Pesti Napló, 1935. március (86. évfolyam, 50–74. szám)
1935-03-01 / 50. szám
4 Péntek PESTI NAPLÓ A messzebb jövő bírái ? Megint törvény készül a bírói függetlenség "biztosításáról; hogy miért, azt mi, laikusok nem tudhatjuk. Bizonyos azonban, hogy ebben az országban hosszú évek óta nem akadt egyetlenegy ember sem, aki azt merészelte volna mondani, hogy a bíró nem tökéletesen független. Mi, akik vádlottak szoktunk lenni, sohasem mondtuk egy szóval sem, hogy nekünk függetlenebb bírák kellenének. A mi némaságunk ellen a lehető legcsekélyebb kifogást sem lehet tenni. Bár élénk figyelemmel kísértem az új törvényjavaslat bizottsági tárgyalását, sajnos, e figyelem ellenére semmivel sem lettem okosabb. Azt mondják, hogy megjavították a jogrendet és fokozták a bíróság függetlenségét például azzal, hogy a bíró ellen a jövőben nyugdíjazási eljárást nem lehet indítani testi vagy szellemi fogyatkozása miatt, hanem csak fogyatékossága miatt. Ez annyit jelent, hogy a testi vagy szellemi fogyatkozás még nem baj, a fogyatékosság azonban baj. De hogy e kettő között mi a különbség, azt nem tudom. Általában az egész dolgot nem értem. Minden bíró azt mondja erre igen bölcsen, hogy »ha maga is bevallja, hogy nem érti, akkor miért olyan ostoba, hogy mégis beszél róla«? Azonban erre én, a megrögzött vádlott jogosan védekezem: »Kérem, itt nemcsak rólam van szó, hanem millió meg millió emberről, akik szintén nem értik ezt a dolgot, — és engem azért fizetnek, az a mesterségem, hogy mikor olyasmit cselekszenek, amit az adófizető állampolgárok milliói képtelenek megérteni, olyankor nyissam ki a számat!« Nagyságos, méltóságos és kegyelmes bíró urak, a bíróságok függetlensége oly abszolút, hogy már nem is fokozható. A bíróság és a bíró azonban egymástól megkülönböztethető. Természetesen nem akarok ebből az ügyből kifolyólag vádlott lenni (hiszen úgyis lesz még ily szomorú szereplésre egyéb alkalmam elég), eszemben sincs tehát azt mondani, hogy a bíró nem eléggé független. Igenis a bíró roppant nagy mértékben független, mert a kormány felelősségre nem vonhatja és nem büntetheti.. Én csak azt az egy kicsiny, mellékes és jelentéktelen dolgot nem nagyon szeretem, hogy a bírót a kormány jutalmazhatja és előléptetheti. Ez a körülmény természetesen nem érintheti a bíró függetlenségét, mert fajt jelezni sem lehet, hogy a bírót, függetlenségében a megfortatás, beosztás vagy előléptetés gondolata csak egy pillanatra is befolyásolhatná. Különben is igen minimális bölcsesség kell annak a belátásához, hogy a bírák előmeneteléről valakinek végre is intézkednie kell és ez az intézkedő tényező alkotmányos államban nem lehet más, mint maga a parlamentnek felelős miniszter. Azonban az a minimális bölcsesség, mely ennek belátásához szükséges, énbelőlem, fájdalom, hiányzik. Bölcsességek számára, sajnos, nem vagyok berendezkedve, mert nekem csak közönséges, természetes eszem van, mint azoknak a közönséges millióknak, akik minden reggel az előtt a probléma előtt állnak, hogy »hát a mai napon ugyan miből fogunk megélni és családunkat ugyan miből fogjuk fenntartani«? Ennek következtében a mi egész felfogásaink és egész gondolkodásunk másfajta. Nem titkolom el azt a véleményemet, hogy a viszonyok igen lényeges megváltozására való tekintettel népünk és