Pesti Napló, 1929. március (80. évfolyam, 50–73. szám)
1929-03-01 / 50. szám
3 Péntek" PESTI NAPLÓ 11:29 március 1 Báró Clemens Pirquett a világhírű bécsi orvostanár feleségével együtt megmérgezte magát és meghalt Bécs február 28. Báró Clemens Pirquet egyetemi tanár, udvari tanácsos és felesége ma tragikus körülmények között széngázmérgezés áldozatai lettek. A híres bécsi orvost és feleségét este/10 órakor a szén-, gázzal teli lakás hálószobájában holtan találták. Pirquet tanár a bécsi egyetem gyermekklinikájának vezetője, 54 éves volt. Nevét Ausztria határain túl is világszerte ismerték. Pirquet tanár a legnagyobb élő gyermekgyógyász hírében állott. Nagy szerepet játszott a bécsi társaságban is, úgyhogy halálhíre az osztrák fővárosban általános részvétet kelt. A késő esti órákban Pirquet tanár lakásában megjelent rendőri bizottság megállapította, hogy a szerencsétlenséget az okozta, hogy a szobában álló folytonégő vaskályha füstcsöve eldugult és ezáltal a kályhában keletkező szénoxidgáz megtöltötte a szobát. A cselédség már tegnap tudott arról, hogy a kályha rosszul működik. Amidőn a cselédleány este gazdájának kisfiával hazatért, a csöngetésre senki sem nyitott ajtót. Lakatost hivattak, aki a lakás ajtaját felfeszítette. Pirquet tanár és felesége a hálószobában a földön feküdtek. A rögtön előhívott orvos már csak a beállott halált állapíthatta meg. Mint emlékezetes, Pirquet professzort egyidőben osztrák szövetségi elnöknek is emlegették. Öngyilkosság Pirquet Kelemen tanár halálos balesetéről a Pesti Napló bécsi szerkesztősége a késő éjjeli órákban akövetkezőket jelenti: Csaknem teljes bizonyossággal megállapították, hogy Pirquet Kelemen és felesége öngyilkosok lettek. Az öngyilkosság okára nézve a hozzátartozók többféle okot mondanak. Az egyik ok az lenne, hogy Pirquet professzor felesége két hónappal ezelőtt súlyos beteg lett és úgy a profeszszor, mint a felesége tudták, hogy betegsége gyógyíthatatlan. A másik ok az volna, hogy a tudós professzor esztendők óta nehéz pert folytatott, melyet a múlt héten elveszített és melynek következtében 36.000 csillinget kellett volna megfizetni. Külső jele az öngyilkosságnak az, hogy a professzort és feleségét kéz kézben fogva egymás mellett találták holtan az ágyban. A professzor feleségének a nővére, aki velük együtt lakik, csütörtökön délután moziba ment. Amikor este hazatért, nővérét és sógorát holtan találta az ágyban. Nyomban orvost hivatott, aki azonban már csak a beállott halált tudta konstatálni. A rendőri bizottság a késő éjjeli órákig kutatott Pirquet professzor lakásán. Megállapította, hogy a lakásban nincs gázkályha, állandóan égő szénnel fűtött kályha melegíti a lakást. A legnagyobb rejtély, hogyan fejlődött ki széngáz, , amely a világhírű tudóst és a feleségét megölte. Bécsben, ahol főleg orvosi körökben Pirquet tanár nagy szerepet játszott, a tragédia legnagyobb megdöbbenést keltett. Pirquet a világhírű bécsi orvosi iskolának volt egyik legnevezetesebb képviselője. Messze földről jöttek hozzá beteg gyermekekkel, akiket a tudós professzor meggyógyított. Pirquet ismételten járt Amerikában is, ahol az egyetemeken előadást tartott a gyermekgyógyászatról. Báró Pirquet professzor étete Báró Clemens Pirquet 1874 május 12-én szülletett Wien-Hirschstettenben, mint báró Peter Pirquet von Desenatio negyedik fia. Édesapja ama ki deián nagy szerepet játszott az osztrák képviselőházban, ahol a nagybirtokosok érdekeit képviselte. A család Lötzteből származik. 1742-ben kapták meg a birodalmi nemességet és 1818-ban az uralkodó bárósította a családot. Báró Clemens Pirquet Bécsben és Kalksbourgban végezte a középiskoláit, majd az innsbrucki, löweni, bécsi, könig,obertrt és gráci egyetemeken orvostudományi tanulmányokat végzett. 