Pesti Napló, 1925. augusztus (76. évfolyam, 171–194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

Szombat í­jtbTi NAPLÓ 1925 augusztus 1­5 Rónai Hédy­­ báró Gorup Frigyesné lett A legnagyobb titokban történt az esküvő, még Rónai Nándor sem vett részt rajta . A fiatal házaspár egy Bécs melletti faluban, teljes vissza­­vonultságban él (Saját tudósítónktól.) Körülbelül öt héttel ezelőtt kerü­lt Rónai Nándorné az ügyészség fogházában élk­­ép, a napokban jelent meg egy híradás arról, hogy Rónai Nándorné megnyu­godott a vizsgálati fogság elrendelésében, úgy­hogy­ ez a nagy érdeklődést keltett bűnügy most már csak a főtárgyaláson kerül ismét a nagyközönség elé. Akkoriban­ rendkívül sokat beszéltek az emberek Rónai Nándorné egyetlen leányáról, a különös szépségű, alig huszonhárom eszten­dős Rófiai Hédyről. Azt mondották és azt vél­ték, tudni, hogy azért követte el édesanyja világraszóló szélhámosságait, hogy neki grófot, vagy bárót, szerezzen férjül. Hiába cáfolta könnyek között Rónay Hédy ezt, a — mint mondotta.. —­­ rágalmat , az embe­rek nem hittek neki. Most azután elh­ihetik, mert , két héttel ezelőtt, pontosan július 16-ikán, az ifjú báró Gorup feleségül vette — hozo­mány nélkül — Rónay Hédyt. A házasságot hosszas harc, küzdelem és számos bonyodalom előzte meg. A báró táviratokkal, expressz és ajánlott levelekkel halmozta el menyasszonyát, attól a perctől kezdve, amikor tudomására jutott, h­ogy milyen botrány közép­pontába került leendő anyósa. Tűrhetetlenül kitartott a kis­pesti leány, Rónay Hédy mel­lett, a házasság elé a legnagyobb akadályt maga flónay "frecly glordí"élte. —­­Neila, -mehetsz el feleségül — mondotta­­szám­talanszor vőlegényének, — míg ez a sze­rencsétlen ügy be nem fejeződik valamiképen. Nem élhetek vissza adott szavaddal, nem fogadhatom el a báró Grupné nevet ad­dig, amíg legalább a világ el nem felejti,ezt rettenetes csapást. A fiatal b­iró azonban nem tágított. Mikor látta,hogy táviratai és levelei nem hozzák meg az eredményt, egy héten kétszer is fölrándult Budapestre és kérte menyasszonyát, hogy esküd­jenek meg. Egy ízben addig kért, míg végre Rónai­ Hédy elhatározta magát, hogy felutazik a báróval annak szüleihez, hogy tőlük hallja meg a házasságról való véleményüket. Bécsben báró Gorupék a legnagyobb szere­tettel és előzékenységgel fogadták fiúk meny­asszonyát és nem hogy s­lfogást emeltek az azonnali há­zasságkötés ellen, hanem ellenkezően, ők is amel­lett, voltak, hogy minél előbb tartsák meg az esküvőt. Rónai Hédy végre elhatározta, hogy igent mond és ezért július 11-ikén felutazott Bécsbe. — A kisasszony két nagy csomagot és egy kalapdobozt vitt el magával, — mondotta a Deák Ferenc utca 10. számú ház házmestere. Ebben a házban lakt­ak ugyanis Rónai­ék. — Mikor elment, nagyon jókedvűnek látszott. Nem közölt velünk semmit, csak azt mondotta, hogy hosszú-hosszú ideig marad most távol. Az egyik bőrönd nagyon súlyos volt, — mondja a házmesterné — biztosan ebben vitte a kelen­gyéjét, amelyet még annak idején vásároltak sokszázmillió koronáért. — Biztosan elvette a Gorup báró úr, — fűzi tovább a szót a házmesterné — de itt is volt már az ideje, mert még egy kérője akadt a Hédy kisasszony­nak. Egy B. nevű, rendkívül gazdag, Cseh­szlovákiában élő ügyvéd, aki úgyszólván mindennapos vendég volt an­nak idején Rónaiéknál, azonban úgy hallottuk, hogy a kisasszony kiadta az útját. Csak a Go­rup bárót szerette . . . Azt is beszélték a házmesterek, hogy Rónai Nándor egy napig sem volt távol Budapestről. Még a leánya esküvőjére sem utazott fel Bécsbe. Ugyancsak a házmesterek tudni vélik­, h­ogy a fiatal pár egy Bécs melletti csendes faluban él a legnagyobb vissza­vonultságban. Senkivel sem érintkeznek, senkit sem fogadnak, nehezen kivívott szerelmüknek élnek. Rónai Nándorné pedig bizonyára boldog. Elérte