országunk számára másfajta állami szerkezetet,a másfajta állami szervezetben egészen másfajta bíráskodást óhajtanék, mint aminőt most élvezünk. Természetesen nem gondolok semmiféle felforgatásra, sőt minden reformban az alkotmányosságnak még sokkal nagyobb fokú respektálását óhajtanám, mint aminőt például 1920-ban láttunk. Ha politikus volnék, gyakran rámutatnék az akkoriban elkövetett nagy közjogi hibák következményeire. Jelenleg a magyar állam, ugyebár, azon az alapelven nyugszik, hogy a szuverenitás egyedül a nemzeté, melynek nevében a szuverenitást az országgyűlés, mint a törvényhozás egyetlen tényezője gyakorolja. Az új alkotmány előtt a magyar állam a megosztott szuverenitás alapelvén nyugodott, s két szuverén volt itt: a király és a nemzet, s e kettőnek egybehangzó akarata volt az állam akarata. Azonban a megosztott szuverenitás idején is megtámadhatatlan elv volt, hogy a királyi szuverenitás is a nemzettől ered, a nemzet a maga szuverenitását megosztotta királyával. Minden jognak, még a királyi jogoknak is a nemzeti akarat volt az ősforrása. A bíráskodás joga is azért volt királyi jog, mert a nemzet így akarta; a nemzet adta át a bíráskodás jogát a királynak, azaz a bíráskodás joga eredetileg a nemzeté, vagy ami ezzel egyértelmű: a népé.. A legősibb időkben így volt ez minden népnél Én ismerek egy nagyon értelmes, nagyon gazdag és nagyon hatalmas népet, mely a bíráskodás jogát a mai napig sem adta ki a kezéből, és azt hiszem, meg is fogja tartani a maga kezében az idők végéig. Én az amerikai nép állameszméjét, államszerkezetét és ennek keretében egész bíráskodási rendszerét igen jónak tartom s annak a népnek a jobb boldogulását a helyesebb berendezkedésnek tulajdonítom. Persze, nem mondom, hogy az a berendezkedés tökéletes; annak is vannak hibái; semmi, sem tökéletes, amit emberek csinálnak vagy művelnek. Csak ostoba ember hirdethet olyan politikát, melynek célja a legjobb eredmény elérése; az értelmes ember törekvése mindig csak a lehető legjobbra irányul. Bizonyos nagyobb dolgokban ítélkezzék az esküdtbíróság, az esküdtbíróság elé nem való ügyekben pedig a nép által határozott, de nem hosszú időre választott bíró, kit a népakarat — megfelelő formák között — időelőtt is fölmenthet megbízatásától, sőt — megfelelő szerv által — vád alá helyezhet és meg is büntethet. Nem mondom, hogy erre a rendszerre a magyar nemzet már megérett. Sok, sok nevelő munkát kellene előbb végezni, előbb a koponyákat sokkal világosabbakká kellene tenni, és tudom azt is, hogy Magyarországon nincsen talán száz ember se, akit meg ne lehetne riasztani azzal, hogy s az igazságszolgáltatást nem lehet a választási korteseknek kiszolgáltatni«. Ismétlem, nincs talán száz ember se, aki erre azt mondaná, hogy »a választásnak nem okvetetlenül muszáj ostobának és korruptnak lennie«. A kor nem érett még sok olyan eszme számára, melynek érvényesülése szükséges a társadalom új szerkezetének megteremtéséhez, abból a célból, hogy az egyén minél több és minél jobb életlehetőséget találjon azon a földön, melybe előző nemzedékeinek pora elvegyült. Perczel Zita színművésznő anyja feljelentést tett egy 2500 pengős gyűrű eltűnése ügyében A rendőrség mindenütt keres egy festőművészt (Saját tudósítónktól.) Kimos ügyben tett feljelentést