1960-ban lett doktor s rövidesen dr. Escherisch asszisztensévé fogadta a bécsi egyetemen Mint fiatal orvos felfedezte a tuberkulózis egyik reakcióját, amelyet az ő nevéről neveztek el Pirquet-reakciónak. Később a bécsi egyetemen a gyermekgyógyászat magántanára lett. 1908-ban a boltnnei Johns Hopkins egyetem orvosprofesszorának hívták meg. A rotimoreben eltöltött éve után két évig a breslaui egyetem tanára volt, a következő évben a bécsi egyetemen prof. Eschersch örökébe lépett. Bécsben a maga nemében páratlan gyermekkórházat és laboratóriumot teremtett. A háború utáni éhínségek idején az amerikai gyermek-Chinlons fliquet segélyakció-egyik vezetője volt és sokban hozzájárult Ausztria talpraállásához. A Pirquet által megalkotott táplálási rendszer, amelyetMEM-rendszernek« nevezett el, a gyermekgyógyászat terén azóta közhasználatba ment át. Az utóbbi időben Pirquet biometrikai-statisztikai tanulmányoknak szentelte idejét. Nemrégiben az »Union Internationale de Secouxs aus enfants«, elnökévé választotta. A Népszövetség közegészségügyi bizottságának is tagja volt. A róla elnevezett tuberkulózis-reakciót a 12 éven aluli gyermekeknél abszolút biztonsággal használják s új táplálkozási MEM-rendszere is korszakalkotó a csecsemőgyógyászatban. HÓVIHAROK S ÚJ FAGYHULLÁM EURÓPASZERTE AKADÁLYOK, KÉSÉSEK A VASÚTI FORGALOMBAN - ÁRAD A DUNA AZ ORSZÁGUTAK FELSŐ-MAGYARORSZÁGON JÁRHATATLANOK BUDAPEST ÉS BÉCS KÖZÖTT ÚJRA MEGSZAKADT A VASÚTI ÖSSZEKÖTTETÉS (Saját tudósítónktól.) Csütörtök reggel napfényes idő váltotta fel az esőzést. A lehűlés az országban az elmúlt éjjel néhol —10 fokot is elért. Budapesten a hőmérő éjszaka —2, csütörtökön délelőtt pedig —1 fokot mutatott. A hidegebb időjárás miatt az olvadás megállott. Az árvízveszély éppen ezért elvesztette aktualitását. Az éjszakai hideg szél és a hófúvás új forgalmi zavarokat okozott az államvasutak néhány tonalán. Több vonat elakadt és hómunkások dolgoznak a vonatok kiszabadításán. A szerdán éjjel Budapestről indított bécsi gyorsvonat, amely Hegyeshalomnál elakadt, tovább indult, de az első osztrák állomáson ismét megrekedt és nem folytathatta, útját. Az a bécsi gyors, amely reggel 7 órakor indult Budapestről, szintén megakadt Hegyeshalomnál. A MÁV igazgatóságának közlése szerint a forgalmi zavaroknak az az oka, hogy az osztrák vonalon az elmúlt éjszaka havazott. Hegyeshalom és Zurány között mind a két vonalon forgalmi akadály van. Elakadt a budapest"prágai "gyorsvonat is, amelynek csütörtökön reggel kellett volna Pozsonyba érkeznie. Csak hatórás késéssel futott be a gyorsvonat Pozsonyba. Csütörtökön délután végleg megszakadt Bécscsel a vasúti összeköttetés. Az Államvasutak igazgatóságának jelentették Hegyeshalomról, hogy Zárány és Bruck között a hófúvás miatt olyan akadályok támadtak, hogy egyelőre nem ihei ezen a szakaszon a vasúti forgalmat lebonyolítani. Az a gyorsvonat, amely szerdán éjjel féltizenkettőkor indult Budapestről, csütörtök este még mindig Zurány előtt a nyílt pályán vesztegel A gyorsvonat kiszabadításán nagyon sok hómunkás dolgozik, de az eddigi jelentések szerint még mindig nem folytathatta útját Bécs felé a gyorsvonat. Az a két személyvonat, amely csütörtökön reggel Győrből indult, nem jutott túl a határon és Hegyeshalom állomáson várja, a hótorlasz eltakarítását. Ugyancsak Hegyeshalmon vesztegel a Budapestről reggel indult 2. számú bécsi gyorsvonat és a 12. számú személyvonat. Minthogy az osztrák vasút egyelőre vonatot nem vesz át, csütörtökön délután az egyórai bécsi gyorsvonatot nem indították el Budapestről. 4 óra 25 perckor Budapestről induló bécsi gyors viszont elindult, de csak Hegyeshalomig ment, ahol visszafordították és elindult vissza Budapest felé, mintha a bécsi gyorsvonat volna, amelynek 0 óra 40 perckor kellene Budapestre megérkeznie. A gyorsvonat azonban csak éjjel egy óra után futott be a Keleti pályaudvarra. Csütörtökön este egyáltalán nem indították az éjszaka féltizenkettes bácsi gyorsvonatot és így megint nagyon sok külföldi rekedt Budapesten, aki nem tudott elutazni. Az Államvasutak igazgatóságától kapott értesítés szerint a győr—szombathelyi vonalon hóakadályok miatt csak korlátolt mértékben bonyolítható le a forgalom. A hegyeshalom—portác— oroszvári és a páva—bánhida—csornai, továbbá a zalabér—sárvár—visi vonalakon