Pesti Napló, 1926. június (77. évfolyam, 121–144. szám)
1926-06-01 / 121. szám
Budapest» 1926 77. évfolyam 121. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy bóra .... 50.000 K Megyedévre .. 135.000 1 Egyes szám ára: Budapesten, vidéken és h pályaudvarokon . . 2000 K Vasárnap 4000 K Enyes 374m Ausztriában i LAlkozna) 30 garas (3000 o. K) vasárnap 40 garas (4000 o. Kö Jjpg 2000 korona Kedd, június 1 SZERKESZTŐSÉGI Rákóczi út 54. szám. KIADÓHIVATAL» Erzsébet körút 18—20. 8. TELEFÓN I József 62-30,62-31, 62-32. Szerkesztőség Bécaboni I., Kommarkt 7. Bethlen Genfbe érkezett Genf, május 31. Gróf Bethlen István miniszterelnök ma délben 1 órakor Bud pénzügyminiszter, Szabóky Alajos államtitkár, Jakab Oszkár pénzügyminisztériumi miniszteri tanácsos, Lukács György pénzügyminisztériumi titkár és Vágó Kálmán külügyminisztériumi titkár kíséretében Genfbe érkezett. B****fiai Cseh kőzápor a budapest-berlini gyors ellen Prága, május 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) A budapest—prága—karlsbad—berlini gyorsvonatot az éjjel a magyar—cseh határ közelében, cseh földön kőzápor fogadta. A hálókocsi öt ablakát bezúzták és az utasok körében, akik éppen lefeküdni készültek, óriási pánik keletkezett. A hatóság szigorú vizsgálatot indított, de eddig nem tudott a tetteseknek nyomára jutni. (W. N.) A francia sajtó koncentrikus támadást indított a frankítélet ellen (Saját, tudósítónktól) Clinchani budapesti francia követ a frankítélet után Párizsba utazott referálni. Most a francia lapok szinte szervezettnek látszó támadást indítanak Magyarország ellen a magyar bíróságon keresztül. Elégedetlenek az ítélettel, a kormány kezét vélik felfedezni hátterében és arra biztatják kormányukat, hogy a budapesti ítélettel ne tekintse befejezettnek a frankügyet. A lapok arról is írnak, hogy Csehország, az érdektelen harmadik nem fog belenyugodni az ítéletbe, hanem a Népszövetség elé viszi az ügyet. Egyszer már felmerült ez a terv és akkor ugyanez a sajtó elismerte, hogy a frankügyhöz nincs köze a Népszövetségnek és teljesen elegendő az igazság szempontjából, ha a magyar bíróság mond benne ítéletet. A magyar bíróság, amely független bíróság, ki is mondotta ítéletét, annak felülbírálására csak a Tábla és a Kúria hivatott. A magyar bíróságnak nem lehet bírája egyetlen külföldi hatalom sem, még a Népszövetség sem. Távirataink a következők: Párizs, május 31. A lapok a budapesti franktárgyalás következményeivel foglalkozva, felvetik a kérdést, hogy mit fog most cselekedni a francia kormány. Pertinax, az Echo de Paris hasábjain megállapítja, hogy a főtárgyalás rácáfolt gróf Bethlen István első álláspontjára, amely úgy szól, hogy a frankhamisítók közönséges bűncselekményt követtek el és csupán saját hasznukra akartak dolgozni. A bíróság ítélete az indokolásban világosan megállapítja, hogy a bűncselekmény, amelyben az államnak és a társadalomnak előkelő személyiségei vettek részt, kizárólag politikai jellegű volt. A bíróság enyhítő körülményeket vett figyelembe és két vádlott kivételével valamennyi vádlottat ideiglenes szabadságra helyeztek, azzal az ürüggyel, hogy a vádlottak hazafias indító okokból cselekedtek. Az ítélet magáévá tette azt a tervet, amelyet gróf Bethlen