Pesti Napló, 1926. szeptember (77. évfolyam, 197–221. szám)
1926-09-01 / 197. szám
3 Szeress * BE3SZ5 Kispest a munkásvédelmi törvényt sürgeti (Saját tudósítónktól.) Kispest város képviselőtestülete kedden délután közgyűlést tartott, amelyen a bizottsági tagok csaknem teljes számban jelentek meg. Napirend előtt dr. Várya Gyula polgármester bejelentette, hogy a munkának vértanúi és hősei a hétfői katasztrófa áldozatai. A polgármester bejelentését a képviselőtestületi tagok állva hallgatták végig, beszéde végén a polgármester kijelentette, hogy az áldozatokat a város képviselőtestülete a város halottainak tekinti. A napirend előtt Vogel István, a keresztény párt elnöke szólalt fel és többi közt a következőket mondotta: — Meg kell állapítani, hogy felelős-e valaki az építkezési engedély kiadásáért és az ellenőrzés gyakorlatáért, erre nézve kér megnyugtató választ a polgármm estértől. Linhardt Antal, a szociáldemokrata párt képviselőtestületi csoportjának vezére, hangoztatta, hogy csaknem mindennap történik sílyos szerencsétlenség a kispesti építkezéseknél. A hétfői nyolc halott a munkaadó hibájából vesztette el életét. A közgyűlés sürgesse meg a kormánynál a munkásvédelmi törvényt. Reméli, hogy a halottak hozzátartozói és a sebesültek segélyben fognak részesülni. Várga Gyula polgármester a napirendelőtti felszólalásokra válaszolva, kijelenti, hogy a műszaki hivatal állandón ellenőrizte az építkezést, a város vezetőségét semmiféle, mulasztás nem terheli. A segélyeket szerdán utalványozzák. Magáévá teszi Linhardt indítványát és a város meg fogja sürgetni a kormánynál a munkásvédelmi törvényeket. PESTI NAPLÓ 1926 szeptember 1 99 "Nemi Nem/ Sofia!" 71 „Le Journal" cikksorozata Magyarországról Van magyar probléma, melyet meg kell oldani Párizs, augusztus. Ijo crois eu un Pieu. Jo crois en une patrie. Je crois €E une justice éteraelle et divine. Je crois en la réranaction de la Ifongrie. Amen.« Edouard Hessey, a »Le Journal« munkatársa e pillanatban Magyarországon jár, s mivel a szerencsétlen frankügy óta Magyarország némely francia lap hasábjain divatossá vált, beszámol lapjának útján szerzett tapasztalatairól. Ma jelent meg a lapban az első cikk, amelynek folytatását jelzi a szerző, úgyhogy e cikkben foglaltakkal szemben egyelőre még nem lehet végleges álláspontot foglalni, tény azonban, hogy bármilyenek is legyenek a cikksorozat végső konklúziói, annyit mindenesetre igazolni fognak, hogy van, igenis van így hatalmas, fájó és megoldásra szoruló problémája Európának, és ez nem más, mint a trianoni szerződés által keletkezett igazságtalan és gyászos helyzet, amelyről minden magyarnak egyformán az a három szó a véleménye, amelyet a »Le Journal« cikkének címéül is választott: Nem, Nem, Soha. * Eduard Helsey, a szokásos bókok után leírja, hogy mi volt az, ami legjobban feltűnt neki Budapesten, a 930 ezer lakossal bíró nagyvárosban. Villanyoson, postán, trafikban és kávéházakban, nemzetiszínű keretbe foglalva, három, mindig ismétlődő szóra lettem figyelmes — írja — s mikor érdeklődtem ezeknek jelentősége iránt, akkor tudtam meg, hogy a »nem, neip,soha« a magyarok egyetemleges protentációját jelenti a trianoni békeszerződés ellen. Ezenkívül térképeket látott nyilvános helyen, amelyek Magyarország veszteségeit ábrázolták,s e térképek mellé nyomott nemzeti ima szövegét lefordíttatta magának franciára, s ezt szó szerint közeli lapjában is. Mindebből azt a konklúziót vonja le Edouard Helsey, amiben külömben magyarokkal folytatott magánbeszélgetései is megerősítették, hogy Magyarország egyetemlegesen nem tud és nem akar belenyugodni a Békeszerződését által teremtett mai helyzetbe. S itt válik azután az eddig nagyon szimpatikusan hangzó cikk olyan jellegűvé, amely bizonytalanná teszi az abból levonandó konzekvenciái természetét. A magyarok ékesszólóak s szeretik a hangzatos frázisokat és a nagyhangú esküket, — írjei — ezeket tehát kijeletéseiknek