Pesti Napló, 1926. június (77. évfolyam, 121–144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

Budapest» 1926 77. évfolyam 121. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy bóra .... 50.000 K Megyedévre .. 135.000 1­ Egyes szám ára: Budapesten­, vidéken és h pálya­ud­varokon . . 2000 K Vasárnap 4000 K Enyes 374m Ausztriában i LAlkozna) 30 garas (3000 o. K) vasárnap 40 garas (4000 o. Kö Jjpg 2000 korona Kedd, június 1 SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓH­IVATAL» Erzsébet körút 18—20. 8. TELEFÓN I József 62-30,62-31, 62-32. Szerkesztőség Bécaboni I., Kommarkt 7. Bethlen Genf­be érkezett Genf, május 31. Gróf Bethlen István miniszterelnök ma dél­ben 1 órakor Bud pénzügyminiszter, Szabóky Alajos államtitkár, Jakab Oszkár pénzügymi­nisztériumi miniszteri tanácsos, Lukács György pénzügyminisztériumi titkár és Vágó Kálmán külügyminisztériumi titkár kíséretében Genfbe érkezett. B****fiai Cseh kőzápor a budapest-berlini gyors ellen Prága, május 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A budapest—prága—karlsbad—berlini gyors­vonatot az éjjel a magyar—cseh­ határ közelé­ben, cseh földön kőzápor fogadta. A hálókocsi öt ablakát bezúzták és az utasok körében, akik éppen lefeküdni készültek, óriási pánik kelet­kezett. A hatóság szigorú vizsgálatot indított, de eddig nem tudott a tetteseknek nyomára jutni. (W. N.) A francia sajtó koncentrikus támadást indított a frankítélet ellen (Saját, tudósítónktól) Clinchani budapesti francia követ a frankítélet után Párizsba uta­zott referálni. Most a francia lapok szinte szer­vezettnek látszó támadást indítanak Magyar­ország ellen a magyar bíróságon keresztül. Elégedetlenek­ az ítélettel, a kormány kezét vé­lik felfedezni hátterében és arra biztatják kormányukat, hogy a budapesti ítélettel ne te­kintse befejezettnek a frankügyet. A lapok arról is írnak, hogy Csehország, az érdektelen harmadik nem fog belenyugodni az ítéletbe, hanem a Népszövetség elé viszi az ügyet. Egy­szer már felmerült ez a terv és akkor ugyanez a sajtó elismerte, hogy a frankügyhöz nincs köze a Népszövetségnek és teljesen elegendő az igazság szempontjából, ha a magyar bíróság mond benne ítéletet. A magyar bíróság, amely független bíróság, ki is mondotta ítéletét, an­nak felülbírálására csak a Tábla és a Kúria hivatott. A magyar bíróságnak nem lehet bí­rája egyetlen külföldi hatalom sem, még a Népszövetség sem. Távirataink a következők: Párizs, május 31. A lapok a budapesti franktárgyalás követ­kezményeivel foglalkozva, felvetik a kérdést, hogy mit fog most cselekedni a francia kormány. Pertinax, az Echo de Paris hasábjain meg­állapítja, hogy a főtárgyalás rácáfolt gróf Bethlen István első álláspontjára, amely úgy szól, hogy a frankhamisítók közönséges bűn­cselekményt követtek el és csupán saját hasz­nukra akartak dolgozni. A bíróság­ ítélete az indokolásban világosan megállapítja, h­ogy a bűncselekmény, amelyben az államnak és a társadalomnak előkelő személyiségei vettek részt, kizárólag politikai jellegű volt. A bíró­ság enyhítő körülményeket vett figyelembe és két vádlott kivételével valamennyi vádlottat ideiglenes szabadságra helyeztek,­­ azzal az ürüggyel, hogy a vádlottak hazafias indító okokból cselekedtek. Az ítélet magáévá tette azt a tervet, amelyet