Perczel Attiláné, Perczel Zitának, a Nemzeti Színház művésznőjének anyja a főkapitányságon. A feljelentés középpontjában egy érdekes gyűrű áll, amely Perczelék Prohászka Ottokáruccai lakásáról eltűnt. Elmondotta az úriasszony a rendőrségen, hogy néhány héttel ezelőtt jó ajánlólevelekkel megjelent náluk egy fiatal festőművész. Engedélyt kért, hogy a művésznőt lefesthesse. Perczel Zita többször ült modellt. Munka közben elmondotta a rokonszenves festő, hogy éveket töltött külföldön. Alig van európai város, ahol nem járt. Tizenkétszer volt más Afrikában. A müncheni festőművészeti akadémián tanult. Egy évig Juszupov orosz herceggel Indiában is volt. Hivatkozott Emil Ludivigra, a neves német íróra és André Gide-re, akiknek baráti köréhez tartozott nemrég. Elmondta, hogy barátság fűzi Tildenhez, a tenniszbajnokhoz és Lifarhoz, az orosz táncművészhez. Regényes eseteket mesélt el életéből. Közben elkészült a festmény, amellyel a Perczel-család nagyon meg volt elégedve. Miután a kép elkészült, a 34 éves festőművész már nagyon jól érezte magát a Perczel-család körében, ebédeken, uzsonnákon vett részt. Néhány nappal ezelőtt eltűnt egy 2500 pengőt érő gyárs az egyik szobából. Perczel Attiláné kutatott: hol lehet a gyűrű, ki vihette el. Megállapították, hogy csak a festőművész volt akkor a szalonban, amikor a gyűrű eltűnt. Természetesen gyanúsítani sem merték. Aztán valamit gondoltak. Kedd délután egy ezüsttárcát helyeztek el az előszobában. Amikor a festő elbúcsúzott, nem kísérték ki, amikor télikabátját magára vette, senki nem volt az előszobában. De lesben állott a szobalány, aki látta, amikor a piktor távozása előtt zsebébe süllyesztette az ezüsttárcát. Ebben a pillanatban fellármázta a házat. Perczelék az előszobába siettek, a festőművész dadogott, hebegett, de tagadni nem tudott, mert a tárca a zsebében volt. Ezt visszaadta, mire kérdőre vonták: hol a gyűrű? Zavartan ismerte be, hogy azt is ő vitte el, de azzal védekezett, hogy kleptomániás. Bevallotta még a háziak előtt azt is, hogy az utóbbi időben több értékes tárgyat vitt el. Először ezüst evőeszközöket, amelyeket Perczelék a háztartási alkalmazottakon kerestek. Később egy ezüsttel díszített teknőcfésűt, majd Perczel Zitának egy brilliáns kis aranygyűrűjét. Perczelné ekkor kijelentette, hogy semmiféle következménye nem lesz az ügynek, ha 24 órán belül visszaadja a gyűrűt. A határidő lejárt, a festőművész azonban nem jelentkezett. Erre jelent megt Perczelné a rendőrségen és megtette feljelentését a festőművész ellen. A főkapitányság bűnügyi osztályán megindult a nyomozás, mindenfelé keresik a színésznő kleptos mániás festőművészét. •rt^ yJ^ról YOSfZUtfr Orden&uto 1935 március 1 Fináczy Ernő halálára Meghalt egy nagy tanár, kiváló pedagógus, a régi tanári gárda egyik legtiszteletreméltóbb tagja, a becsületességnek, kötelességteljesítésnek, munkaszeretetnek, szorgalomnak, jellemszilárdságnak, fenkölt, liberális, elfogulatlan gondolkodásmódnak korunkban szinte páratlan példaképe. Mint fiatal tanár, a klasszika-filológiát nyűvelte és kitűnő pedagógusunknak, Kármán Mórnak odaadó, hűséges követője volt. Abban a szellemben, amelyben Kármán tanított, Széasi Móriccal együtt könyvet is írt, ami akkoriban, amikor még ezeket az elveket nem fogadták be szívesen, nagy