Pesti Napló, 1926. október (77. évfolyam, 222–248. szám)

1926-10-01 / 222. szám

Pen­deg Szomb­at PESTI NAPLÓ 1926 október 2­3 ­ A Ripka-pártban nem tudtak győzni Sipőcz köztesei Dodonai kommünikét adtak ki - Kállay Tibor­ szerint a pártnak sem Rájczy, sem Sipőcz nem lehet polgármesterjelöltje (Saját tudósítónktól.) A mai pótválasztásra az összes községi pártok felkészültek. A demo­kraták Baracs Marcell elnöklésével csütörtö­kön ülést tartottak, a szocialisták szintén kü­lön tanácskoztak és mindkét párt megállapo­dott abban, hogy a mai választáson ugyanazo­kat a technikai szerveket állítják be, amelyek szerdán működtek. Mivel csupán néhány sza­vazaton dől el a polgármester személye, újra igyekezni fognak mindenkit leszavaztatni. A demokratikus blokk körében nagy a bizakodás, hogy a nagy harcot sikerül úgy megvívni, hogy a döntés alapján Bárczy István legyen Budapest polgármestere. Főleg azz­el érvelnek, hogy a Ripka-párt semmi körülmények között sem vonulhat fel Sipőcz mellett, amikor annak idején a községi választásokon olyan élesen támadták a kur­zust. Ha ez megtörténhet, úgy Ripka Ferenc fő­polgármester egyszerűen elvesztené azt a nagy erkölcsi tőkét, amelyet eddigi működésével ma­gának gyűjtött. Ripka Ferenc fellépésének kö­szönhető, hogy a magyar fővárosban megszűnt a kurzus és olyan levegő támadt, amelyben, ha tapogatózva is, de lassan-lassan megindulhat a munka. Ha Ripka pártja hű akar lenni vezére eszméjéhez, úgy meg kell adni a lehetőséget arra, hogy az igazi alkotó munka Budapestet újra naggyá tehesse. Ezzel s­zemben a Wolff-pártban n nagyon bizakodó a hangulat, ők is pártérte­kezletet tartottak, amelyen Wolff Károly nagyban ünnepelte Sipőcz Jenőt. Megint ki­játszotta a szocialistákat Bárczy ellen és Pol­gári frontot akar felvonultatni a demokra­tikus blokk ellen, amely mindig véd­te a munka és az egyén szabadságát mindenkivel szemben. Wolff Kár­jolyy érzi azt, hogy azokon a tiszt­viselőkön, akik szavazati joggal rendelkeznek,, sok múlik, tehát újra arról dikciózott, hogy ezeket a tisztviselőket később is meg fogják védeni a »terrorral szemben"--. Ez a feltanálko­zás egészen hiábavaló, mert terrorról legfel­jebb Wolfféknál lehet szó, ők voltak azok, akik kezdettől fogva kényszeríteni akarták a tiszt­viselőket arra, hogy rájuk szavazzanak. Foly­ton azt emlegették, hogy kollegialitásból is kötelességük a tisztviselőknek főnökükre sza­vazni, s el akarták homályosítani azt, hogy Bárczy István éppen úgy főnöke volt a tiszt­viselőknek, mint Sipőcz Jenő. Az igazi érdeklődés a Ripka-párt felé for­dult, mert hiszen a párt szavazataitól sok min­den függ. Ripka Ferenc főpolgármester dél­előtt Vass miniszternél járt, délután pedig Bethlen István miniszterelnöknél tisztelgett. A főpolgármester felajánlotta lemondását a tegnapi kudarc miatt, a miniszterelnök azon­ban nem fogadta el. Illetékes helyről arról ér­tesültünk, hogy Ripkával szemben az az állás­pont, hogy a főpolgármester csak utasításra állta a harcot és ezért nincsen semmi, ok sem arra, hogy most pozíciójából félreállítsak. A községi r­ártok szintén azon az állásponton vannak, hogy Ripka továbbra is megmaradhat azon a helyen, amelyet eddig nagy ambícióval és becsületes törekvéssel töltött be. A Ripka-pártban a magában egyáltalában nincs egység. Azok, akik Ripkát belevitték a reménytelen polgár­mesterválasztás küzdelmébe, most Sipőcz Jenő megválasztása érdekében fejtenek ki ret­tenetes erőfeszítéseket. Amennyire derék és munkásember Ripka Ferenc, éppen annyira nem tudja megválasztani, munkatársait. Azok, akik most­ Sipőcz korteseinek csaptak fel, nem tudtak teljes győzelmet aratni, nem tudták Pártkérdéssé tenni Sipőcz megválasztását, ellenben egy dodonai nyilatkozatban mégis úgy tüntetik fel a dolgot, mintha mindenki a pénteki választáson Sipőcz Jenőre adná le sza­vazatát A furcsa kommüniké ifjú hangzik:­­-Az Egységes