Pesti Napló, 1926. április (77. évfolyam, 74–97. szám)
1926-04-01 / 74. szám
„Majd a temetés után... akkor meg fogjuk mondani, mi volt a Rózsi halálának oka" Teleki tér 3. a rejtélyek és tragédiák háza (Saját tudónnynktól.) El kellene ívenni a Teleki tér 3. számú házban regényt írni erről a laikuskolosszusról, ahol egymást követve öt megrendítő tragédia történt. »Modern bér-« palota«, így szokták nevezni ezeket a hatemeletes emberi méhkasokat, mert a falak újak és csempézve van a lépcsőház. »Modern ház«: lift jár benne és fürdőszoba van a kétszobás lakásokhoz.„ A ház modern s nyolcszáz lélek lakik benne. Egész község. Az utcai frontja alig pár méter, földszintjén nehézszagú, levegőtlen kávéházzal, ahol a Teleki tér népe, a környék agyondolgozott férjai, asszonyai ülnek felváltva az olcsó kávék mellett, napi gondról beszélnek, a holnapról, a holnaputánról. A kávéház üvegtetejével és hátsó frontjával mélyen belenyúlik a ház első udvarába, a végén gyűjtik a nyolcszáz ember konyhájának szemétjét. A ház csempével borított keskeny lépcsőházában egy magányos Villanylámpa szomorkodik. Az udvarról hátravetett fejjel lehet csak felnézni a hat emelet lakásaira, szinte szédül a fej, mikor sorba próbálja olvasni az estéig kivilágított ablakokat, ahol a nyolcszáz ember él. Három udvar van, egyes, kettes, hármas. Labirintszerű lépcsőházak kötik össze őket, egyik-másik ki sincs világítva. Mint egy nagy gyárban, állandó a baj, fenn a »gangokon« csoportokba verődve a gyerekek, sápadtak és hirtelen növők. Zaj, járma, sikoltozás — így megy ez egész nap, míg aludni nem tér a nyolcszáz ember. Ilyenkor estefelé a lépcsőház ontja befelé az embereket, négyesével jönnek, ötösével, mindenki köszön, mindenki beszél, nyolcszáz ember egy család... — Kereskedők, iparosok, dolgos emberek laknak itt, —mondja a házfelügyelő — egy ügyvéd is van, de orvos nem lakik itt. S míg mondja, négyen jönnek oda. A szomszédok, — mindenki szomszéd itt. »A Landauék« — csak ennyit szólnak. Igen, ha a hatemeletes házat kitelepítenék valahová mezőkkel határolt területre, a földekre; község lenne belőle. S a kisközség a maga halottjának tekintené a Gellért-szobornál holtan talált Tizián-hajú Rózsit s a maia költségén kurrentálná a Niobe-anya elveszett harmadik gyermekét. . . A fiatalasszony temetésére isie is kivonul a ház ... A szomszéd házból, a környékből is nagyon sokan ... Ezren, úgy mondják, biztosan lesznek ott... A lakás Landauné lakása a második udvar második emeletén van. Az ajtaján mintázott réztábla: Landau Sámuelné aki, szülésznő. Fölötte palatábla, egy darab zsinegen kréta és szivacs. Havalaki keresné . . . Két szobája van itt Landaunénak. Két udvari szoba, itt nevelte az eltűnt Terézt, innen adta férjhez a harmadik udvar negyedik emeletére szombaton öngyilkossá lett lányát, ide érkezett meg hosszú időn keresztül vidéken éltés azóta nyoma veszett fia . . . A megélhetés nehézségei: Landauné két szobája közül kettőt kiadott, ő maga harmadmagával, két lányával a konyhában lakott. — Pedig az egyik lány — mesélik — hivatalnokné . . . Landauné nem tar*^-1—dik a lakásában. 