a hófúvásban elakadt vonatok miatt a forgalom szünetel. A hóakadályok elhárításán mindenütt erősen dolgoznak. Az erős szélvihar azonban felkavarja a szerdán esett friss havat és erősen hordja a régi havat is. Ilyen körülmények között csak nagy nehezen haladhat a munka. FORGALMI ZAVAROK ÉS HÁROMÓRÁS KÉSÉSEK A DÉLI VASÚTON A Déli vasút igazgatósága közli, hogy hófúvások miatt a Nagykanizsa Ságfalva országhatári, vonalán Szombathely és Sopron között a személyszállító vonatok csak hóeke előreküldésével közlekedtek, aminek következtében a személyszállító vonatok fél órától három óráig terjedő késést szenvedtek, Így a bécs—nagykanizsa—zágrábi gyorsvonat három órát késett. A Székesfehérvár— komáromi vonalon a Komáromból 12 óra15 perc- kor elindult 713. számú vonat Ászár és Kisbér állomások között a hóban elakadt. A kiszabadítási munkálatok folyamatban vannak. Ennek követléséüt '^tíranWlffytr'Kisbér és Komárom között a 226. és 715. számú vonatok elmaradtak. A vasúttársaság többi vonalain semmiféle forgalmi akadály nincs. Éjszaka jelentik hogy az Ászár és Kisbér között elakadt 713. számú vonalot afolyton tartó orkánszerű vihar, miatt nem tudják kiszabadítani s ezért az utasokat a közel lévő Kisbér állomásra szénákon viszik el s ott a készenváró különvonatba fognak átszállani, amelyeiket Székesfehérvárra szállítja. NEHÉZSÉGEK AZ ORSZÁGÚTI AUTÓFORGALOMBAN A Magyar Touring Club közli, hogy az utakon a bekövetkezett enyhülés folytán legtöbb helyen már nem ütköznek legyőzhetetlen akadályba a gépkocsik. Rendszeres gépkocsiközlekedés még csak egyes útszakaszokon indult meg. A Budapest—Cegléd—Szolnok, valamint Szolnok—Nagykőrös és Budapest—Lajosmizse—Kecskemét vonalakon az utak egy kocsinyomszélességben járhatók, a kikerülés azonban az olvadó havon lehetséges. Budapest—Vác, valamint Budapest— Nagykáta—Jászberény útvonalakon a kitérés nem mindenütt lehetséges. A kalocsai út csak Dunaharasztiig, a székesfehérvári csak Érdig járható. BORZALMAS HÓFÚVÁSBAN MISKOLC ÉS SÁTORALJAÚJHELY KÖZÖTT MEGSZŰNT MINDEN FORGALOM Miskolc, február 28. (A Pesti Napló tudósítójának telefonjelentése.) Felső-Magyarországon olyan borzalmas hófúvás van, amilyenre még az idei rettenetes télen sem volt példa. A hófúvás következtében Miskolc és Sátoraljaújhely között az országúton is teljesen megszűnt a forgalom. Onga és Bekecs községek határában olyan hatalmas hóhegyek vannak az országúton, hogy lóháton sem lehetett átvágni rajtuk. A hófúvás következtében teljesen megszűnt a közlekedés Miskolc—Hidasnémeti, Miskolc—Tornavádaska, Miskolc—Szerencs és Miskolc—Sátoraljaújhely között. Ez utóbbi vonalon Tiszalucnál egy tehervonat megakadt a hóban. Miskolcról este 8 óra 20 perckor Indították az utolsó szerelvényt Budapest felé. Több vonatot az állomásörökség nem mer indítani, mert nem tartja valószínűnek, hogy a vonatok elérik céljukat. A forgalom beszüntetése folytán a miskolci pályaudvaron rekedtek azok a vidékről Miskolcra reggel bejött diákok, akiknek este kellett volna hazatérniük. Ezeket a pályaudvari kirendeltségen szállásolták el és a pályaudvarfőnökség látja el őket élelemmel. ERŐS ÉJJELI LEHŰLÉS -DERÜLT IDŐ A Meteorológiai Intézet jelenti február 28-án este 10 órakor. Az időjárási helyzet annyiban változott, hogy a nagy légnyomásterjedelemben még növekedett, maximuma Anglia és a Csatorna felett van. A kis légnyomás valamivel délebbre húzódott; minimuma Dél-Olaszország fölött ismerhető fel. Az Alpok és a Kárpátok vonulata mentén, nemkülönben Felső-Olaszországban és az Adria keleti partjain a légnyomási különbségek igen nagyok, minek folytán e tájakoil viharos északias szelek fújnak A Balkán felső részén általánosan havazik A legnagyobb hideg. Északkelet-Európától eltekintve, Lengyelországban van (—15 fok körül). Klánikban az esti órákban az ország nagyobb részében viharos északi szál-Mi amely helyenként a havat is feltépi A hőmérpüzet északkelet felől süllyed. Debrecenben este —10 fok. Prognózis: A szelek gyengülése, erős éjjeli lehűlés és túlnyomóan derült idő várható.