Pesti Napló, 1929. szeptember (80. évfolyam, 197–221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

3 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1929 szeptember 1 Életképes politika Írta: BALTAZÁR DEZSŐ A­ fogalmak tisztázása és a következmé­nyek levonásának érthetősége céljából álla­pítsuk először is azt, hogy ami él, az nem mind életképes. Hogy mi az életképesség, azt sohasem a közvetlen jelen vonatkozásában lehet megállapítani. Az életképességhez szük­séges az élet fentartásához és fejlesztéséhez, a haladáshoz és­­ emelkedéshez olyan az életerőtar­talék, ami a jövendő szempontjából is komo­lyan vehető számba. Jövendő alatt a politi­kai életben sem nagyon rövid, sem nagyon hosszú időt, örök időt pedig éppen nem sza­bad érteni. Nagyon rövidet azért nem, mert rövid ideig haldoklás formájában is elhúzható az élet az életképesség legkisebb biztosított­sága nélkül is. Nagyon hosszút vagy éppen örök időt azért nem, mert a politika az exi­genciák, vagyis a körülmények tudománya lévén, egyes korok­ és időszakok aktuális kö­rülményei szerint változásnak van alávetve. Hogy a változások tekintetében is megvon­juk "a határvonalat, meg kell állapítanunk, hogy vannak az egyéni életnek és népéletnek olyan alapszükségletei és törvényei, amelyek állandóak s amelyekre nézve semmi hatása nincs az idők változásának. Az emberi élet természetes alapszükségletei egyformán je­lentkeznek és egyformán elégítendők ki, akár­milyen államforma, kormány form­a, akár­milyen választójog, akármilyen vallásügyi, tanügyi berendezés, akármilyen vámrend­szer, akármilyen tarifaskála, akármilyen nem­zetközi orientálódás mellett. A politikának ezek a tárgyai akármilyen tartalommal és for­mában jelentkeznek az állam életében, azért mindig egyformán éhes lesz az ember, ha nem lesz ennivalója, és mindig egyfor­mán annyi kell neki, mint amenyivel jóllakik; min­dig egyformán néz farkasszemet az élet javai­ból és­ jogaiból kitagadott szegény azzal a kiváltságossal, akinek nem is mindig a maga érdeme s nem is mindig a nemzet érdekében szerzet ősi érdem alapján fejedelmi igények kielégítésére is módja van. Élni mindenkinek joga van. Joga van dolgozás nélkül is, ameddig munkaképtelen, avagy — ha munkaképes is — ameddig mun­kához nem tud jutni; a munkaképesség és rendelkezésre­ álló munkaalkalom feltétele mellett már csak akkor van joga, ha dolgo­zik. Ezek az elvek mindig igazságok voltak és azok is lesznek. Az tény, hogy nem min­dig­­­ érvényesülnek a különböző politikai be­rendezkedések folyamán, de az­ is tény, hogy érvényesülésüket mindig csak hatalmi erő­szak tudja akadályozni, s ilyen akadályozás esetén mindig forradalmi erőszak szokta ki­vívni az érvényesülésüket. Az életképes politika első feltétele, hogy az alapszükségletek és fedezetek egyensúlyo­zását felismeri és megcsinálja. Ez különben az államok létének és fenmaradásának is fel­tétele, amely feltétel ha hiányzik, még a leg­nemzetibi­ tartalmú államalakulatok is fel­oszlanak s a történelmi múzema tárgyaivá válnak. Minden államnak, minden állam kor­mányának s minden­ államkormány politiká­jának legelső kötelessége, hogy az egyéni élet és népélet szükségletének helyes sorrendjét állapítsa meg és csak akkor térjen át maga­sabbrendű szükségletek fedezésére, amikor az alacsonyabbrendűek kielégítéséről gondosko­dott. A szükségletek helyes sorrendjének s a politikai lépések logikai egymásutánjának a figyelmen kívül hagyása a legfeltétlenebb biztossággal gazdasági katasztrófába vezet, a gazdasági katasztrófa pedig forradalomba. A forradalom pedig legkevésbé azok számára kívánatos, akiknek a statusquo képez a téte­lük feltételét. A forradalmak legbiztosabb el­hárítója az­ életképes politika. Az életképes politika a tömegszükséglet ütőerén tartja a kezét és a bajt mindig előbb megérzi a láz­fokának a jelentkezésénél. Az életképes poli­tika sohasem próbálkozik. Felismeri csírá­jukban a keletkező anyagi és szellemi szük­ségleteket és azok fedezéséről a hangos köve­telés milött gondoskodik.