1 nem tud bemenni oda, ahol minden az elveszett gyermekekre emlékezteti . . . A házfelügyelő lakásában fekszik. Felöltözve, a díványon. Kicsi, sápadtarcú asszony Landauné. A feje fekete kendővel van bekötve. A szeme vörösre van kisírva, most már sírni sem tud. Nincs ennél rettenetesebb. A két kis Landau-lány ott van mellette, hevenyészett gyászruhában. M még sokan, a házból, ülnek, beszélnek és sírnak közbe ... A lakók, ahogy jönnek haza, szintén benéznek. — Mikor temetik? — Csütörtökön. — hangzi® a felelet. A szobából felel valaki. Mindig más. Landauné nem is hallja már ... Csütörtökön temetik. — adja egyik tovább a másiknak . . . Csütörtökön . . . Mikor bejövünk, Landauné hirtelen felül: — Menni kell már...A bonctani intézetbe kell mennie... Délután már ott volt egyszer, gyalogosan, mert ünnepe van és nem ül villamosra sem. Délután úgy intézkedtek, hogy estére szállítják ki a vöröshajú, Landau Rózsit Rákoskeresztúrra, a hullaházba. S Landauné most várja, hogy elmehessen a lányáért, meghalt, fiatal lányáért a bonctani intézetbe, hogy a pléhkoporsóban még egyszer megnézhesse második elveszett gyermeke vi azarcát. — Délután megnéztük, — suttogják a szobában olyan szép. Mintha élne... Felboncolták pedig... — Menni kell már, — ismétli Landaune — menni kell már. Ki akarja kisérni a lányát a hullaházba. Próbálják lebeszélni. Hiszen rémes ez: elmenni abba a komoly gyászos épületbe, a morgue-ba, ahol a méreg, Dunavíz, gyilkos golyó elrontott, elroncsolt testű halottai várnak a vizsgáló orvosi késre, s ahol boncolás után összevarrva fekszik a lánya, s azután kikísérni éjszaka a temetőbe, két-három ember fog virrasztani az egyszerű fekete koporsó melletti , holnap temetés... Hiába... — Menni kell már. .— mondja újra Landauné... — Nem, nem akarok róluk beszélni, — sírja Landauné. — Nem is tudom, mi ez, vétettem? Mit követtem el? Hat gyermekem volt, én neveltem őket, dolgoztam rájuk, csak nekik éltem.. Mit követtem el? A hat gyermekből három van meg... Arany, Böske, itt vagytok?... A két kis Landau-lány odaszalad az anyjához. S Landauné görcsösen átöleli őket. A szobában félrefordítják a fejüket, rossz nézni ezt. A fia — A fiam hol van, mondják meg. Eltűnt, elveszett, öngyilkos lett... — Megkerül, Landau néni, — vigasztalók szelíden szólnak. — Vácon látták szombaton, a vásáron, — mondja az egyik. És ugyanakkor a másik is megszólal: — Szombaton itt volt a kávéházban... hiszen, ha sötét gondolatokkal foglalkozott volna, nem ment volna kávéházba. Landauné csak rájuk néz. Kinek irigyjen? A kávéházban volt harmadik elveszett gyermeke, a házban levő kávéházban, mikor ugyanabban az időben Vácon látták? Kinek fiiggjen? Most hirtelen a fejéhez kap, feketekendős fejéhez: — A lányom a boncintézetben, a fiam pedig odakerül. Vétettem? Kinek vétettem? Mintha magának beszélne, halkan folytatja: — Olyan szép volt a lánom, szép haja, szeme, miért halt meg? Hiszen, ha valami fájt neki, jöhetett volna hozzám... Rejtély ez, rejtély... Most újra közbeszólnak: — Kreibichék, azok... — Nem, — tiltakozik Landauné —• nem Kreibichék... Ki tudja, miért?... Most az egyik Landau-lány odajön hozzánk, a gyászruhára szürke kabátot vett fel, nincs mása talán. — Mindenfélét mondanak rájuk, nem igaz az. Hogy Kreibichné gyötörte volna a nővérünket. Mi nem hisszük ezt, s nem is mondtuk soha. — A tagorunk jó ember, s szerette a Rózsit... De...