Községi Polgári Párt Kozma Jenő elnöklésével fontos értekezletet tartott a polgár­mester választ­ással kapcsolatosan, amelyen a párthoz tartozó összes bizottsági tagok teljes számban megjelentek. Az értekezleten az elnök a tegnapi választással foglalkozván Ripkct érdemeit m­­iatt, aki bár nem juthatott be a polgármes­teri székbe, mégis két éven át olyan szolgálatokat tett a fővárosnak, hogy a párt összes tagjainak meggyőződése szerint rászolgált volna arra, hogy abtba­s pozícióba kerüljön, ahol alkotó munkát tudott volna végezni, s a társadalmi békét to­vábbra is sikeresen biztosíthatta volna. Ami a pénteki polgármesteri választást illeti, arra nézve az elnök anélkül, hogy a maga részéről állást foglalt volna, a párttagok véleményét kérte ki. Az értekezleten a bizottsági tagok csaknem teljes­­ számban fölszólaltak, a vélemény egy­hangúan úgy alakult ki, hogy ha a pártnak nem sikerült a maga polgármesteri jelöltjét megválasz­tani, a magyar főváros érdeke szempontjából a legnagyobb súlyt, kell helyezni arra, hogy a fő­városban a polgári kormányzat folytonossága min­denesetre biztosíttassák. Ezért mindkét jelölttel szemben első szempont az,„amit a pártnak nyoma­tékosan hangsúlyoznia kell legfőbb elvi kívánalom gyanánt. Behatóan foglalkozott még az értekezlet a többi főtisztviselők választási esélyeivel és egyhangúan arra a megállapodásra jutottak, hogy az érdemes tisztviselőket állásukban feltétlenül meg kell tar­tania Ennyit árul el a kommüniké, amely hosz­szú és verejtékes munka gyümölcse. Maga az értekezlet 8 órakor kezdődött és féltízig tar­tott. Részt vettek az összes R­ipka-párti tagok, valamint a kinevezettek és a hivatali állásuk­nál fogva bizottsági tagok legnagyobb része. A bizottsági tagok az ülés után egyáltalá­ban nem nyilatkoztak, ami ebben az izgatott hangulatban érthető is. Előtte azonban nem hivatalos megbeszélések folytak. Az értekezlet a polgári egység klubjában volt, amelynek elnöke iudvaevően Kállay volt pénzügyminiszter. Kállay Tibor és Gsör­gey István az ülést megelőzően majdnem, vala­mennyi bizottsági taggal egyenként beszélt. A négyszemközti beszélgetésekből termé­szetesen senki sem árult el semmit sem, viszont azonban az kiderült, hogy a pártnak komoly elemei nincsenek Sipőcz kortesei mellett, kik mindenáron párthatározattal akarták kötelezni a bizottsági tagokat, hogy a kurzus emberére adják szavazatukat. Az a vélemény formáló­dott ki, hogy az eddigi vezetők eléggé kompro­mittálták már magukat, tehát nem kell egy újabb kudarcnak a pártot kitenni. A mostani kiélezett helyzetben úgyis mindenki lelkiisme­rete szerint fog szavazni és a párthatározatok itt nem sokat számítanak. Kállay Tibor különben nagyobb társaság előtt hangosan is nyilatkozott. Azt fejtegette, hogy az ő pártja elsősorban az országos képviselőválasztásokra létesült és a szervezkedést ezért indították meg. Nem lehet kétséges, hogy várospolitikai szempontból, a magyar főváros szempontjából rendkívül fontos a polgármesterválasztás ügye, abból a szempontból azonban, amiért a Kállay-féle akció megindult, csak alárendelt szerepe van annál is inkább, mert a polgármes­ter, mihelyt elfoglalta állását, kell, hogy fölötte álljon az összes pártoknak. A kormánypárt azon tagjainak, akik bizottsági tagok is, Ripka volt a jelöltjük ,s ezt demonstrálták is az első választás alkalmával. Ripka dicséretreméltó vállalkozással vállalta is ezt a nehéz szerepet, dacára annak, hogy pártja elenyésző kisebb­ségben volt. A helyzet most megváltozott. Két olyan jelölt között kell választani a bizottsági tagok­nak, akik közül egyik se az ő jelöltjük. Kállay még megismételte, hogy az ő szervezkedésük célja az országos választás volt, ebből tehát az is következik, hogy törvényhatósági bizottsági tagjaitól akkor, amikor az ő jelöltjük nem fut, nem követelhetik, hogy akár az egyik, akár a másik jelöltre szavazzanak. Kállay többet