Pesti Napló, 1932. április (83. évfolyam, 73–95. szám)

1932-04-01 / 73. szám

Péntek PESTI NAPLÓ 1932 április 1­9 • A legtöbb gyerekes államfő, Miklas osztrák köztársasági elnökről és családjáról készült most ez a felvétel 4 SZÉP,OLCSÓ HÓ1'KALAP 11 SÁL­RÁNYIT FERENCIEK'TERE3 é Abdul Kadir, a volt török szultán Budapesten élő fia beszél többmillió­dolláros örökségéről és báró Lemhényiről, akit az örökséggel való szélhámosság miatt letartóztattak (Saját tudósítónktól.) Bernből érkezett jelenté­sek szerint egy báró Lemhényi nevű magyar állampolgárt letartóztattak, mert többmillió fran­kot kicsalt jóhiszemű emberektől. Az állítólagos báró Lemhényi több helyen mint az Abdul Hamid örökségét értékesítő amerikai társaság berni fiók­jának igazgatója mutatkozott be, a társaság elnö­keként egy németországi származású Gerhardt Deussen lépett fel, akit az elmúlt napokban szin­tén letartóztattak üregemben. Az értékesítő tár­saság nevében mindketten azt állították, hogy a lausannei békeszerződés a török szultán családtag­jainak örökségi jogát biztosította s ezzel a mesével szedtek fel egyesektől nagyobb pénzösszegeket, alkalmasint vételárelőleget az értékesítendő örök­ségrészekre. Egy másik jelentés szerint az állító­lagos báró Lemhényit eredetileg Schandlernak hívták és csak régebben volt magyar állampolgár. A háború után román állampolgár lett és később megszerezte a licchtensteini állampolgárságot A berni hírrel kapcsolatban felkerestük Abdul Hamid volt török szultán másodszülött fiát, Abdul Kadirt, aki évek óta Bud­apesten él. Herceg Abdul Kadir Budapesten való letelepe­dése után sokat szerepelt a nyilvánosság előtt azokkal a családi háborúságokkal összefüggés­ben, amelyek volt feleségével, Medjidje hercegnő­vel támadtak. A török uralkodóház emigráns hercege azóta elvált első feleségétől és most Meziette hercegnővel él, aki igen csinos, szőke­hajú ,európai­ szépasszony. Szerény viszonyok között az Ó utca egyik soklakásos bérházában laknak. Abdul Kadir mint magánzó van be­jelentve. A következőket mondja: — Sem báró Lemhényit, sem Schandler urat nem ismerem. Egyik nevű úrnak sincs megbízása a család tagjaitól. Az tény, hogy Abdul Hamid családtagjai, számszerint huszonegyen, meg­bízást adtak külföldi társaságoknak, az őket meg­illető örökségek értékesítésére, de ezekhez a tár­saságokhoz az előttem egyébként ismeretlen állí­tólagos báró vagy Schandler nem tartozik. Abdul Hamid családtagjainak Millerand volt francia köztársasági elnök az ügyvédje és ő meg­felelő kezekbe adta az értékesítési tárgyalásokat. A szultáni család örökségi históriáját buda­pesti ügyvédjük, dr. Váradi István, a következő­kép adta elő: — Abdul Hamidnak 21 közvetlen hátramara­dottja van. Hallatlan ér­tékű örökség maradt rá­juk, ami szinte felbecsülhetetlen. Nem beszélek a törökországi vagyonról, amelyet a török kormány állami vagyonnak tekint és így öröklés tekinteté­ben ez időszerint szóba sem jöhet, hanem Török­országon kívül fekvő óriási értékű vagyontárgyak­ról. Görögországban hatalmas birtokok, Mosulban akkora petróleummezők tartoznak ehez az örökség­hez, hogy például az Abdul Kadir hercegre eső huszonegyed rész 3.700.000 dollárt tesz ki.