Pesti Napló, 1928. november (79. évfolyam, 249–272. szám)
1928-11-03 / 249. szám
2 Szombat PESTI NAPLÓ 1928 november 3 ha Smith nem volna katolikus, nem volna »nagy kérdés«, mert Smithtet választanák meg. KICSODA HOOVER? Smith ellenfele, Herbert Hoover, volt kereskedelmi miniszter, a republikánusok jelöltje. Hoover Smith mellett az Hoover 54 éves. Puritán farmer családból származik és bányamérnöknek készült. A háború előtt az Egyesült Államok egyik legkiválóbb mérnöki szaktekintélye volt. Politikával keveset foglalkozott. A közönség előtt a háborúban, de különösen a háború után Európa élelmezésével kapcsolatban tűnt fel a neve, amit így Magyarországon is ismernek. Harding kormányában lett kereskedelmi miniszter és most az elnökválasztások előtt adta viszsza tárcáját Coolidge elnöknek. alakja és egyénisége szürkének látszik. De kitűnő szakember, ért a kormányzáshoz, ért a külpolitikához. Nem szónok, minden szavát papírról olvassa fel, de a minisztertanácsban minden szavának — legalább is szakkérdésekben — döntő súlya van. Az erősebb pártnak a jelöltje, érti a kormányzás mesterségét és — protestáns. A republikánus és demokrata pártok elveiben, fölfogásában, még a jelöltek fajsúlyában is rendszerint alig van» eltérés. A mostani elnökválasztáson azonban a két jelölt valláskülönbségén kívül a programok is sok pontban homlokegyenest ellenkeznek egymással és ez csak erősebbés elkeseredettebbé teszi a harcot. Itt van a szesztilalom, a »prohibíció« kérdése. A tilalmi törvényt 1920-ban hozták és tizennyolcadik függeléknek beillesztették az alkotmányba. Eszerint tilos az alkoholtartalmú italok gyártása, árusítása vagy szállítása. Az alkotmányfüggelék bővebb rendelkezéseit és végrehajtását egy külön törvény, a »Volstead Act« szabályozza. Kétségtelen, hogy a prohibíció óta kevesebbet isznak Amerikában, mint ezelőtt, de isznak és amit isznak, az több kárt okoz, mint a régi, rendes úton gyártott italok. Kétségtelen, hogy egyes osztályoknak sokat használt a tilalom, de egy fontosabb »osztályt«, az ifjúságot megmételyezte. Mert hiába szavazták meg a tilalmat, az emberek bort és pálinkát akartak. És az országban gombamódra nőttek ki az italcsempészek, a pálinkafőzők, a »bootleggerek« és nyomunkban, mint a csalán, felburjánzott a bűn és törvénytelenség. A bootleggerek természetszerűleg a banditákkal szövetkeztek. Az üzlet nyereségei elegendők voltak panamára, vesztegetésre, politikusok protekciójának megszerzésére és ma a bűnnek eddig nem látott szövetkezetei hálózzák be az Egyesült Államokat. Csikágó, a gépfegyverek, bombák és emberrablások városa, tanúbizonyság erre és legutóbb Philadelphiában leplezték le a rendőrség és a bootleggerek panamáit, amelyeknek arányai olyan nagyok és szálai olyan messzire terjedők, hogy az európai ember csak értetlenül áll meg előttük. A »szárazak« szerint a prohibíció tényleges áldásait nyolc év nem mutathatta meg. A »nedvesek« szerint, amíg erre sor kerülhetne, az ország elpusztul. A kérdés az amerikai közélet egyik legfontosabb problémája és pro és kontra szenvedélyes és elvakult apostolai vannak. Hoover »száraz« és a prohibíció feltétlen híve. Smith »nedves«, aki elsősorban el akarja hárítani a legnagyobb akadályt, a Volstead Actot és sört és könnyű borokat akar adni a névnek a mai mérges pálinka helyett. Sőt már azt is kijelentette, hogy »befolyását felhasználná«, hogy az államok szavalással változtassák meg a kérdéses alkotmányfüggeléket. És ez a kérdés a választókat újra két táborba, "helyesebben négy táborra szakította. Mert_ vannak száraz és nedves republikánusok és vannak száraz és nedves demokraták MIT KÉR A FARMER? Aztán itt van a farmsegély kérdése. A dolog roppant bonyolult, veleje az, hogy a földművesek nem tudnak megélni, mert az adó-és vámrendszer a nagyiparnak kedvez és a földműveléssel mostohán bánik. Tény az, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó