Pesti Napló, 1931. december (82. évfolyam, 273–296. szám)

1931-12-01 / 273. szám

6 Kedd PESTI NAPLÓ 1931 december 1 Emlékbeszéd Schnitzler Artúrról A Vígszínház Schnitzler-ünnepén elmondta: RUTTKAY GYÖRGY Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, néhány perc múlva széjjel fog válni ez a függöny és egy költő elvezeti Önöket egy világba, amelynek lelkére, gondolkodásmódjára és különösen érzéseire a legtöbben köztünk még közvetlen tapasztalás- W/KMagmból jól emlékszünk, melyet azon hmrban sokan már csak az irodalomból ismernek; egy boldog világba vezeti el Önöket a költő, amelynek nem politikai, vagy gazdasági komplikációi voltak, mint a mainak, hanem elsősorban: szerelmi, vagy mondjuk, érzelmi problémái . Önök itt mind márt egy béke-világot fognak látni, nem olyat, aminőt mostanában szoktak felépíteni, süvegcukorból, mézeskalácsdíszítésekkel, marcipánból és mandulából való alakokkal, az egészet sziruppal összeragasztva és rózsaszínű fényekkel megvilágítva, hanem az igazit, az akkor élő emberek szenvedélyeiből és szenvedéseiből, az egymáshoz fűződő lelkek összetartozásából vagy széjjelválásából, álmodozásból, boldogulásból és fájdalomból, virágzó érzelmekből, csalódások hervadásából, mosolygásból és... könnycseppékből is... Ez a boldog világ volt Budapest fellendülésének és ragyogásának is az ideje, ez volt ez a kor: a ferencjózsefi korszak, központja: Bécs, költője: Schnitzler Artúr. Ahonnan annyi nagy tehetség indult útnak: Dürer, Haydn, Lenau, Liszt, Schnitzler Artúr is Magyarországon született Nagykanizsán, ahol az édesapja orvos volt. Hatéves lehetett, amikor elkerültek onnan és Schnitzler, még élete utolsó szakaszában is mosolyogva emlékezett meg azokról a gyerekkori benyomásokról, melyeket magyar földön, szinte öntudatlanul gyűjtött: egy »Pista« nevű béresről, a rengeteg származásról és háziállatról, amely az udvarukon tanyázott, és vagy két tucat magyar szóról, amely az emlékezetében maradt... Magyar föld adta Schnitzler Artúrt, de Bécsnek adta. Mert Schnitzler Bécs költője lett, Bécsé és a Wienerwaldé, azé a lankás, szelíd hegyoldalain szőlővel borított, kedves kis nyaralókkal telehintett zöld vidéké, amely a maga derűjével, kultúrájával és enyhe romantikájával a leghívebben fejezi ki a bécsi polgár, a bécsi élet karakterét. Bécs költője volt Schnitzler Artúr, de az a város, melynek költője volt, nincs többé. Schnitzler megállott a háború kitörésénél, szándékosan nem vett tudomást a háborúról és az utána következő fájdalmas világról, — ő egy korszak költője volt, amely 1914-ben véget ért, — egy városé, amely a ferencjózsefi polgári jólét fényében szikrázott s amelyben a jómód és a gondtalanság lámpáit egymásután oltották el és csavarták le... De a Schnitzler műveiben ezek a lámpák még változatlan ragyogásban égnek, mert ő még utolsó műveiben is, csak a háború előtti korszaknak élt, csak azt írta le, csak azt a világot, amely benyomásaiból, élményeiből és emlékeiből a legtisztábban alakult ki benne, csak azokat az embereket, akiknek a leggyengédebb lelki rezzenéseit is pontosan ismerte. Nem is szerepel az ő műveiben más, csak az, akinek a belső életével teljesen tisztában volt, akinek nemcsak a szavai, cselekedetei, elhatározásai nem voltak ismeretlenek előtte, hanem mindezeknek az indító rúgói, ezeknek a rúgóknak az apró csapjai, szögei, titkos csavarai sem. A bécsi társaságokban még ma is mutogatják az ő legnevezetesebb alakjainak az eredetijeit, a modeljeit, — egy-egy bécsi ismerős akárhányszor figyelmezteti az embert az utcán: »itt jön szembe Max az »Anatol«-ból« — aki a való életben: orvos jónevű bécsi egyetemi magántanár, vagy: »ez az úr, akinek itt köszöntem: Hofreiter, a »Das weite Land« című színdarab hőse, és akkor elmegy mellettünk egy magas, elegáns, idősebb férfiú, ismert bécsi gyáros. Legnagyobb regénye, a »Der Weg ins Freie« két hőse, a két fiatal fivér, maga a költő és testvére, a híres bécsi sebésztanár, a »Das weite Land« című nagysikerű darabjának egyik alakja, az elegáns alpesi hotel mindent tudó, kotnyeleskedő portása még ma is él a semmeringi Südbahnhotelben és nyílt titok, hogy a híres Anatol maga a fiatal Schnitzler, sőt ez a szép színdarab is, amely Önök előtt itt mindyárt le fog