Pesti Napló, 1928. november (79. évfolyam, 249–272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

2 Szomb­at PESTI NAPLÓ 1928 november 3 ha Smith nem voln­a katolikus, nem volna »nagy kérdés«, mert Smithtet választanák meg. KICSODA HOOVER? Smith ellenfele, Herbert Hoover, volt ke­reskedelmi miniszter, a republikánusok je­löltje. Hoover Smith mellett az Hoover 54 éves. Pu­ritán farmer család­ból származik és bá­nyamérnöknek ké­szült. A háború előtt az Egyesült Államok egyik legkiválóbb mérnöki szaktekinté­lye volt. Politikával keveset foglalkozott. A közönség előtt a háborúban, de külö­nösen a háború után Európa élelmezésével kapcsolatban tűnt fel a neve, amit így Ma­gyarországon is is­mernek. Harding kor­mányában lett keres­kedelmi miniszter és most az elnökválasz­tások előtt adta visz­sza tárcáját Coolidge elnöknek.­ alakja és egyénisége szürkének látszik. De kitűnő szakember, ért a kormányzáshoz, ért a külpolitikához. Nem szónok, minden szavát papírról olvassa fel, de a minisztertanácsban minden szavának — leg­alább is szakkérdésekben — döntő súlya van. Az erősebb pártnak a jelöltje, érti a kormány­zás mesterségét és — protestáns. A republikánus és demokrata pártok elvei­ben, fölfogásában, még a jelöltek fajsúlyában is rendszerint alig van» eltérés. A mostani elnökválasztáson azonban a két jelölt vallás­különbségén kívül a programok is sok pontban homlokegyenest ellenkeznek egymással és ez csak erősebbé­s elkeseredettebbé teszi a harcot. Itt van a szesztilalom, a »prohibíció« kér­­­dése. A tilalmi törvényt 1920-ban hozták és tizennyolcadik függeléknek beillesztették az alkotmányba. Eszerint tilos az alkoholtartalmú italok gyártása, árusítása vagy szállítása. Az alkotmányfüggelék bővebb rendelkezéseit és végrehajtását egy külön törvény, a »Volstead Act« szabályozza. Kétségtelen, hogy a prohibíció óta keveseb­bet isznak Amerikában, mint ezelőtt, de isznak és amit isznak, az több kár­t okoz, mint a régi, rendes úton gyártott italok. Kétségtelen, hogy egyes osztályoknak sokat használt­ a tilalom, de egy fontosabb »osztályt«, az ifjúságot meg­mételyezte. Mert hiába szavazták meg a tilal­mat, az emberek bort és pálinkát akartak. És az országban gombamódra nőttek ki az ital­csempészek, a pálinkafőzők,­­ a »bootleggerek« és nyomunkban, mint a csalán, felburjánzott a bűn és törvénytelenség. A bootleggerek termé­szetszerűleg a banditákkal szövetkeztek. Az üzlet nyereségei elegendők voltak panamára, vesztegetésre, politikusok protekciójának meg­szerzésére és ma a bűnnek eddig nem látott szövetkezetei hálózzák be az Egyesült Államo­kat. Csikágó, a gépfegyverek, bombák és em­berrablások városa, tanúbizonyság erre és leg­utóbb Philadelphiában leplezték le a rendőrség és a bootleggerek panamáit, amelyeknek ará­nyai olyan nagyok és szálai olyan messzire terjedők, hogy az európai ember csak értetle­nül áll meg előttük. A »szárazak« szerint a prohibíció tényleges áldásait nyolc év nem mutathatta meg. A »ned­vesek« szerint, amíg erre sor kerülhetne, az ország­ elpusztul. A kérdés az amerikai közélet egyik legfontosabb problémája és pro és kontra szenvedélyes és elvakult apostolai vannak. Hoover »száraz« és a prohibíció feltétlen híve. Smith »nedves«, aki elsősorban el akarja hárítani a legnagyobb akadályt, a Volstead Actot és sört és könnyű borokat akar adni a névnek a mai mérges pálinka helyett. Sőt már azt is kijelentette, hogy »befolyását felhasz­nálná«, hogy az államok szavalással változtas­sák meg a kérdéses alkotmányfüggeléket. És ez a kérdés a választókat újra két tá­borba, "helyesebben négy táborra szakította. Mert_ vannak száraz és nedves republikánu­sok és vannak száraz és nedves demokraták MIT KÉR A FARMER? Aztán itt van a­ farmsegély kérdése. A do­log roppant bonyolult, veleje az, hogy a föld­művesek nem tudnak megélni, mert az adó-és vámrendszer a nagyiparnak kedvez és a föld­műveléssel mostohán bánik. Tény az, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó népesség száma az utóbbi 15 évben erősen csökkent. Az is igaz, hogy Amerika magas és áttörhetetlen vámfallal van körülvéve, ami csak ott gyen­gül meg, ahol az iparnak nyersanyagokra van szüksége. A farmerek tehát már évek óta kö­rülbelül azt akarják, hogy a termésfelesleget megszabott árban a kormány vegye át és áru­sítsa el a külföldön. A behozatali vámokat pe­dig szállítsák le olyan cikkeknél, amelyekre a farmereknek feltétlenül szükségük van. A far­merek követeléseit már az úgynevezett »Mc Narry-Haughen« törvényjavaslatban össze is foglalták, a javaslatot a kongresszus mindkét háza elfogadta, de Coolidge elnök vétót mon­dott és a javaslat visszament a törvényhozás­hoz. Új törvényt csináltak, de Coolidge erre is vétót mondott és a probléma itt megállt, mert a Kongresszus ülésszaka véget ért. A farmsegély kérdésében mindkét jelölt óvatos, de Hoover az óvatosabb. Smith »elv­ben« már elfogadta a javaslatot és ez is ele­gendő volt arra, hogy a normálisan republiká­nus farmer államokban szakadást idézzen elő. Hoover a republikánus kormányzat ered­ményeire mutat és kijelenti, hogy még sohasem volt olyan bőség, »prosperitás«, mint az utolsó republikánus korszak alatt. Tény az, hogy az ipar és kereskedelem hallatlan összegeket kere­sett. A nagytőke prosperitása tehát való. Smith­ viszont azt állítja, hogy nincs tényleges bőség és ebben a statisztika segítségére van. A mun­kanélküliség ugyanis az egész országban érez­hető és az évnek voltak hónapjai, amikor az Egyesült Államokban több munkanélküli volt, mint az 1922-es fekete esztendőben. Hoover a nagytőkére, a nagyiparra, a szá­razakra és protestánsokra támaszkodik. Smith­tet a liberálisok, a munkásság, a földművesek egy része, a nedvesek, a katolikusok és a zsi­dók támogatják. Azért a nagytőke egy részei is mögötte áll. Így John J. Raskob, a világ legnagyobb automobilüzemének, a General Mo­tors Company-nak pénzügyi igazgatója, Smitto korteshadjáratának vezetője. FORRÓ MEZŐK REGÉNY 28 ÍRTA: MÓRICZ ZSIGMOND Hosszú ideig csönd volt. Nehéz csönd. Az ablakok a meleg ellen még zárva vol­tak s úgy ültek, mint a fulladt kriptában. Fuldokló meleg volt. Pállott, sűrű meleg, amely lassan ol­vasztja az embert apró gyöngyökbe a hom­lokon, undorkodó bódult meleg, hogy li­hegve keres gutaütéstől menekvést a szív nagy lélekzetekben, de akkor is csak újabb forró hullámok tódulnak belé. Lassú tűzön pirított emberi testek porzsolt szaga árad, kavarog s minden hulladék foszlik, erjed, gőzölög. Még a rétek is rosszabb szagú eb­ben a bódult nyárban, mint az országúton heverő hulla.­­ S a napfényben apró aranyszínű por­szemecskék nyüzsögtek. Ezek most élnek, lzígan. Le, föl, lassan, mint a táncoló sorok, aztán egyet perdülnek s valamitől fürge táncba kezdenek. Az ember ha ránéz, tehe­tetlenül érzi, hogy vágtatnak ezek át a lé­lekzettel a tüdőkön s újra ki s újra tovább. S a láthatatlan bacillusok ezr­edei masíroz­nak jobbnál jobb helyet keresni.­­A két férfi ott ült a porködben,­­amely a becsukott ablakokon vastagon tódult be, úgyhogy szinte egy egységes anyaggá vál­toztatták az iroda levegőjét. Persze, az előbb itt lefolyt vita, a lábak dobogása, a kezek mozgása, a testek dübörgése verte így fel a könnyű porszemek miriádjait. Csak elnyúlni ebben a melegben s kilógatott nyelvvel heverni, mint a kutya. És semmit se tenni, semmit se cselekedni. Most lekók­kad a gondolat s csak éppen a szervezet működik automatikus gép módjára. Az Alföld nehéz levegője, az égett ser­tészsírszagú levegő szuszogott, fortyogott körülöttük s bennük. Nemcsak a szobában,, a lelkekben is. Hogy tudjon az ember logikusan gon­dolkozni ebben a nyári aszályban, ebben a tikkasztó dunsztban, amely leborítja, mint a méhkast a kénes gáz, az egész várost va­lami krómsárga légkörrel, ciángázok alvó vad gyilkával. Tunyán, bután, izzadtan mered maga elé az ember s nincs fontos­sága a legfontosabb dolgoknak sem s emiatt vagy