Pesti Napló, 1932. szeptember (83. évfolyam, 195–219. szám)

1932-09-01 / 195. szám

5 Csütörtök PESTI NAPLÓ 1932 szeptember 1 A látszatadó meghalt, mielőtt megszületett volna s mégis ártott Kenéz miniszter bejelentette, hogy a kormány visszavonja a rendeletet A kereskedelem őszi bevásárlásait akasztotta meg a látszatadótól való félelem . Nem szabad a növekvő optimizmust „technikai tévedés"-ekkel gátolni (Saját tudósítónktól.) Három napon keresztül az egész magyar társadalmat, de különösen az amúgy is vergődő kereskedelmet rettegésben tar­totta az a rendelkezés, amelyet a nagyközönség látszatadó-rendeletnek nevezett el. Három napon keresztül hangot adtunk annak a felzúdulásnak, amely ezt a rendelkezést kísérte. A nagy és álta­lános felzúdulás száz százalékig jogos és indokolt volt, mert hiszen ennek a rendeletnek következ­ményeképpen a gazdasági vérkeringés szabad fo­lyása megakadt volna. A rendeletet most vissza­vonták, de a rendelet kiadásának és visszavonásá­nak három napja alatt sok minden történt, ami­nek nem kellett volna megtörténnie. A kereskedő­társadalom rámutat arra, hogy az utolsó hetekben kezdtek készülni az őszi és téli szezon bevásárlá­saira. És akik a megindulni készülő üzleti életet figyelték, örvendezve látták, hogy az új szezon az optimizmus jegyében indul meg. A kereskedők kö­rében a rendelet megjelenése előtt úrrá lett az a hangulat, hogy ez a tél feltétlenül javulást fog hozni. A rendelések, a bevásárlások ennek, meg­felelően olyan tempóban futottak be, hogy számí­tani lehetett a tavalyit jóval felülmúló üzleti for­galomra. A helyzettel ismerős forrásból származó érte­süléseink szerint, amikor a rendelet napvilágot látott, egyik percről a másikra a növekvő optimiz­must lemondó pesszimizmus váltotta fel, a bevá­sárlások, a rendelések megtorpantak és sok­helyen már azzal a gondolattal foglalkoztak, hogy a várható forgalomcsökkenést kalkulálva, alkal­mazottaik egy részét elbocsátják. A rendelet visz­szavonásával bár a bizonytalan helyzet megszűnt, a hangulat némileg megváltozott, de még így is hetek munkája lesz, amíg a régebbi bizakodóbb hangulat visszatér. Kenéz miniszter bejelenti a látszatadó rendelet visszavonását A káros rendelet visszavonásáról egyébként félhivatalos jelentést adtak ki, amely így hang­zik:­­ Kenéz Béla kereskedelmi miniszternél szerdán délelőtt megjelent Székács Antal felsőházi tag, a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a kamara nevében tájékoztatást kért a minisztertől az úgynevezett látszatadóval kapcsolatban. A kereskedelmi miniszter a kormány nevében a következőket közölte a kamara al­elnökével.­­ A kifogásolt rendelkezések egy régebbi előadói tervezet elgondolásai voltak, amelyeket azonban a kor­mány nem tett magáévá és amelyek a most közrebocsá­tott rendeletbe a pénzügyminiszternek és Vargha állam­titkárnak távollétében technikai tévedésből kerültek bele. A helyt nem álló intézkedések hatálytalanítása a legrövidebb idő alatt meg fog történni. Székács Antal Kenéz Béla kereskedelmi miniszternek a kormány nevében tett hírjelentését köszönettel és meg­nyugvással vette tudomásul. Dönt a minisztertanács Így hangzik a félhivatalos közlés. A látszat­adó visszavonásának érdekes előzményei vannak. A kiadott rendeletről báró Korányi Frigyes pénzügyminiszternek, aki Karlsbadban üdül, nem volt előzetes tudomása. Vargha Imre pénzügyi államtitkár Balatonföldváron nyaral ugyan, de a rendelkezést az ő intenciói alapján szövegezték meg. A rendelet végrehajtására vonatkozó utasí­tásokat ugyancsak Vargha államtitkár kíván­ságainak megfelelően adta meg a minisztérium adóügyi főosztálya. Amikor a rendelkezés napvilágot látott és az egész magyar társadalom felzúdult a rendelkezés ellen, a kormány egyes tagjai, köztük elsősor­ban Kenéz Béla kereskedelmi miniszter