játszódni, szintén a költő egyik ifjúkori élménye. Azelőtt a magas íróasztal előtt, amely csak egy nagy állványból és egy lejtős lapból áll, amilyet gyakran látni iktató hivatalokban, könyvelőségeken s amely előtt Schnitzler állva dolgozott, így vonult el az élet: az ő élete és a másoké és hogy az átmenetet a hétköznap és a költészet között megteremtse, munka előtt mindig zongorázott egy kicsit, többnyire Schumann műveit, vagy Strauss János keringőit. Annak azután, hogy egyik művében sem szerepel soha egyetlen viaszból való alak, egyetlen hamis érzés, egyetlen kikészített, vagy sminkelt szó sem: egész sereg következménye volt: az egyik az, hogy ezeket a tetteket, szavakat, érzéseket gondosan meg kellett indokolnia s miután mindenekfölött a lelki igazságot kereste, ezért jutott el a szándékok, a vágyak legrejtettebb, leghomályosabb rétegeihez, ezért ásta fel a lélek legtitkosabb alagútjait, hogy ezeket a rétegeket összekösse egymással s ezért alkotta meg a modern lélekkutatás legfinomabb eszközeit, hosszú-hosszat idővel azelőtt, mielőtt ezeket a pszichoanalízis vagy az individuálpszichológia néven ismert tudományágak felfedezték, vagy éppenséggel használták volna. Azoknak az alakoknak, akiknek a papíron így életet adott, azután maga is hitt az életében, a létezésében. Színdarabjainak és regényeinek hőseiről mindig úgy emlékezett meg, mintha valóban élnének — a műveiben szereplő költött neveken nevezte őket, mint ahogy élő embereket szokás, — úgy beszélt róluk, mintha bármelyik pillanatban megjelenhetnének a szobában, vagy villája kedves teraszán és beleszólhatnának abba a beszélgetésbe, amely éppen most folyik... (Ebben a vonásában különben hasonlított Balzachoz, akiről életrajzírói szintén hasonló tulajdonságokat jegyeztek fel.) És amint az élet hatott az ő működésére, olyan hatása volt az ő műveinek is a való életre: az a nemzedék, amely Schnitzler Artúr könyveit a megjelenésükkor olvasta, valósággal az ő hőseinek az érzelmi életét élte, úgyszólván utánuk élte és amint ma emlegetik a »háború utáni világot«, úgy az a nemzedék, amelynek első ifjúságára esik Schnitzler működésének virágkora, valósággal egy schnitzleri vilász volt, amelynek lelki irányát, belső érzelmi köreit Schnitzler Artúr vonta meg. Egy schnitzleri vilár volt ez a nagy, ez a messze határokkal rendelkező ország, aminek a költő a századvégi ember lelkét nevezte, amelynek ő ismerte a legkisebb vergődését, ő nézte el a legnagyobb szégyenét is s amelynek ő volt egy személyben az uralkodója, az orvosa és a költője. Ennek a költészetnek a határai: a szerelmeskedés és a szerelem, a játék és a valósási, az élet és a halál; hangszere: a líra; hangja: hol a dekadens eleganciáé, hol a derűs iróniáé: vezető, motívuma: nincs olyan boldogság, amelynek a mélyén ott ne reszketne a lemondás és a fájdalom. Alakjai úgy készülődnek a szerelmi kalandra, mint egy földkörüli utazásra és úgy indulnak a halálba, mint más ember az Operába. És egész világa felett ott lebeg Bécs könnyelmű melankóliája és világvárosi népiessége, édes álmodozása és gyengéd érzelmessége. — Hol fog állni az Ön emlékműve? — kérdezték nemrégiben a költőt. — Az én emlékművem: a Wienerwald. — felelte és kitárta karjait a zöld erdőkkel borított hegyoldalak felé. ...És tényleg: költőnek lehet szobrot állítani, — de Schnitzler szobra: maga Bécs. Az a másik, az a kis bronzszobor, ott áll a helyén, egy kopasz tér köze ibén, veri az eső, elönti a hó. — de Schnitzler emléke ott van mindenütt: az összes bécsi kertekben és parkokban, ahol nyílnak a fák és ahol hullatják a leveleiket, a kedves déli sétákon, a bécsi Belvárosban. — kora őszi elmúlás hangulatában, a Práter ligeteiben. — az Opera ünnepi estéin, a ragyogó nézőtéren, — és főleg és főleg, minden pad mellett, amelyeken a virágzó orgonafák alatt, tavaszi alkonyatban egy lány nyújtja egy fiúnak kezét és sze±elmesen hajol feléje... •III VMS Neghülésnél, náthaláznál, mondolatoknál, torokgyulladásnál, valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes .Ferenc József keserűvíz rendes gyomor- és bélműködést biztosít Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József víz hatása gyors, kellemes és megbízható. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható.