalni, akinek helyét, a politikai ügyosztályi főnöki állását, gróf Khuen-Héderváry Sándorral töltik be. " Régi árbócrudakat cipelnek elő a fiúméi arzenál raktáraiból és fordítva szúrják le ezeket a rudakat a móló kőlapjai közé. Ezek az árbócrudak valaha a piros-fehér-zöld szent színeiben ragyogtak, most zöld-fehér-piros színekkel temetik a múltat, fiúméi magyarok múltját. Az olasz trónörökös érkezik Fiuméba. Először teszi lábát az olaszok jövendő uralkodója arra a földre, amely a Kárpátoktól Adriáig kel. Tekítette be az »örök határt« s amely kitört, durva, fájdalmas reccsenéssel tört ki a magyar korona kincsestövei közül. Szépművészeti kiállítás és árumintavásár lesz Fiuméban; ennek ünnepi megnyitására érkezik Umberto, lengő bokrétás bersaglierit, ezüst vértes karabinierok tündöklő sorfala között. A prino szíve felé nyújtják karjaikat az üdvözlő feketeingesek, a templomok tornyában énekelnek a magyar harangok, a kormányzói palotára fölszaladnak a lobogók És a visszájukra fordított árbocrudak is itt sorakoznak a vonidók útján, mint parádés katonatemetésen a lefelé fordított, gyászflórral bevont zászlók rúdjai... i44 Irta: Ifj. Hegedűs Sándor ionjában voltam, Kis-Ázsia szívében és ott élveztem az afgán eredetű Mewlown-dervisek vendégszeretetét, akiknek főnöke — a majdnem szultánjogokkal rendelkező — Cserebey, minden ötletet megragadott arra, hogy engemet mulattasson és ezen mulatságok révén irántami nagy szeretetét kimutathassa. Nem is lehetett panaszom, hogy nem vonult el szemeim előtt Kelet rejtélyes világának örömet szerző ügyeskedése, akár táncalakban, akár kezdetleges zenében vagy vadászatban nyilvánult az meg. De semmi sem izgatott annyira, mint a Taurusz hegységeiben élő és a hatalmas páfrányligetekben rejtőző szarvas vagy vadkos üldözése. Turbános gazdám, Dselal Addin nagyon jól tudta ezt. Azért este, a konyak-csaták után, mikor már a szeme pislogott az égetett bor erejétől, mindig élénk taglejtésekkel magyarázta nekem, hogy másnap vagy harmadnap nagy vrálaslat lesz a tiszteletemre, s szent hittel reméli, hogy Allah megadja a szerencsét is fegyveremnek... Egy ilyen vadászatra indultunk, melyen ő maga, a Csesebey nem vett ugyan részt, de maga helyett fiát bízta meg, hogy az egész kirándulást megrendezze. Furcsa menet volt az, amely útra kelt velünk, hogy a hegység vadját felkutassuk. A fiatal Dselal Addinnal és velem vagy húszan lehettünk, mind magas, teveszőrsüvegű alakok, fehér kaftán-félébe öltözve, úgy, hogy mikor ez a furcsa lovascsapat ott vonult velünk azokon a napsütötte sziklás hegyoldalakon, mindig az az érzésem volt, mintha a messze múltba lévő alakok vonulnának mellettem s én magam is sok száz évvel visszacsapódtam volna a jelen világomból. Rekkenő meleg volt egész nap, mert ha azokban a völgyekben megszorul a nap, akkor a hőségtől égni kezd az ember szeme és kiszárad a torka. Tikkadtan meneteltünk s ép egy mély völgyön haladtunk át, mikor kissé elmaradtam a csapattól, mert a kengyelszíjon igazítottam valamit. Aztán megint lóra kaptam és utánuk indultam, amint a mély völgyben így haladtam, egy nagy szikla árnyékában egy zöldturbános törököt láttam térdelni. Arrafelé hajszoltam a lovamat, hogy megtekintsem a magányos embert, aki itt tanyázik ebben a sasoknak vagy gyorslábú vadaknak való birodalomban. Mikor közelébe értem, a zöldturbános rám emelte lázasan égő, nagy szemét, aztán kérő kezeivel intett s megértette velem, hogy szomjúhozik. Megszántam szegény öreget s dacára annak, hogy a fiatal Dselal Addin unszolva kiáltott, hogy hagyjam ott, én mégis leoldottam kulacsomat és lehajoltam a nyeregből és átadtam neki azt, amire annyira vágyott. Szegény oly mohón nyelte a vizet, hogy a nyeldeklője úgy dolgozott, mint a malomszerkezet, mikor a garatot felöntik. Végre megpihent és fejét dörzsölte meg, a hűsítő itallal s aztán visszaadta kulacsomat. Tovább akartam vágtatni, de ő nagy nehezen fölemelkedett és megfogta lovam kantárját. Belenyúlt övébe és onnét egy cifra faragású fenyőfadobozt vett elő s azt Allah nevének sűrű emlegetése