nyom­ban felkereste a miniszterelnököt, aki előtt fel­tárták aggodalmaikat a látszatadórendelettel szemben. Kenéz Béla kereskedelemügyi minisz­ter rámutatott arra, hogy milyen katasztrófával járna a vergődő kereskedelem és ipar számára ennek a rendeletnek érvényben maradása Az egész kérdés minisztertanács elé került és a kormány tagjai úgy határoztak, hogy a látszat­adórendeletet sürgősen visszavonják. Amikor Szé­kács Antal szerdán megjelent a kereskedelmi mi­niszternél. Kenéz Béla már közölhette vele a mi­nisztertanács határozatát. Hallgassák meg előbb az ipart és kereskedelmet A miniszter kijelentése, amelyről szerdán dél­ben Az Est útján értesült az adózó közönség, min­denütt általános örömet keltett. Délben az OMKE elnöki tanácsa rendkívüli ülést tartott, amelyen részvettek a Budapesti Kereskedelmi és Iparka­mara, a Magyar Kereskedelmi Csarnok, a Fővá­rosi Kereskedők Egyesülete, a Vaskereskedők Or­szágos Egyesülete, az OKISz, a Nemesfémiparo­sok, a Vidéki Gabonakereskedők Szövetsége és számos vidéki testület képviselői. Az ülést Ma­gyar Bertalan h. elnök nyitotta meg, aki akkor kapta az értesítést a minisztertanács határozatáról, úgyhogy a látszatadó ellen szóló tiltakozó beszéd helyett már Kenéz Béla miniszter kijelentését kö­zölhette az egybegyűltekkel. Több felszólalás után az elnöki tanács tudo­másul vette, hogy a gazdasági élet által kifogá­solt rendelkezéseket a kormány hatályon kívül helyezi, de egyben kérték azt, hogy a rendeletet tel­jes egészében vonják vissza,­­hogy a rendelet által előidézett fogyasztói pánik megszűnjön. A felszólalók azt is kérték, hogy hasonló horderejű rendelkezéseket az érdekeltségekkel való előzetes megbeszélés nélkül ne bocsássanak ki. Ismeretes, hogy ma, csütörtök estére az ösz­szes ipari és kereskedelmi érdekképviseletek ösz­szehívták tagjaikat, hogy a látszat adó rendelkezés ellen tiltakozzanak. Ezeket az érdekképviseleti gyűléseket túlnyomórészben megtartják és a fel­szólalók rá fognak mutatni ezeken az értekezle­teken, hogy a rendelet megszületése és megbu­kása között eltelt idő milyen kárt okozott az egyes szakmáknak. s. Matrózöltöny, csíkos barchet­ból, télgombolós, jól mosható, I. sz. Q90 1 db O Fiúöltöny, angolos, mintás szö­vetből, sportfazón, bélelt, tartós mi- Q90 nőség, IV. sz 1 db 1­ Fiúöltöny, sötétkék szövetből, megbízható minőség, matróz- és 1180 sportfazón, 6-évesnek 1 db 1 * Leánykaruha, matrózfazon, 190 csíkos anyagból, 2­ részes, 55 cm 1 db U Leányka matrózruha, skók IASO tartós szövetből, bélelt, 45 cm 1 db *U Leányka matrózruha, skók szövetből, rakott aljjal, előírásos in- f£90 tézeti és iskolai fazon, 55 cm... 1 db Matrózblúz, csíkos és fehér anyagból, legombolható gallérral, C90 6-évesnek 1 db U Matrózkabát, sötétkék téli szö­vetből végigbélelt, aranygombos, 1Q90 felhajtással, 45 cm 1 db Matrázkabát, la­boyszövetből, a legjobb kivitelben, felhajtással. QJ80 45 cm 1 db CIX Finkabát, doubleszövetből, nehe­zebb átmeneti minőség. 6 évesnek 1^80 Bocskay-sapka, la meltonból, Igy szép, tartós kivitelben, bélelve 1 db * Matrózsapka, jóminőségű se­viotszövetből, bóléti matrózszálas- Q30 gal 1 db * Diáksapka, jóminőségű melton- Q30 ból, ízléses, jó kidolgozásban... 1 db U Fiú csibészkalap, jóminőségű mintás sportszövetből, drapp és Q30 szürkés színben 1 db . A fenti ruhák az internátu­sok és iskolák előírásai szerint készülnek Fiú csibészkalap, filcből, fa kivitelben, kék, drapp, piros, mat­rózszalaggal 1 db Gyermek fetckalap, baby és cloche, sötétkék, drapp és piros matrózszalaggal 1 db 4.90, Svájci sapka, kiváló minőség, minden színben 1 db 2.90, Gyermekzsebkendők, tar­tós, jó minőségek, 1 db —.38, —.28, Intézeti számok, 1—100-ig, fehér alap, piros hímzéssel... 