­­ Már most az a helyzet, hogy Abdul Hamid közvetlen hátramaradottal a különféle államokban maradt magánvagyont igyekeznek a maguk szá­mára megszerezni. Ez azonban igen körülményes művelet, amely elsősorban sok pénzbe és sok időbe kerül. Meg kell szerezni az összes okiratokat, ame­lyek a vagyoni igényeket bizonyítják, telekkönyvi kivonatokat és más okirat­okat. Ezeknek a beszer­zése már megtörtént. Évekig tartott és rengeteg pénzt emésztett fel. Most további igen tekintélyes összegekre lenne szükség, hogy a beszerzett okira­tok alapján a hágai nemzetközi bíróságnál a ma­gánvagyon odaítéléséért pert indítsanak. Éppen ezért a török szultáni család érdekelt tagjai azt határozták el, hogy tőkéscsoportot bíznak meg ügyeik rendezésével. A vállalkozó a rendelkezésre álló iratok alapján perelheti a hágai nemzetközi bíróságnál a szultáni magánvagyon odaítélését, vagy pedig az érdekelt kormányokkal perenkívüli egyességet köthet. Amerikában például a mossuli petróleummezők megszerzésére egy részvénytár­saság alakult, amely már ki is bocsátotta a rész­vényeket és 3.700.000 dollár névértékű részvényt Abdul Kadir herceg számára biztosított, mint az őt megillető részt. Sajnos, most semmi közelebbit nem tudunk arról, hogy ez a részvénytársaság mit produkált és mit ért el. — Komplikálja a helyzetet, hogy Abdul Hamid 21 családtagja nem tudott megegyezésre jutni és három, csoportra oszlik. Ez a három csoport külön megbízásokat ad más és más értékesítő érdekelt­ségnek és ez természetesen saját esélyeiket is rontja. Értesüléseim mégis amellett szólnak, hogy a családtagok széthúzása ellenére is a tényleges megbízással rendelkező értékesítő társaságok együtt dolgoznak, mert rájöttek arra, hogy csak közös munkával érhetnek el eredményt. A társa­ságok a legnagyobb óvatossággal és előrelátással dolgoznak és teljesen kizártnak tartom, hogy bár­melyik társaság is összeköttetésben állott volna a Bernben letartóztatott Lemhényi báróval, alias Schandlerrel. Az állítólagos Lemhényi báró ezek szerint fur­fangos szélhámos volt, aki értesült Abdul Hamid családtagjainak reménybeli üzleteiről és egysze­rűen realizálta saját javára a török hercegek álmát­­. Gy. Abdul Kadir a reménybeli milliók előtt Budapesten kávéházi zenész volt Vicces házigazda Ez a házigazda megadja mindenkinek a tiszteletet, ami megilleti, érti a módját. Nyilván hallotta valaki­től, hogy humorista vagyok, tehát úgy fogadott, ahogy az ő elképzelése szerint egy humoristát fogadni kell — arról nem tehet, hogy Pesten — iát már régebben észre­vettem — humorista alatt nem azt az embert értik, aki viccel, hanem inkább azt, akivel lehet, sőt muszáj viccelni. Így esett azután, hogy már a vacsora előtti ízelítőnél nagy mulatság kezdődött, ugyanis akárhogy forgattam a likőrös poharat, mindig lecsöpögött belőle a mellé­nyemre, míg ki nem derült, hogy egy pici, láthatatlan lyuk van a pohár széle alá csiszolt díszítésben. Nagyon mulatságos volt. Utána cigarettával kínáltak, de a cigaretta mindig kicsúszott a kezemből, a doboz vicces szerkezete követ­keztében. Végre mégis kaptam egy szép egyiptomit, ami rögtön visítani kezdett. A harmadikra rá lehetett gyúj­tani, csak a közepe felé robbant fel, csillagokat szórva. A vacsoránál óvatosabb voltam, nem nyúltam olyan ételhez, amivel kínáltak, magam válogattam a tálból , így örök rejtély marad, várjon a számomra külön készí­tett libacomb gummiból volt-e, vagy dinamitból s a túrósrétes nem változott volna tüzifecskendővé a kezeim közt. A feketénél mégse vigyáztam eléggé s így a Unom ezüstkanálnak csak a nyele maradt a