Pesti Napló, 1925. július (76. évfolyam, 144–170. szám)

1925-07-01 / 144. szám

3 Szerda PESTI NAPLÓ , 1925 július 1 ." A francia kormámy bejelentette a Ruhr-terület­­­aladékolan kiürítését Berlin, június 30. (A Pesti Napló tudósítójának távirata.) A francia külügyminisztérium tegnap a következő félhivatalos közleményt adta ki: A Ruhr-terület kiürítésére irányuló diplomáciai előkészületek, be vannak fejezve. Most már a hadügy­minisztériumon a sor, hogy a cs­a­p­a­tok visszarendelésére megtegye az intézkedéseket. A csapatok vissza­vonása haladéktalanul meg fog kez­dődni. Griger Miklós nemzetgyűlési képviselőt Körmöcbányán mint cseh­ katonaszökevényt le akarták tartóztatni Magyar képviselő július 1-től csak a csehszlovák miniszter-tanács engedélyével kaphat vízumot (Saját tudósítónktól.) Érdekes kalandja volt Griger Miklós nemzetgyűlési képviselőnek a Felvidéken. Griger Miklós, aki körmöcbányai születésű, beteg húgának és rokonának látoga­tására utazott. Griger igen népszerű Körmöc­bányán, mert egy időben ott káplánoskodott és annak idején Lukács László volt pénzügymi­niszter ellen képviselőjelölt volt Körmöc­bányán. Éppen hetipiac volt, amikor Griger Kör­möcbányára megérkezett. Hívei felismerték s aaait ovációban részesítették, úgyhogy Griger­nek valósággal menekülnie kellett az ünneplés elől. Az eset nem maradt következmények nél­kül. Grigert a csendőrségre hivatták és i­tt a csendőrfőhadnagy igen udvariasan fogadta és a következőket mondotta neki németül: — Képviselő úr, nekem nemcsak jogom, de köte­lességem is volna, hogy önt, mint csehszlovák katona­szökevényt letartóztassam, ön ugyanis a katonaszö­kevények kimutatásában mint tartalékos katonapap szerepel. Mivel a budapesti csehszlovák követség többrendbeli felszólítására nem adott választ, önt katonaszökevény gyanánt kell kezelnem. Griner Miklós ezt válaszolta a főhad­nagynak: — Főhadnagy úr, nagyon kérem, tartóztasson le, ezzel örök hálára kötelez engem. Hogy azonban a csehszlovák kormányt is örök hálára kötelezi-e, az már más kérdés. Azzal a ténnyel ugyanis, hogy engem mint csehszlovák katonaszökevényt letartóz­tat, elismeri, hogy én voltaképpen a csehszlovák köztársaság állam­polgára vagyok s mint ilyen természetesen nyomban lemo­­danék a magyar nemzetgyűlési mandátumomról és folytatnám politikai tevékenységemet itt a Felvidéken Magyar­ország integritása és Nagy-Magyarország vissza­állítása érdekében. Úgyis bánom, hogy szűkebb hazámat elhagytam. Giiger szavaira kijelentette a főhadnagy, hogy annyira a csehszlovák hadsereg tagjának tekinti Grigert, hogy erről kész írásos nyi­latkozatot is adni. A diskurzus tovább folyt és mikor a cseh főhadnagy számára már inég kényelmetlenné­­vált, ez így vetett véget a beszélgetésnek: — Képviselő úr, távozzék el békében, de nehogy máskor ilyen kellemetlenségei legyenek, ajánlom, hogy magyar állampolgárságát igazoló bizonyítványt hozzon magára­. Grigor körmöcbányai látogatásának más következményei is voltak. Beavatott helyről úgy értesülünk, hogy a budapesti csehszlovák követség Prágából azt az utasítást kapta, hogy július 1­étől kezdve magyar nemzetgyűlési képviselőn­ek a Fel­vidékre való utazáshoz csak abban az eset­ben adnak vízumot, ha a csehszlovák mi­nisztertanács ehez egyhangúlag hozzájárul. Július 1-étől kezdve — szól az utasítás — magyar nemzetgyűlési képviselő, a szociál­demokrata párt tápjait kivéve, tehát csak ily­ módon kaphat, vízumot a Felvidékre. Griger Miklós Körmöcbányáról egyheti tartózkodás után most érkezett haza és ma már ismét megjelent a nemzetgyűlés ülésén, ahol mosolyogva magyarázta a nemzetgyűlés folyo­sóján, h­ogzy miért nem lehetett jelen a kör­mendi gyűlésen. Erről a kérdésről egyébként munkatársunk előtt ezeket mondotta: — A körmendi gyűlésen nem vehettem részt, mert nem voltam Magyarországon. Távolmaradá­somban nem kell semmiféle célzatosságot keresni, mert a legitimizmus kérdésében teljesen egyetértek gróf Apponyi Alberttel és gróf Andrássy Gyulával. Kánya Kálmán lesz az új berlini magyar követ Politikai körökből szerzett értesüléseink szerint Emich Gusztáv, Magyarország berlini követe még az ősz folyamán elhagyja