^ Landauné hirtelen a fiáról kezd beszélni: — Mintha vasdoronggal ütnék állandóak a fejemet, olyan ez. Ha lehúnyom a szememet, magam előtt látom a lányomat, bomlott vörös haja csupa vér... Véres... És utána feltűnik a fiam... Pár napja jött meg... És elment, hogy munkát fog keresni... Munkát... Dolgozni kell... Nálunk dolgoznak... Én szereztem neki munkát, de akkorra már ő is talált. És elment, hogy dolgozzon, aztán... tammi. Nincs. Nincs fiam... — A kávéházban látták egyesek, másold Vácon, sőt olyant is mondottak, hogy Hódmezővásárhelyen van. Hát elképzelhető, hogy volna valahol, élne nyugodtan, holott tudja, hogy mi történt? Landaué elhallgat. A szobában csend. Kínos csend. — Menni kell már. — szól Landarmá aztán. Két lánya körülveszi, egy fiatalember az házból kocsiért megy. Kint állunk Landaunéval az udvaron. A kapun egyre jönnek haza a lakók, mindegyik megáll Landauné mellett. — Szegény, szegényke. Valahogy úgy néznek rá, mint a szomorít szenzációk hősnőjére. Landauné, aki három gyermekét veszítette el. Összekulcsolja a kezét. — Ne vétkezzem, — suttogja — de ha nem jön meg a fiam, nem tudom mi történik velem. Az ember sokat bír ki, de három gyermek . . . Ebben a pillanatban az egyik lakó mellettünk kiált a negyedik emeletre: — A padláskulcsot .. . S hogy Landaunét meglátja, elhallgat. Ittnkább felmegy a negyedik emeletre . . . Tizen is kísérik ki a kocsihoz Landauné. Megy a boncintézetbe, s onnan kikíséri a leányát a temetőig ... — Nagyon tisztességes, becsületes emberek a Landauék. — magyarázzák a házban. Most minden vereben félünk, hogy valami történik vele. Most a Kreibichéket keressük. Kreibichi Manót, az öngyilkos fiatalasszony urát, s az édesanyját, a lakást, ahol az öngyilkos Kreibichné Landau Rózsi lakott férjével. Közben elmondják, hogy Kreibich Manó, aki a Corvináruházban osztályvezetőként van alkalmazva, avval a gondolattal foglalkozik, hogy otthagyja állását, mert kollégái egyre megjegyzéseket tesznek rá felesége öngyilkosságával kapcsolatosan, holott ő vesztett a legtöbbet feleségével. Egy rokonát pedig emiatt el is bocsátották. Kreibichék nincsenek otthon. A temetést rendezni járnak ... Helyettük egy rokona beszél. — Mi csak nem akarjuk zavarni a temetést, — mondják — azért nem szólunk semmit. Majd a temetés után, akkor meg fogjuk mondani, hogy mi az oka a Rózsi halálának. Volt oka, majd fel fogják fedezni a rejtélyt. Most csak annyit, hogy más oka volt, mint anyósával való állítólagos összekülönbözése. Hiszen most elsejére vettek ki az Aréna úton egy kétszobás lakást, hogy elmenjenek lakni Kreibichnétől . Ha az anyós miatt lett volna baj, elsejéig kibírta volna. De nem ez volt... Kreibich-részről többet nem mondanak. A temetésre elmennek ők is... A Teleki téri szomorú ház nyolcszáz lakójával együtt... B. B. f csitörfök PESTI NAPLÓ 3926 aprilss 3 ruha• áruháza Öltöny K 1,OoO-ooo Felöltő K 1,200 000 Nadrág K 450-ooo Fiúosztály: Kosztüm K 540 000 Felöltő K 510000 Fiúöltöny K 1,000-ooo Múzeum körúti. mi osztály s Felöltő K 600 000 tói Ruha K 1,300-oootói Leástykaosztály s Ruha K Felöltő .........K 500 000 800000 Külön mértékosztály! CipőOSZtályi női lakk-, antilop-, estélyi cipők Férfi antilop-, lakkcipők, gyermekcipők. Úri- és női divat. Selymek. Férfi- és női szövetek. Vászonáruk. Mosókelmék. Neumann IIe Budapest, IV. Múzeum körút I. vmmani