népesség száma az utóbbi 15 évben erősen csökkent. Az is igaz, hogy Amerika magas és áttörhetetlen vámfallal van körülvéve, ami csak ott gyengül meg, ahol az iparnak nyersanyagokra van szüksége. A farmerek tehát már évek óta körülbelül azt akarják, hogy a termésfelesleget megszabott árban a kormány vegye át és árusítsa el a külföldön. A behozatali vámokat pedig szállítsák le olyan cikkeknél, amelyekre a farmereknek feltétlenül szükségük van. A farmerek követeléseit már az úgynevezett »Mc Narry-Haughen« törvényjavaslatban össze is foglalták, a javaslatot a kongresszus mindkét háza elfogadta, de Coolidge elnök vétót mondott és a javaslat visszament a törvényhozáshoz. Új törvényt csináltak, de Coolidge erre is vétót mondott és a probléma itt megállt, mert a Kongresszus ülésszaka véget ért. A farmsegély kérdésében mindkét jelölt óvatos, de Hoover az óvatosabb. Smith »elvben« már elfogadta a javaslatot és ez is elegendő volt arra, hogy a normálisan republikánus farmer államokban szakadást idézzen elő. Hoover a republikánus kormányzat eredményeire mutat és kijelenti, hogy még sohasem volt olyan bőség, »prosperitás«, mint az utolsó republikánus korszak alatt. Tény az, hogy az ipar és kereskedelem hallatlan összegeket keresett. A nagytőke prosperitása tehát való. Smith viszont azt állítja, hogy nincs tényleges bőség és ebben a statisztika segítségére van. A munkanélküliség ugyanis az egész országban érezhető és az évnek voltak hónapjai, amikor az Egyesült Államokban több munkanélküli volt, mint az 1922-es fekete esztendőben. Hoover a nagytőkére, a nagyiparra, a szárazakra és protestánsokra támaszkodik. Smithtet a liberálisok, a munkásság, a földművesek egy része, a nedvesek, a katolikusok és a zsidók támogatják. Azért a nagytőke egy részei is mögötte áll. Így John J. Raskob, a világ legnagyobb automobilüzemének, a General Motors Company-nak pénzügyi igazgatója, Smitto korteshadjáratának vezetője. FORRÓ MEZŐK REGÉNY 28 ÍRTA: MÓRICZ ZSIGMOND Hosszú ideig csönd volt. Nehéz csönd. Az ablakok a meleg ellen még zárva voltak s úgy ültek, mint a fulladt kriptában. Fuldokló meleg volt. Pállott, sűrű meleg, amely lassan olvasztja az embert apró gyöngyökbe a homlokon, undorkodó bódult meleg, hogy lihegve keres gutaütéstől menekvést a szív nagy lélekzetekben, de akkor is csak újabb forró hullámok tódulnak belé. Lassú tűzön pirított emberi testek porzsolt szaga árad, kavarog s minden hulladék foszlik, erjed, gőzölög. Még a rétek is rosszabb szagú ebben a bódult nyárban, mint az országúton heverő hulla. S a napfényben apró aranyszínű porszemecskék nyüzsögtek. Ezek most élnek, lzígan. Le, föl, lassan, mint a táncoló sorok, aztán egyet perdülnek s valamitől fürge táncba kezdenek. Az ember ha ránéz, tehetetlenül érzi, hogy vágtatnak ezek át a lélekzettel a tüdőkön s újra ki s újra tovább. S a láthatatlan bacillusok ezredei masíroznak jobbnál jobb helyet keresni.A két férfi ott ült a porködben,amely a becsukott ablakokon vastagon tódult be, úgyhogy szinte egy egységes anyaggá változtatták az iroda levegőjét. Persze, az előbb itt lefolyt vita, a lábak dobogása, a kezek mozgása, a testek dübörgése verte így fel a könnyű porszemek miriádjait. Csak elnyúlni ebben a melegben s kilógatott nyelvvel heverni, mint a kutya. És semmit se tenni, semmit se cselekedni. Most lekókkad a gondolat s csak éppen a szervezet működik automatikus gép módjára. Az Alföld nehéz levegője, az égett sertészsírszagú levegő szuszogott, fortyogott körülöttük s bennük. Nemcsak a szobában,, a lelkekben is. Hogy tudjon az ember logikusan gondolkozni ebben a nyári aszályban, ebben a tikkasztó dunsztban, amely leborítja, mint a méhkast a kénes gáz, az egész várost valami krómsárga légkörrel, ciángázok alvó vad gyilkával. Tunyán, bután, izzadtan mered maga elé az ember s nincs fontossága a legfontosabb dolgoknak sem s emiatt vagy hirtelen tragikusra