­­ A népek életét nagy bölcsességgel ren­dezte be a fő­gondviselő. A legraffináltabb politikusnak sem árt, ha számvetései között néha reágondol az örök bölcsesség kútforrá­sára és belátja, hogy ott több van, mint a maga fogyatékos szellemi tárában. Vagy ha műveltségének derogálna ilyen vallásos elmé­lyedésre szánnia magát, vegye tanítómester­nek a természetet. »Beszélj a földdel és az megtanít«, mondja nagy bölcsességgel az Írás: az Isten beszéde. Mi az Isten törvényét olvassuk ki a természetből is. Ám olvassák mások a természetből a természetét: a népek életének vetületén ugyanazokra a következte­tésekre jutunk mind a két út követésével. Is­ten törvénye az, — vagy ha úgy tetszik a ter­mészeté — hogy a népek, nemzetek, országok életszükségletei a fedezet adottságához vagy legalább is a fedezet lehetőségéhez alkalmaz­kodnak. Még az alapszükségleteknél is áll ez a törvény, annyival inkább áll ez alapszük­ségletek színvonalán felül álló magasabb­rendű szükségleteknél. »Ignoti nulla cupido”, mondja a latin bölcsészet. Amiről nem tu­dunk, nincs vágyunk utána, hangzik a mon­dás szabadon fordítva magy­arul. Az orszá­gokban földrajzi elhelyezettségük és termé­szeti ellátottságuk sajátságai, különbözőségei szerint különbözők lesznek a szükségletek. A népek vágya, hajlama, géniusza szoros kap­csolatban van a földdel s amit a benne, rajta és körülötte levő feltételek, mint gazdasági valóságokat és lehetőségeket a nép elé adnak, azokhoz fűződik igényeivel. Az életképes po­litikának ezt a szempontot szorosan kell szeme előtt tartani. Őstermelő politikát hiába próbálnak erőltetni ott, ahol csak az ipar és kereskedelem prosperitásához vannak meg a természeti feltételek és viszont. A viszonos­ság nem tökéletes, mert az őstermelés felté­telei még megengedik nagy százalékig az ipar és kereskedelem feltételeinek érvényesü­lését", de a tisztán iparra és kereskedelemre a HWPIWN­ alkalmas területrészeken az őstermelés sem­miképpen sem erőltethető. A magyar politikának ez a programja, amellyel közbeékelődő kevés és jelentéktelen változatok mellett a forradalom óta kínló­dunk, kényszeredett politikai programnál egyébnek nem nevezhető. Egy cseppet sem akarunk ezzel vádat emelni a politika azóta letűnt és azóta feltűnt inauguránsai ellen. Azt könnyű mondani, hogy mi másképpen csinál­tuk volna. Ezt azonban bizony­ítani nem le­het. Csak annyit bizonyíthatunk, hogy mi másképpen akartuk volna csinálni. Hogy az­tán tudtuk volna-e csinálni jobban, az más kédvés. Nem tartozik a politikai komolyság­hoz ilyenekkel bizonykodni. Mindenesetre jó­val előbb vagyunk, mint 1918-ban, méginkább mint 1919-ben és még sokkal inkább mint 1920 és 1921-ben. Egy cseppet sem lehet az évszámokkal említett szerencsétlen kilengé­sek után csodálkozni, hogy szalmaszálhoz ka­paszkodó politika következett a szélsőségek gyűlölködéseinek vulkanikus területein. Az élet-halál politika nem tudott mást tenni, mint tömegerőket gyűjteni össze minél lazább program alapján arra a célra, hogy kormány­képes állandóság számára valamelyes szilárd­ság verődjön össze. Hogy a tömegpárt nem képviselhetett semmi elvi egységet az csak természetes. Az is természetes, hogy »a sze­mcse a vásár” igazsága szerint az az egyesült párttöredék vette hasznát ennek az elv nélküli együttélésnek, amelyik legügyesebb volt a za­varos víz halászatában. Azt egész nyugodt lélekkel elmondhatja a kisgazdapárt, hogy az ilyen vásárban nem volt szemes s az ilyen halászatban nem volt ügyes. Pedig legtöbb jussa lett volna hozzá, hogy az ő politikája adja meg a nagy egység­telen párt karakterét. Hiszen a konszolidáció kérdését tisztán erre a pártra lehetett alapí­tani s a nagy pártnak ez a párt képezte a fő erejét és pedig magyar erejét. Viszont éppen emiatt az ősmagyar karaktere miatt hiányzott belőle az ügyeskedés és a törtetés, aminek folytát­ azután annyira a rövidet húzta, hogy ma már kényelmetlen az egyetlen kisgazda­miniszter is a kabinetben- és hogy már a nem­zeti demokráciát képviselő kisgazdapárt mi­nisztere mellé intézményesen van berendezve IGAZÁN MINDENT TISZTIT­­ATÁRGYAK PADLÓ, ZOMÁNC, FÉM, MÁRVÁNY, FAYENCE ÉS CSERÉPTÁRGYAK ÜVEG ST. TISZTÍTÁSÁHOZ ÉS SÚROLÁSÁHOZ

Next