Pesti Napló, 1925. szeptember (76. évfolyam, 195–219. szám)

1925-09-19 / 210. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 192. szeptember 5?­­) Szilágyiék és Vázsonyiék Bethlenhez fordultak a magyar kisebbségi jogok legújabb genfi sérelmének orvoslásáért (Saját tudósítónktól.) A nemzetgyűlés szü­netelése folytán semmi visszhangja nem kel­hetett eddig a magyar politikában a Népszö­vetség mostani genfi ülésezésének, amely a le­szerelés nagy és általános kérdésén túl, egy bennünket különösen mélyen érintő ügyet, a földönfutóvá tett erdélyi magyarok súlyos sé­relmét intézte el kedvezőtlenül. A demokratikus ellenzék a parlament szünetelése ellenére is napirendre kívánta tűzni ezt az ügyet , úgy volt, hogy a demokratikus blokk pénteken este ü­lést fog tartani, amelyen kétségtelenül ez a súlyos sérelem is szerepelt volna.. Szilágyi La­jos fiának elhalálozása miatt a blokk­ülés a jövő hétre mar­adt,de a blokk polgári pártjai kö­zül a demokratikus szövetség, a kispolgárok és földművesek pártszövetsége, valamint a nem­zeti demokrata párt, addig is a maga részéről kezdeményezett ez ügyben akciót, melynek fo­lyományaként a következő beadvánnyal fordult Bethlen miniszterelnökhöz: Nagyméltóságú gróf Bethlen István m. kir. miniszterelnök úrnak Budapest. A Demokratikus Szövetség és a Kispolgárok és földművesek Pártszövetsége, valamint a Nemzeti Demokrata Párt megbízásából van. szerencsénk Nagyméltóságodnak alábbiakat teljes tisztelettel szives tudomására hozni: A Népszövetség egyoldalú tárgyalási formák között határozatot hozott, mely földönfutóvá tett többezer erdélyi magyar kisgazdát és az összes Ro­mániába kelelezett magyar kisbirtokosok egziszten­ciáját bizonytalanná tette. A Népszövetség ezen ha­tározata ellentétben áll a trianoni békeszerződéssel, valamint saját demokratikus és humanitárius alap­céljaival. Kérjük tehát Nagyméltóságodat, hogy térje fel a Genfben tartózkodó m. kir. Külügymi­niszter Urat, hogy fokozott önérzettel és energiá­val vegye munkába ezen újabb sérelmünk sürgős reparálását. Ez annál is inkább szükséges, mert elszakított ma­gyar testvéreink üldözése rendszerré kezd válni, amint azt a legutóbbi napokban is Papp Antal mun­kácsi görögkatolikus püspöknek a csehek által tör­tént jogtalan látd­onaolása és a romániai 13 magyar szocialista szakszervezeti tag bebörtönzése igazolja. Van szerencsénk továbbá Nagyméltóságot szíves tudomására hozni, miszerint a fenti események, de különösen gróf Apponyi Albert kisebbségi indítvá­nyának a Népszövetségben történt leszavazása arra ösztönzött bennünket, hogy , egyidejűleg indítványt jegyezzünk be a nemzet­gyűlésen, amely szerint a magyar parlament sür­gősen lépjen közvetlen érintkezésbe ezen ügyek­ből kifolyólag Anglia, Franciaország, Olaszor­szág, az Északameriai Egyesült Államok és Ja­pán parlamentjeivel. Ugyanis ezen öt nagyhatalom — eddig sajnos min­den eredmény nélkü­l — garantálta a békeszerződé­sekben az elszakított négymilliónyi magyar kisebb­ség állandóan lábbal taposott legelemibb emberi jogait. Rá kell mutatnunk továbbá ez alkalommal arra is, hogy a magyar külpolitika eredménytelenségének egyik fő oka: antidemokratikus belpolitikánk. Ez gátolja barátok szerzését a külföldön, idehaza pe­dig egy gazdaságilag kivérzett, egymás közt megha­sonlott, a nemzet életérdekeivel szemben pedig apatikussá tett társadalom nem nyújthat elég tá­maszt egy önt­udatosabb külpolitika megindítására. Fogadja Nagyméltóságod őszinte tiszteletünk nyilvánítását. Dr. Baross János f. fu Pákot­s József s. fc. nemzetgyűlési képviselőik. A demokratikus pártok Bethlen miniszter­elnök válaszától teszik függővé további lépé­­seiket ez ügyben. Baross János nemzetgyűlési képviselő be­­a­dványával kacsolatban a következőket mon­dotta a Pesti Napló munkatársának: — Beadványunk különösen abból a szempontból fontos, mert most derült ki, hogy mennyire igazunk: van nekünk, akik a demokratikus politika