Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
V Csütörtök PESTI NAPLÓ 1934 február 17 Sauer Emil és Magyarország írta: dr. Keéri-Szántó Imre, a „Liszt Ferenc" Zeneművészeti Főiskola professzora Január 15., 17. és 19-én Sauer Emil, a kiváló nénjét zongoraművész, Liszt-kurzust tartott Párizsban, az Erard-teremben. Bemutatott néhány kiválogatott Liszt-művet, azzal a célzattal, hogy az »eredeti és hamisítatlan« Liszt-interpretáció és tradíció magvait hintse el az ifjabb francia művésznemzedékben. E bemutatást megelőzte egy hosszabb tanulmány, melyet a bécsi »Neue Freie Presse« múlt héten két nagyobb tárcában szószerint közölt. E tanulmányban alkalmat talál arra Sauer mester, hogy ócsárló kirohanásokat intézzen Magyarország zenekultúrája ellen. Sauer nagy presztízse teszi szükségessé, hogy hisztérikus megállapításainak a mélyére nézzünk és próbáljuk megkeresni epés kirohanásainak genezisét. * Sauer az előttünk levő nemzedék romantikus virtuózának legjellegzetesebb képviselője volt. Magyarországi sikerei mérhetetlenek voltak. Nem volt interjú, nyilatkozat, melyben hálából Magyarországot második hazájának ne nevezte volna. Évtizedekig tartott e szép viszony Sauer és Magyarország között. Az ő valóban rendkívüli zongorakultúrája — mely színgazdagságban, teátrális, szemnek és fülnek egyaránt tetszetős, ha nem is mélyremenő hatásban fejeződött ki — mindenkor számottevő művészi munkát jelentett, ha nemi is revelált sohasem, akár egy nagy embert, akár egy nagy muzsikust. A Sauer-hangversenyek egy elmés és tehetséges művésznek színes és szórakoztató megnyilatkozásai voltak. Nagymagyarország elitpublikumát egy nagy szalonban fogta össze és temperamentumos egyéniségével elbájolta. . . Mikor 1925-ben a Zeneművészeti Főiskola ötvenéves jubileumát fülte, Sauer Emilt és önmagát becsülte meg azzal, hogy »tiszteletbeli tanár« címmel tüntette ki. Meleg hálával fogadta e kitüntetést Sauer és köszönőlevelében élete legnagyobb eredményének mondta azt, hogy az igazán nagy mester, Liszt Ferenc ez alapításának emlékünnepén Magyarország szeretettel emlékezett meg róla. Számtalan búcsúhangversenyeinek egyikén, két-három évvel ezelőtt, a hangversenyt követő banketten nagy beszédet mondott, melyben sok jelentős magyar zenészt — kitűnő magyar kiejtéssel nem egy nehéz magyar nevet pattogtatott el — felköszöntött- Oly nagy volt a kölcsönös lelkesedés, hogy kis híjjá, hogy az egész ünneplő gyülekezet csárdásra nem perdült. Voolt azóta még utolsó és legutolsó hangversenye Budapesten. Sohasem hittem el, hogy ne legyen több Sauer-koncert fővárosunkban, míg most a nyáron a Liszt-versenyek alkalmából beállott a sorsfordulat. Sauer mester feláldozta régi szerelmét. * A Liszt jegyében lefolytatott versenyek idején — bár nem volt utolsó fellépte hirdetve — Sauer mester akkori viselkedése alapján rá kellett jönnünk arra, hogy nem akarja többé Budapestet játékával gyönyörködtetni. Vagy 50 évig járta Sauer mester Magyarországot. Mint siouxindián kezdte meg szereplését (első felléptekor ugyanis ennek hirdette impresszáriója és ilyennek maszkírozta magát), mint Magyarország s a magyar zenekultúra imádója és lelkes barátja folytatta ezt évtizedeken keresztül, — de hiába, öregembernek gyengül a memóriája — acsarkodó ellenségként akarja most