Pesti Napló, 1929. augusztus (80. évfolyam, 172–196. szám)

1929-08-01 / 172. szám

Csütörtök jén akad majd többség, amely a kormányt abban a törekvésében, hogy Franciaország érdekeit meg­védje, támogatni fogja. Ma a külpolitikai problé­mákon kívül minden egyebet el kell felejteni. Amíg a mostani állapot tart, addig nem történ­hetik igazi közeledés Németország és Francia­ország között. El kell felejteni a múltat, mert csak akkor lesz meg a biztonsága annak, hogy Fi­nnciaország végig megkapja a maga követe­léseit, ami viszont biztosítéka Európa békéjének. Hágában a legsúlyosabb gazdasági problémá­kat is tárgyalják majd, — folytatta ezután Briand — és sohasem szabad elfelejteni, hogy egy békeműről van szó. Ezért ebben az értelem­ben kell a munkához hozzálátni. Bizonyára lesz­nek majd túlzott követelések, de ha az értekezlet lojálisan és jószándékkal kezdődik, úgy munká­latait jól fogja befejezni. Különösen Francia­ország szempontjából e pillanatban nem politiká­ról, hanem magáról az államról van szó, amelyről Hágában tárgyalni fognak. Minél nagyobb biza­lommal ajándékozza meg a kamara, annál na­gyobb nyomatékkal beszélhet majd Briand Franciaország nevében. A miniszterelnököt beszéde befejeztével a jobboldalról, középről, sőt egyes baloldali padok­ról is meg-megújuló ünneplésben részesítették. Bizalom 138 szótöbbséggé! Ezután elrendelték a név szerinti szavazást, amelynek során 324 képviselő a bizalmi indítvány mellett, 136 képviselő pedig ellene szavazott. A Briand-kormány tehát 188 szótöbbséggel bizalmi szavazatot kapott a kamarától. A szocialisták a ma délelőtt tartott értekezlet határozata alapján a kormány ellen szavaztak. A radikálisok — ugyancsak párthatározat alapján — tartózkodtak a szavazásban való részvételtől. A jobboldali pártcsoportok zárt sorokban szavaztak a kormány mellett. Végül a Ház 590 szavazattal egyhangúlag el­fogadta az adóteherkönnyítésekre vonatkozó ja­vaslatot. Utána Briand felolvasta a rendkívüli ülés­szak bezárásáról intézkedő rendeletet és az ülést hat óra negyven perckor berekesztették. A „hűvös" szenátus tetszéssel fogadta a kormánynyilatkozatot Párizs, július 31. A szenátusban Barthou igazságügy miniszter, mint a miniszterelnök helyettese, olvasta fel a kormánynyilatkozatot. A szenátus, amely rend­szerint hűvösen szokta fogadni a kormány­programokat, a mai nyilatkozatot élénk tetszés­sel kísérte, majd elfogadta a kormány által java­solt napirendi indítványt és az adókönnyítésekről szóló törvényjavaslat megszavazása után meg­kezdte a nyári szünetét. PESTI NAPLÓ Briand miniszter­elnököt ki­nevezése után körülfogják a hirlapírók­ét bungón jegy­zik az államférfi szavait A belügyminiszter dorgálásra ítélte Tóth Tamás szolnoki polgármestert Szolnok, július 31. Szolnok város képviselőtestülete ma délután 4 órakor, rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek főpontja dr. Tóth Tamás polgármester és dr. Sárközy Györg­y városi tanácsos, valamint Ungár Dezső főmérnök ellen hozott belügyminiszteri fe­gyelmi határozat ismertetése volt. A középítkezé­sekkel kapcsolatban ugyanis a belügyminiszter fegyelmit indított dr. Tóth Tamás, dr. Sárközy György és Ungár Dezső ellen, mert túllépték az előirányzott összeget, anélkül, hogy a belügymi­niszter jóváhagyását kikérték volna. A vármegyei közigazgatási bizottság, mint elsőfokú fegyelmi h­atóság, mindhármójuk ellen megszüntette a fe­gyelmi eljárást. A belügyminiszter azonban ezt a határozatot megváltoztatta és dr. Tóth Tamás polgármestert dorgálásra ítélte azzal, hogy köte­lességmulasztást követett el A belügyminiszteri határozat felovasása után Kiss Ernő felsőházi tag szólalt fel, aki együtt­s tagja az építkezési bizottságnak is. Megállapí­totta, hogy a belügyminiszter ítélete tulajdonkép­pen nem a polgármester ténykedését bírálta felöl, mert ő csak azt tette, amire utasítást