Pesti Napló, 1932. november (83. évfolyam, 246-269. szám)

1932-11-03 / 246. szám

­ Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gyo­­morszédülés, izgalmi állapotok, szív­idegesség, fé­­lelemérzés, bódultság és általános rosszullét esetén a természetes »Ferenc József« keserűviz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nél­kül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. Korunk legkiválóbb orvosai a Ferenc József vizet úgy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkal­mazzák. A Ferenc József keserűviz gyógyszer­­tárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kap­ható. 4 Csütörtök PESTI NAPLÓ _____________1932 november 3 Indulás a jobb jövőbe­n Ötvenezer ember szorongott a st.-nazarei hajógyár körül. Madame Lebrun, a köztársaság elnökének fele­sége végezte az új hajó keresztelésének szertartását, — odavágott egy pezsgős üveget a hajó orrához e szavakkal: — Legyen a neved »Normandie*. S az óriási hajó, melynél nagyobbat még sohasem építettek, az eléje helyezett gerendákon a gyárból le­csúszott a tenger vízére, lassan, méltóságteljesen, de biztosan, mert hiszen harmincnégyezer pengő árú zsi­radékot kentek fel a gerendákra, hogy a lecsúszás könnyebb legyen.­­ Ez az egész pedig, amit most elmondtam, örömhír nemcsak a franciáknak, hanem az egész világnak. Hogy a nemzeti érzékenység is belejátszik egy kissé a dologba, az nem baj; lenézem az összes népe­ket, amelyek nem érzékenyek. Az Atlanti óceánon keskeny, kék szalagot visel leg­magasabb árbocán az a hajó, mely Európa és Amerika között legrövidebb idő alatt tette meg a háromezer mérföldnyi utat. Most egy német hajó büszkélkedik a kék szalaggal, a Bremen. A franciák szintén kitűnő tengerészek és nem kevésbé büszkék hajóikra, mint a németek; nagyon érthetőnek tartom tehát, hogy el akarják venni a németektől a kék szalagot. Ehez azonban remek hajó kell, olyan, amely még jobb, mint a Bremen. Hát most itt van a kék szalag jelöltje, a Normandie, a világ legnagyobb hajója, 303 méter hosszú, 38 méter széles, hetvenötezer tonna tartalommal. Három évvel ezelőtt az angolok is elkezdtek építeni egy hajóóriást, de az csak hetvenháromezer tonnás lett volna, s az építése abba maradt, mert a munka folytatá­sához a megrendelő hajótársaságnak nincs elég pénze. Hogy a franciáknak van pénzük, azt nem csodálom, mert a pénzt összeszedni ugyan az angolok is tudják, de az összeszedett pénzt együtt tartani a franciák mégis csak jobban tudják. Ellenben borzasztóan bámulom a franciák bátorsá­gát, mellyel ebbe az óriási vállalkozásba belebocsátkoz­tak, éppen most! Háromezerkilencszáz utas számára épült ez a nagy­hajó, olyankor, amikor egy útra kilencszáz hajó­jegyet sem lehet eladni. A személyzet ezernégyszáz emberből áll, s az üzemköltség szédítően nagy, még akkor is, ha a kikötőben veszteglő hajó gépeit be sem fűtik. A spieri, a kikötőhely évi bérlete egy-egy hajóstár­saság számára a »jobb helyen«, a Hudson torkolatában ötnegyedbm­illió dollár évente... Az óceánon ma oly kevesen járnak, s a csekély forgalmon angolok, németek, amerikaiak, franciák, olaszok, hollandok, spanyolok, dánok, svédek, norvé­gek osztozkodnak. Mi jut a hihetetlenül megcsappant forgalomból ennek az új hajóóriásnak. A most következő tizenkét hónap alatt a Norman­die deficitje minden józan számítás szerint el fogja érni az egymilliárd francia frankot. Megér ennyit a franciáknak az, hogy a »leggyor­sabb hajó« kék szalagja ne a német lobogó, hanem a francia trikolór fölött lebegjen? Nem hiszem. S ahogy a franciákat ismerem, ők sem hiszik, hogy ez a dicső­ség megér nekik egy milliárdot. Mi tehát a magyarázata ennek a vállalkozásnak? Semmi egyéb, mint hogy a francia bízik a jövő­ben, sőt bízik a közeli jövőben. A Normandie vízrebocsátásakor a tulajdonos társa­ság elnöke, Marcel Oliver azt mondotta, hogy az ő számításaik szerint tizennyolc hónap alatt, de leg­később huszonnégy hónap alatt vége lesz a világ­válságnak, s 1935-ben a Normandie egyetlen útján sem lesz üres kabin. Ahoz, hogy egy ily hajóóriás benépesedjék, nem elegendő, hogy a franciák jólétben éljenek; egyetlen nemzet sem elég nagy ahoz, hogy maga szolgáltassa