életét befejezni. Amit Nagymagyarország dédelgetett kedvencének megadhatott: hírt, dicsőséget, pénzt, sikert, szépasszonyok vágyó sóhaját, — mindezt zápultan fizeti vissza Csonkamagyarországnak ez a kitűnő művész, aki ezzel a ténykedésével az aggkor méltóságát tépázza meg. Szegények és kifosztottak vagyunk. De kultúránkat ápoljuk és magasan tartjuk: egyetlen békés harci eszközünk a népek tülekedésében. Helyénvaló-e, hogy az az idegen, akit barátként szerettünk, ezt a szerény fegyvert akarja lazult inaival kiütni kezünkből. " Kedves Mester! Nem nacionalista sirámot írunk, igert még a kis Magyarország is elbírja, ha nem is szívesen, a nagy Sauer ellenségeskedését. De fájdalmasan védekezünk az ellen, hogy megzavart minket az iránta való szeretetünkben. Nacionalizmus — internacionalizmus, koronként változó tartalommal teli fogalmak. De a művészet örök — és örök a hála. Igaz embert, igaz művészt nem téríthet el semmi — még a szerelem sem. Ugye Mester? A Liszt Ferenc emlékezetére tartott nemzetközi Liszt-versenyt ifjú, harminc éven aluli zongoraművészek számára 1933 májusában a kultuszminisztérium és a Zeneművészeti Főiskola nagy gonddal készítette elő. Szerénységből, de még észszerűségből is a versenymenetet úgy állapítottuk meg, — amint ez a Zeneművészeti Főiskolán fekvő, minden pontra kiterjedő elaborátummal igazolható — hogy "minden jelöltre a leadott szavazatok száma kétharmadrészben külföldi zsűritagtól származzék, előre védekezvén a nemzeti elfogultság vádja ellen. Ez a rendelkezés, bár sok helyi érzékenységet sértett, helyes volt, mert a verseny még így is nagy magyar sikert eredményezett. A döntőbe került nyolc pályázó közül öt magyar és három külföldi volt. De hol volt a döntéskor már Sauer mester? Sauer Emilt a magyar állam természetesen az elsők közt hívta meg a zsűribe. Boldogan fogadta el, nagy művészhez méltó emelkedett hangú válaszában, a megtiszteltetést és a verseny első napjaiban nem volt zsűritag, aki nála gondosabban és pontosabban végezte volna fáradságos feladatát. Ezidőben Sauermber tényének furcsa kicsinyességei kezdtek kiütközni. Magáról a zsűrizésről nem beszélhetek, mert köt a versenyszabályok ama pontja, mely a zsűritagok leadott véleményét a nyilvánosság számára titkosnak jelenti ki. Kár, mert sok érdekes ítéletéről számolhatnék be. Ezzel együtt azonban ment a munka addig a napig, amikor egy ifjú, barna, rubensi alakú hölgy lépett a pódiumra. Sauer tanítványa. A zsűri ítélkezett. Kétharmadrészben külföldi. Külön összeadtuk a külföldi bírálók véleményeit, külön a magyarokét és együtt az egész zsűriét. Az eredmény mindig ugyanaz volt. A hölgy közepes eredménnyel szerepelt. Erre vége volt a világnak. Vége a Liszt-versenynek, vége a magyar művészetnek, vége a magyar zenekultúrának. Sauer mester elhatározta, hogy botrányt csinál. Ünnepélyes külsőségek közt bejelentette kilépését, bécsi lapokban nyilatkozott, nyilatkozatát átvette a világsajtó és most Párizsban még retrospektíve belénk ágyúz. Nem is belénk, hanem a magyar zenekultúrába. Tudjuk, hogy a zene,érzéki művészet. Tudjuk, hogy az agg művész és pedagógus húszegynéhány éves tanítványával szemben, a zene közvetítő hatása által néha elveszti biztos és hideg ítéletét. Ez lehet tragikus, ez lehet groteszk, de semmiképpen sem