élete legfőbb vágyát: a leánya báróné... Sz. N. Arra a kérdésre, hogy milyenek voltak a túra­autók számlapjai, azt felelte, hogy nagy fehér táblák voltak az autókon C vagy D betűvel. Határozottan állítja, hogy nem Bp. jelzés ál­lott a táblákon, tehát nem budapesti kocsik voltak. A detektívek megkérdezték a Lónyai utcábban lakók közül azokat, akik látták az autóikat, ők is azonos módon adták elő a részleteket, lénye­­gesebbet azonban senki sem tudott közölni. A főkapitányságról érintkezésbe léptek a német követséggel is, közölték a rendőrségre beérkezett jelentéseket és felvilágosításokat kértek. A­ német követségen határozottan kije­lentették, lehetetlen, hogy a­ német trónörökös a ma­gyar fővároson keresztü­l utazott­­volna, miután neki külföldi száműzetéséből hazájába csak azzal a­ feltétellel volt szabad visszamen­nie, hogy Németország területét el nem hagyja. A német trónörökös, mint békés polgár, föld­műveléssel folgalkozik, a politikától távol tartja magát. Ez is egyik feltétele volt hazatérésének. Semmiféle kalandos vállalkozásba nem kezd. Közölték egyben azt is, hogy a követség tu­domása szerint több vagyonos német polgár autókirándu­lást rendez. . Ebben az útjukban a követség tudomása sze­­rint Budapesten is keresztül haladnak. Való­színű, — hangzott a német követség felvilágo­sítása — hogy ezek a német kereskedők utaz­tak keresztül Budapesten és vagy egy véletlen hasonlatosság, vagy pedig éretlen tréfa lehet annak a híresztelésnek alapja, hogy Frigyes Vilmos német trónörökös ült volna a poros autók valamelyikében. A főkapitányságon egyébként lefolytatták a nyomozást a három autóra vonatkozólag és megállapították, hogy az utasok rendes útlevéllel utaznak, közülök egy sem azonos a német trónörökössel, sőt nem is hasonlít hozzá. A magát­ Kellet hírlapírónak nevező egyén rossz tréfát űzhe­tett a rendőrséggel. A rendőrség most igyek­szik a rossz tréfacsinálónak kilétét megállapí­tani, hogy beidézhessék a főkapitányságra ki­hallgatás céljából. Három rejtélyes német túraautó a Lónyay utcában Az első, megcáfolt hírek szerint a volt német trónörökös utazott át Budapesten A német követség nyilatkozata rr (Saját tudósítónktól.) Péntek este kilenc óra tájban olyan izgalom uralkodott a főkapi­tányságon, amilyenre hosszú idő óta nem volt példa. Ebben az időtájban megszólalt ugyanis a központi ügyelet, telefonja és egy férfihang jelentkezett. Koller hírlapírónak mondotta ma­gát és ezt kérdezte telefonon a rendőrségtől: — Kérem, tudnak önök arról, hogy Frigyes Vilmos német trónörökös itt van Budapes­ten és három autóval keresztülhaladt a Ló­nyay utcán? A főkapitányságon meglepetéssel fogadták ezt a jelentést és Koller állítólagos hírlapkrotól közelebb fölvilágosítást akartak kérni. Ekkor azonban az illető vagy letette a kagylót, vagy nedrit elkapcsolták, mert többé nem jelent­kezett. A főkapitányságon tanácskozást kezdtek a teendő intézkedésekre nézve. Javában tanács­koztak, amikor újból megszólalt a telefon és most már Bagi rendőrőrmester jelentkezett, aki a Lónyai uccában teljesít őrszolgálatot. A rendőrőrmester jelentette, hogy késő délután a Lónyai utca és Mátyás utca sar­kán három nagy túraautó állott meg. A kocsik porosak voltak és az utasok is meg voltak viselve. Látszott rajtuk, hogy messziről jönnek. Az egyik autó nagy olajfüstöt erege­tett magábó. A három porlepte autó megvi­selt utasaival érdeklődést keltett a járókelők­ben, akik nagy csoportba verődve nézték az autót és utasait. Erre tett­e meg jelentését a rendőr telefo­non, aki azonban odament az egyik autóhoz, vezetőjét fel akarta írni, miután mint autóve­zetőnek gondoskodnia kellett volna, hogy az autóból ne szálljon fel olyan erős olajfüst. Ki­hágásért akarta az autóvezetőt feljelenteni. Alig tette fel azonban a kérdést az autóve­zetőnek, amikor melléje lépet egy