között átadta nekem. Eleinte nem akartam elfogadni, de a szemében volt valami parancsoló nézés, amely mintegy szuggerálva kényszerített, hogy a hengeralakú, úgy harminc centiméter hosszú fadobozt elvegyem és a tarisznyámba tegyem. Az öreg láthatólag meg volt elégedve, mikor látta, hogy a fadobozt végre átveszem és folyton Allahot emlegetve, kezét áldalasz felém tartotta. Tovább lovagoltam. Mikor utolértem barátomat és visszanéztem a völgybe, az ötezret nem láttam többé, úgy látszik, valamelyik szikla elfödte... Este a pásztortűz mellett egy pillanatra megnéztem a különös dobozt, kinyitottam, láttam, hogy valami száraz sás-féle van benne. Aztán megint rátettem a tetejét és visszadugtam a tarisznyába és nem törődtem többé vele. Olyannyira nem gondoltam rá, hogy mikor hazaértem keleti utániról, akkor is a többi vadászfölszereléssel együtt, a fadobozt bedobtam a fegyverszekrény legaljára, ahol a kóc, a runkavessző és polarak állottak. A városi életben is megvolt az én mulatságom. Csak egy szűk körre szorult azonban, amelyben egy-két meghitt baráttal megvitattuk olvasmányainkat és a napi eseményeket Azon időben történt, hogy az antiochiai kehely szenzációba megrázta az egész világot. Könyvek jelentek más Amerikában erről az eseményről s az angol képeslanok hozták az ezüstkehelyről reprodukált szelíd, erkél Halan lépét a Megváltónak és az argostolrak érdekes és újszerű drombormásait. Azóta a tudományos világr megállapította azt, hogy az antiochiai kehely feltétlenül a legrégibb emléke a kereszténységnek. De hogy a véletlenek játéka teljes legyen, nekem el kellett utaznom egy egynapi kirándulásra, — szalonkalesre — de megígértem barátaimnak, hogy az estét megint a körükben töltöm. Most már a dolog úgy történt, hogy én hajnali lesről hazaérkeztem, azonban mielőtt elmentem volna a vendéglőbe, ki akartam a fegyveremet tisztítani. Kinyitottam a fegyverszekrény alját, hogy kócot csavarjak a puskavesszőre, azonban ott nem volt már kóc, kifogyott, S amint ott kotorászok a sok limloiu között, kezembe került az öreg zöldturbános török fenyőfadoboza. Emlékeztem arra, hogy abban szárított sás volt. Úgy gondoltam, hogy most ideiglenesen felhasználom, elegendő olajjal helyettesíti a kócot. Elővettem a fadobozt, kinyitottam, kivettem belőle a sáspamacsot s az asztalomnál bontogatni kezdtem, de meglepetésemre láttam, hogy ez a sás csak külső burka volt egy még finomabb sáscsomónak. Mikor az így kezembe jutott sáscsomó fölé hajoltam, akkor láttam, hogy azon a finom sáscsomón, amely a második burok alatt rejtőzött, írásjelek vannak, írásjelek, de nem mai betűk. Nagyítom nem volt, de egy régi szemüveg segélyével egy szót ki tudtam venni: OEOS — Isten görögül. Rögtön abbahagytam a sas bontogatását, siettem barátaim körébe. Ott az én professzorom éppen azt fejtegette, hogy az Újszövetség eredeti példányai hol vannak elszórva a földön és hogy egy kaukázusi kolostorban hogy találtak meg egy német, tudós utasítására egy eredeti papyros-példányt, amelyről ott még a főnöknek magának sem volt tudomása... Ebből ő azt következtette, hogy az őspéldányokból és a Jézusról szóló feljegyzésekről elszórva hites írásoknak kell még tenniök a földön. Én nem zavartam meg előadásában, hanem megvártam, míg befejezi fejtegetését, aztán csendesen mellé ültem és halkan megkérdeztem tőle, hogy vannak-e nagyítóüvegei és lupéi, mert ha vannak, kérem, hozza el azokat még ma este hozzám. Egy órán belül barátom már ott volt nálam, nagyszerű nagyítókészülékeivel fölfegyverkezve, és mi nekiálltunk és kezdtük megfejteni a görög írást. Teljes egyhuzamban nem lehetett azt elolvasni, mert a hajtásoknál elfakultak a betűk és sok helyen olyan töredezett volt, hogy csak tört mondatokat tudtunk öszszeállítani belőle. Kibontani alig-alig bírtuk, annyira finom és összetapadt volt, ezért egy hosszú, vékonypengéjű kast használtunk föl afelbontásához és üveglapra fektettük a sáscsomót. Így nagy nehezen annyira jutottunk, hogy valamit ki tudtunk fejteni belőle. Töredezett mondatok, rejtélyes szavak voltak, de hogy