Pesti Napló, 1925. július (76. évfolyam, 144–170. szám)
1925-07-12 / 154. szám
10 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1925 július 13 Egy anya biztosította a fiai életét, aztán az egyiket megölte Basel, július. (Alkalmi tudósítónktól.) Wallis kanton St. Moritz nevű városának törvényszéki fogházában öngyilkos lett egy vizsgálati fogoly, akinek rettenetes bűn terhelte lelkét. Maria Elena Monnaynek hívták ezt a nőt, aki ott gazdálkodott Massenger mellett levő birtokán és jövedelmét úgy akarta gyarapítani, hogy biztosította a fiai életét, azután az egyiket meggyilkolta. Maria Elena Monnaynek két évvel ezelőtt meghalt a férje és ő Leo nevű 18,és Emil nevű 14 éves fiaival együtt gazdálkodott egészen a múlt év decemberéig, amikor ismét férjhez ment. A birtok rosszul jövedelmezett és ekkor fogant meg az asszony agyában a szörnyű terv. Tizenhatezer frankra biztosította mindegyik fia életét és amikor a fiúk megkérdezték: — Mire való ez anyám, hiszen elég szép vagyonunk van, azután meg fiatalok is vagyunk? — Én gondos anya vagyok, — felelte az asszony — második férjem van, testvéreket kaphattok, a birtok kicsiny, én tehát gondoskodni akarok a jövőtökről. Higyjétek el fiaim, azért teszem, mert nagyon szeretlek benneteket. Megtörtént a kettős életbiztosítás és három hét múlva az egyik fiú, Emil, meghalt. — Leesett a létráról az én szegény Emilem! — siránkozott az anya az orvos előtt, aki megállapította, hogy a fiúnak az esés következtében betört a koponyája és ez okozta a halálát. Nagy részvét mellett temették el a kis Emilt és az anya sírt, jaj részükért, vigasztalhatatlannak látszott. Néhány nappal a temetés után az egyik biztosítótársulat irodájába egy ember állított be a következő szavakkal: — Mayer at Ede a nevem, Mounay asszony bérese vagyok és el akarok mondani valamit, ami nyomja a telkemet. Bevezették az igazgatóhoz, akinek a következőket beszélte el: — Néhány héttel ezelőtt Mommy asszony rá akart venni, hogy gyilkoljam meg Emil nevű fiát. Elmondta, hogy biztosította a fia életét és ha majd kifizetik a biztosítási összeget, egy harmadrészét nekem adja. Szegény ördög vagyok és meggondolatlanul belementem az üzletbe. Aznap este a vacsoránál jól beboroztatta a fiatal fiút, azután egy vaslapátot nyomott a kezembe és így szólt: Ezzel üsd szét a fejét, azután vidd ki a holttestét az udvarra és tedd a létra aljához, mintha arról esett volna le. H Ha sikerül a dolog, akkor néhány hónap múlva Leót is másvilágra küldjük! — Éjszaka belopóztam Emil szobájába... a lerészegített fiú mélyen aludt és én már ott álltam az ágynál ütésre készen, amikor a holdvilág fényénél megpillantottam ártatlan arcocskáját és visszarettentem. Azonmód kimentem a szobából és megborzadva dobtam el a gyilkoló szerszámot. Amikor reggel találkoztam az asszonnyal, vasvilla-tekintettel nézett reám és csak ennyit mondott: — Gyáva ! • Eddig tartott _ Mayer at elbeszélése és a többi már a rendőrség gondja volt. Monnay asszonyt letartóztatták és miután habozás nélkül bevallotta a gyilkosságot, beszállították a st. moritzi törvényszék fogházába. "Másnap reggel a fogház falának tövében arrajáró parasztok egy kis csomagot találtak, rajta a következő felirattal: »Átadandó Monnay Leónak, a Massenger mellett levő flettei majorban«. — A csomagot a parasztok bevitték a rendőrségre, ahol felbontották és benne egy zsebkendőt találtak, amelyre ceruzával a következő sorok voltak írva: Nem marad más hátra, mint hogy öld meg magadad, mert téged is letartóztatnak. A revolver ott van a kép mögött, Lőj a füled mögé, én pedig felakasztom magamat. Wallis kantonban halállal büntetik a gyilkosságot, ne jussunk hóhér kezére. A rendőrségről "azonnal telefonoztak" a törvényszék fogházába, hogy vigyázzanak Monnay asszonyra, de mire bementek a cellájába, már halott volt. Felakasztotta magát az ablak rácsozatára. Monnay Leót letartóztatták, de ő tagadja, hogy részes a gyilkosságban. A földmunkások bevándorlását támogatja a kormány s ingyen szállítja ki őket, mert óriási