Pesti Napló, 1929. augusztus (80. évfolyam, 172–196. szám)
1929-08-01 / 172. szám
Csütörtök jén akad majd többség, amely a kormányt abban a törekvésében, hogy Franciaország érdekeit megvédje, támogatni fogja. Ma a külpolitikai problémákon kívül minden egyebet el kell felejteni. Amíg a mostani állapot tart, addig nem történhetik igazi közeledés Németország és Franciaország között. El kell felejteni a múltat, mert csak akkor lesz meg a biztonsága annak, hogy Finnciaország végig megkapja a maga követeléseit, ami viszont biztosítéka Európa békéjének. Hágában a legsúlyosabb gazdasági problémákat is tárgyalják majd, — folytatta ezután Briand — és sohasem szabad elfelejteni, hogy egy békeműről van szó. Ezért ebben az értelemben kell a munkához hozzálátni. Bizonyára lesznek majd túlzott követelések, de ha az értekezlet lojálisan és jószándékkal kezdődik, úgy munkálatait jól fogja befejezni. Különösen Franciaország szempontjából e pillanatban nem politikáról, hanem magáról az államról van szó, amelyről Hágában tárgyalni fognak. Minél nagyobb bizalommal ajándékozza meg a kamara, annál nagyobb nyomatékkal beszélhet majd Briand Franciaország nevében. A miniszterelnököt beszéde befejeztével a jobboldalról, középről, sőt egyes baloldali padokról is meg-megújuló ünneplésben részesítették. Bizalom 138 szótöbbséggé! Ezután elrendelték a név szerinti szavazást, amelynek során 324 képviselő a bizalmi indítvány mellett, 136 képviselő pedig ellene szavazott. A Briand-kormány tehát 188 szótöbbséggel bizalmi szavazatot kapott a kamarától. A szocialisták a ma délelőtt tartott értekezlet határozata alapján a kormány ellen szavaztak. A radikálisok — ugyancsak párthatározat alapján — tartózkodtak a szavazásban való részvételtől. A jobboldali pártcsoportok zárt sorokban szavaztak a kormány mellett. Végül a Ház 590 szavazattal egyhangúlag elfogadta az adóteherkönnyítésekre vonatkozó javaslatot. Utána Briand felolvasta a rendkívüli ülésszak bezárásáról intézkedő rendeletet és az ülést hat óra negyven perckor berekesztették. A „hűvös" szenátus tetszéssel fogadta a kormánynyilatkozatot Párizs, július 31. A szenátusban Barthou igazságügy miniszter, mint a miniszterelnök helyettese, olvasta fel a kormánynyilatkozatot. A szenátus, amely rendszerint hűvösen szokta fogadni a kormányprogramokat, a mai nyilatkozatot élénk tetszéssel kísérte, majd elfogadta a kormány által javasolt napirendi indítványt és az adókönnyítésekről szóló törvényjavaslat megszavazása után megkezdte a nyári szünetét. PESTI NAPLÓ Briand miniszterelnököt kinevezése után körülfogják a hirlapírókét bungón jegyzik az államférfi szavait A belügyminiszter dorgálásra ítélte Tóth Tamás szolnoki polgármestert Szolnok, július 31. Szolnok város képviselőtestülete ma délután 4 órakor, rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek főpontja dr. Tóth Tamás polgármester és dr. Sárközy György városi tanácsos, valamint Ungár Dezső főmérnök ellen hozott belügyminiszteri fegyelmi határozat ismertetése volt. A középítkezésekkel kapcsolatban ugyanis a belügyminiszter fegyelmit indított dr. Tóth Tamás, dr. Sárközy György és Ungár Dezső ellen, mert túllépték az előirányzott összeget, anélkül, hogy a belügyminiszter jóváhagyását kikérték volna. A vármegyei közigazgatási bizottság, mint elsőfokú fegyelmi hatóság, mindhármójuk ellen megszüntette a fegyelmi eljárást. A belügyminiszter azonban ezt a határozatot megváltoztatta és dr. Tóth Tamás polgármestert dorgálásra ítélte azzal, hogy kötelességmulasztást követett el A belügyminiszteri határozat felovasása után Kiss Ernő felsőházi tag szólalt fel, aki együtts tagja az építkezési bizottságnak is. Megállapította, hogy a belügyminiszter ítélete tulajdonképpen nem a polgármester ténykedését bírálta felöl, mert ő csak azt tette, amire