súlyából le kell vonni. Ennek ellenére egy olyan néppel állunk szemben, amely folytonosan protestál, panaszkodik s amellyel hiába közölte Miller and híres kísérőlevelében, hogy ha egy igazságtalanság ezeréves, még nem ok arra, hogy azt az igazságtalanságot állandósítsák. Hiába mondták azt is a magyaroknak, — írja Helsey tovább — hogy igazságtalanság volna olyan területeket az országhoz csatolni, ahol a nem magyarajkúak vannak többségben, a magyarok mégis, mind a nyolcmilliónyian eanként vallják a »nem, nen!,, soha«"igazságát, bár más kérdésekben is mindig hajlandók arra, hogy egymást barátságosan fejbeverjék. Tehát a magyarok nem türelmes emberek, — fejtegeti Helsey — de nem is olyanok, akik titokban tartják, ha valamire előkészülnek. Velük született ravaszságuk nem hosszú életű, — állapítja meg szellemesen Helsey — locarnói álmokban nem fogjuk őket mosolyogni látni. A magyarok készen állnak kétségbeesett tettekre s a kisantantnak adott esetben sok gondot okoznának, mert egy olyan nép, amely fanatikus, bár képtelen a győzelemre, kataklizmákat tud előidézni. Tehát a Duna partján egy olyan nép él öt év óta, — végzi be cikkét Edouard Helsey amely a bosszús harag hihetetlen erejét gyűjti magába, amelyek egyszer ki is robbanhatnak. Van tehát egy magyar probléma. Itt áll meg a cikk, melyet valószínűleg követni fog egy másik, amely gyógymódokat ajánl e probléma megoldására. Amíg e cikk megjelenik, állapítsuk meg, hogy az elsőt nem a tiszta jóakarat sugalmazta Magyarország iránt, ahol bár az emberek tényleg hajlandók arra, hogy egymást akármilyen kérdésben »barátságosan felrenssék«, bizonyára mégis fognak örülni, hogy végre Franciaország egy nagy lapja is felfedezte, ami öt év sajtó és egyéb propagandájának nem sikerült, hogy igets, van egy magyar probléma, amelyet valahogyan meg kell oldani. Dr. Göllner Aladár. Szakképzettség hiánya és gondatlanság okozta a kispesti gyárbeomlást Az építkezés letartóztatott három vezetőjét ma szállítják át a pestvidéki ügyészség fogházába (Saját, tudósítónktól.) A kispesti borzalmas gyárbeomlás ügyében kedden délután döntő fordulat történt. Meg tudták állapítani a rendőrség emberei ugyanis azt, hogzt tulajdonképpen kit terhel a felelősség. A megállapítás szerint elsősorban Bálint Lászlót, az építés tulajdonképpeni vezetőjét, akit képesítése következtében lehet felelőssé tenni, azután atyját, Bálint Zsigmondot, aki mint építési vállalkozó másodsorban felelős a szerencsétlenségért és csupán harmadsorban vonható felelősségre az építkezésnél közreműködő Németh Albert »főpallér«. Mert most már megállapítást nyert az is, hogy Németh Albert nem hogy nem főpallér, hanem egyáltalán nem is pallér. Semminemű olyan elméleti vagy gyakorlati képzettsége nincsen, — a rendőrség megállapítása szerint — amely őt ilyen fontos vezető állásra képessé tenné. Kedd délután három órakor megjelent a helyszínen Felszeghy Róbert, a pestvidéki törvényszék vizsgálóbírója Juhász fogalmazó kíséretében. Pár perccel utánuk megérkezett Gyulai egyetemi tanár a bonctani intézettől két segédjével. A bizottság rövid tanácskozás után kiment a kispesti hullaházba, ahová már előzőleg kivitték a szerencsétlenség hét halálos áldozatát. Csupán két hullát boncoltak fel. Ezeknél megállapították, hogy a halált koponyaalapi törés idézte elő, mire a vizsgálóbíró és az orvosok elhatározták, hogy a további holttesteket nem boncolják fel. A bűnösség megállapítására elég volt ez a két boncolás is. Néhány perccel a boncolás után megjelent a helyszínen Kispest város polgármesterének a megbízottja is, akinek Felszeghy vizsgálóbíró és az időközben szintén odaérkezett Nagy királyi ügyész megadták a temetési engedélyt. Négy óra után a bizottság a kispesti kapitányság épületébe érkezett, ahonnan ugyanekkor és Budapestről kiküldött zárt rendőrségi rabszállító autóban Budapestre volt indulóban a három, — immár letartóztatásban levő — gyanúsított: Bálint László, Bálint