terjedelmű mezőgazdaságához kevés az otthoni erő. A legtöbb földmunkás a kávéfarmokra, a faxendékra megy, ahol minden család külön kis házat és a saját konyhájának ellátására elégséges földet kap ingyen használatra. A kávétermelés főkép kapálási munka, ezért nem is embert, hanem skapát szerződtetitek. Ez a munka nagyon nehéz, de aki szorgalmas és takarékos, átlag négy év alatt eléri, hogy saját háza és 20—25, néha 10 hold saját kávéültsötvénye lesz. A magyar munkások közül már sokan szerp-kita, így földet. A főváros közvetlen közelében van már egy magyar telep, amelynek Szentistvánfalva a neve, az állam délkeleti részén három nagy magyar telep, köztük Árpádfalva és Boldogasszonyfalva. Ezeket 1922-ben bevándorolt magyarok alapították s az egykori őserdők helyén ma kávé, cukornád, rizs, bab és gyapot virul. A magyarokról általábos a vélemény, hogy jó munkások, de túl nagy az igényük — a gyomrukat illetőleg. A többiek a rizst és a babot — a nemzeti eledelt — eszik, a magyaroknak azonban mindennap hús kell. A gyári munkások akkor érnek célt, ha iparukban önállósítják magukat. A kiirtások az új gazdasági lendület révén most itt egyre növekednek, de csak szorgalmas, nehéz munka árán. Az építési szakma különösen virágzásnak indult, mert a gazdasági fejlődéssel sok építkezés jár együtt. Szentistvánfalva, Boldogasszonyfalva, Árpádfalvá a brazíliai őserdők helyén Pesti nevek, amelyekkel a föld másik oldalán, egy új fővárosban találkozunk (Saját tudósítónktól.) A brazíliai egyesült államoknak egyik államában nemiségen katonai forradalom volt, amelyben élénk, de előttünk tisztázatlan szerepet vittek a magyar kivándoroltak is. A forradalom napjaiban a figyelem Brazília felé fordult, s akkor megállapíthatta a magyar közvélemény, hogy milyen ismeretlen terület számára ez az óriási államszövetség, amelynek egyetlen városában, Sao Pauloban 25.000 magyar él. Pedig az utóbbi időben mind sűrűbben kerül szóba — persze csak úgy felületesen — Brazília, mert az Amerikai Egyesült Államok korlátozó rendszabályai óta Brazília és különösen Sao Pao állam a kivándorlók új ígéretföldje. Nyugodtak lehetünk: Brazíliában sem tudnak mirólunk. A tájékozatlanság kölcsönös. Holott közelebbi ismeretség, mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok felvétele nem ártana nekünk. Ez a gondolat hozta ide Budapestre Fillinger Vilmos sao pauloi műépítészt, aki Sao Paulo, Parano, Santa Catharina és Rio (frande de Sul brazíliai államok tiszteletbeli konzulé s aki a magyar szakkörökkel tüzetes tárgyalásokat folytat a gazdasági kapcsolatok megteremtésére. A konzul, aki tizenharmadik éve él Sao Paulo hasonló nevű fővárosában, rendkívül érdekes dolgokat, mondott el a hatalmas lendületnek indult államról, a sokféleképpen vitatott kivándorlásról és a magyarok figyelemreméltó szerepléséről. Tíz Unió új versenytársa — Meglepő, — mondta — hogy a huszonegy autonóm államból egyesült Brazíliáról nálunk olyan keveset tudnak, holott ez a földdarab nagyobb, mint egész Európa, s maga Sao Paulo állam területe túltesz a hajdani osztrák-magyar monarchiáén. Pedig Brazília élete a világháború óta vagy lendületnek indult és különösen óriási az előretörés Sao Paulóban, amely gazdaságilag a legfejlettebb állam, legsűrűbb a vasúti hálózata, legerősebb az ipara, mert ott vannak a leggazdagabb kávéültetvények. Az évi termelés 12 millió zsák kávé, amely mind a Sao Paulo kikötőből, Santosból indul útjára az egész világba. A háború miatti importnehézségek vitték az államot az indusztriálódásra, amely nagy erővel folyik s különösen a textiliparban jutott bámulatos eredményekhez. A szene ugyan Brazíliának alacsony kalóriájú, de legújabban rátértek a vizierők felhasználására, s ezzel hihetetlen erőforrások nyílnak meg, mert atig található valahol is a világon ilyen sűrű vizihálózat és ennyi vízesés, mint itt. Az Amerikai Egyesült Államok a közeljövőben hatalmas versenytársra fognak találni a brazíliai iparban. Magyarok a kávéültetvényeken Ehez az indusztriálódáshoz az iniciatívát főképpen az idegen bevándoroltak adják, a régi, portugál eredetű, vagy az őslakó indiánusokkal keveredett lakosság inkább földművelő. Az idegenek száma egyre szaporodik. Sao Paulo lakosságának mintegy 30 száléka olasz, de az újabb időben sok új portugál és spanyol letelepedő érkezik. A legutóbbi években tömegesen jönnek japánok, németek, osztrákok és sokan magyarok. 