hangoztatott a parlamentben és amely szerint a frankhamisítás a trianoni szerződésnek volt a következménye. Pertinax azt kérdi, hogy mit fog más tenni a francia kormány, amelynek legnagyobb érdekei forognak veszedelemben és mit fognak cselekedni azok az államok, amelyek az 1918. évi szerződéseknek köszönhetik létüket vagy meggyarapodásukat. Lehetséges, hogy megkísérlik, hogy a viszályt a Népszövetség elé vigyék. Pertinax ezt a módozatot kockázottnak tartja, mert arra vezethet, hogy Thomas, Goode és Cecil erőfeszítése következtében a trianoni szerződést nyilvános vád alá helyezik. A kisantantnak azt a tanácsot adja, hogy valósítsa meg az egyetértést és ilyen módon szorítsa rá Magyarországot arra, hogy a békeszerződéseket tiszteletben tartsa és minden csínytől tartózkodjék. Pertinax hozzáteszi, hogy a kisantant államainak Franciaországgal egyetértésben közölniük kellene azokat az okmányokat, amelyek alkalmasak az európai közvélemény felvilágosítására abban az irányban, hogy Budapesten mér régóta működnek pénzhamisítók és hogy ott a tomboló bosszúvágy különös formákban jelentkezik. Minden egyéb módozat — írja Pertinax — nem egyéb puszta szavalásnál. Az Oeuvre azt írja, hogy az ítélettel még nem ért véget a frankügy. Clinchant budapesti francia követ felnyitja Briand szemét és feltárja előtte annak az összeesküvésnek fontosságát, amelyet Budapesten szőttek Franciaország ellen, a trianoni szerződés ellen és a béke ellen. Minden okmányt közölni fognak, hogy világosságot derítsenek arra a támogatásra, amelyet Windischgraetz élevezett. Ezekből az okmányokból ki fog derülni elsősorban, hogy a hamis bankók gyártására szolgáló gépet a pénzügyminiszter rendelte és fizette ki hivatalosan. A Népszövetséget fogjuk megkérni, hogy dolgozzon ki nemzetközi egyezményt a pénzhamisítók ellen. A párizsi és a prágai kormánynak nincs más választása, miután egy nemzet nem folyamodhatik sehova egy másik nemzet ellen, aki az ő hitelére tör. Kitűnő alkalom lesz ez arra, hogy a magyar kelevényt felvágják. Ha a kérdés előterjesztése nem történhetik meg a tanács júniusi ülésszakán, akkor a frankügyet a Népszövetség szeptemberi közgyűlése elé kell vinni. Az Homme Libre írja: Egész különös cinizmus kell ahoz, hogy a botrányos ítélet után gróf Bethlen István az ellenőrzés felfüggesztését remélhesse. Az ítélet elleni tiltakozás világszerte növekszik. Az angol és az amerikai sajtó csatlakozik a francia sajtó elítélő kritikájához és Magyarországból semmi sem érkezik, ami csillapítólag hatna. Jólesett volna hallani, hogy a magyar kormány elégedetlen a bíróság elnézésével szemben. Ehelyett Vázsonyi titokzatos halálát kaptuk hírül. A magyar reakciósok nyilván utánozzák a porosz terroristák imperializmusát. A botrány egyébként folytatódik, Budapest rothadt hangyaboly, amely nagyon közelről ellenőrizendő, és miután Magyarország nem akar megszabadulni a rothadástól, legalább Európának nem szabad teljes szabadságot engednie neki, hogy pénzét hamisítsa és hogy azután háborút idézzen fel. Páret tanácsadó Párizs, május 31. Péret pénzügyminiszter ma kinevezte a pénzügyminisztérium mellé rendelt 12 tagú tanácsadó bizottság tagjait. Elnökké Sergent-t, a Francia Bank tiszteletbeli kormányzóját választották