szolgálat­­ában állunk, éppen a nemzet talpraállítása érdeké­ben. A külpolitikában csak az erő imponál, még­ped­­dig nem lehet, eredményeket elérni egy olyan kor­mánynak, amely befelé nem tud a nép széles retté­­geire támaszkodni. Az ilyen kormány kénytelen az­után kifelé gerinctelen politikát folytatni. Enne­k legszomorúbb példája volt az, hogy a géma, formá­jában megalázó és érdemileg sérelmes határozat után két nappal a magyar külügyminiszter ugyanabban a teremben eldicsekedett: mennyi adót hajtottak be rajtunk, elsősorban jóvátétel céljaira és a külügymi­niszternek nem volt egy szava sem, hogy tiltakozik a trianoni békének velünk szemben való megszegése ellen­. i A szemüveg nélkülözhetetlensége Írta: dr. Grósz Emil egyetemi tanár A mai generáció alig tudja elképzelni, ho­g­yan létezhetett az emberiség ezer és ezer éven át szemüveg nélkül. Pedig gondos történelmi kutatások kimutatták, h­ogy a szemüvegeket csak a XIII. század vége óta használják. Ért­­­hető, hogy Cicero ez ókorban panaszosan em­líti, hogy öregkorában már nem tudott olvasni s rabszolgák segítségére szorult. Érdekes, hogy amint a velencei üvegipar 1300 körül megkez­dette a pápaszemekül használt üveglencsék csiszolását, azok csakhamar elterjedtek s a kö­zépkorban készült képek egész során már lát­hatók, sőt egészen naiv anachronizmusban, amint azt Greeff berlini tanár Budapesten egy Leonardo da Vinci iskolájából származó képen találta, a gyermek Jézus Szent József szem­üvegét kezében tartja. Sőt a XV. századból származó miniatűrön Mózesnek szemüvege van. Pythagorast, Virgilt is szemüveggel ábrázolták, Szent Hi­eronymust pedig a pápaszem feltaláló­jának hitték. Kétségtelen azonban, hogy mind­azok az adatok, melyek arra vonatkoznak, hogy a kínaiak, indusok, arabok s a rómaiak a pápa­szemet ismerték volna, tévedésen alapszik, sőt Paninisnafi Néróra vonatkozó megjegyzése sem­­jelenti, hogy a császár concav üveget használt volna, hanem csak azt, hogy a gladiátorokat smaragdon át nézte, nyilván káprázás elkerü­lésére. Csak a XIII. század végén Roger Baco angol szerzetes adta meg a szemüveg optikai föltételeit, melyeket nyilván a velencei üveg­csiszolók értékesítettek. A florenzi sírfelirat, mely a szemüveg föltalálását Salvino d'Ar­mato-nak tulajdonította, hamisításnak bizo­nyult. Petrarca és Dante azonban már használ­ták­ a pápaszemet. De Pietro Buonanarte aki 1319-ben Bécsben Juta hercegnő esküvőjén pápaszemmel jelent meg, óriási feltűnést kel­tett. A pápaszemek még igen soká igen drágák voltak s nehezen beszerezhetők. A szász fejede­lem még 1574-ben is nehezen kapott szemüveget. Sem a lipcsei vásáron, sem Augsburgban nem kapott s lakája a nyáron 15 magyar arannyal Velencébe lovagolt, de csak őszkor kapott dara­bonként 50 tallérért, ami körülbelül 1200—1500 aranykoronának felelt meg. A pápaszem­ kez­detben a tudós egyéniségéhez tartozott. Azon időben — amint azt Greeff megjegyzi — az írni és olvasni tudók száma korlátolt volt s­ így a pápaszemre nem is volt mindenkinek szüksége. A könyvnyomtatás elterjedése óta azonban ter­mészetesen a pápaszemnek is nagyobb lett a jelentősége. Sajnos, még most is akadnak olya­nok, akik a pápaszem használásától idegenked­nek, azt hiszik, hogy az a szemet rontja, akár­csak Roger Baco idejében, kiről a néphit azt tartotta, hogy az üveglencsék előállítására az ördöggel cimborált. Pedig a helyesen megvá­lasztott üveg nemcsak nem árt, hanem a hibás látásúnak a legnagyobb jótétemén­y. A rövid­látó üveg nélkül távolra nem lát, az iskolásfiú előtt a táblára írt »legszebb képlet szürke folt«, amint azt Arany János írja. A természet szépségeit, a művészet alkotá­sait nem élvezheti, sőt a járás-kelés biztonsága is szenved. A távollátó üveg nélkül nem képes tartósan olvasni, az öregkorban bekövetkező alkalmazkodás csökkenése ismeretszerzésünk legfontosabb eszközét, az olvasást lehetetlenné teszi s az írást szerfölött megnehezíti. A szaru­hártya görbületének