Zsigmond és Németh Albert. Szerdán a budapesti főkapitányságon rövid jegyzőkönyvet vesznek fel a három gyanúsítottal, majd métr a délelőtt folyamán, a vizsgálóbíró intézkedése folytán át fogják őket szállítani a pestvidéki ügyészség fogházába. Szembesítik a vállalkozókat a „pallérért! Mint a késő délutáni órákban értesülünk, a vizsgálóbizottság megjelent a rendőrség épületében is, ahol ép a szakértői szemle sikeres elvégzése céljából szakszempontokból ki akarták hallgatni a három letartóztatott embert is. Ugyanebben az időben azonban a rendőrség egy szembesítést foganatosított Bálint Zsigmond és Németh Albert között, hogy bizonyos körülményeket tisztázzanak és egyes tényeket leszögezzenek jegyzőkönyvileg is. Ez a szembesítés igen drámai jelenetek között játszódott le, arról volt szó ugyanis, hogy Bálint Zsigmond és fia, Bálint László egyértelműen azt vallották, — már őrizetbe vételük első pillanatában — hogy a betonmennyezetet tartó ideiglenes dúcokat ők már szombaton kidobatták, így tehát ez nem azért szakadhatott be, mintha az alatta lévő cementgerendák gyengék lettek volna. Továbbá azt is vallották, hogy hétfőn csak az úgynevezett zsaluzásokat emeltették le, amelyeknek viszont nem volt az a szerepük, hogy a még esetleg nem elég szilárdan kötő cementmennyezetet a bedőléstől visszatartsák Kedden délelőtt azonban több munkás azt a határozott kijelentést tette a rendőrségen, hogy igenis hétfőn szedték ki a dúcokat a mennyezet alól és mikor már hat ilyen dúcot kiszedtek, a hetedik kiékelésekor történt a szerencsétlenség. Közben Németh Albert is részletesen elmondotta kihallgatása során, hogy Bálint Zsigmond egyenesen ráparancsolt, — ez hétfőn reggel hét órakor történt — hogy a dúcokat ki kell szedni. — Bálint László úr tíz napja nem volt itt az építkezéseknél, vallotta Németh — Bálint Zsigmond úr pedig csütörtökön volt itt utoljára. Már akkor említette nekem, hogy hétfőn szedjük ki a betongerendát tartó dúcokat. — Nem köt még a cement, — válaszoltam — jó lenne még hét napig száradni hagyni. — A pénzemért én parancsolok és azt tegye, amit én mondok: hétfőn reggel első dolga legyen a dúcokat kiszedetni. — válaszolta Bálint Zsigmond a pallér vallomása szerint olyan hangosan, hogy az épületen dolgozó összes munkásai meghallhatták. A szembesítés során Bálint azzal védekezett, hogy ő annál kevésbé adhatott ilyen parancsot, mert nem szakértője a dolgoknak és csütörtökön is és hétfőn is csupán azért volt kint az építkezéseknél, hogy ellenőrizze, várjon a munkások dolgoznak-e. — Az igaz, hogy arról beszéltem, — vallotta Bálint Zsigmond — hogy a pénzemért én parancsolok, de ezt azért mondottam, mert a munkások lassan dolgoztak. Erre Németh Albert így vágott vissza: — Az lehet, hogy Bálint úr nem szakértő, de az is igaz, hogy én, aki 28 éve vagyok a cégnél, szintén nem végeztem iskolát és csak egyszerű kőműves vagyok, így tehát én sem lehetek felelős a dolgokért. A rendőrségen az izgalmas szembesítés alapaján most már azt igyekeztek megállapítani hogy Németh pallér-e, illetve van-e megfelelő képesítése. Kiderült a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére, hogy Németh Albert még a legelemibb kérdésekkel sincsen tisztában és hogy fogalma sincs a betonépítés technikájáról. A három gyanúsított kihallgatásával párhuzamosan egy másik rendőrtisztviselő az építkezésnél alkalmazott munkásokat hallgatta ki, majd a két referens összeült, hogy megtanácskozza a három őrizetbe vett ember sorsát. Rövid tanácskozás után kihirdették előttük a letartóztatásról szóló végzést, amelyet a Bp. 141. § 2. pontja alapján foganatosítottak. E szerint a paragrafus szerint a büntetés előrelátható nagysága miatt a gyanúsítottak szökésétől tartani lehet. A bűncselekmény, amelynek alapján letartóztatták őket, gondatlanságból okozott emberölés, amelynek büntetési tétele — ha különös terhelő körülmények nem forognak fenn — a Btk. szerint három esztendei fogház.