helyét. Állását minden valószínűség szerint Kánya­ Kálmán belügyminiszteri osztályfőnök fogja elfoglalni, akinek helyét, a politikai ügyosztályi főnöki állását, gróf Khuen-Héderváry Sándor­ral töltik be. " Régi árbócrudakat cipelnek elő a fiúméi arzenál raktáraiból és fordítva szúrják le ezeket a rudakat a móló kőlapjai közé. Ezek az árbócrudak valaha a piros-fehér-zöld szent színeiben ragyogtak,­­ most zöld-fehér-piros színekkel temetik a múltat, fiúméi magyarok múltját. Az olasz trónörökös érkezik Fiu­méba. Először teszi lábát az olaszok jövendő uralko­dója arra a földre, amely a Kárpátoktól Adriáig kel. Tekítette be az »örök határt« s amely kitört, durva, fájdalmas reccsenéssel tört ki a magyar korona kin­csest­övei közül. Szépművészeti kiállítás és áruminta­vásár lesz Fiuméban; ennek ünnepi megnyitására érkezik Umberto, lengő bokrétás bersaglierit, ezüst vértes karabinierok tündöklő sorfala között. A prino s­zíve felé nyújtják karjaikat az üdvözlő feketeinge­sek, a templomok tornyában énekelnek a magyar harangok, a kormányzói palotára fölszaladnak a lo­bogók És a visszájukra fordított árbocrudak is itt sorakoznak a vonidók útján, mint parádés katona­temetésen a lefelé fordított, gyászflórral bevont zász­lók rúdjai... i­4­4 Irta: Ifj. Hegedűs Sándor ionjában voltam, Kis-Ázsia szívében és ott élveztem az afgán eredetű Mewlown-dervisek vendégszeretetét, akiknek főnöke — a majdnem szultánjogokkal rendelkező — Cserebey, min­den ötletet megragadott arra, hogy engemet mulattasson és ezen mulatságok révén irántami nagy szeretetét kimutathassa. Nem is lehetett panaszom, hogy nem vonult el szemeim előtt Kelet rejtélyes világának örö­met szerző ügyeskedése, akár táncalakban, akár kezdetleges zenében vagy vadászatban nyilvá­nult az meg. De semmi sem izgatott annyira, mint a Taurusz hegységeiben élő és a hatalmas páfrányligetekben rejtőző szarvas vagy vad­kos üldözése. Turbános gazdám, Dselal Addin nagyon jól tudta ezt. Azért este, a konyak-csaták után, mikor már a szeme pislogott­ az égetett bor ere­jétől, mindig élénk taglejtésekkel magyarázta nekem, hogy másnap vagy harmadnap nagy vrálaslat lesz a tiszteletemre, s szent hittel re­méli, hogy Allah megadja a szerencsét is fegy­veremnek... Egy ilyen vadászatra indultunk, melyen ő maga, a Csesebey nem vett­ ugyan részt, de maga helyett fiát bízta meg, hogy az egész kirándulást megrendezze. Furcsa menet volt­ az, amely útra kelt velünk, hogy a hegység vadját felkutassuk. A fiatal Dselal Addinnal és velem vagy húszan lehettünk, mind magas, te­veszőrsüvegű alakok, fehér kaftán-félébe öl­tözve, úgy, hogy mikor ez a furcsa lovascsapat ott vonult velünk azokon a napsütötte sziklás hegyoldalakon, mindig az az érzésem volt, mintha a messze múltba lévő alakok vonulná­nak mellettem s én magam is sok száz évvel visszacsapódtam volna a jelen világomból. Rekkenő meleg volt egész nap, mert ha azokban a völgyekben megszorul a nap, akkor a hőségtől égni kezd az ember szeme és kiszá­rad a torka. Tikkadtan meneteltünk s ép egy mély völgyön haladtunk át, mikor kissé el­maradtam a csapattól, mert a kengyelszíjon igazítottam valamit. Aztán megint lóra kap­tam és utánuk indultam, amint a mély völgy­ben így haladtam, egy nagy szikla árnyékában egy zöldturbános törököt láttam térdelni. Arrafelé hajszoltam a lovamat, hogy meg­tekintsem a magányos embert, aki itt tanyázik ebben a sasoknak vagy gyorslábú vadaknak való birodalomban. Mikor közelébe értem, a zöldturbános rám emelte lázasan égő, nagy szemét, aztán kérő kezeivel intett s megértette velem, hogy szomjúhozik. Megszántam szegény öreget s dacára annak, hogy a fiatal Dselal Addin unszolva kiáltott, hogy hagyjam ott, én mégis leoldottam kulacsomat és lehajoltam a nyeregből és átadtam neki azt, amire annyira vágyott. Szegény oly mohón nyelte a vizet­, hogy a nyeldeklője úgy dolgozott, mint a malomszerkezet, mikor a garatot felöntik. Végre megpihent és fejét dörzsölte meg, a hűsítő itallal s aztán visszaadta kulacsomat. Tovább akartam vágtatni, de ő nagy nehezen fölemelkedett és megfogta lovam kantárját. Belenyúlt övébe és onnét egy cifra faragású fenyőfadobozt vett