utasítást kapott. Az ítélet inkább az építkezési bizottságot és a közgyűlést érinti. Javasolja, hogy a belügyminiszteri határozattal ellentétben a közgyűlés bizalmáról biztosítsa a polgármestert. Dr. Gergelyffy Géza a törvény tisztelete alapján kéri a belügyminiszteri ítélet tudomásulvételét. A közgyűlés végül is bizalmáról biztosította dr. Tóth Tamás polgármestert. Újabb jugoszláv-bolgár tárgyalások kezdődnek Szófia, július 31. (A Pesti Napló tudósítójától.) Burov külügyminiszter párizsi eljárásának kudarca a bolgár-jugoszláv konfliktus közvetítési akciójában kiviláglik abból is, hogy a külügyminiszter a külföldi hírlapíróknak megtagadott minden felvilágosítást a két ország közötti viszony jelenlegi állásáról. Burov szerdán kizárólag a szófiai sajtó képviselőit fogadta, akiknek a kövtetkezőket jelentette ki: " Bulgária politikája mindig a szomszédos államokkal, elsősorban a Jugoszláviával való megértésre irányult, és ezért nem akarunk kitérni a jugoszláv felszólítás elől, hogy a függőben levő határkérdésekről és a határon levő birtokok felszámolásáról újabb tárgyalásokat kezdjünk. Burovnak e nyilatkozata tehát újabb bolgárjugoszláv tárgyalások megkezdését jelenti be, amire a bolgár kormány nyilvánvalóan francia tanácsra határozta el magát. « Aratás , a Hajagos-tanyán Irta: Csiky Mária Ki lehetett nála szegényebb? Minden, ami a nélkülözés fáján megtermett, az mind, mind behajtott már az ő ablakán. A hét év alatt, mióta özvegyen kínlódik a négy gyerekért. Ha hideg volt, fagyoskodott velük, koplalt és rongyoskodott érettük, de nem fáradt el a munkáiban. Ruganyos derekát máig sem törte még meg a sok nyomorúság és vesződség. Ragyogó szeme együtt csillogott a gyerekeivel és kacagása belevegyült azoknak gondtalan nevetéseibe. De ez a nyár szerencsétlenséget hozott reá. Hiába veszkődött, hiába küzdött józan esze minden igyekezetével, azért, ha ablakja előtt felaagaslott Pál Jancsi alakja, kihúzta még hajlás derekát, lesimította fekete haját és szívesen tárta ki az ajtót a legény előtt. Már talán azt se bánta, ha megszólják érte. Ép aratás idején, mikor a nagyobbik fiú oda volt a Szépvölgybe fléllkezesnek, mert bizony a szalonna, miegymás nem állt lakáson a kamrában. Nagy gond volt az négy gyepeiknek a mindennapra valót kikeresni. De eddig még megkereste becsülettel. Nem mondhatott reá senki fia gáncsoló szót. Most? Most éppen abban van, hogy tiszta kendőt, tiszta kötényt köt, mert a fiúnak ebédet kell vinni. A többieknek otthagyja kiporciózva a zöld paszuilyt, mindegyik tányér mellé letéve a darab kenyeret. A nagyobbiknak a kenyér mellé még egy falás szalonnát is készít az ételhordóba. A nap égetően tűz a kiszikkadt útra és az elhaladó szekerek felhővel verik fel a mély port. Itt-ott egy élénk adjon Isten hangzik az asszony felé és mosolygó szemek kísérik ringó járását. Nem egy szekérre ülhetne, mind szívesen vinné a tanyáig, de ne mondhassa senki, hogy Kerekes Anna ennek vagy annak a szekerén viteti magát. Pedig vitethetné, hiszen négy gyerek anyja, maholnap öregasszony. De ő csak megy gyalog, kendője két svédet tarkójára veti és kis papucsában könnyedén lépeget a gyalögöstvényen. Jobbfelé van a Hajagos-tanya. Nem is messze innét. Mi volna, ha odamenne? Kerekes Anna megremegett. Sugár teste végigborzongott. Igen. Ott arat Pál Jancsi. És ő mindennap láthatná, de mégsem láthatja. Mindennap beszélhetne vele, ha nem félne az asszonyok szájától, az emberek szemétől. Némán nézi a gyerek falatozását és mikor az körülnéz, nincs-e még valami, azt feleli neki, hogy nincs, édes egy fiam. Lehajol, hogy a gyerek meg ne lássa arca bíborát e hazugságra és sietve szedi össze az üres edényt. Hazaindul. Híres, ringó járása, úgy látszik messziről, mint a szélfútta fiatal fa lombja és szíve verése is olyan nyugtalan, mint