kapott. Az ítélet inkább az építkezési bizottságot és a köz­gyűlést érinti. Javasolja, hogy a belügyminiszteri határozattal ellentétben a közgyűlés bizalmáról biztosítsa a polgármestert. Dr. Gergely­ff­y Géza a törvény tisztelete alap­ján kéri a belügyminiszteri ítélet tudomásulvé­telét. A közgyűlés végül is bizalmáról biztosította dr. Tóth Tamás polgármestert. Újabb jugoszláv-bolgár tárgyalások kezdődnek Szófia, július 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) Burov külügyminiszter párizsi eljárásának kudarca a bolgár-jugoszláv konfliktus közvetítési akciójában kiviláglik abból is, hogy a külügymi­niszter a külföldi hírlapíróknak megtagadott min­den felvilágosítást a két ország közötti viszony jelenlegi állásáról. Burov szerdán kizárólag a szófiai sajtó képviselőit fogadta, akiknek a kövtet­kezőket jelentette ki: " Bulgária politikája mindig a szomszédos államokkal, elsősorban a Jugoszláviával való megértésre irányult, és ezért nem akarunk ki­térni a jugoszláv felszólítás elől, hogy a függő­ben levő határkérdésekről és a határon levő bir­tokok felszámolásáról újabb tárgyalásokat kezdjünk. Burovnak e nyilatkozata tehát újabb bolgár­jugoszláv tárgyalások megkezdését jelenti be, amire a bolgár kormány nyilvánvalóan francia tanácsra határozta el magát. « Aratás , a Hajagos-tanyán Irta: Csiky Mária Ki lehetett nála szegényebb­? Minden, ami a nélkülözés fáján megtermett, az mind, mind be­hajtott már az ő ablakán. A hét év alatt, mióta özvegyen kínlódik a négy gyerekért. Ha hideg volt, fagyoskodott velük, koplalt és rongyoskodott érettük, de nem fáradt el a munkáiban. Ruganyos derekát máig sem törte még meg a sok nyomorú­ság és vesződség. Ragyogó szeme együtt csillogott a gyerekeivel és kacagása belevegyült azoknak gondtala­n nevetéseibe. De ez a nyár szerencsétlenséget hozott reá. Hiába veszkődött, hiába küzdött józan esze minden igyekezeté­vel, azért, ha abla­kja előtt fela­agaslott Pál Jancsi alakja, kihúzta még haj­lás derekát, le­simította fekete haját és szívesen tárta ki az aj­tót a legény előtt. Már talán azt se bánta, ha megszólják érte. Ép aratás idején, mikor a nagyobbik fiú oda volt a Szépvölgybe fléllkezesnek, mert bizony a szalonna, miegymás nem állt lakáson a kamrá­ban. Nagy gond volt az négy gyepeiknek a min­dennapra valót kikeresni. De eddig még meg­kereste becsülettel. Nem mondhatott reá senki fia gáncsoló szót. Most? Most éppen a­bban van, hogy tiszta kendőt, tiszta kötényt köt, mert a fiúnak ebédet kell vinni. A többieknek otthagyja kiporciózva a zöld pa­szuilyt, mindegyik tányér mellé letéve a darab kenyeret. A nagyobbiknak a kenyér mellé még egy falás szalonnát is készít az ételhordóba. A nap égetően tűz a kiszikkadt útra és az el­haladó szekerek felhővel verik fel a mély port. Itt-ott egy élénk adjon Isten hangzik az asszony felé és mosolygó szemek kísérik ringó járását. Nem egy szekérre ülhetne, mind szívesen vinné a tanyáig, de ne mondhassa senki, hogy Kerekes Anna ennek vagy anna­k a szekerén viteti magát. Pedig vitethetné, hiszen négy gyerek anyja, ma­holnap öregasszony. De ő csak megy gyalog, ken­dője két svédet tarkójára veti és kis pa­pu­csá­ban könnyedén lépeget a gy­alögöstvé­nyen. Jobbfelé van a Hajagos-tanya. Nem is messze innét. Mi volna, ha odamenne? Kerekes Anna megremegett. Sug­ár teste végigborzongott. Igen. Ott arat Pál Jancsi. És ő mindennap láthatná, de mégsem láthatja. Mindennap beszélhetne vele, ha nem félne az asszonyok szájától, az emberek szemétől­. Némán nézi a gyerek falatozását és mikor az körülnéz, nincs-e még valami, azt feleli neki, hogy nincs, édes egy fiam. Lehajol, hogy a gyerek meg ne lássa arca bíborát e hazugságra és sietve­ szedi­ össze az üres edényt. Hazaindul. Híres, ringó já­rása, úgy látszik messziről, mint a szélfútta fiatal fa lombja és szíve verése is olyan nyugtalan, mint