Pesti Napló, 1926. szeptember (77. évfolyam, 197–221. szám)

1926-09-01 / 197. szám

3 Szeress * BE3SZ5 Kispest a munkásvédelmi törvényt sürgeti (Saját tudósítónktól.) Kispest város kép­viselőtestülete kedden délután közgyűlést tar­tott, amelyen a bizottsági tagok csaknem tel­jes számban jelentek meg. Napirend előtt dr. Várya Gyula polgármester bejelentette, hogy a munkának vértanúi és hősei a hétfői katasz­trófa áldozatai. A polgármester bejelentését a képviselőtestületi tagok állva hallgatták vé­gig, beszéde végén a polgármester kijelentette, hogy az áldozatokat a város képviselőtestülete a város halottainak tekinti. A napirend előtt Vogel István, a keresz­tény párt elnöke szólalt fel és többi közt a kö­vetkezőket mondotta: — Meg kell állapítani, hogy felelős-e valaki az építkezési engedély kiadásáért és az ellenőrzés gya­korlatáért, erre nézve kér megnyugtató választ a polgármm est­értől. Linhardt Antal, a szociáldemokrata párt képviselőtestületi csoportjának vezére, hangoz­tatta, hogy csaknem mindennap történik s­í­lyos szerencsétlenség a kispesti építkezéseknél. A hétfői nyolc halott a munkaadó hibájából vesztette el életét. A közgyűlés sürgesse meg a kormánynál a munkásvédelmi törvényt. Re­méli, hogy a halottak hozzátartozói és a sebe­sültek segélyben fognak részesülni. Várga Gyula polgármester a napirend­előtti felszólalásokra válaszolva, kijelenti, hogy a műszaki hivatal állandón ellenőrizte az építkezést, a város vezetőségét semmiféle, mulasztás nem terheli. A segélyeket szerdán utalványozzák. Magáévá teszi Linhardt indít­ványát és a város meg fogja sürgetni a kor­mánynál a munkásvédelmi törvényeket. PESTI NAPLÓ 1926 szeptember 1 99 "Nemi Nem/ Sofia!" 71 „Le Journal" cikksorozata Magyarországról Van magyar probléma, melyet meg kell oldani Párizs, augusztus. Ijo crois eu un Pieu. Jo crois en une patrie. Je crois €E une justice éteraelle et divine. Je crois en la réranaction de la Ifongrie. Amen.« Edouard Hessey, a »Le Journal« munka­társa e pillanatban Magyarországon jár, s mi­vel a szerencsétlen frankügy óta Magyarország némely francia lap hasábjain divatossá vált, beszámol lapjának útján szerzett tapasztala­tairól. Ma jelent meg a lapban az első cikk, amelynek folytatását jelzi a szerző, úgyhogy e cikkben foglaltakkal szemben egyelőre még nem lehet végleges álláspontot foglalni, tény azonban, hogy bármilyenek is legyenek a cikksorozat végső konklúziói, annyit minden­esetre igazolni fognak, hogy van, igenis van így hatalmas, fájó és megoldásra szoruló prob­lémája Európának, és ez nem más, mint a trianoni szerződés által keletkezett igazságta­lan és gyászos helyzet, amelyről minden ma­gyarnak egyformán az a három szó a vélemé­nye, amelyet a »Le Journal« cikkének címéül is választott: Nem, Nem, Soha. * Eduard Helsey, a szokásos bókok után le­írja, hogy mi volt az, ami legjobban feltűnt neki Budapesten, a 930 ezer lakossal bíró nagy­városban. Villanyoson, postán, trafikban és kávéházakban, nemzetiszínű keretbe foglalva, három, mindig ismétlődő szóra lettem figyel­mes — írja — s mikor érdeklődtem ezeknek jelentősége iránt, akkor tudtam meg, hogy a »nem, neip,soha« a magyarok egyetemleges protentációját jelenti a trianoni békeszerződés ellen. Ezenkívül térképeket látott nyilvános helyen, amelyek Magyarország veszteségeit ábrázolták,­s e térképek mellé nyomott nem­zeti ima szövegét lefordíttatta magának fran­­­ciára, s ezt szó szerint közeli lapjában is. Mindebből azt a konklúziót vonja­­ le Edouard Helsey, amiben kü­lömben magyarok­kal folytatott magánbeszélgetései is megerő­sítették, hogy Magyarország egyetemlegesen­ nem tud és nem akar belenyugodni a Béke­szerződését által teremtett mai helyzetbe. S itt válik azután az eddig nagyon szimpa­tikusan hangzó cikk olyan jellegűvé, amely bi­zonytalanná teszi az abból levonandó konzek­venciái természetét. A magyarok ékesszólóak s szeretik a hang­zatos frázisokat és a nagyhangú esküket, — írjei — ezeket tehát kijeletéseiknek