Pesti Napló, 1935. augusztus (86. évfolyam, 173–197. szám)

1935-08-01 / 173. szám

Ma: Orvosi Napló (Melléklet) Ara Í6 Kitér ® Budapest, 1935 86. évfolyam 173. szám Csütörtök, augusztus 1 ELŐFIZETÉSI ARAKi Bgj bóra 4.- pengfl Negyedévre 10 80 pengd Félévre 21 60 pengd Egyes szám ara Budapesten, vidéke» As a pályaudvarokon 10 till ól Ünnepnapokon 24 (illés Vasárnap . ... 83 üllói PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG és KI AD Ó HI VATALl VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon t 455-50-181 57-1« «6«—18, «61-19. Jegypénztár, hirdetési-, elöHze» tési-, ntaz&si- és kSnyyosztilyl VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben • L, Kohlmarkt 7 Un go l-f randa Javaslat Genfben az afrikai háború elhárítására A haszontalan kereskedő Irta: EBER ANTAL Abban a zűrzavaros hangulatban, amely­ben a főzelék és gyümölcs sajnálatos drágu­lásáért egyesek a főváros kereskedőit, a piaci és csarnoki árusokat akarják felelőssé tenni, érdekes olvasmányul kínálkozik az a pompás kötet, amelyet most a Fővárosi Statisztikai Hivatal »a főváros polgári népességének szo­ciális és gazdasági viszonyairól« tett közzé. Ha átnézzük azokat a felvételeket, ame­lyek ebben a kötetben 13.449 fővárosi keres­kedőről készültek, akkor megláthatjuk, mi­csoda gyenge, kispolgári egzisztencia azok­nak a fővárosi kereskedőknek zöme, akik el­len ez a drága sági roham megindult. Látjuk, hogy a 13.449 kereskedőből 12.105, vagyis ke­reken 90% a kiskereskedő, és hogy 10.178 kereskedőnek a cége nincs bejegyezve. A 13.449-ből 9312 egyaltalán nem tart kereske­delmi alkalmazottat, vagyis a kereskedőknek több mint 70%-a olyan kis gazdasági egyed, aki maga végez az üzlettel járó minden mun­kát. De a megmaradó 4000-ből is 1809-nek csak egy-egy alkalmazottja van és csak a többi 2200 tart egynél több alkalmazottat. Az életmódra vonatkozó statisztikai ada­tok is igazolják, hogy a főváros kereskedő­társadalma mily nagy részben sorozódik a legkisebb polgárság körébó'l. A 13.449 keres­kedő közül 62% egyáltalán nem tart háztar­tási alkalmazottat. Ami pedig a lakásviszo­nyokat illeti, a fővárosi kereskedőknek több mint a fele albérlőként, vagy legfeljebb egy­szobás lakásban lakik és összesen 22% az, amelyik kétszobásnál nagyobb lakást fog­lal el. Ezek a saját fizikai munkájukból, alkal­mazott nélkül, cégbejegyzés nélkül, szerény, igénytelen kis lakásban élő kispolgárok azok, akik napi súlyos gondjaik mellé ráadásul kapják azt a gyanút, mintha az egyes élelmi­cikkekben — sajnos, természetes okokból — megindult drágulás az ő jogtalan gazdagodási kísérleteiknek volna következménye. Emellett pedig abból a jelentésből, amellyel Sipó'cz Jenő akkori polgármester 1933-ban, a főváros élelmiszerkereskedelmé­nek struktúráját megvilágította, tudhatjuk, hogy a nagyvásártelepen 500 helybeli keres­kedő mellett 1000—1200 termelő, a Lehel téri élelmiszerpiacon 250 helybeli kereskedővel szemben 8—900 termelő árusít. Ezek a szám­arányok világosan bizonvítják, hogy a fővá­rosi piacokon kialakuló ár képződésében sok­kal nagyobb szerepük van eró's számbeli fö­lényüknél fogva a termelöknek, ^ mint a ke­reskedőknek. Más szóval, ha az áremelkedés­nek a túlzott kereskedői haszon