Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

V­­ Csütörtök PESTI NAPLÓ 1934 február 1­7 Sauer Emil és Magyarország írta: dr. Keéri-Szántó Imre, a „Liszt Ferenc" Zeneművészeti Főiskola professzora Január 15., 17. és 19-én Sauer Emil, a kiváló nénjét zongoraművész, Liszt-kurzust tartott Pá­­rizsban, az Erard-teremben. Bemutatott néhány kiválogatott Liszt-művet, azzal a célzattal, hogy az »eredeti és hamisítatlan« Liszt-interpretáció és tradíció magvait hintse el az ifjabb francia művésznemzedékben. E bemutatást megelőzte egy hosszabb tanul­mány, melyet a bécsi »Neue Freie Presse« múlt héten két nagyobb tárcában szószerint közölt. E tanulmányban alkalmat talál arra Sauer mester, hogy ócsárló kirohanásokat intézzen Magyaror­szág zenekultúrája ellen. Sauer nagy presztízse teszi szükségessé, hogy hisztérikus megállapításai­nak a mélyére nézzünk és próbáljuk megkeresni epés kirohanásainak genezisét. * Sauer az előttünk levő nemzedék romantikus virtuózának legjellegzetesebb képviselője volt. Magyarországi sikerei mérhetetlenek voltak. Nem volt interjú, nyilatkozat, melyben hálából Ma­gyarországot második hazájának ne nevezte volna. Évtizedekig tartott e szép viszony Sauer és Magyarország között. Az ő valóban rendkívüli zongorakultúrája — mely színgazdagságban, teát­rális, szemnek és fülnek egyaránt tetszetős, ha nem is mélyremenő hatásban fejeződött ki — mindenkor számottevő művészi munkát jelentett, ha nemi is revelált sohasem, akár egy nagy em­bert, akár egy nagy muzsikust. A Sauer-hangver­senyek egy elmés és tehetséges művésznek színes és szórakoztató megnyilatkozásai voltak. Nagy­magyar­ország elitpublikumát egy nagy szalon­ban fogta össze és temperamentumos egyéniségé­vel elbájolta. . . Mikor 1925-ben a Zeneművészeti Főiskola öt­venéves jubileumát fülte, Sauer Emilt és önmagát becsülte meg azzal, hogy »tiszteletbeli tanár« címmel tüntette ki. Meleg hálával fogadta e ki­tüntetést Sauer és köszönőlevelében élete legna­gyobb eredményének mondta azt, hogy az igazán nagy mester, Liszt Ferenc ez alapításának emlék­ünnepén Magyarország szeretettel emlékezett meg róla. Számtalan búcsúhangversenyeinek egyikén, két-három évvel ezelőtt, a hangversenyt követő banketten nagy beszédet mondott, melyben sok jelentős magyar zenészt — kitűnő magyar kiej­téssel nem egy nehéz magyar nevet pattogtatott el — felköszöntött- Oly nagy volt a kölcsönös lel­kesedés, hogy kis híjjá, hogy az egész ünneplő gyülekezet csárdásra nem perdült. Voolt azóta még utolsó és legutolsó hangver­senye Budapesten. Sohasem hittem el, hogy ne legyen több Sauer-koncert fővárosunkban, míg most a nyáron a Liszt-versenyek alkalmából­­ beállott a sorsfordulat. Sauer mester feláldozta régi szerelmét. * A Liszt jegyében lefolytatott versenyek ide­jén — bár nem volt utolsó fellépte hirdetve — Sauer mester akkori viselkedése alapján rá kel­lett jönnünk arra, hogy nem akarja többé Buda­pestet játékával gyönyörködtetni. Vagy 50 évig járta Sauer mester Magyarországot. Mint sioux­indián kezdte meg szereplését (első felléptekor ugyanis ennek hirdette impresszáriója és ilyen­nek maszkírozta magát), mint Magyarország s a magyar zenekultúra imádója és lelkes barátja folytatta ezt évtizedeken keresztül, — de hiába, öreg­embernek gyengül a memóriája — acsar­kodó ellenségként a­karja most