fordul minden, vagy maga a szent tragédia is kopár unalommá perzselődik. Porrá züllik itt minden, ennek a homoktengernek a levegőjében kavarognak a sziklák, a szirtek, górcső alatt szörnyű s ormótlan borzalmak, így por, csak por, csak por, — így nem lehet, — mondta Fábián. Bátky megriadt. Mintha meg akarna kapaszkodni valamiben, felvett az asztalról egy kicsi fekete deszkadarabocskát, kis ébenfaszelet, amelyből valami türelem medaillont fűrészelt. Az ovális keret közepén gólya figura állott féllábon, körülötte sáslevelek. Ez a kicsi embléma valami üdítő emléket, a drága és édes vizet juttatta eszébe, a szőke Tiszát, amely a füzek alatt kanyarog, valóban csak az az egy jó és elviselhető e nyárban s már röpült gondolatban a kocsin a Tiszapart felé s belevetette magát a hűs hullámokba, nyakig s érezte, hogy ott jó... Vadmadár repült fel s szellő jött, mert a szabadban mindig ott van a nagy mezők áldásos szellője, amely letörli a verejtékes homlokot... — Én nem tehetek semmit, — mondta, mert nem érzett erőt még a megmozdulásra sem. A szót magát sziszifuszi erővel lökte ki, mint a súlyemelésnél az utolsó erőfeszítést. Aztán tovább hallgattak. Itt senki sem tehet semmit. Itt csak várni kell, amit az ismeretlen cselekvő, a fáradhatatlan, az örökkévaló tesz, az Élet. Az Élet, amely oly különösen halad és zakatol és dübörög s nincs aki megindítsa és még kevésbé van, aki megállítja. S mily furcsa, egy darabig szédületesen rohannak egymás hegyin hátán az események, mint a torlasz a vízen, fagerendák, tutajok halmaza, aztán megáll a zátonyon s megint semmi sem történik, csak ülepedve hever minden forró mezőkön. A cséplőgépek világa ez, ahol két hónapig dolgozik csattogva a gép s aztán tíz hónapig pihen. Hogy lehet ezt szabályozni, mivel lehet fűteni s mit lehet vele dolgoztatni? Az Élet is mint egy bomlott gép jár a mezőkön. — így nem maradhat. — Nem. — így nem s akkor mi lesz? — Akkor máskép lesz. — Bizonyosan* A KORTESHADJÁRAT A korteshadjárat pedig az amerikai találékonyság minden eszközével, teljes erővel folyik. A pártok vonalai tulajdonképpen felbomlottak, mert bár a vezetők legnagyobb része lojális maradt és csak kevesen álltak át az ellenfél táborába, a választó tömegekről senki sem tudja, milyen irányba fognak hajlani november 11-én. A vallás, a prohibíció és a farmsegély kérdései valósággal felrobbantották a régi pártegységeket, a választók máról holnapra változtatják álláspontjukat, az értelmiségen az érzelmek és a szenvedélyek kerekedtek felül és a lehetetlen is megtörténhetik. Egy bizonyos: nagyon elkeseredett lesz a küzdelem. Ahogy a választások közelednek, egyre hangosabb lesz a »whispering campaign«, a suttogó, szájról szájra adott mocskolódás korteshadjárata, amelyet a névtelen röpiratok százai csak szítanak. Ebben a »whisperiasi campaign«-ban a gyűlölet, az elfogultság, az előítélet és a tudatlanság tombolja ki magát. Smithről elmondták, hogy iszákos, kicsapongó, kommunista, a jezsuiták barátja és az alkotmány és az amerikai erkölcsök ellensége, sőt a feleségét is megtámadták. Hooverre is elmondták, hogy iszákos, legszenvedélyesebb harcosáról, Mrs. Willebrandt igazságügyi államtitkárnőről pedig kiderítették, hogy hűtlenül elhagyta a férjét, mert karriert akart csinálni. Az igazság kedvéért azonban meg kell állapítani, hogy a sötétből irányított mocskolódás főleg Smith ellen irányul és a sárból legfeljebb ha egy-két, csepp éri Hoovert Kenedi Sándor EGY AMERIKAI LAP PRÓBASZAVAZÁSÁN HOOVER KAPOTT TÖBBSÉGET A Literary Digest című igen népszerű és elterjedt amerikai napilap próbaszavazást rendezett, hogy kipuhatolja az elnökválasztás jelöltjeinek esélyeit. A lap 19 millió szavazócédulát küldött szét, ezek közül 2.767.000 érkezett vissza a szerkesztőségbe. A szavazólapok megszámlálása után kitűnt, hogy a szavazók 63.2 százaléka Hooverre, 35.7 százaléka pedig Smithre szavazott. (A. W. Sch.)