hirtelen tragikusra fordul minden, vagy maga a szent tragédia is kopár una­lommá perzselődik. Porrá züllik itt minden, ennek a homoktengernek a levegőjében ka­varognak a sziklák, a szirtek, górcső alatt szörnyű s ormótlan borzalmak, így por, csak por, csak por, — így nem lehet, — mondta Fábián. Bátky megriadt. Mintha meg akarna kapaszkodni vala­miben, felvett az asztalról egy kicsi fekete deszkadarabocskát, kis ébenfaszelet, amely­ből valami türelem medaillont fűrészelt. Az ovális keret közepén gólya figura állott féllábon, körülötte sáslevelek. Ez a kicsi embléma valami üdítő emléket, a drága és édes vizet juttatta eszébe, a szőke Tiszát, amely a füzek alatt kanyarog, valóban csak az az egy jó és elviselhető e nyárban s már röpült gondolatban a kocsin a Tiszapart felé s belevetette magát a hűs hullámokba, nyakig s érezte, hogy ott jó... Vadmadár repült fel s szellő jött, mert a szabadban mindig ott van a nagy mezők áldásos szel­lője, amely letörli a verejtékes homlokot... — Én nem tehetek semmit, — mondta, mert nem érzett erőt még a megmozdulásra sem. A szót magát sziszifuszi erővel lökte ki, mint a súlyemelésnél az utolsó erő­feszítést. Aztán tovább hallgattak. Itt senki sem tehet semmit. Itt csak várni kell, amit az ismeretlen cselekvő, a fáradhatatlan, az örökkévaló tesz, az Élet. Az Élet, amely oly különösen halad és zakatol és dübörög s nincs aki megindítsa és még kevésbé van, aki megállítja. S mily furcsa, egy darabig szédületesen rohannak egymás hegyin hátán az események, mint a torlasz a vízen, fagerendák, tutajok hal­maza, aztán megáll a zátonyon s megint semmi sem történik, csak ülepedve hever minden forró mezőkön. A cséplőgépek vi­lága ez, ahol két hónapig dolgozik csattogva a gép s aztán tíz hónapig pihen. Hogy lehet ezt szabályozni, mivel lehet fűteni s mit lehet vele dolgoztatni? Az Élet is mint egy bomlott gép jár a mezőkön. — így nem maradhat. — Nem. — így nem s akkor mi lesz? — Akkor máskép lesz. — Bizonyosan* A KORTESHADJÁRAT A korteshadjárat pedig az amerikai talá­lékonyság minden eszközével, teljes erővel folyik. A pártok vonalai tulajdonképpen fel­bomlottak, m­ert bár a vezetők legnagyobb­ része lojális maradt és csak kevesen álltak át­ az ellenfél táborába, a választó tömegekről senki sem tudja, milyen irányba fognak haj­lani november 11-én. A vallás, a prohibíció és a farmsegély kérdései valósággal felrob­bantották a régi pártegységeket, a választók máról holnapra változtatják álláspontjukat, az értelmiségen az érzelmek és a szenvedélyek kerekedtek felül és a lehetetlen is megtörtén­hetik. Egy bizonyos: nagyon elkeseredett lesz a küzdelem. Ahogy a választások közelednek, egyre han­gosabb lesz a »whispering campaign«, a suttogó, szájról szájra adott mocskolódás korteshadjá­rata, amelyet a névtelen röpiratok százai csak szítanak. Ebben a »whisperiasi campaign«-ban a gyűlölet, az elfogultság, az előítélet és a tudatlanság tombolja ki magát. Smithről el­mondták, hogy iszákos, kicsapongó, kommu­nista, a jezsuiták barátja és az alkotmány és az amerikai erkölcsök ellensége, sőt a feleségét is megtámadták. Hooverre is elmondták, hogy iszákos, legszenvedélyesebb harcosáról, Mrs. Willebrandt igazságügyi államtitkárnőről pedig kiderítették, hogy hűtlenül elhagyta a férjét, mert karriert akart csinálni. Az igazság ked­véért azonban meg­ kell állapítani, h­ogy a sötét­ből irányított mocskolódás főleg Smith ellen irányul és a sárból legfeljebb ha egy-két, csepp éri Hoovert Kenedi Sándor EGY AMERIKAI LAP PRÓBASZAVAZÁSÁN HOOVER KAPOTT TÖBBSÉGET A Literary Digest című igen népszerű és elterjedt amerikai napilap próbaszavazást ren­dezett, hogy kipuhatolja az elnökválasztás je­löltjeinek esélyeit. A lap 19 millió szavazócédu­lát küldött szét, ezek közül 2.767.000 érkezett vissza a szerkesztőségbe. A szavazólapok meg­számlálása után kitűnt, hogy a szavazók 63.2 százaléka Hooverre, 35.7 százaléka pedig Smithre szavazott. (A. W. Sch.)

Next