1921 előtt még alig volt itt magyar, míg ma Sao Paulo államban 40.000 a számuk, a 750.000 lakósú Sao Paulo fővárosban pedig nem kevesebb, mint 25.000. A magyar bevándorlók főképpen a mai csehszlovák, román és jugoszláv területekről jönnek, de mind magyaroknak vallják magukat. A bevándorlók boldogulnak, ha komolyan látnak a munkához. A kalandos tervek, a munka nélküli élet, az amerikázás szomorú eredményekkel jár. A legbiztosabb a boldogulás a földmunkások számára. Ipari munkások csak akkor találják meg számításukat, ha szakmunkások. Napszámos munkára igazán nem érdemes elvándorolni. Az intellektuális foglalkozási ágakon az elhelyezkedés a legnehezebb, s ehhez föltétlenül szükséges a portugál nyelv ismerete, de legalább is az olaszé, vagy franciáé- orvosok, gyárosok, röpkék és más magyarok A városi intelligencia táborában igen sok magyar van, köztük sok olyan név is akad, amelyre még Magyarországon jól emlékeznek. Van több orvos, vegyész, fogorvos, gépész és elektromérnök, gyáros, kereskedő, fényképész, képzőművész és más foglalkozású magyar kinn. Ismertebb orvosok: dr. Briglovics Kálmán Rio Grande do Sul-ban, dr. Bárány Mór, dr. Richter Imre, dr. Márk Dezső Sao Paulo-ban, Rédey Kálmán fogorvos ugyanott. A sao pauloi lovasrendőrezred állatorvosa, dr. Sándor Móric is magyar. Magam műépítész vagyok, előkelő és vagyonos építési vállalkozó Jerman Jenő Rio de Janeiro-ban, központi fővárosban. A magyar ékszerészek különösen nagy eredményeket értek el, mert a fényűző divat miatt rendkívüli az ékszerszükséglet. Vágó Jenő, a Fruscha és Neumann cég a legelsők közé tartoznak. Előkelő vállalat a Zirner és Nagy üvegtechnikai üzem, a Malis és Vozári taxaméter- és mérleggyár, Vikinger Gyula automobilfelszerelő és villamos hegesztő, Friedmann testvérek szőnyegtelepe, Hatschek és Farkas foto- és optikai üzlete. Magyar fényképészek: Sembert, Fruscha és Schubernik. A magyar művészetet Visky állatfestő és Némay Ferenc portrétista-huszár ezredes képviselik. Két magyar lap is van. Az elsőt Walter Jenő alapította Délamerikai Magyar Újság címen. A tárfvilágban ismert neve van Wodiansz volt követ fiának, aki négy év óta a neves és dúsgazdag lótenyésztő, Silva da Racha ménesének vezetője. A ménes egyik zsokéja, Popovics volt huszárszázados is magyar. Előkelő ipari alkalmazásban is vannak többen magyarok, így Zimmer mérnök, gróf Matarazzo iparvállalatainak egyik oszlopa, aki néhány év előtt a satunál kezdte. Sokat beszélt még Tillinger konzul magyarokról és benszülöttekről, az újonnan épült színházakról, a hangversenyekről, melyeken híres európai művészeknek, — köztük a mi Vécseynknek — is gyakran tapsolnak, a nagy mozi-lázról, a főváros 9000 autójáról, az 50.000 kilométernyi autóutakról, a pompás fürdőhelyekről, játékkaszinókról, az európai életről, a példás közbiztonságról, a mintaszerűen modern zenekaros, svédtornás, humánus san pauloi fegyházról és a divatról. Ez szinte külön fejezetet érdemelne, mert a párizsi divat különleges brazíliai luxussal, tobzódó ékszer- és csipkekultusszal párosulva ragyog az egyébként is ragyogószemű szépségeken. Az érdekes előadás közben látogató érkezett: Walter Jenő san pauloi szerkesztő, aki Fillinger Vilmost útjára elkísérte, s úgy ő, mint a már előbb ideérkeztt Rotholcz Frigyes gépészmérnök támogatják magyarországi miszsziójában. A vendégtől megtudtuk, hogy a konzul mint műépítész, tizenhárom év előtti szerény kezdetből kiindulva ma a legkeresettebb építők egyike. A Hotel Victoria, Hotel Regina, a 5000 néző befogadására szolgáló Renublica mozgószínház, több nagy palota és gyártelep, a faposta, poliklinika és más épületek az ő alkotásai.