a pacsirta röpte a, szikrázó napban. A Haja­gos-tanya felé az út néptelenebb, mert az ő falu­jából nem igen aratnak ott. — Bolond vagy Anna, — gondolja — vénsé­gedre bomlottál meg, hogy nem szégyen­led a le­gény után futni. Csa­k egy ki­s füstölt, sózott sza­lonna k­onfráijait kínálom még, úgy sincs senkije az árvának, — védte magát a vádoló hang előtt. — A gyerektől loptad el, hogy a szeretődnek vidd, hiába is tagadod. Ki tesz ilyet, ki tesz ilyet? Itt megállt az asszony és mereven bámult bele a végtelen kalásztenger zizegő nyu­galmába. Igaz, eltagadta, eldugta, a saját édes gyerekét megfosztotta, csakhogy bűnös szerelmének vi­hesse, annak kedveskedjen vele. A pipacsok ka­céran lebbentették kifelé tüzes szirmaikat a sárga kalászok közül és a búzavirágok bágyadtan si­multak be a sűrű szálak közé. Minden olyan só­várgó és minden élő fűszál a nap felé fordítja tikkadt életét, ő is, ő­­i is úgy szereti­ ezt az em­bert, mint ezek a virágok, ezek az árokfüvek, a napot, mely naphosszat feléjük tűz. El sorvasztja, kiégeti őket kegyetlenül, vad nemtörődömséggel és mégis midőn az éjjeli harmattól üdére itt hssnul­tak, remegve várják hajnali csókját. Ő is, ő is. Még az édes, vérét, drága gyerekét is meg tudta lopni érte. Érett, pihent, kemény testének vad kívánásával csak újra elindult. Csak most, az egyszer, töb­bé soha nem teszi. De most látni akarja. Hiszen már egy hete, hogy nem volt a faluban. Üres kézzel rosszabb lett volna, így leg­alább azt mondja, hogy kíváncsi volt tudni, hogy fizet a termés, nem lett volna-e jobb a gyereknek is, ha i­deszegődik félkezesne­k. Köziben azután a megkíná­lja. Majd az­t mondja, ho­gy ez már nemi kellett a gyereknek, hát elhozta neki. A meleg szellő, amely végigcirógatta a zengő búzatáblát, már elhozta a kaszaköszörülés nyisz­szenését és egy-egy távoli hangfoszlányt a fel­hangzó dalból. Egy magányos piros kendő im­bolygott valahol egy ide nem látszó ösvényen. Biztosan a vízhordó leány halad arra. Úgy lát­szik, azok is most állnak fel ebédtől. Kerekes Anna most meglassította lépteit. De szive izga­tott dobbanásait nem bírta csillapítani. Talán inkább visszafordul. Mégis, ennyi ember szeme­láttára, hogy tehesse meg? Igaz, hogy hátulról közelítette meg őket és így nem láthatták, de csak egynek kell megfor­dulni és rögtön észreveszik. Határozatlanul ült le egy kereszt tövébe és égő szemmel bámulta a munkához készülődőket. Vájjon melyik lehet köztük a legény? Gyötört lélekkel ült és nem tö­rődött még azzal sem, hogy arcáról az izzadság meleg folyamban csurgott. Most egy kereszt mellől, — búvóhelyétől ta­lán az ötödik volt — kacagás és beszélgetés fosz­lányait hozta feléje a szél. Öntudatlanul hallgatta egy ideig, de tudatáig még nem ért. Csak azt, várta lázasan, hogy azok ott munkához kezdjenek és így talán észrevétlenül, hátulról megközelíti őt. És az ütemes lendülés, a kaszák lengő játéka megkezdődött. A karcsú lányderekak ritmusra hajoltak a marokért, és a dal friss szárnyalása repesve tört az ég felé. Kerekes Anna felállt és imbolygó léptekkel megindult. Térdei reszkettek és sápadtra hűtötte arcát az izgalom. Ment, mint az álomjáró. Ment kereszttől, keresztig, bújva, lassan... Egyszer­csak megtorpant. Éles fájdalom hasított agyába és szédülés fogta el. Szemei, melyek a szerelem­től mostanában sugarasak és bennülők voltak, elhomályosodtak. Szája, mely a friss vágyakozás karminjában égett, elfehéredett. Azok ketten, ott, a kereszt árnyékában, nem vették őt észre, önfeledt csókban itták egymás fiatalságát a végtelen naptenger világosságában, a meleg sugárözönben. A szekérútról idehallatszott a kocsisok ostor­pattintása és Anna feleszmélt. Úgy érezte, hogy elszállt belőle az erő és egyszerre gyönge öreg­asszony lett. Öntudatlanul kötötte kendőjét álla alatt szorosra és lassan, végtelenül fáradtan visszafordult.

Next