elegánsan öl­tözött fiatalember, aki hírlapírónak adta ki magát és a következőket mondotta neki: — Nem tudja, ki ül az autóban. Ez Frigyes Vilmos német trónörökös, mellette pedig a segéd­tisztje ül, aki a német főkonzulátuson teljesített azelőtt Budapesten szolgálatot. Róla ismertem fel az egész társaságot. Az autó utasai közben a járókelők közül egy németül beszélő férfivel szóbaelegyedtek, meg­kérdezték tőle, hogy melyik a legrövidebb út So­roksár felé, mert oda igyekeznek. A kérdezett a kellő felvilágosítást megadta, mire az autók útnak is indultak, végig a Lónyai utcán Soroksár irányában. A rendőr ezt a részletes jelentést újra kö­zölte a főkapitánysággal. A központi ügyeletről a jelentés nyomán azonnal érintkezésbe léptek a budapesti államrendőrség jelenlegi vezetőjé­vel. Szeszler Hugó főkapitány helyettesével, aki most a főkapitányi teendőket végzi, közöl­ték vele a két beérkezett jelentést és utasítást kértek a további teendőket illetőleg. Szeszlér főkapitányhelyettes nyomban intézkedett, hogy az államrendészeti osztály helyettes veze­tőjét, Bemérd, rendőrtanácsost azonnal hívják be a szükséges sürgős nyomozati munkálatok megejtése céljából. Autót küldtek a rendőrta­nácsosért, aki néhány perc múlva meg is jelent a központi ügyeleten. Több detektívet mozgó­sítottak, akiket a körülmények tisztázása céljá­ból kiküldtek a Lónyai utcába. A detektívek beszéltek Bagi rendőrőrmesterrel, aki telefoni jelentésével egyezően adta elő a történteket. •VWWWlAAMVUVUWAKAAAAAAMMVMMMI bizalmas! A titkos minősítésen felül újabb hatalmat kap a hivatalfőnök (Saját tudósítónktól.) Legutóbb ismertettük azt a bizalmas pénzügyminiszteri rendeletet, amely a hivatalfőnököknek joszot ad arra, hogy a lassan dolgozó tisztviselők munkaidejét meg­hosszabbítsák, sőt ezektől a­ szabadságot meg­olúítják. Ez a pénzügyminiszteri rendelet csak része­ és folytatása annak a nagyobb és termé­szetesen szintén bizalmas kormányrendeletnek, amely a tisztviselők fölött szokatlan jogokat biztosít a­ hivatalfőnököknek. A Pesti Napló­nak módjában van a titkos rendeletet és annak előzményeit ismertetni. A sok B-lista következtében nem egy ál­lami hivatalban fennakadással megy a munka és a meghagyott, tisztviselők nem­ akarnak túl­órázni, hanem azt hangoztatják, hogy adjanak megfelelő létszámot a hivatalnak. Azzal is ér­velnek a díjtalan túlórázás ellen, hogy a kevésbé használható társaik lassúsága miatt kénytelenek a szorgalmasabbak töb­bet dolgozni. Illetékes helyen is méltányolják ezt az állás­pontot és ezért vált szükségessé a bizalmas kor­mányrendelet kiadása, amelynek a vezető gon­dolata az, hogy a jó, értékes, gyors munkaerők nem­­viselhetik kevésbé használható társaik las­súságának a következményét. A bizalmas kormányrendelet tehát utasítja a szolgálati főnököket, hogy kísérjék figyelem­mel, váljon tisztviselőik pontosan betartják-e­ a hivatalos munkaidőt. Előírja a rendelet, hogy a szolgálati főnökök igyekezzenek megismerni tisztviselőik munkateljesítményét és állapítsák meg munkájuk gyorsaságát, valamint megbíz­hatóságát. A szolgálati főnökök negyedéven­ként kimutatást tartoznak fölterjeszteni az il­letékes minisztériumba a hivatal végzett mun­kájáról, minden egyes tisztviselő egyéni telje­sítményéről, a szabadságok és betegségek idő­tartamáról, továbbá a teljesített helyettesíté­sekről. Az első ilyen kimutatást október 20-ig kéri a kormány. Kétégtelen, hogy a rendelet intézkedései szoros összefüggésben vannak az elkövetkező B-listával. Tisztviselőkörökben úgy véleked­nek, hogy ez a bizalmas rendelet tulajdonképpen a fo­kozása a régóta sérelmezett titkos minősí­tésnek és valósággal korlátlan hatalmat biztosít a hi­vatalfőnököknek a tisztviselők fölött. Emberek, családok sorsának intézésébe beleszólása lesz a hivatalfőnök rokonszenvének vagy ellenszen­vének.

Next