gróf Bethlen hangozta­tott a parlamentben és amely szerint a frank­hamisítás a trianoni szerződésnek volt a kö­vetkezménye. Pertinax azt kérdi, hogy mit fog más tenni a francia kormány, amelynek legnagyobb érdekei forognak veszedelemben és mit fognak csele­kedni azok az államok, amelyek az 1918. évi szer­ződéseknek köszönhetik létüket vagy meggya­­rapodásukat. Lehetséges, ho­g­y megkísérlik, hogy a viszályt a Népszövetség elé vigyék. Pertinax ezt a módozatot kockázottnak tartja, mert­ arra vezethet, hogy Thomas, Goode és Cecil erőfeszítése következtében a trianoni szerződést nyilvános vád alá helyezik. A kis­antantnak azt a tanácsot adja, hogy v­alós­ítsa meg az egyetértést és ilyen módon szorítsa rá Magyarországot arra, hogy a békeszerződéseket­­ tiszteletben tartsa és minden csínytől tartózkod­jék. Pertinax hozzáteszi, hogy a kisantant ál­lamainak Franciaországgal egyetértésben kö­zölniük kellene azokat az okmányokat, amelyek alkalmasak az európai közvélemény felvilágo­sítására abban az irányban, hogy Budapesten mér régóta működnek pénzhamisítók és hogy ott a tomboló bosszúvágy különös formákban jelentkezik. Minden egyéb módozat — írja Per­­tinax — nem egyéb puszta szavalásnál. Az Oeuvre azt írja, hogy az ítélettel még nem ért véget a frankügy. Clinchant budapesti francia követ felnyitja Briand szemét és fel­tárja előtte annak az összeesküvésnek fontos­ságát, amelyet Budapesten szőttek Francia­ország ellen, a trianoni szerződés ellen és a béke ellen. Minden okmányt közölni fognak, hogy világosságot derítsenek arra a támoga­tásra, amelyet Windischgraetz élevezett. Ezek­ből az okmányokból ki fog derülni elsősorban, hogy a hamis bankók gyártására szolgáló gé­pet a pénzügyminiszter rendelte és fizette ki hivatalosan. A Népszövetséget fogjuk meg­kérni, hogy dolgozzon ki nemzetközi egyez­ményt a pénzhamisítók ellen. A párizsi és a prágai kormánynak nincs más választása, miután egy nemzet nem folyam­odhatik sehova egy másik nemzet ellen, aki az ő hitelére tör. Kitűnő alkalom lesz ez arra, hogy a magyar kelevényt felvágják. Ha a kérdés előterjesztése nem történhetik meg a tanács júniusi üléssza­kán, akkor a frankügyet a Népszövetség szep­temberi közgyűlése elé kell vinni. Az Homme Libre írja: Egész különös ciniz­mus kell ahoz, hogy a botrányos ítélet után gróf Bethlen István az ellenőrzés felfüggeszté­sét remélhesse. Az ítélet elleni tiltakozás világ­szerte növekszik. Az angol és az amerikai sajtó csatlakozik a francia sajtó elítélő kritikájához és Magyarországból semmi sem érkezik, ami csillapítólag hatna. Jólesett volna hallani, hogy a magyar kormány elégedetlen a bíróság elnézésével szemben. Ehelyett Vázsonyi titok­zatos halálát kaptuk hírül. A magyar reakció­sok nyilván utánozzák a porosz terroristák im­perializmusát. A botrány egyébként folytató­dik, Budapest rothadt hangyaboly, amely na­gyon közelről ellenőrizendő, és miután Magyar­ország nem akar megszabadulni a rothadástól, legalább Európának nem szabad teljes szabad­ságot engednie neki, hogy pénzét hamisítsa és hogy azután háborút idézzen fel. Páret tanácsad­ó Párizs, május 31. Péret pénzügyminiszter ma kinevezte a pénzügyminisztérium mellé rendelt 12 tagú tanácsadó bizottság tagjait. Elnökké Sergent-t, a Francia Bank tiszteletbeli kormányzóját