súlyából le kell vonni. Ennek ellenére egy olyan néppel állunk szemben, amely folytonosan protestál, panasz­kodik s amellyel hiába közölte Miller and híres kísérőlevelében, hogy ha egy igazságtalanság ezeréves, még nem ok arra, hogy azt az igazságtalanságot ál­landósítsák. Hiába mondták azt is a magyaroknak, — írja Helsey tovább — hogy igazságtalanság volna olyan területeket az országhoz csatolni, ahol a nem magyarajkúak vannak többségben, a magyarok mégis, mind a nyolcmilliónyian eanként vallják a »nem, nen­!,, soha«"igazságát, bár más kérdésekben i­s mindig hajlandók arra, hogy egymást barátságosan fejbeverjék. Tehát a magyarok nem türelmes emberek, — fejtegeti Helsey — de nem is olyanok, akik titokban tartják, ha valamire előkészülnek. Velük született ravaszságuk nem hosszú életű, — állapítja meg szellemesen Helsey — locarnói álmokban nem fogjuk őket mosolyogni látni. A magyarok készen állnak kétségbeesett tet­tekre s a kisantantnak adott esetben sok gon­dot okoznának, mert egy olyan nép, amely fanatikus, bár képtelen a győze­lemre, kataklizmákat tud előidézni. Tehát a Duna partján egy olyan nép él öt év óta, — végzi be cikkét Edouard Helsey amely a bosszú­s harag hihetetlen erejét gyűjti magába, amelyek egyszer ki is robban­hatnak. Van tehát egy magyar probléma. Itt áll meg a cikk, melyet valószínűleg kö­vetni fog egy másik, amely gyógymódokat ajánl e probléma megoldására. Amíg­ e cikk megjelenik, állapítsuk meg, hogy az elsőt nem a tiszta jóakarat sugalmazta Magyarország iránt, ahol bár az emberek tény­leg hajlandók arra, hogy egym­­ást akármilyen kérdésben »barátságosan felrenssék«, bizo­nyára mégis fognak örülni, hogy végre Francia­ország egy nagy lapja is felfedezte, ami öt év sajtó és egyéb propagandájának nem sikerült, hogy ige­t­s, van egy magyar probléma, amelyet valahogyan meg kell oldani. Dr. Göllner Aladár. Szakképzettség hiánya és gondatlanság okozta a kispesti gyárbeomlást Az építkezés letartóztatott három vezetőjét ma szállítják át a pestvidéki ügyészség fogházába (Saját, tudósítónktól.) A­ kispesti borzalmas gyárb­eomlás ügyéb­en kedden délután döntő for­dulat történt. Meg tudták állapítani a rendőr­ség emberei ugyanis­ azt, hogzt tulajdonképpen kit terhel a felelősség. A megállapítás szerint elsősorban Bálint Lászlót, az építés tulajdonkép­peni vezetőjét, akit képesítése következtében lehet felelőssé tenni, azután atyját, Bálint Zsig­mondot, aki mint építési vállalkozó másodsor­ban felelős a szerencsétlenségért és csupán har­madsorban vonható felelősségre az építkezés­nél közreműködő Németh Albert »főpallér«. Mert most már megállapítást nyert az is, hogy Németh Albert nem hogy nem főpallér, hanem egyáltalán nem is pallér. Semminemű olyan elméleti vagy gyakorlati képzettsége nincsen, — a rendőrség megállapítása szerint — amely őt ilyen fontos vezető állásra képessé tenné. Kedd délután három órakor megjelent a helyszínen Felszeghy Róbert, a pestvidéki tör­vényszék vizsgálóbírója Juhász fogalmazó kí­séretében. Pár perccel utánuk megérkezett Gyulai egyetemi tanár a bonctani intézettől két segédjével. A bizottság rövid tanácskozás után kiment a kispesti hullaházba, ahová már elő­zőleg kivitték a szerencsétlenség hét halálos áldozatát. Csupán két hullát boncoltak fel. Ezeknél megállapították, hogy a halált koponyaalapi törés idézte elő, mire a vizsgálóbíró és az or­vosok elhatározták, hogy a további holtteste­ket nem boncolják fel. A bűnösség megállapítására elég volt ez a két boncolás is. Néhány perccel a boncolás után megjelent a helyszínen Kispest város polgármesterének a megbízottja is, akinek Felszeghy vizsgáló­bíró és az időközben szintén odaérkezett Nagy királyi ügyész megadták a temetési engedélyt. Négy óra után a bizottság a kispesti kapi­tányság épületébe érkezett, ahonnan ugyanek­kor és­ Budapestről kiküldött zárt rendőrségi rabszállító autóban Budapestre volt indulóban a három, — immár letartóztatásban levő — gyanúsított: Bálint