a pacsirta röpte a, szikrázó napban. A Hajagos-tanya felé az út néptelenebb, mert az ő falujából nem igen aratnak ott. — Bolond vagy Anna, — gondolja — vénségedre bomlottál meg, hogy nem szégyenled a legény után futni. Csak egy kis füstölt, sózott szalonna konfráijait kínálom még, úgy sincs senkije az árvának, — védte magát a vádoló hang előtt. — A gyerektől loptad el, hogy a szeretődnek vidd, hiába is tagadod. Ki tesz ilyet, ki tesz ilyet? Itt megállt az asszony és mereven bámult bele a végtelen kalásztenger zizegő nyugalmába. Igaz, eltagadta, eldugta, a saját édes gyerekét megfosztotta, csakhogy bűnös szerelmének vihesse, annak kedveskedjen vele. A pipacsok kacéran lebbentették kifelé tüzes szirmaikat a sárga kalászok közül és a búzavirágok bágyadtan simultak be a sűrű szálak közé. Minden olyan sóvárgó és minden élő fűszál a nap felé fordítja tikkadt életét, ő is, ői is úgy szereti ezt az embert, mint ezek a virágok, ezek az árokfüvek, a napot, mely naphosszat feléjük tűz. El sorvasztja, kiégeti őket kegyetlenül, vad nemtörődömséggel és mégis midőn az éjjeli harmattól üdére itt hssnultak, remegve várják hajnali csókját. Ő is, ő is. Még az édes, vérét, drága gyerekét is meg tudta lopni érte. Érett, pihent, kemény testének vad kívánásával csak újra elindult. Csak most, az egyszer, többé soha nem teszi. De most látni akarja. Hiszen már egy hete, hogy nem volt a faluban. Üres kézzel rosszabb lett volna, így legalább azt mondja, hogy kíváncsi volt tudni, hogy fizet a termés, nem lett volna-e jobb a gyereknek is, ha ideszegődik félkezesnek. Köziben azután a megkínálja. Majd azt mondja, hogy ez már nemi kellett a gyereknek, hát elhozta neki. A meleg szellő, amely végigcirógatta a zengő búzatáblát, már elhozta a kaszaköszörülés nyiszszenését és egy-egy távoli hangfoszlányt a felhangzó dalból. Egy magányos piros kendő imbolygott valahol egy ide nem látszó ösvényen. Biztosan a vízhordó leány halad arra. Úgy látszik, azok is most állnak fel ebédtől. Kerekes Anna most meglassította lépteit. De szive izgatott dobbanásait nem bírta csillapítani. Talán inkább visszafordul. Mégis, ennyi ember szemeláttára, hogy tehesse meg? Igaz, hogy hátulról közelítette meg őket és így nem láthatták, de csak egynek kell megfordulni és rögtön észreveszik. Határozatlanul ült le egy kereszt tövébe és égő szemmel bámulta a munkához készülődőket. Vájjon melyik lehet köztük a legény? Gyötört lélekkel ült és nem törődött még azzal sem, hogy arcáról az izzadság meleg folyamban csurgott. Most egy kereszt mellől, — búvóhelyétől talán az ötödik volt — kacagás és beszélgetés foszlányait hozta feléje a szél. Öntudatlanul hallgatta egy ideig, de tudatáig még nem ért. Csak azt, várta lázasan, hogy azok ott munkához kezdjenek és így talán észrevétlenül, hátulról megközelíti őt. És az ütemes lendülés, a kaszák lengő játéka megkezdődött. A karcsú lányderekak ritmusra hajoltak a marokért, és a dal friss szárnyalása repesve tört az ég felé. Kerekes Anna felállt és imbolygó léptekkel megindult. Térdei reszkettek és sápadtra hűtötte arcát az izgalom. Ment, mint az álomjáró. Ment kereszttől, keresztig, bújva, lassan... Egyszercsak megtorpant. Éles fájdalom hasított agyába és szédülés fogta el. Szemei, melyek a szerelemtől mostanában sugarasak és bennülők voltak, elhomályosodtak. Szája, mely a friss vágyakozás karminjában égett, elfehéredett. Azok ketten, ott, a kereszt árnyékában, nem vették őt észre, önfeledt csókban itták egymás fiatalságát a végtelen naptenger világosságában, a meleg sugárözönben. A szekérútról idehallatszott a kocsisok ostorpattintása és Anna feleszmélt. Úgy érezte, hogy elszállt belőle az erő és egyszerre gyönge öregasszony lett. Öntudatlanul kötötte kendőjét álla alatt szorosra és lassan, végtelenül fáradtan visszafordult.