életét befejezni. Amit Nagymagyarország dédelgetett kedvencé­nek megadhatott: hírt, dicsőséget, pénzt, sikert, szépasszonyok vágyó sóhaját, — mindezt zápultan fizeti vissza Csonkamagyarországnak ez a kitűnő művész, aki ezzel a ténykedésével az aggkor mél­tóságát tépázza meg. Szegények és kifosztottak vagyunk. De kultúránkat ápoljuk és magasan tartjuk: egyetlen békés harci eszközünk a népek tülekedésében. Helyénvaló-e, hogy az az idegen, akit barátként szerettünk, ezt a szerény fegyvert akarja lazult inaival kiütni kezünkből. " Kedves Mester! Nem nacionalista sirámot írunk, igert még a kis Magyarország is elbírja, ha nem is szívesen, a nagy Sauer ellenségeskedé­sét. De fájdalmasan védekezünk az ellen, hogy megzavart minket az iránta való szeretetünkben. Nacionalizmus — internacionalizmus, koron­ként változó tartalommal teli fogalmak. De a mű­vészet örök — és örök a hála. Igaz embert, igaz művészt nem téríthet el semmi — még a szere­lem sem. Ugy­e Mester? A Liszt Ferenc emlékezetére tartott nemzet­közi Liszt-versenyt ifjú, harminc éven aluli zon­goraművészek számára 1933 májusában a kultusz­minisztérium és a Zeneművészeti Főiskola nagy gonddal készítette elő. Szerénységből, de még ész­szerűségből is a versenymenetet úgy állapítottuk meg, — amint ez a Zeneművészeti Főiskolán fekvő, minden pontra kiterjedő elaborátummal igazolható — hogy "minden jelöltre a leadott sza­vazatok száma kétharmadrészben külföldi zsűri­tagtól származzék, előre védekezvén a nemzeti elfogultság vádja ellen. Ez a rendelkezés, bár sok helyi érzékenységet sértett, helyes volt, mert a verseny még így is nagy magyar sikert ered­ményezett. A döntőbe került nyolc pályázó közül öt magyar és három külföldi volt. De hol volt a döntéskor már Sauer mester? Sauer Emilt a magyar állam természetesen az elsők közt hívta meg a zsűribe. Boldogan fo­gadta el, nagy művészhez méltó emelkedett hangú válaszában, a megtiszteltetést és a verseny első napjaiban nem volt zsűritag, aki nála gondosab­ban és pontosabban végezte volna fáradságos fel­adatát. Ezidőben Sauer­­mber­ tényének furcsa kicsi­nyességei kezdtek kiütközni. Magáról a zsűrizés­ről nem beszélhetek, mert köt a versenyszabályok ama pontja, mely a zsűritagok leadott véleményét a nyilvánosság számára titkosnak jelenti ki. Kár, mert sok érd­ekes ítéletéről számolhatnék be. Ezzel együtt azonban ment a munka addig a napig, amikor egy ifjú, barna, rubensi alakú hölgy lépett a pódiumra. Sauer tanítványa. A zsűri ítélkezett. Kétharmadrészben külföldi. Kü­lön összeadtuk a külföldi bírálók véleményeit, külön a magyarokét és együtt az egész zsűriét. Az eredmény mindig ugyanaz volt. A hölgy közepes eredménnyel szerepelt. Erre vége volt a világnak. Vége a Liszt-ver­senynek, vége a magyar művészetnek, vége a magyar zenekultúrának. Sauer mester elhatározta, hogy botrányt csinál. Ünnepélyes külsőségek közt bejelentette kilépését, bécsi lapokban nyilatkozott, nyilatkozatát átvette a világsajtó és most Párizs­ban még retrospektíve belénk ágyúz. Nem is be­lénk, hanem a magyar zenekultúrába. Tudjuk, hogy a zene,­érzéki művészet. Tud­juk, hogy az agg művész és pedagógus húszegy­néhány éves tanítványával szemben, a zene köz­vetítő hatása által néha elveszti biztos és hideg ítéletét. Ez lehet tragikus, ez lehet groteszk, de semmiképpen sem