volna az oka vagy egyik fontos tényezője, úgy ezt a ter­melők a másuk fokozott versenyével auto­matikusan ellensúlyoznák. Nem is beszélve arról, hogy itt van még a főváros hires élelmiszerüzeme, amely egye­dülálló abban a tekintetben, hogy egy város a saját Dolgárainak, tehát iparosainak és ke­reskedőinek is a r>énzén létesített intézmény­nyel folytat — jelentős egyoldalú kedvezések segélyével — az iparosok és kereskedők ellen I öldöklő versenyt. Es itt vannak az államilag agyonprotezsált fogyasztási szövetkezetek. Ha valóban a főváros magánkereskedőinek haszonleső maffiájával állanánk szemben, miért nem tették ezek az altruista intézmé­nyek, ezek a hivatásos nivellálok az ő szak­avatott és önzetlen versenyükkel tönkre a ke­reskedők bűnös manőverétf Hiszen ezeknek mást sem kellett volna tenniök, mint lemon­dani arról az állítólag túlzottan felszámított haszonmarzsról, amelyet a kereskedők kal­kulálnak és máris vissza lett volna verve a kereskedők bűnös támadása. Hát hol van most a híres árniveilálás? Hol van ezeknek az in­tézményeknek a létjoga, ha ilyenkor nem tö­rik meg — sajnos —• if">n drágán megfizetett altruizmusukkal a kereskedők vétkes egoiz­musát? "Valamivel talán mégis meg kellene indokolni, hogy miért jut ki a fővárosi keres­kedők többségének a napi gond, az egyedül elvégzett munka, a legszerényebb megélhetés, a súlyos közterhek mellé az árdrágítás gya­núja, amíg az ellenük felállított ál-altruisz­tikus szervezetek árniveilálás nélkül a közü­let részéről súlyos anyagi és erkölcsi támoga­tásban részesülnek. Az a beállítás, mintha a mi kereskedőink túlnagy »Spannunggal« dolgoznának, már réges-régen meg van cáfolva- Földművelési miniszter , korában Kállay Miklós hozakodott elő egyszer azzal a váddal, hogy a Spannung a fogyasztó által fizetett és a termelő által kapott ár közti különbözet — a legnagyobb nálunk a világ összes fővárosai között, tudni­illik szerinte a kereskedő nálunk 65%-kal drágítja meg az árut a termelőtől a fogyasz­tóig vezető útján. A valóságot pedig staisztikai tudomá­nyos összeállítások egészen másként mutat­jak ki. A német Friedrich List-Gesellschaft által 1932-ben kiadott nagy »Német agrárpo­litika« részletes táblázatban állította össze, hogy Németországban a Spannung tojásnál 74, szárnyasnál 78, burgonyánál 100, gyü­mölcsnél 127%, átlagban pedig 70%, tehát az átlag is 5%-kal nagyobb, mint amelyet Kál­lay a fővárosi keerskedőkre nézve állított. Még élesebb világot vet a kérdésre a berlini »Forschungsstelle für den Handel« által 1931-ben Hirsch és Brandt professzorok szer­kesztésében kiadott kiváló könyv, amely csakis a Spannung kérdésével foglalkozik. Ez a munka részletes táblázatot közöl arról, hogy az élelmiszer- és gyarmatárukiskeres­kedő hány százalékkal drágítja meg — költ­ségei és nyeresége címén — az egyes orszá­gokban a kezein átmenő árut. Ez a százalé­kos megterhelés a táblázat szerint nálunk 16.4%. Ennél nagyobb a megterhelés Fran­ciaországban 17%-kal, Németországban 18, Amerikában 19.8%-kal. kisebb Angliában 16 és Svédországban 16.2%-kal. A magyar kis­kereskedői ártöbblet tehát a középen van, sokkal közelebb a nálunk kisebb százalékkal, mint a nálunk nagyobb százalékkal dolgozó kiskereskedők