vá­lasztották meg, s« *a»m*iu 3 A becsület halottja koporsója körül tüzel a gyertyák sá­padt aranya. Ravatalát elborítják a koszo­rúk százai. S a gyászdrapériás kapun egész nap, reggeltől estig, szakadatlan sorban, hömpölygő áradással ömlik át ezernyi és tízezernyi tömeg, hogy még egyszer lássa és búcsúzzék tőle. Barátok és idegenek sze­mében könny, rángó szájszélén lefojtott sírás. Egész Budapest gyászolja ezt a ha­lottat, akinek megállott szívével mintha maga a legtisztább polgári erény, a becsü­let került volna koporsóba. Ilyen gyászt, ilyen siratót nem szokott kapni — csak politikus. Ehez em­bernek, puritán és megközelíthetetlen em­bernek, hétköznapi életében is Valakinek kell lenni. A becsületes polgár ideális meg­személyesítőjének. Megvesztegethetetlen jellemnek, amelyen nem hagy foltot a kö­rötte hánykódó korrupció szennye. Tükör­sima, ragyogó acélkarakternek, amelyet rozsda ki nem kezdhet. S Vázsonyi Vilmos, a demokrata politikus, a szuggesztív erejű népvezér, a zseniális jogász s az egyszerű ember, megkönnyezett és meggyászolt ha­lottja ennek a milliós városnak: ilyen volt. Gyönyörű, tiszta élete gyertyák lángjánál világítóbb példája a polgári becsületnek, tisztességnek, önzetlenségnek. És ez a hatalmas élet most még na­gyobbra nő a halálban. Talapzatot kap és felmagaslik, mint egy szobor. Szimbolikus szobrává a tisztakezű és tisztalelkű em­bernek, aki mindig csak azt nézte, hogy adjon és kapni nem akart semmit, a nyu­godt lelkiismereten kívül. Valahogy ösztö­nösen érzi Budapest, hogy aki itt, most ki­terítve fekszik, a becsület halottja. De a halál árnyékában azt is és ilyen ösztönö­sen érezzük mindnyájan, hogy a becsület, amelynek Vázsonyi Vilmos félelem és gáncs nélkül való harcos lovagja volt, hal­hatatlan. Halhatatlan még ma is, amikor gyérebb lett a kifosztott bányák aranyá­nál, kopárolt mezők gyémántjánál s ha csak szórványosan csillámlik is elénk, nem vész el. Átmenti magát a legsivárabb jele­nen is — a jövendőbe. Ezt érzi, sejdíti most, Vázsonyi virágos ravatalánál ez a gyászoló város, amely annyi csalódás után sem vesztette el hitét a becsület minden emberi erények közt legfelül álló értéké­ben. Ezért könnyeznek idegenek az ide­genből hazatért halott koporsója mellett, ezért zarándokolnak a Teréz körúti, fekete­lobogós házba tízezrei a hivő, érző és re­ménykedő polgároknak, a kisembereknek és dolgos szegényeknek, megbecsülésüket dokumentálva a becsület iránt. A gyász szomorúságában vigasztaló jelenség ez. Felemelő és megnyugtató tu­dat, mert annak bizonysága, hogy tiszta szívvel még mindig lehet szíveket hódí­tani, megnyerni és megtartani. Sőt csare így lehet. Példa rá Vázsonyi Vilmosnak nemcsak élete, hanem halála is. Miniszter, szónok, néptribun, ragyogó elme, a tiszta ember nélkül nem érhette volna el soha ezt a részvétet, a kegyeletnek és megilletődött rokonszenvnek ezt a pártokon és osztályo­kon felül emelkedő mértékét, imponálóan zavartalan, összhangját. Sokáig hangoztatták s még ma is mondják: nekünk nincs igazi polgársá­gunk. Ez a gyászoló város az üres vádra a legbeszédesebb cáfolat. Ahol a polgári erények világának, a becsületességnek, in­taktságnak és gerincességnek tisztelete mellett ilyen egységes részvétbe tudnak összeforrni a lelkek, mint most Vázsonyi

Next