3 tet Monogramok 3 tet 30 fillér Intézeti ruhavászon, külön­féle csíkozással 1 m 3.50, 2.5, Ruhaszövet, iskolaruhákra, tartós, jó minőség, sötétkék színben, 130 cm széles 1 m 8.80, 100 cm sz. 6.90, Leánykaing, vállpántos, hím­zett, jó sifónból, 40 cm hosszú, 1 db nagyságonként 10 fillér emelkedéssel Leányka Hálóing, jó minőségű sifónból, hímzett, 60 cm hosszú, 1 db nagyságonként 20 fillér emelkedéssel Leányka hálóing, jó minőségű sifónból, gallérral és hosszú újjal, hímzett, 60 cm hosszú 1 db nagyságonként 60 fillér emelkedéssel Leányka nadrágkombiné, jó sifónból, kitűnő szabás, 50 cm hosszú 1 db nagyságonként 20 fillér emelkedéssel Leányka iskolakötény, jó­minőségű klottból, 45 cm hosszú, 1 db nagyságonként 40 fillér emelkedéssel 290 390 250 -20 -14 175 590 -96 280 360 250 190 Leányka iskolakötény, hosszúujjas, kitűnő klottból, fehér gallérral, legjobb kivitelben, 60 cm hosszú 1 db nagyságonként 40 fillér emelkedéssel Leányka tornanadrág, jó klottból, 1. sz. (40 cm) 1 db nagyságonként 30 fillér emelkedéssel Svéd tornanadrág, kitűnő klottból, 45 cm hosszú 1 db nagyságonként 50 fillér emelkedéssel Fin­ing, jó sifonból, gallérral, 26-os nagyság 1 db nagyságonként 15 fillér emelkedéssel Apacsing, fehér vagy színes ripsz, panama vagy Oxfordból, 28 as nagyság­­, 1 db nagyságonként 30 fillér emelkedéssel Fiú alsónadrág, jóminőségű si­fónból, 50 cm bő 1 db nagyságonként 15 fillér emelkedéssel Fiú hálóing, jóminőségű sifón­ból, színes díszítéssel, gallérral vagy anélkül, 26-os nagyság ... 1 db nagyságonként 30 fillér emelkedéssel Gyermekpullover, tiszta gyapjú 1 db 3.80, Gyermekmellény, tiszta gyapjú, skék, barna, szürke ... 1 db nagyságonként P 1.— emelkedéssel Gyermek-jeppe, tiszta gyapjú, skék, bkók, drapp és piros ... 1 db nagyságonként Pl.— emelkedéssel Gyermek-sweater, tiszta gyapjú, skók, drap, pasztellkék' 40. sz 1 db nagyságonként P 1.— emelkedéssel Cd­win ARUHÁZ BLAHA LUJZA" TÉR 1­­3 480 210 4­305 386 210 380 280 450 690 790 15.80, Box magas f&zSscipff, fe­kete, gyermekek, leányok és fiúk részére, erős kivitelben, 36—39. sz. 1650 31—35. sz. 13.80, 26—30. sz. I. barna színben 1.— P-vel drágább Robinson barna sportbox magas kapcsos cipő, bevarrott nyelv­vel, dupla talp, varrva és szegelve, 41-47. sz. 22.80, 36-40. sz. 17.80, IQfift 31—35. sz. 15.80, 27—30. sz 10 Lakk pántoscipő, hajlékony, varrott talpnál, hygienikus forma, 36-42 sz. 15.90, 31-35 sz. 13.90, 27-30 sz. 11.90, 23—26 sz. 9.90, 19—22 sz Tornacipő, fekete vagy fehér, fó minőség 42—46 sz. 4.20, 35-41 sz. 3.60, 28—34 sz Iskolatáska, fiúk és leányok részére, tehénből 16.80, 12.90, 9.90, 7.90,6.80, vászonból 5.80,4.80,3.90, 2.95, 1.95, 1.50, Iskolamappa, erős bőrből, 1 db 8.90, 7.90, 5.90, Iskolai kazetta, erőlemezből, 1 db 2.95, 1.98, 1.48,­­ Uzsonnatáska, fiúk és leányok részére, 1 db 4.60, 3.70, 1.95, 1.75, 1.35, 1.98, Gyermek patentharisnya, 1—12 számig, flór párja —.96, macco —.74, pamutminőség nagyságonként emelkedésse. Gyermek iskolakesztyűök, svéd­ imitáció tartós, jó minőség párja 1.68, 190 320 128 480 -88 -68 -38 128 Teljes intézeti felszerelések saját műhelyünkben készülnek Gróf Bethlen István Fontainebleauban Párizs, augusztus 31. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) Gróf Bethlen István volt magyar miniszter­­elnök, aki nyolc napja Franciaországban időzik, rövid tartózkodás után Fontainebleauba utazott, ahol Ghyka herceg volt román külügyminiszter vendége. Gróf Bethlen, aki nemrégiben orvosi műtéten­­esett át, a legjobb egészségnek örvend- A volt spanyol király unokatestvérét letartóztatták Madrid, augusztus SL A rendőrség letartóztatta Bourbon Francisco gya­logsági alezredes, sevillai herceget, XIII. Alfonz uno­ka­test­vér­ét, aki állítólag részt vett a legutóbbi ki­rálypárti felkelésben. A rendőrség letartóztatta továbbá V i 11 e­n a herceget, akinek lakásán fegyverraktárt fe­­deztek fel

Next