megváltozását, az úgy­nevezett astigmatismust a cylindricus üvegek teljesen kijavíthatják. A kancsalság megelőzé­sének s sokszor meggyógyításának eszköze a megfelelő üveg, sokszor kínzó fejfájást, a mun­k­áíval való kifi­adást, megszünt'*** *", nánaszem. E tények ellenére gyakran halljuk azt, hogy a­ szülők nem engedik gyermeküknek az üveg viselését, nehogy megszokja, ők maguk a pápa­szem használatát igyekeznek mennél továbbra halasztani s nem egyszer lemondanak az olva­sásról, kézimunkáról, csakhogy­ ne kelljen Üve­get föltenni. Mindez dőreség. A helyesen meg­választott üveg nem árthat, hanem a munka-­ képességet növeli, sőt sokszor lehetővé teszi, a­ kancsalság operálását fölöslegessé teszi. Még nagyon intelligens szülőktől is halljuk­, hogy károsnak tartják, ha gyermekeik a tá­volra szolgáló üveggel olvasnak is. E balhitet régebben az idősebb orvosok is támogatták, akik Arit iskolájának tanítása szerint a rövid­látás teljes kijavítását kerülték, holott ma tud­juk, hogy a rövidlátás növekvésének egyik hathatós ellenszere, ha a rövidlátást már a gyermekkorban teljesen korrigáljuk s az üve­get állandóan viseltetjük. Természetesen az üveg helyes megválasztásán kívül a helyes alkalmazása is szükséges. Néha elijesztő példá­kat látunk, hogy az emberek s főleg a gyerme­kek milyen ferde, elgörbült keretű üvegeket­ viselnek. A sok előítélet, babona s balhittel szemben a fölvilágosítás, az ismeretterjesztés sokat tehet, de úgy látszik, most még egy té­nyező jut segítségre s ez a divat. A nyugaton a­ legkisebb optikai hibát is kijavítják, ehez járul, hogy a germán faj, úgy látszik, a rövid­látásra diszponál is. Amerikában az optikai ipar nagy fejlettségével s propagandájával az üvegviselés elterjesztését elősegíti, mindez hoz­zájárul ah­oz, hogy a pápaszem valósággal divatba jött. E divat persze múló lehet, de az üveg a szem hibás fénytörése s elégtelen alkal­mazkodása esetére a legfontosabb segédeszköz, melyet az ember ma már nem nélkülözhet. Szüksége van erre a műveltnek s műveletlen­nek, gazdásznak s szegénynek egyaránt. Halálba a „halálkötél"-ről Két magyar artista szerencsétlensége egy berlini cirkuszi előadáson Berlin, szeptember 18. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A Busch-cirkusz mai díszelőadásán súlyos szerencsétlenség történt. A 26 éves Korányi Imre és a 25 éves Benkő János 7 méter magas­ságból lezuhantak s súlyos sérüléseket szen­vedtek. A Busch-cirkusz megnyitó műsorának fénypontja volt a­­halálkötél című mutat­vány. A két artista a cirkusz kupolájából kife­szített sodronykötélen kerékpározik le a po­rondra. A sodronykötél egy helyen megsza­kad, a két részt egy lecsapható hídszerkezet köti össze, amelyet a két artista a mutatvány közben revolverlövéssel állít be. Ha a lövés célt téveszt, vagy pedig a robbanóanyag nem explodál, úgy a katasztrófa elkerülhetetlen, annál is inkább, minthogy a két artista ragasz­kodott ah­oz, hogy a mutatványt mentőháló nél­kül hajtsák végre. Korányi Imre egy hónappal ezelőtt ug­yatt­ c­sak 18-án Löchting német, artistával Hamburg­bakn adta elő produkcióját, a lövésnél azonban célt tévesztett, úgyhogy mindketten a­ mély­ségbe zuhantak. Korányi már ekkor súlyos sé­rüléseket szenvedett, amelyekből azonban azóta fölgyógyult. A két magyar artista ma már az, egész dél­előtt folyamán rendkívül ideges volt. Korányi meglehetősen babonás ember, aki bebeszélte magának, hogy a mutatványnak ma érm­igy ka­tasztrófával kell végződnie, mint egy hónappal ezelőtt, azon a végzetes 18-iki napon. Korányi idegessége Benkőre is átterjedt, úgyhogy a mu­tatvány megkezdésekor mindketten meglehető­sen bizonytalanul mozogtak. Korányi lövése nem talált. Éles jajkiáltás hangzott föl s a két artista a cirkusz porondjára zuhant. Korányi súlyos belső sérüléseket szenvedett, Benkő pe­dig fején sebesült meg. A nézőtéren az­ izgalom következtében egy nő elájult. Rövid szünet után az előadást folytatták.

Next