tengerészetének egész forgalmát; ha a forgalom nem nemzetközi a szó­ szoros értelmében, akkor szegényes. Ha tehát a franciák nagy forgalmat várnak legkésőbb 1935-re, akkor biztosan számítanak rá, hogy a többi népek gazdasági élete is egészséges és élénk lesz ak­korra. Adja Isten, hogy a franciáknak igazuk legyen. Castellane márki, az utolsó gran Hogyan élt, szeretett, élvezte az életet és hódította meg Amerikát a legkönnyelműbb francia arisztokrata — Talleyrand hercegné a ravatalnál sem békült ki volt fenével — A gazdagság és a szegénység művésze volt Boni de Castellane Párizs, november. (A Pesti Napló külön tudósítóidtól.) A Saint Philippe-templomból most temették el a francia arisztokrácia tagjainak és a század­­eleji divatos párizsi szalonok félig elfelejtett alakjainak nagy részvéte mellett a francia társa­dalmi élet­­utolsó grandseigneur-jéit, Boni de Castellane márkit. A kalandos életű márki teme­tésén ott volt 85 éves anyja, marquise de Castel­lane, aki vékony sétapálcára támaszkodva haladt fia koporsója után. Ott volt az elhunyt két fia, három unokája, de távolmaradt a temetésről el­vált felesége, az ex-marquise de Castellane, aki ma Talleyrand herceg felesége. A halál sem tudta kibékíteni a volt házastársakat, az »utolsó fran­cia grandseigneurt« és Talleyrand hercegnét. ,,Hogyan fedeztem fel Amerikát ?“ Ezen a temetésen mintha a gondtalan, pazarló és élvezethajhászó, boldog, régi, békebeli Párizs múlt volna el egészen. Boni de Castellane márki ennek a már-már elfelejtett századeleji vidám, mulató és csillogó párizsi életnek volt tipikus re­­prezentálója. ő volt a nagy gavallér, a párizsi charme megtestesítője, aki egy-egy »franciás és párizsi« ötlet kedvéért, amikor arról volt szó, hogy a Castellane-kastélyba meghívott vendégek elé felejthetetlen éjszaka képét kellene varázsolni, számolatlanul szórta a pénzt. Igaz, hogy Castel­lane márki az ilyen módon elköltött pénzt nem őseitől örökölte, nem is munkával kereste, hanem ezért a pénzért át kellett hajóznia Amerikába, hogy ott feleségül vegye egy dollármilliomos egyetlen leányát. Castellane márki volt az első, aki szakított a francia arisztokrácia tradícióival és nem arisz­tokrata nőt vett feleségül, hanem egy amerikai polgári dollárkisasszonyt. Miss Anna Gould-nak hívták a dollárkisasszonyt, akivel egy Párizsban élő amerikai hölgy, Fanny Read szalonjában is­merkedett meg a múlt század végén Boni de Cas­tellane márki. Miss Gould előhírnöke volt azok­nak az amerikai turistahölgyeknek, akik azóta évről-évre elözönlik Párizst. A milliomos amerikai papa leánya átrándult Párizsba, hogy megkós­tolja a párizsi éjszakák ízét és magába szívja a párizsi szalonok illatát.­­Huszonnyolc éves volt ekkor Boni de Castellane márki, »a legelegánsabb és a legszellemesebb párizsi­ fiatalember.« Me­moárjában, amelynek ez a címe: »Hogyan fedez­tem fel Amerikát?« Őszintén és leplezetlen ciniz­mussal megírja, hogy a milliomos miss egyrészt nagyon tetszett neki, másrészt azonban jól tudta, hogy ősei, akik Provence legrégibb nemesi­­ csa­ládjából származnak, évszázadokon át szórták a­ pénzt, ahelyett, hogy gyűjtötték volna. Ezektől az ősöktől most már nem sokat remélhetett és magának kellett gondoskodni arról, hogy megsze­rezze a pénzt, amellyel vidáman és gondtalanul élhet egy szép nő mellett és áldozhat az élet örö­meinek. Habozás nélkül felült a hajóra 1895-ben a fiatal Boni de Castellane márki, néhány hetet töltött Newyorkban, ahol a milliomos Gould rög­tön beleegyezését adta a házassághoz,­sággal »leborultak« előtte. Nem volt nehéz feladat anyagilag kihasználni az amerikai milliomos­após elragadtatását. A márki értette a módját, hogyan kell visszatérni Amerikából milliomos­ként. »Egy milliomosnak — írja memoárjában — értenie kell ahoz, hogyan kell elkölteni jövedel­mét. Büszke vagyok arra, hogy rajtam kívül senki sincs a világon, aki szebben költötte a pénzt, mint én. Az arany nem való egyébre, csak arra, hogy szépen és jól éljünk segítségével. A magam részé­ről jó sokat dolgoztam azért, hogy igaza legyen azoknak, akik azt mondják rólam, hogy csak a gyönyörökkel törődtem.