László, Bálint Zsigmond és Németh Albert. Szerdán a budapesti főkapi­tányságon rövid jegyzőkönyvet vesznek fel a három gyanúsítottal, majd métr a délelőtt fo­lyamán,­­ a vizsgálóbíró intézkedése folytán át fogják őket szállítani a pestvidéki ügyészség fogházába. Szembesítik a vállalkozókat a „pallérért! Mint a késő délutáni órákban értesülünk, a vizsgálóbizottság megjelent a rendőrség épü­letében is, ahol ép a szakértői szemle sikeres elvégzése céljából szakszempontokból ki akar­ták hallgatni a három­ letartóztatott embert is. Ugyanebben az időben azonban a rendőrség egy szembesítést foganatosított Bálint Zsig­mond és Németh Albert között, hogy bizonyos körülményeket tisztázzanak és egyes tényeket leszögezzenek jegyzőkönyvileg is. Ez a szembesítés igen drámai jelenetek kö­zött játszódott le, arról volt szó ugyanis, hogy Bálint Zsigmond és fia, Bálint László egyértel­műen azt vallották, — már őrizetbe vételük első pillanatában — hogy a betonmennyezetet tartó ideiglenes dúco­kat ők már szombaton kidobatták, így tehát ez nem azért szakadhatott be, mintha az alatta lévő cementgerendák gyengék lettek volna. Továbbá azt is vallották, hogy­ hétfőn csak az úgynevezett zsaluzásokat emeltették le, amelyeknek viszont nem volt az a szerepük, hogy a még esetleg nem elég szilárdan kötő cementmennyezetet a bedőléstől visszatartsák Kedden délelőtt azonban több­ munkás azt a határozott kijelentést tette a rendőrségen, hogy igenis hétfőn szedték ki a dúcokat a mennyezet alól és mikor már hat ilyen dúcot kiszedtek, a he­­tedik kiékelésekor történt a szerencsétlenség. Közben Németh Albe­rt is részletesen el­mondotta kihallgatása során, hogy Bálint Zsigmond egyenesen ráparancsolt, — ez hét­­főn reggel hét órakor történt — hogy a dúco­kat ki kell szedni. — Bálint László úr tíz napja nem volt itt az építkezéseknél, vallotta Németh — Bálint Zsigmond úr pedig csütörtökön volt itt utoljára. Már akkor emlí­tette nekem, hogy hétfőn szedjük ki a beton­gerendát tartó dúcokat. — Nem­ köt még a cement, — válaszol­tam — jó lenne még hét napig száradni hagyni. — A pénzemért én parancsolok és azt tegye, amit én mondok: hétfőn reggel első dolga legyen a dúcokat kiszedetni. —­ válaszolta Bálint Zsig­mond a pallér vallomása szerint olyan hango­san, hogy az épületen dolgozó összes munkásai meghallhatták. A szembesítés során Bálint azzal védeke­zett, hogy ő annál kevésbé adhatott ilyen parancsot, mert nem szakértője a dolgoknak és csütörtökön is és hétfőn is csupán azért volt kint az építkezéseknél, hogy ellenőrizze, várjon a munkások dolgoznak-e. — Az igaz, hogy arról beszéltem, — vallotta Bálint Zsigmond — hogy a pénzemért én paran­csolok, de ezt azért mondottam, mert a munká­sok lassan dolgoztak. Erre Németh Albert így vágott vissza: — Az lehet, hogy Bálint úr nem szakértő, de az is igaz, hogy én, aki 28 éve vagyok a cég­nél, szintén nem végeztem iskolát és csak egyszerű kőműves vagyok, így tehát én sem lehetek felelős a dolgokért. A rendőrségen az izgalmas szembesítés alapaján most­ már azt igyekeztek megállapí­tani hogy Németh pallér-e, illetve van-e meg­felelő képesítése. Kiderült­ a jelenlévők legnagyobb megdöb­benésére, hogy Németh Albert még a legelemibb kérdések­kel sincsen tisztában és hogy fogalma sincs a betonépítés technikájáról. A három gyanúsított kihallgatásával pár­­huzamosan egy másik rendőrtisztviselő az építkezésnél alkalmazott munkásokat hallgatta ki, majd a két referens összeült, hogy meg­tanácskozza a három őrizetbe vett ember sor­sát. Rövid tanácskozás után kihirdették előttük a letartóztatásról szóló végzést, amelyet a Bp. 141. § 2. pontja alapján foganatosítottak. E sze­rint a paragrafus szerint a büntetés előrelátható nagysága miatt a gyanúsítottak szökésétől tartani lehet. A bűncselekmény, amelynek alapján letartóz­tatták őket, gondatlanságból okozott emberölés, amelynek büntetési tétele — ha különös terhelő körülmények nem forognak fenn — a Btk. sze­rint három esztendei fogház.

Next