elő s azt Allah nevének sűrű emlegetése között átadta nekem. Eleinte nem akartam elfogadni, de a szemében volt valami parancsoló nézés, amely mintegy szug­gerálva kényszerített, hogy a hengeralakú, úgy harminc centiméter hosszú fadobozt el­vegyem és a tarisznyámba tegyem. Az öreg láthatólag meg volt elégedve, mikor látta, hogy a fadobozt végre átveszem és folyton Allahot emlegetve, kezét áldalasz felém­ tartotta. Tovább lovagoltam. Mikor utolértem barátomat és visszanéztem a völgybe, az ötezret nem lát­tam többé, úgy látszik, valamelyik szikla el­födte... Este a pásztortűz mellett egy pilla­natra megnéztem a különös dobozt, kinyitot­tam, láttam, hogy valami száraz sás-féle­ van benne. Aztán megint rátettem a tetejét és visszadugtam a tarisznyába és nem törődtem többé vele. Oly­annyira nem gondoltam rá, hogy mikor hazaértem keleti utániról, akkor is a többi vadászfölszereléssel együtt, a fa­dobozt bedobtam a fegyverszekrény legaljára, ahol a kóc, a r­unkavessző és p­­olarak állottak. A városi életben is megvolt az én mulatsá­gom. Csak egy szűk körre szorult azonban, amelyben egy-két meghitt baráttal megvitattuk olvasmányainkat és a napi eseményeket Azon időben történt, hogy az an­tiochiai kehely szen­zációba megrázta az egész világot. Könyvek je­lentek más Amerikában erről az eseményről s az angol képeslanok hozták az ezüstkehelyről reprodukált szelíd, er­kél Halan l­épét a Megvál­tónak és az argostolrak érdekes és újszerű drom­bormásait. Azóta a tudományos világr meg­álla­pította azt, hogy az antiochiai kehely feltétlenül a legrégibb emléke a keresz­ténységnek. De hog­y a véletlenek játéka teljes legyen, nekem el kellett utaznom egy egynapi kirándulásra, — szalonkalesre — de megígértem barátaimnak, hogy az estét megint a körükben töltöm. Most már a dolog úgy történt, hogy én hajnali lesről hazaérkeztem, azonban mielőtt elmentem volna a vendéglőbe, ki akartam a fegyveremet tisztí­tani. Kinyitottam a fegyverszekrény alját, hogy kócot csavarjak a puskavesszőre, azonban ott nem volt m­ár kóc, kifogyott, S amint ott ko­torászok a sok lim­loiu között, kezembe került az öreg zöldturbános török fenyőfadoboza. Em­lékeztem arra, hogy abban szárított sás volt. Úgy gondoltam, hogy most ideiglenesen felhasz­nálom, elegendő olajjal helyettesíti a kócot. Elő­vettem a fadobozt, kinyitottam, kivettem belőle a sáspamacsot s az asztalomnál bontogatni kezd­tem, de meglepetésemre láttam, hogy ez a sás csak külső burka volt egy még finomabb sáscso­mónak. Mikor az így kezembe jutott sáscsomó fölé hajoltam, akkor láttam, hogy azon a finom sáscsomón, amely a második burok alatt rejtő­zött, írásjelek vannak, írásjelek, de nem mai betűk. Nagyítom nem volt, de egy régi szem­üveg segélyével egy szót ki tudtam venni: OEOS — Isten görögül. Rögtön abbahagytam a sas bontogatását, siettem barátaim körébe. Ott az én professzorom éppen azt fejtegette, hogy az Új­szövetség eredeti példányai hol van­nak elszórva a földön és hogy egy kaukázusi kolostorban hogy találtak meg egy német, tudós utasítására egy eredeti papyros-példányt, amelyről ott még a főnöknek magának sem volt tudomása... Ebből ő azt következtette, hogy az őspéldányokból és a Jézusról szóló feljegyzé­sekről elszórva hites írásoknak kell még tenniök a földön. Én nem zavartam meg előadásában, hanem megvártam, míg befejezi fejtegetését, aztán csendesen mellé ültem és halkan megkér­deztem tőle, hogy vannak-e nagyítóüvegei és lupéi, mert ha vannak, kérem, hozza el azokat még ma este hozzám. Egy órán belül barátom már ott volt ná­lam, nagyszerű nagyítókészülékeivel fölfegy­verkezve, és mi nekiálltunk és kezdtük megfej­teni a görög írást. Teljes egyhuzamban nem le­hetett azt elolvasni, mert a hajtásoknál elfa­kultak a betűk és sok h­elyen olyan töredezett volt, hogy csak tört mondatokat tudtunk ösz­szeállítani belőle. Kibontani alig-alig bírtuk, annyira finom és összetapadt volt, ezért egy hosszú, vékonypengéjű kast használtunk föl a­­felbontásához és üveglapra fektettük a sáscso­mót. Így nagy nehezen annyira jutottunk, hogy valamit ki tudtunk fejteni belőle. Töredezett mondatok, rejtélyes szavak voltak, de hogy

Next