feltűnést keltett. Tanári működését a pancsovai gimnáziumban kezdte, de hamarosan Budapestre került a Klauzál uccai kitűnő gimnáziumba, ahol majdnem kizárólag modern pedagógiai szellemtől áthatott tanárok működtek. Csak rövid ideig dolgozott is, mert Klamariknak, a középiskolai ügyek vezetőjének figyelmét felkeltette a fiatal, lelkes, nagykészültségű tanár Maga mellé vétte a minisztériumba, ahol akkoriban az 1883. évi középiskolai törvény végrehajtása rendkívüli munkát igényelt. Másfél évtizednél tovább működött Fináczy a minisztériumban és működésének hatása meg is látszott az iskolán. Az a szellem, amely az akkori intézőket áthatotta, a tudomány és tanítás szeretete, az adminisztráció becsületessége és elfogulatlansága, a törvények tisztelete, a rendszeretet, az igazi érdemek felkutatása és elismerése iskoláink szellemében is megnyilvánult. Örök érdeme Fináczynak, hogy e nehéz időkben Klamarikkal és a megértő miniszterekkel együtt megalapozták az új magyar középiskolát. Már minisztériumi működése alatt foglalkozott behatóan pedagógiával, különösen gyakorlati pedagógiai kérdésekkel. Párizsi tanulmányútja alatt alaposan megismerkedett a francia közoktatásüggyel, amelyről kitűnő munkát írt, éleslátásának, pedagógiai értékének kiváló jelét adva benne. A minisztériumból harminchárom évvel ezelőtt 13 egyetemre került a pedagógiai tanszékre. A buzgó, a lelkiismeretes, a pontos, a tárgyáért rajongó tanár mintaképe volt; a pedagógiai tudománynak legtermékenyebb művelője, aki nemcsak az elméletet, hanem a gyakorlatot is alaposan ismerte. A stílus nagymestere volt, írásai a leggondosabb, a legpontosabb magyar írások közé tartoznak. A Pedagógiai Társulatban tartott elnöki beszédei, pedagógiai irodalom kincsei, a fenkölt gondolkodás, igazságos, liberális felfogás hirdetői. A közoktatási tanács elnöki székében önérzetes, gerinces őre volt a pedagógiai hagyományoknak és egyben a modern haladást is pártfogolta. Nagy tanár volt, nagy tudós és főkép igaz ember volt élete minden szakában és minden körülmények között. Aki közelébe juthatott, az szeretettel és hálával őrzi emlékét. B. M. Fináczy Ernőt nagy gyászpompával temették el törtökön az Akadémia márványcsarnokából. A gyászszertartást Baranyai Jusztin, a Tudományegyetem hittudományi karának dékánja végezte fényes papi segédlettel és az Operaház énekkarának közreműködésével. A búcsúbeszédet Kornis Gyula mondotta. A gyávúmenet késő délután indult meg a farkasréti temetőbe, ahol a fővárostól adományozott díszsírhelyen temették el Fináczy Ernőt. — A velszi herceg Londonba érkezett, Londonból jelentik. A velszi herceg csütörtökön este középeurópai kéjutazása befejeztével visszaérkezett Londonba. A Victoria pályaudvaron alig vették észre érkezését, pusztán az állomásfőnök és a herceg néhány bizalmasa üdvözölte az érkező trónörököst. A herceg egészséges, napbarnított arcáról és általános frissességéről látszott, hogy igen jót teht neki a középeurópai pihenés. Ugyanazt a barna utazóruhát, szürke köpenyt és piros-fehér sált viselte, amelyben Budapestről elutazott. Mosolyogva szállt le a vonatról és azonnal jókedvűen beszélgetni kezdett társaságával. Néhány utas kalaplevéve üdvözölte a herceget. A velezi herceg a pályaudvarról gépkocsiján a Szent Jaame- palotába hajtatott.