nem mondott, de akik jelen voltak, ebből nagyon sokat értettek. A Ripka-pártban meg kell szűnnie annak a szellemnek, ami ott most érvényesül. Nem lehet folyton csak személyi kérdésekkel operálni, el­vekkel dobálózni és mindenféle kis előnyökért kompromisszumokat kötni, szóval alkudozni úgy, mint valami kis szatócs. A községi demokrata párt csütörtök esti értekezletéről a következő kom­­münikét adták ki: "A demokrata párt törvényhatósági bizottsági tagjai csütörtök este dr. Baracs Marcel elnöklésével értekezletet tartottak, melyen a holnapi szavazás technikai részletein kívül számba vették a Bárczy és Sipőcz közötti mérkőzésnek esélyeit és megállapí­tották, hogy Bárczy Istvánnak többsége a leg­pesszimisztikusabb számít­ás szerint is biztosítottnak, tekintendő. Kétkedéssel fogadták azt a hírt, hogy a szocialista szavazatokkal is főpolgármesterré vá­lasztott Tu­pkának pártja Sipőcz mellé állhasson az­zal az indokolással, hogy Bárczyra a szocialisták is szavaznak. Egy ily elhatározás azt jelentené, hogy a kurzus letörésének jelszavával fellépett Ripka­pártnak kedvesebb a reakciót állandósító tehetet­lenségnek uralma, mint a teremtő erő, ha ez a hala­dást, jogegyenlőséget és a felekezeti békét szol­gálja. A demokrata párt kereskedő és iparos bizottsági tagjai közül felszólaltak Ehrlich G. Gusztáv, Bosnyák Izsó, a függetlenségipárti tagok közül Latinak­­Jenő és egyértelműleg hangsúlyozták, hogy a kurzusura­lom alatt leszorított kereskedelem és ipar újabb fel­fejlődését csakis Bárczy polgármestersége hozhatja meg, amely elé tehát a főváros egész kereskedő- és iparosivilága pártkülönbség nélkül bizakodással te­kint.­ ­ Kompromisszum a falusi Siisiafcisnkc építésinél Sk 240 milliárdért éfiStcíasB^agott vásár©B és tiifielbe aeiga a nmcs«e2@n@kK@»t — A faanyag biztosítására már csü­törtököst me­ggissfiSult a tárgyalás a vállalkozókkal (Saját tudósítónktól.) A pénteki miniszter­tanács dönteni fog a falusi kislakásépítő akció folytatásáról. A miniszterelnök csütörtök dél­előtt már beható tanácskozást folytatott Mayer János földművelésügyi miniszterrel s ez alka­lommal Mayer bemutatta a lakásépítő akció új terveit, amely tulajdonképpen kompromisszum­nak tekinthető gróf Hadik János és a kisgazda­képviselők álláspontja között. Vállalkozói körökben is nagy érdeklődéssel várják a minisztertanács határozatát, mert az elterjedt hírek szerint a kompromisszum ered­ménye az lesz, hogy a falusi kislakások építésé­vel kapcsolatos anyagellátás ugyan központo­sítva marad a FAKSz legfőbb irányításával, vi­szont azonban az igénylők maguk is építkezhet­nek. Erről a részről azt az információt kaptuk, hogy a lakásépítésre szánt 18 millió aranykoro­nából 1 millió aranykoronát fognak a FAKSz által végzendő lakásépítésekre kihasítani. Mintegy 240 milliárd papírkoronáért az épí­tési akció céljára faanyagot és egyéb építő­­anyagot fognak vásárolni és ezt az anyagot hitelbe rendelkezésre bocsát­­ják az építkezni akaró nincsteleneknek. A FAKSz csupán olyan esetekben végzi a lakás­építés munkáját, ha hadirokkantak vagy hadi­özvegyek fordulnak ezzel a kéréssel hozzá, tehát olyanok, akik saját munkaerejükkel nem tud­nának építkezni. Kiderül tehát, hogy az új koncepció alapján sem juthatnak a házhelytulajdonosok készpénz­hitelhez, mert ha maguk akarnak építkezni, akkor is az anyagot a FAKSz közvetítésével kel majd vásárolniok. Úgy látszik, hogy felsőbb helyen szintén ezt a megoldást választották, mert a FAKSz vezető­sége részéről már csütörtökön berendelték azo­kat a vállalkozókat, akik a kiírt verseny­tárgya­láson épületfát ajánlottak fel a falusi kislaká­sokhoz és a vállalkozók egy részével a FAKSz vezetősége már meg is állapodott. S AUTOMOBILISTÁK ZSEBKÖNYVE MAGYARORSZÁG TÚRATÉRKÉPÉVEL Ára 50.000 kor. Kapható Az Est központi könyvkereskedésében. VII., Erzsébet körút 18-20. további V., Vilmos csiszár út 14. szám.

Next