Pesti Napló, 1933. március (84. évfolyam, 49–73. szám)

1933-03-01 / 49. szám

Szerda MacDonald lánya, férjével, dr. Al­ster MacKen­nonnal kedden meglátogatta a Stefánia gyermek­kórházat, ahol Hainiss professzor dr. Joan Mac­Donaldnak — aki gyermekorvos — bemutatta a kórház berendezését és felszerelését Apponyi utóda a legitimista nagytanács élén: gróf Zichy János Gróf Károlyi József külön megbízatást kapott (Saját tudósítónktól.) Legutóbb a magyar sajtóban különféle találgatások láttak napvilágot arról a kérdésről, hogy a jogfolytonosság híveinek és egyúttal a fennálló legitimista szervezeteknek ki lesz az új vezetője. Erre vonatkozólag illetékes helyről a következő értesülést kaptuk: IV. Károly király 1921-ben gróf Apponyi Albertet bízta meg a magyarországi legitimista szervezetek irányításával. Ezt a megbízatást a nagy államférfiú halála után most Ottó királyfi rendelkezésére gróf Zichy János vette át. A gróf Zichy János elnöksége alatt álló szervezetek veze­tőségének tagjai közül gróf Károlyi József egyút­tal külön megbízást kapott Ottó királyfitól arra, hogy őt képviselje. A kisantant genfi titkársága cáfol Genf, február 28. A kisantant genfi titkársága közleményt jutta­tott el a sajtóhoz, amelyben az olasz parlamentben elhangzott nyilatkozatokkal és az olasz sajtóban megjelent cikkekkel szemben kijelenti, hogy a kis­antant új szerződése nem tartalmaz semmiféle ka­tonai egyezményt, és nincs semmiféle titkos zára­déka. A titkárság hamisítványnak mondja azt a szöveget, amelyet a Giornale d'Italia február 26-án a korábbi szerződések titkos záradéka ügyé­ben közzétett. A kisantant genfi titkárságának cáfolata sem­miben sem érinti a dolog lényegét, mert hiszen a világsajtó egységesen úgy értelmezte a kisantant új szerződését, mint amely mindent szolgál, csak a fennálló kérdések békés megoldását nem. * Ezer vonat sztrájkol ma reggel Ausztriában Bécs, február 28. A vasutasszakszervezetek kedden este kiadták az utasítást, hogy szerdán reggel kilenc órakor az összes osztrák vasútvonalakon minden forga­lomnak le kell állania. Az a remény, hogy a vasútigazgatóság és a szakszervezetek között megegyezés jön létre, nem teljesedett be. A szak­szervezetek utasítása úgy szól, hogy szerdán dél­előtt kilenctől tizenegyig valamennyi vonatot le kell állítani, mégpedig, ha csak lehetséges, nem a nyílt pályán, hanem a legközelebbi állomáson. Hozzávetőleges számítás szerint körülbelül ezer vonat áll meg szerdán reggel kilenc órakor az osztrák vonalakon. A vonatok legnagyobb része természetesen tehervonat. A szomszédállamok vasútigazgatóságát, kellő időben értesített­ék a sztrájkról és felkérték, tegyék lehetővé, hogy a sztrájk miatt kétórás késéssel beérkező osztrák gyorsvonatok a határon csatlakozást kapjanak. 1933 március­­ 13 13 NEW­ YORK, LONDON, BERLIN, PÁRIZS, RÓMA, MADRID, PRÁGA, KOPENHÁGA, VARSÓ, HÁGA, BELGRÁD, OSLO Bü DR PEST 6-wzafy ttytyszudi ali/assa R NOBELDÍJ - NYERTES SINCLAIR LEWIS HATALMAS ÚJ REGÉNYÉT EGY MODERN ASSZONY SZIVE Aca NAGYALAKÚ KIADÁS EGÉSZVÁSZONKÖTÉS OLDAL 462 ty.&C ATHENAEUM KIADA A közigazgatás racionalizálását tárgyalja a Ház Szerdán: 27 interpelláció — Kenyérdrágaság és a jászberényi incidens a napirendi vitában (Saját tudósítónktól.) Népes ülésterem, népes folyosó, csendes vita: így kezdődött meg kedden a képviselőház tíz hete. A csöndességben már benne rejtőzött a várakozás, mi lesz az interpel­lációs napon, szerdán, amikor újra hosszú és za­jos éjszakai ülésre van kilátás. Kedden estig 27 interpellációt jegyeztek be a könyvbe, s közöttük ismét bőven akad olyan, amely körül a szenvedé­lyek kitörésére bőséges alkalom nyílik. A függet­len kisgazdapárt folytatja rohamát a kormány ellen, de a választási interpellációk lassanként megszokottá váló sorához három érdekes újabb felszólalás csatlakozott: gróf Hadik János a bód­vaszilasi választást teszi szóvá és első képviselő­házi beszédét indokoltan nagy érdeklődés várja. Berky Gyula és Lukács Béla viszont az egységes pártról interpellál választási ügyben. Berky fel­szólítja a kormányt, hogy védje meg a választá­sok szabadságát a »mentelmi jog ürügye alá búvó izgatásoktól«, Lukács pedig »a közrendet veszé­lyeztető túlzott agitációk megakadályozását