közügy. Sauer Emil elutazott. Két héttel később Bécsben volt egy zenei konkurrencia. Sauer itt is zsűriskedett. A magyar jelöltekkel nem állt szóba, őket nem hallgatta meg és tüntetett rosszindulatával. A magyar ifjúság itt is igen szép eredménnyel szerepelt, ezt nem akadályozhatta meg. Nem hisszük, hogy előkelően járt el. De nem szóltunk semmit, hanem mindezt kedvetlenül tudomásul vettük. Mostani párizsi előadásától azonban kicsordul a pohár. Liszt Ferenc, a nagy magyar zseni emlékét azzal véli ünnepelhetni Sauer mester, hogy nemzetének zenekultúráját gyalázza? Sauer előadásában többek közt a következőket mondta: »A budapesti Liszt konkurrencián, melyen 75 jelölt mutatkozott be, — csak kevés külföldi nyújtott művészileg kimagaslót — harmincegynéhányszor hallottam a Sonatát méltatlanul eltorzítva, a legkisebb hozzáértés nélkül, az ehez a zenéhez való érzés legkisebb jele nélkül... Neves kollégáimat, Philip Izidort és Cortot Alfrédet — zsűritagok, mint én — hívom tanuként, hogy igazat beszélek-e, avagy túlzok...« Bizony-bizony, Sauer mester, ön túloz is, meg nem is mond igazat. Hiszen Philip meg Cortot, kitűnő francia zenészek, nem is voltak akkor Pesten, amikor a Sonatát harmincegynéhányszor játszották, mivel ők a verseny döntőjéhez érkeztek, amelynek anyaga pedig a concert volt. Tehát nem is tudhatják, hogy igazán olyan torz volt-e a Sonata, mint ahogy ön mondja. Cortot úr különben nagyon meleg hangon nyilatkozott a verseny rendkívül magas színvonaláról és önökerága Sauer mester, e sorok írójának többször lelkesen gratulált igen hízelgő szavakkal. Tehát bizony akkor, vagy most nem mond igazat. De még különben is szokatlan és ildomtalan — még ha tárgyilag igazak volnának is megállapításai, aminthogy nem igazak — egy idegen nemzet előtt egy más nemzet kultúráját, amelyhez egyébként mindeddig oly szoros kapcsolatok fűzték, lecsepülni. Valahol máshol kell keresni — mint a Liszt iránt való lelkesedésben — azt, ami Önt fűti. Elég. Sauer mester. Ön hálátlan és egy kultúrnemzet szeretetét játszotta el könnyelműen — és mit kap érte cserébe? tettád Idácuszás! (fóld Ánkáx, Király ucca 52. Letartóztatták a mátyásföldi repülőtér két hűtlen raktárkezelőjét (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt A margitkörúti fogházba került Baróthy József volt tiszthelyettes és Jeney Lajos volt őrmester, akiket letartóztattak. A mátyásföldi repülőtéren voltak alkalmazásban. A raktárt kezelte Jeney, Baróthy volt a felettese. Néhány héttel ezelőtt névtelen feljelentés érkezett a mátyásföldi rendőrkapitányságra. A névtelen feljelentés elmondotta, hogy Baróthy és Jeney, akik Sashalmon egy-egy, bérelt villában laknak, feltűnő módon költekeznek. A rendőrség a legnagyobb csöndben nyomozást indított, amely csakhamar megállapította, hogy különböző holmik, nyersanyagok, nagyobbmennyiségű szén és fa hiányzik a raktárakból. Azt is kiderítették, hogy a hiányzó árukat Jeneyék mátyásföldieknek adták el. Az ügyről a rendőrség jelentést tett a honvédügyészségnek, amely aztán a nyomozást tovább folytatta és minthogy beigazoltnak látta a vádakat, a két embert letartóztatta. Most folyik a nyomozás, kik azok, akik a két hűtlen alkalmazottól megvásárolták a lopott holmikat. Metropole Télikertje: Márkus Mária énekel, Pity , jazz, tánc.