kezemben, lapátja leolvadt és bentmaradt a kávéban, kimondhatatlan örö­mére a vendégeknek. Autogramot is kértek tőlem s miután a felkínált töltőtollat eldobtam, látván, hogy karmol és nyivákol, egy arra settenkedő angoramacska után nyúltam, ész­szerűen, gondolván, talán azzal lehet írni — de aztán inkább ceruzát fogadtam el, aminek a hegye persze be­görbült és elhajolt a papíron. Aztán jött a kolerás ember, a doboló levéldoboz, a körömreütő zsebóra, a szembespriccelő gukker, a kinyit­hatatlan zsebkés, a becsukhatatlan pénztárca és egyéb kedves ügyelem. Igazán nagyon vicces este volt, csak én voltam kissé neveletlen, mert mikor később újszülött kisgyermeküket mutatták be nekem s még karjaimba is tették, ijedten eldobtam, gyanakodva, hogy gombostű áll ki belőle. A méltóságos asszonynak se csókoltam kezet, attól tartva, hogy szájamban marad a keze, ő pedig nevetve elszalad, mint a gyík, amit farkánál fogtak meg. Legközelebb én is meghívom ezt a kedves házigazdát. Miután foglalkozás szerint egy nagy temetkezési vál­lalat főnöke, ízléses koporsó lesz készítve számára le­velestálnak és könnyezve fogom őt elbúcsúztatni az első falat előtt, amit lenyel. Ha nem tudja lenyelni, két feketebóbitás gyászvitézt ültetek a ház előtt várakozó autójára és teljes pompában szállíttatom haza, meg­nyugodva a Gondviselés bölcs akaratában, mely úgy ren­delte, hogy soha többé ne hívjon meg vacsorára. _______ (­m­ti.) Huszonegy egyesület vett részt a Turista Szövetség közgyűlésén Hódossy Gedeon a Turista Szövetség új elnöke Népes közgyűlést tartott a Turista Szövetség csü­törtökön eset a Royal szállóban. Huszonegy egyesület kéviseltette magát. A közgyűlést dr. Zsembery Gyula ügyvezető elnök vezette, aki megnyitójában üdvözölte a kultuszminiszter képviseletében megjelent Felicides Román miniszteri tanácsost és az OTT-t képviselő Prém Loránd főtitkárt. Ezután Dobrecky Sándor főtitkár tette meg évi jelenté­sét. A tartalmas jelentésen vörös fonálként húzódik végig a turisták küzdelme a vasúti kedvezményért, amely végül is győzelemmel végződött: sikerült meg­érttetni a vasúttal, hog­y saját érdekében vissza kell állí­tani a régi kedvezményeket. Jelentős eseménye volt az évnek a külföldi szövetségekkel megkötött több egyez­mény, amely kedvezményeket biztosított a turistáknak kölcsönösen egymás területén. A fő­titkári jelentés után az alapszabálymódosítások következtek. Felemelték a tagdíjat az eddigi 20 filléres személyi járulék kétszeresére, viszont leszállították a turistaigazolványért fizetett illetéket 80 fillérre, amiben már a balesetbiztosítás összege is bennfoglaltatik. A pénztári zárszámadás és a jövő évi költségvetés letárgyalása után elvetették egy kis turistaalakulat fel­lebbezését a szövetségbe való fel nem vétele miatt. A szövetségnek az az álláspontja, hogy a 20—30 személy­­bü­l álló kis alakulatok felvételét megnehezíti. Dr. Hahn Sándor tartott még előadást a turista-közlekedésről, majd a választás következett. A Turista Szövetség új elnökévé a lemondott Puky Endre helyett Bódossy Gedeon országgyűlési képviselőt választották meg, akit küldöttség hívott meg a közgyű­­lésre. A közgyűlés után társasvacsorán elevenítették fel a turisták tavalyi emlékeiket. i Napoleon Orákulum M A legcsodálatosabb lósk­Snyv ft* ,, , ,, . „ . .. a , «5 Kapható AlEl­ könyvker»­S Ára 80 fillér. " kedésében, Erzsébet kerSt 18.

Next