Pesti Napló, 1928. február (79. évfolyam, 26–49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

A ! Szerda III———Ii Ii J In ».1HMUI1 VII PESTI NAPLÓ 1928 február I A „bukott" diákok * Január 31. elsőrendű kritikus nap, — a »félév« vége a magyar középiskolában. A megbukott gyere­keket ma szidják, esetleg meg is verik otthon, — van olyan is, aki golyót röpít a mellébe, mert nem tudta bebizonyítani, hogy a háromszög belszögeinek összege csakugyan két derékszög. Ma is olvashatjuk az esti lakban egy szegény fiúnak a történetét, aki ismétlő létére is »több tantárgyból bukásra állt« s emiatt két golyót röpített a mellébe. De nem igen találkozom olyan emberrel, aki azt mondaná, hogy »Itt valami nincs rendben.« A tanár urak halálosan megsértődnek, ha valaki feszegetni kezdi, hogy ta­lán esetleg nem is kizárólag a gyerekekben van a hiba, s azt mondják, hogy »hát persze hogy nem ta­nulnak és fegyelmezetlenek a gyerekek, ha még a sajtó is uszítja őket a tanári tekintély ellen«. A bé­kesség kedvéért nézzük meg tehát: nincs-e a kér­désnek olyan oldala, ahol lehetne valami okos dol­got csinálni a tanári tekintély minden sérelme nélkül? Szerintem figyelembe lehetne venni bizonyos szempontokat, amelyeket eddig elhanyagoltak. Ha az Egyesült Államokban a legtöbb közigaz­gatási állásra és minden posta- és vasúti állásra elég képesítés a népiskola nyolcadik osztályának bizo­nyítványa, — akkor minek gyötörjük mi a fiainkat középiskolával és egyetemmel? Elismerem, hogy a magyar városok nagyszerűen vannak közigazgatva, de higgyék el nekem: nem­ utolsó az adminisztráció az amerikai városokban sem. Továbbá azt is gondolom, hogy valahány ki­tűnő­ közigazgatási szakemberünk van, valamennyi mind a városházán vagy a vármegyeházán tanulta a tudományt és nem az egyetemen. A postás és vasutas urak óriási felelősséggel járó munkáját senki sem méltányolja jobban, mint én, de azt hi­szem, hogy a consecutio temporum, a binominális együtthatók és más iskolai gyötrelmek nélkü­l is képesek lennének nehéz munkájukra gyakorlatilag felkészülni. Azt, hogy az iskola egyes tantárgyait azé­rt kell tanulni,­ mert azok »élesítik az elmét«, Jopkira ne mondják, mert én már tudom, hogy van, ami még az ábrázoló geometriánál is jobban élesíti az elmét, s elárulhatom, hogy ez a valami nem más, mint a muszáj. Amikor az érett nety.cz probléma elé állítja az embert, a szükség, a kényszerhelyzet egy­szersmind leleményessé is teszi,­­ sokkal jobban, mint a világ összes tantárgyai. Mindebből az következik, hogy azt a szegény kereskedelmistát, aki ma két golyót röpített a mel­lébe, kár volt a tavalyi »bukása« után újból isko­lába adni, ellenben lehetővé kellett volna tenni neki és ezer meg ezer társának, h­ogy boldogulhas­son egy oly pályán, melyen a gyakorlati ismeretek elsajátításához nem okvetetlenül kell tudni sem azt, hogy melyik évben volt a szentgotthárdi csata, sem azt, hogy Goethe mikor írta az Iphigeniát (mert ha sohasem írta volna meg, akkor sem esnék ki a világ feneke). Ami pedig azt az »általános műveltséget« illeti, én ismerek olyan embereket, akik csak elemi isko­lát végeztek, semmi egyebet és mégis értenek any­nyit a rádióhoz, mint egy fizikatanár, jobban isme­rik a történelmet, mint az egyetemet végzett ifjak átlaga, s Werner Lombartról velem sokkal értelme­sebben tudnak beszélgetni, mint azoknak 99 száza­léka, akiket az utolsó három év alatt avattak fel az államtudományok doktorává. A könyv és (bo­csássanak meg a tanár urak e szerénytelenségért) az újság tömérdek ismeretet közvetít azok számára, akik művelődni akarnak, s nem­ lehet azt mondani,­­ hogy aki megbukott az algebrából, az már most világéletében mindig tudatlan és ostoba ember marad. Szerintem tehát az iskolának kissé mérsékelnie kellene magát úgy a tudományok adagolásában, mint a tanítás tempójában. Mindenekelőtt pedig ba­rátságosabb hangulatra kellene törekednie. Hogy ezen a téren sokat lehetne tenni, azt négy évi kísér­letezés alapján mondhatom. Azt hiszem, minden pedagógus tudja, hogy az­­idomárs­nak az oroszlán­ketrecben sokkal könnyebb dolga van, mint annak a tanárnak, aki 14 éven felüli leányokat tanít. Én tehát a legnehezebb helyen, 14—18. éves leányok ta­nítása közben kísérleteztem, és megcsináltam például azt a »reformot«, hogy nálam nem a tanulót felel­tette a tanár, hanem a tanárokhoz intézett kérdése­­ket a tanulói — ami igen logikus dolog, mert az szokott kérdezni, aki nem tud valamit és annak kell felelnie, aki tud valamit. Ezzel a »felelés« nagy li­dércnyomását levettem a tanítványaim lelkéről, — s az eredmény mégis »minden várakozást felülmúlt«, mert úgy-, bár a feleltetés is lehet tanítás, sőt a feleltetés közben kifejlődő beszélgetésből tanulnia kell az egész osztálynak. Egyáltalán nem ördöngösség úgy vezetni a ta­nulók munkáját, hogy jól érezzék magukat az isko­lában, s nem kell túlzott fontosságot tulajdonítani a­­tekintélynek­,­­ tökéletesen elég, ha a tanítót vagy tanárt becsülik és szeretik a tanítványai. Elitz a­nban szükséges, hogy előbb a gyermekek érez­zsék meg, hogy az, aki tanítja őket, egyszersmind becsüli és szereti is őket. Az olyan tanuló, aki érzi, h­ogy szereti őt a tanára, iskolai ügyek miatt soka­sém­ fog golyót röpíteni a mellébe. A pirostaxicok küldött­sége Ripka Ferenc fő­polgármesternél. Balról Ripka főpolgármester, középen: Zöldi Márton, a Bérkocsis Ipartestület titkára, aki a küldöttsé­gét vezette­ ­ . 91 Megölt az alkohol!" — sírta bírái előtt a sikkasztó báró* Gaudernák Szeged, január 31. (A Pesti Napló tudósítójának telefon­jelentése.)­­ Néhány hónappal ezelőtt nagy feltűnést keltett Szegeden, hogy az ügyészség rendele­tére letartóztatták báró Gaudernák Rudolf sze­gedi bírósági végrehajtót, akit többrendbeli hivatalos sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja terhel. Kedden kezdték meg e bűnügy főtárgyalását a szegedi tör­vényszéken, óriási érdeklődés mellett. A sze­mélyi adatok felvételekor kiderült, hogy a bírósági végrehajtó alig tud magyarul. Saját vallomása szerint 1904-ig egyetlen szót sem tudott magyar nyelven. A végrehajtó vád szerint 11 esetben a végrehajtási jegyzőköny­vet megsemmisítette és a v­égrehajtás útján befolyt pénzeket nem juttatta el a felekhez, hanem saját céljaira fordította és több esetben hamis jegyzőkönyveket vett föl. . — Beismerek mindent, ami a pénzügyekre vonatkozik, — mondotta a vádlott báró — azonban az akták és a végrehajtási jegyző­könyvek megsemmisítésének bűntettét nem követtem el. Azt igyekezett bizonyítani, hogy az akták azért tűntek el, mert letartóztatása teljesen váratlanul érte. Mint, mondotta, kisleányával ebédelt, amikor a rendőrtisztviselő felszólította, hogy kövesse őt, úgyhogy kénytelen volt az aktákat a leányának átadni, akivel azóta nem beszélhetett. A.segédjére bízott mindent, mert az jobban értett a végrehajtói mesterséghez, mint ő. Több jegyzőkönyvet utólag akart el­készíteni, amikor már elrendelték ellene a fe­gyelmi vizsgálatot. Erre azonban már nem volt ideje. — Megölt az alkohol, — mondotta , szinte síró hangon a vádlott. — Mindent ittam. Sört, bort, pálinkát, ami csak jött. Az ital egészen elvette az eszemet. Ma sokkal jobban emlék­szem hivatali ténykedéseimre, mint akkor. Minden pénzemet italra költöttem. Nem tud­tam elmenni egy kocsma mellett, hogy bár ne térjek inni. Ilyenkor nem törődtem azzal, hogy milyen pénz van nálam. Számos tanút hallgatott ki a bíróság. Braun Soma írnok, aki a végrehajtó mellett működött, kijelentette, hogy a báró teljesség­gel beszámíthatatlan. Dr. Szabó József rendkívül érdekes szak­véleményében vázolta báró, Gaudernák viha­ros életét. Már kiskorában erkölcsi fogyaté­kosságban szenvedett, később idült alkoholista lett. Amikor fiatal korában elvesztette édes­anyját, a sírnál sírva fogadta meg, hogy több bort nem iszik, de a temetőből kijövet az első kocsmába bement és holtrészegre itta magát. Késő estig tartott a bizonyítási eljárás, amely után dr. Tompa ügyész mondotta el vádbeszédét, majd dr. Apponyi védő ismer­tette a bárónak felfelé ívelő, majd kettétört karrierjét. Elmondotta, hogy védence volt rendőrfogalmazó, határrendőr, bankhivatal­nok, ügynök és aktív katonatiszt. A rendőri karrier nem sokáig tartott. Egy alkalommal Nógrádon megjelent Rakovszky Iván akkori belügyminiszter. A rend­ben tartására kiren­delt Gaudernák részegen odaállt a belügymi­niszter elé és odaszólt neki: — Szervusz Irén! — Nem ismerem magát, — felelte a bel­ügyminiszter. E­ jelenet után a rendőrkapitány elmozdí­totta, őt, állásából s később Nádassy vészlest el­bocsátotta a rendőrség kötelékeiből. Elmon­dotta a védő azt is, hogy Gaudernák 15 éves leánya mindössze egyetlen polgári iskolát­végzett, az apja nem adott a tanítására egyet­len fillért sem, mindent elivott. Este hét órakor fejezte be a védő védőbe­szédét. Gaudernak nem kívánt élni a zárszó jogával, az elnök a tárgyalást berekesztette azzal, hogy az ítéletet szerdán reggel 9 óra­kor hirdeti ki. 1 'h& R :&Mmi®Mm Gxansim fijdjBS&E&Tl ^ XESZTHxaáR. ]«­^^ható mnden na^y lígreá^edésbgn­ Kirabolták a monori adóhivatalt (Saját tudósítónktól.) A monori községhá­zán az elmúlt éjszaka ismeretlen betörők jár­tak. Kedden reggel, amikor a községházán szol­gálatot teljesítő tisztviselők a­ hivatalba men­­tek, vették észre, hogy az adóhivatalba vezető ajtó, amelyet minden este le szoktak zárni, nyitva van. Bent a pénztárhelyiségben pedig fel volt törve a pénztár­szekrény és az összes ér­tékek hiányoztak. Nyomban jelentést tettek a csendőrségnek, amely megindította a nyomo­zást. A megállapítások szerint az­­ ismeretlen tettesek álkulccsal nyitották fel az adóhiva­talba vezető ajtót, majd fúrógépekkel megfúr­ták a pénztárszekrényt, amelyből néhány ezer­ pengő készpénzt és értékpapírt vittek magukkal. A tettesek bűnjelet nem hagytak maguk után. Elhangzott azonban egy tanúvallomás, a am­ely szerint két rosszul öltözött fiatalembert láttak a hétfői napon Monoron, akik kedden a hajnali órákban Budapest felé vették útju­kat. A monori csendőrség éppen ezért értesítést küldött a betörésről és a gyanúsítottakról a budapesti főkapitányságnak, amely a nyomo­ttá­­zást megindított

Next