országaihoz. Amíg így egyiik oldalon az árdrágítás vádjával gyengítik a szerencsétlen fővárosi kereskedők ütőerejét, addig másfelől az ex­portkereskedelmet csavarják ki mindinkább kezeiből, igyekezve azt mindinkább a nagy fogyasztási szövetkezetek és egyéb közületi alakulatok működési körébe juttatni. A fo­gyasztási szövetkezetek létjogosultságát —< ha azokat nem kellene állandóan nagy állami pénzügyi áldozatokkal és illetéktelen kedve­zésekkel alátámasztani — elvileg senki sem! tagadja. Bár meg kell jegyezni, hogy például Matolcsy Mátyás, aki kereskedőbarát elfo­gultsággal igazán nem vádolható, híressél vált agrárpolitikai munkájában így állítja szembe a falusi kereskedőt a fogyasztási szö­vetkezettel: »Nemcsak a mozgékonyabb üz­leti vezetés és nagyobb választék miatt jár a; falu népe szívesebben a kereskedőhöz, mint a... szövetkezethez, hanem azért is, mert a kereskedő égyütt él a néppel. A kereskedő családja valóságos diplomáciai életet él, a család egy tagja minden népünnepélyen, minden temetésen stb. résztvesz, a szegények gondozására gondot és anyagi áldozatot for­dít, úgyhogy vevőközönségét nemcsak az üz­leti érintkezés, hanem azáltal is igyekszik' magához kötni, hogy életfolyását a bolt ajta­ján kívül is figyelemmel kíséri«. Hát akkor, ha a falusi kereskedőnek mozgékonyabb az üzleti vezetése, nagyobb a választéka, ha az együtt él a néppel, ha en­nek életfolyását a bolton kívül is figyelem­mel kíséri, a szegényeket szeretettel és anyagi áldozattal gondozza: akkor mégis csak kérd­jük, miért kell óriási anyagi áldozatokkal, a közpénzek millióival, a külkereskedelem dena­turálásával alátámasztani a fogyasztási szö­vetkezetek versenyét ezekkel a kereskedőkkel szemben? De úgylátszik, hogy most olyan időkben élünk, amikor megint az a tévhit terjed el, mintha a kereskedelem csak valami betolako­dott foglalkozás volna, amelynek az érték­termeléshez semmi köze, amelynek a szerep­körét a kormányzat akaratából akárki — fo­gyasztási vagy értékesítő szövetkezet, élelmi­szerüzem, mezőgazdasági kamara vagy kény­szerszindikátus, szóval bármely »fiat«-keres­kedő — átveheti. Eszünkbe jutnak a száz év­vel ezelőtti idők, amikor Rumy György pa­naszkodott a kereskedői szellem elterjedésén, holott »a kereskedői jellem nem illik mon­archikus államhoz«. Erre felelte aztán Balás­házy: »Bár adnák az egek, hogy jobban fej­ló'dzne ki a kereskedői lélek... hol tiszteltetik 1 a kereskedés jobban, mint Angliában ? Hol vágynák erősebb, tántoríthatatlanabb bölts hazafiak, mint ö nálok?« Abban az időben írta meg Fáy András aforizmáiban, hogy. »a kereskedés a status gyomrának motus pe­ristalticussa, e nélkül sem test, sem erő nem nevekedhetik«. Most megint odajutottunk, hogy túl sok a kereskedői lélek? Hogy a motus peristalticust meg kell állítani? Hagyják már a kereskedőt bókében. A magyar kereskedő az első csatasorban küsz­ködő áldozata a mai válságnak. A kereskedő az, aki nem kapott import devizát, mert az autarkia világában készárut behozni nemzet­ellenes cselekedet. A kereskedő az, aki ak­kor, amikor a kényszernek engedve, le kell, hogy mondjon a jó és olcsó külföldi áru be­hozataláról, egyszerre szemben találja magát

Next

/
Thumbnails
Contents