kéri. Az ellenzéken ezeket a felszólalásokat úgy íté­lik meg, hogy csak bevezetői annak a fokozódó aktivitásnak, amelyet az egységes párttól a leg­közelebbi jövőben a képviselőházban várnak és előrelátható, hogy jobb- és baloldal a felszólalá­sok körül élesen fog összecsapni. Zaj a Peidl-kormány szerepe körül A keddi ülést délután 5 órakor nyitotta meg Czettler Jenő elnök. Pekár Gyula személyes kérdésben szólalt fel. Válaszolni kívánt Peyer Károlynak szerdai in­terpellációjával kapcsolatban ellene intézett tá­madására- A Peyer által felhozott eset egy pol­gári per keretében folyt le, ő alperes volt. A per­ről szóló újságközleménynek ott tett nyilatkozatát eltorzított formában közölték. Helyzete igen könnyű, m­ert a szóbanforgó ügy, tehát a Peidl­kormány eltávolításának ügye már szerepelt a parlament előtt. Idézeteket olvasott fel a parla­ment 1922. évi naplójából. Visszautasította Peyer­nek azt az állítását, hogy a Fehér Ház a románok segítségével távolította el a Peidl-kormányt. Visszautasította azt is, hogy a románok kegyeit kereste volna. A szocialisták heves közbeszólásokkal kísér­ték a beszédet. — Olvastuk Monoiu tábornok nyilatkozatát. — kiáltotta Malasits Géza. Pekár azzal folytatta, hogy amíg nem kerül­tek hatalomra, nem is tárgyaltak a románokkal. Csak azután kezdtek tárgyalni és igyekeztek men­teni, amit lehetett. A jobboldal tapsolt, a szocialisták élénken til­takoztak. — Most se mond igazat! Nem igaz! Nem ma­guk mentették meg az országot! Pekár ezután Friedrich István beszédére hi­vatkozott, aki 1922-ben elmondotta, hogy a Peidl­kormányt a szovjet nevezte ki. Ez a kormány a munkástanácsnak tett fogadalmat és a szovjet öt népbiztost delegált a kormányba. A Peidl-kor­mány ennek megfelelően a munkástanács helyi­ségében tartotta első minisztertanácsát és legelső ténykedése az volt, hogy biztosította a népbiztos sok családtagjainak menekülését. — Nem erről van szó! Azt mondja meg, hogy, milyen szerződést vett ki Peidl kezéből" — szólt közbe Esztergályos. — Most se mond igazat, — hallatszott Malac­sits hangja. Ezek után a szerinte döntő bizonyítékra hivat­kozott Pekár Gyula. Felolvasta Wolkenberg rendőrfelügyelő levelét amelyben az áll, hogy midőn a rendőrfelügyelő megjelent a miniszter­elnökségen, Gogolák államtitkár és a miniszter­elnökség tisztviselői kitörő örömmel fogadták. Oda is eljutott ugyanis a híre annak, hogy a budapesti munkástanács tárgyalásokat kezdett a románok-k­kal, hogy átengedi az egész országot, ha Budapest­ről kivonulnak és lehetővé teszik, hogy ismét a munkástanács vegye kezébe a hatalmat. Erre a Ház minden oldalán nagy zaj tört ki. — Hallatlan! — kiáltozták a jobboldalról, a szocialisták viszont élénken tiltakoztak. — A lőcsei kalendáriumból vette ezt a leve­le, — mondotta Esztergályos János — Ez bizonyíték! — kérdezte élesen Malasits Géza. — Még most se mondta meg, milyen szerző­dést vett ki Peidl kezéből, — kiáltotta Eszter­gályos. Pekár folytatta: ő csak ennyit mondott a bíró­ság előtt és ezért nyugodtan vállalja a felelősséget. (Taps a jobboldalon.) ! Havi 1.60 P-ért olvashatja a legmodernebb könyvedet ! KAZINCZY KÖLCSÖNKÖNYVTÁRBAN NAPONTA CSERE! • Budapest, Dohány utca 3. (Károly körútnál) ^ Tulajd.: Dr. Székács. PESTI NAPLÓ Kállay miniszter a mezőgazdasági munkások bérvédelméről Ezután a mezőgazdasági munkások bérvédel­méről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgya­lására tértek át. Kállay földművelésügyi minisz­ter reflektált a vita során elhangzott felszólalá­sokra. Sajnálattal állapította meg, hogy a tör­vényjavaslattal szemben nem nyilvánult meg olyan érdeklődés, amilyet természetesnek vett volna. A szocialisták részéről nem tapasztalt elég tárgyilagos kritikát. Csodálatosnak tartja, hogy ezt az első lépést, amelyet a mezőgazdasági mun­kásság érdekében tesz a kormány, arra fogadják kellő megértéssel. Ennek a törvényjavaslatnak nincs politikai háttere. Azért terjesztették be, mert szükségesnek tartották, hogy beavatkozza­nak abba a helyzetbe, amelyet a munkabérek igazságtalansága jelent. Lehet, hogy szükség van, további lép­ésekre is, ez azonban nem jelenti azt, h­ogy ne tegyék meg legalább az első lépést. A tárgyaláson szocialista részről foglalkoztak a bt-

Next