meg, s« *a»m*iu 3 A becsület halottja koporsója körül tüzel a gyertyák sápadt aranya. Ravatalát elborítják a koszorúk százai. S a gyászdrapériás kapun egész nap, reggeltől estig, szakadatlan sorban, hömpölygő áradással ömlik át ezernyi és tízezernyi tömeg, hogy még egyszer lássa és búcsúzzék tőle. Barátok és idegenek szemében könny, rángó szájszélén lefojtott sírás. Egész Budapest gyászolja ezt a halottat, akinek megállott szívével mintha maga a legtisztább polgári erény, a becsület került volna koporsóba. Ilyen gyászt, ilyen siratót nem szokott kapni — csak politikus. Ehez embernek, puritán és megközelíthetetlen embernek, hétköznapi életében is Valakinek kell lenni. A becsületes polgár ideális megszemélyesítőjének. Megvesztegethetetlen jellemnek, amelyen nem hagy foltot a körötte hánykódó korrupció szennye. Tükörsima, ragyogó acélkarakternek, amelyet rozsda ki nem kezdhet. S Vázsonyi Vilmos, a demokrata politikus, a szuggesztív erejű népvezér, a zseniális jogász s az egyszerű ember, megkönnyezett és meggyászolt halottja ennek a milliós városnak: ilyen volt. Gyönyörű, tiszta élete gyertyák lángjánál világítóbb példája a polgári becsületnek, tisztességnek, önzetlenségnek. És ez a hatalmas élet most még nagyobbra nő a halálban. Talapzatot kap és felmagaslik, mint egy szobor. Szimbolikus szobrává a tisztakezű és tisztalelkű embernek, aki mindig csak azt nézte, hogy adjon és kapni nem akart semmit, a nyugodt lelkiismereten kívül. Valahogy ösztönösen érzi Budapest, hogy aki itt, most kiterítve fekszik, a becsület halottja. De a halál árnyékában azt is és ilyen ösztönösen érezzük mindnyájan, hogy a becsület, amelynek Vázsonyi Vilmos félelem és gáncs nélkül való harcos lovagja volt, halhatatlan. Halhatatlan még ma is, amikor gyérebb lett a kifosztott bányák aranyánál, kopárolt mezők gyémántjánál s ha csak szórványosan csillámlik is elénk, nem vész el. Átmenti magát a legsivárabb jelenen is — a jövendőbe. Ezt érzi, sejdíti most, Vázsonyi virágos ravatalánál ez a gyászoló város, amely annyi csalódás után sem vesztette el hitét a becsület minden emberi erények közt legfelül álló értékében. Ezért könnyeznek idegenek az idegenből hazatért halott koporsója mellett, ezért zarándokolnak a Teréz körúti, feketelobogós házba tízezrei a hivő, érző és reménykedő polgároknak, a kisembereknek és dolgos szegényeknek, megbecsülésüket dokumentálva a becsület iránt. A gyász szomorúságában vigasztaló jelenség ez. Felemelő és megnyugtató tudat, mert annak bizonysága, hogy tiszta szívvel még mindig lehet szíveket hódítani, megnyerni és megtartani. Sőt csare így lehet. Példa rá Vázsonyi Vilmosnak nemcsak élete, hanem halála is. Miniszter, szónok, néptribun, ragyogó elme, a tiszta ember nélkül nem érhette volna el soha ezt a részvétet, a kegyeletnek és megilletődött rokonszenvnek ezt a pártokon és osztályokon felül emelkedő mértékét, imponálóan zavartalan, összhangját. Sokáig hangoztatták s még ma is mondják: nekünk nincs igazi polgárságunk. Ez a gyászoló város az üres vádra a legbeszédesebb cáfolat. Ahol a polgári erények világának, a becsületességnek, intaktságnak és gerincességnek tisztelete mellett ilyen egységes részvétbe tudnak összeforrni a lelkek, mint most Vázsonyi