« A szegénység művésze Boni de Castellane márki aranyélete mindössze 11 évig tartott. Ez alatt az idő alatt jól értett ahoz, hogyan kell Amerikából Franciaországba szállí­tani az aranyat és itthon elkölteni. Mr. Gould és marquise de Castellane is megelégelte a fényűző és költekező életet. A marquise elhatározta, hogy elválik férjétől. Udvarlókat tartott, csak azért, hogy okot szolgáltasson a válásra. Boni de Cas­tellane márki egy igazi grandseigneur-höz illő kíméletlenséggel járt el az udvarlókkal szemben. Több párbajt vívott. Az egyikben halálosan meg is sebezte ellenfelét. Emiatt a márkit el is ítélték. Végül 1906 november 5-én a párizsi törvényszék kimondta a válást. Egy évre rá a márkiné Talley­rand hercegnek, Castellane márki unokafivérének lett a felesége. A válással fájdalmas törést szenvedett Boni de Castellane milliomos karrierje. Nem utazha­tott többé Newyorkba a milliomos apóshoz. Saját erejére volt utalva, tartani kellett a régi nívót, meg kellett őrizni a látszatot és folytatni az ün­nepségeket, a Grignan­i parkban. Mindéhez azon­ban pénz kellett és Boni de Castellane a politikát szemelte ki, mint olyan terrénumot, amelyen pénzt lehet csinálni. Délvidéken meg is választották kép­viselőnek, politikai karrierje azonban kínos anyagi válságokkal kezdődött. Egymásután múl­tak az évek, amikor Boni de Castellane márki minden erejét a hitelezőkkel való harc foglalta le. Egyik sikertelen vállalkozás követte a másikat. Megalapította a Soir című lapot, amely azonban csakhamar megbukott, végén már piszkavassal kereskedett és ugyanakkor királyokat, hercegeket és nagyköveteket fogadott palotájában. A háború kitörésekor minden elcsendesedett Castellane márki körül, aki a háború után nem is tért vissza többé Párizs társadalmi életébe. Tíz évvel ezelőtt visszavonult párizsi kis lakásába és alig érintke­zett azóta emberekkel. Teljes szegénységben élt, fiai támogatták, és fivére, Jean de Castellane, a párizsi községtanács volt elnöke. Tízéves magá­nyában megírta memoárjainak második kötetét, amelynek ezt a címet adta: »A szegénység művé­szete«­. Ebben a kötetben elszegényedésének és letö­résének történetét írta meg »az utolsó francia grandseigneur«. Azt bizonyítja be, hogy szegényen is lehet élvezni az életet és a szegény ember is meg tud maradni elegánsnak. Könyvét ezzel a mondattal végzi: »Most már csak vigaszra van szükségem, de olyanra, amely nem untat...« ­ Legendás mulatozások Amint Castellane márki volt az első ariszto­krata, aki nem a francia nemességből, hanem az amerikai pénzarisztokráciából választott feleséget, és úgy ő volt az első francia, aki megkezdte az arany kiszállítását Amerikából Franciaországba. Ez még a múlt század végén történt és azóta — különösen az utóbbi években — a francia banko­­krácia és a francia politika követte Castellane márki példáját, amikor egymásután futottak be Le Havre-ba és Calais-ba az amerikai aranyrudak­­kal megterhelt hajók. Az az arany azonban, ame­lyet a szép amerikai miss-szel kötött házassága után Amerikából Franciaországba szállított Cas­tellane márki, nem a Banque de France kincses­­kamráiba került, hanem szétfolyt a márki mula­tozásai során. Az Avenue du Bois de Bordogne egyik palo­táját vásárolta meg a hozományból Boni de Cas­tellane és Grignan-ban egy hatalmas park kellős közepén villát építtetett. Ebben a villában és eb­ben a parkban folytak le a legendás hírű ünnepé­lyek, amelyeknek Boni de Castellane márki volt a főrendezője. Fontaine lumineuse-ök és a szivár­vány minden színében pompázó lampionok világí­tották meg a parkot a nagy nyári éjszakai ünnep­ségek során. A Grignan-i gardenpartykon és a párizsi Castellane-palotában a nagy estélyeken Párizs akkori divatos sztárjai, színésznők, táncos­nők és énekesnők léptek fel és szórakoztatták az egybegyűlt arisztokratákat. »Hogyan fedeztem fel Amerikát?« című me­moárjában Boni de Castellane márki szellemes és fölényes cinizmussal írta meg véleményét és impresszióit az amerikaiakról, a »pénzeszsák­­ apósról­ és a szivarozó yankeek-ről, akik való­­i AZ ATH­ENAEUM ÚJ 2 PENGŐS REGÉNYÉBŐL URSOLA PARROTT SZABAD A CSÓK KAPHATÓ MINDENÜTT gHI A DIADALMAS EX-FELESÉG III szenzációs folytatása

Next