közügy. Sauer Emil elutazott. Két héttel később Bécsben volt egy zenei konkurrencia. Sauer itt is zsűriskedett. A magyar jelöltekkel nem állt szóba, őket nem hallgatta meg és tüntetett rosszindulatával. A magyar ifjúság itt is igen szép eredménnyel szerepelt, ezt nem akadályozhatta meg. Nem hisszük, hogy előkelően járt el. De nem szóltunk semmit, hanem mindezt kedvetlenül tu­domásul vettük. Mostani párizsi előadásától azon­ban kicsordul a pohár. Liszt Ferenc, a nagy magyar zseni emlékét azzal véli ünnepelhetni Sauer mester, hogy nem­zetének zenekultúráját gyalázza? Sauer előadásá­ban többek közt a következőket mondta: »A budapesti Liszt konkurrencián, melyen 75 jelölt mutatkozott be, — csak kevés külföldi nyúj­tott művészileg kimagaslót — harmincegynéhány­szor hallottam a Sonatát méltatlanul eltorzítva, a legkisebb hozzáértés nélkül, az ehez a zenéhez való érzés legkisebb jele nélkül... Neves kollé­gáimat, Philip Izidort és Cortot Alfrédet — zsűri­tagok, mint én — hívom tanuként, hogy igazat beszélek-e, avagy túlzok...« Bizony-bizony, Sauer mester, ön túloz is, meg nem is mond igazat. Hiszen Philip meg Cortot, kitűnő francia ze­nészek, nem is voltak akkor Pesten, amikor a Sonatát harmincegynéhányszor játszották,­­ mi­vel ők a verseny döntőjéhez érkeztek, amelynek anyaga pedig a concert volt. Tehát nem is tud­hatják, hogy igazán olyan torz volt-e a Sonata, mint ahogy ön mondja. Cortot úr különben na­gyon meleg hangon nyilatkozott a verseny rend­kívül magas színvonaláról és ön­­­ök­­e­rága Sauer mester, e sorok írójának többször lelkesen gratulált igen hízelgő szavakkal. Tehát bizony akkor, vagy most nem m­ond igazat. De még különben is szokatlan és ildomtalan — még ha tárgyilag igazak volnának is megálla­pításai, aminthogy nem igazak — egy idegen nemzet előtt egy más nemzet kultúráját, amely­hez egyébként mindeddig oly szoros kapcsolatok fűzték, lecsepülni. Valahol máshol kell keresni — mint a Liszt iránt való lelkesedésben — azt, ami Önt fűti. Elég. Sauer mester. Ön hálátlan és egy kultúrnem­zet szeretetét játszotta el könnyelműen — és mit kap érte cserébe? tettád Idácuszás! (fóld Ánkáx, Király ucca 52. Letartóztatták a mátyásföldi repülőtér két hűtlen raktárkezelőjét (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt A margitk­örúti fogházba került Baróthy József volt tiszthelyettes és Jeney Lajos volt őrmester, akiket letartóztattak. A mátyásföldi repülőtéren voltak alkalmazásban. A raktárt kezelte Jeney, Baróthy volt a felettese. Néhány héttel ezelőtt névtelen feljelentés érkezett a mátyásföldi rendőr­kapitányságra. A névtelen feljelentés elmondotta, hogy Baróthy és Jeney, akik Sashalmon egy-egy, bérelt villában laknak, feltűnő módon költekez­nek. A rendőrség a legnagyobb csöndben nyomo­zást indított, amely csakhamar megállapította, hogy különböző holmik, nyersanyagok, nagyobb­mennyiségű szén és fa hiányzik a raktárakból. Azt is kiderítették, hogy a hiányzó árukat Je­neyék mátyásföldieknek adták el. Az ügyről a rendőrség jelentést tett a honvédügyészségnek, amely aztán a nyomozást tovább folytatta és minthogy beigazoltnak látta a vádakat, a két em­bert letartóztatta. Most folyik a nyomozás, kik azok, akik a két hűtlen alkalmazottól megvásá­rolták a lopott holmikat. Metropole Télikertje: Márkus Mária énekel, Pity , jazz, tánc.

Next