Pesti Napló, 1935. szeptember (86. évfolyam, 198–222. szám)

1935-09-01 / 198. szám

5 Vasárnap Menyasszonyt puhában fekszik a halottaságyon a belga királyné Brüsszel, augusztus 81. (A Pesti Napló kiküldött munkatársának telef­on jelentése.) A kora reggeli órák óta végeláthatatlan sorban vonul el a gyászoló tömeg a királyné holtteteme előtt. Pénteken kiemelték a koporsóból a királyné holttestét és fehér ágyra fektették, amelyen pármai ibolyákat szórtak szét. A királynén ugyanolyan szabású fehér ruha van, mint amilyet esküvője napján viselt. Bal arcán hatalmas kötés. Egyik szeme le van takarva, de profilja ép olyan szép és nemes, mint életében volt,­­ alig változott. Pénteken a késő esti órákban az igazságügy­miniszter megszerkesztette a halálesetről szóló ál­lamokmányt. Ebből az okmányból szó szerint kö­zöljük a következő részletet: »Mi, az igazságügyminiszter, a kamara tagja, miután a főudvarmester által értesültünk a ki­rályné haláláról, a királyi palotába mentünk az igazságügyminisztérium titkárának kíséretében avégből, hogy megállapítsuk és megszerkesszük őfelsége Astrid Zsófia Lujza Thyra, Svédország hercegnője elhalálozásáról szóló okiratot. Miután bevezettek bennünket az első emelet egyik ter­mébe, az ágyra helyezve holtan találtak Őfelsége Astrid Zsófia Lujza Thyra, Svédország, Brabant és Belgium hercegnőjének, Belgium királynéjá­nak, a Máltai Szuverén Lovagrend nagykereszte­sének, a Szent Sír Lovagrend nagykereszte­sének és a luang-prabangi királyság egymillió elefánt és a fehér napernyő rendje nagykereszte­sének, Oszkár Károly Vilmos svéd királyi herceg, Westrogótia hercege és felesége Ingeborg Char­lotte Karolin Friderika Lujza Svédország és Westrogótia hercegnőjének törvényes leányát.­ Szombat délután a miniszteri bizottság, amely­ben részt vettek az udvari főfunkcionáriusok is, késő estig foglalkozott a temetési szertartás rend­jének előkészítésével. Annak ellenére, hogy a bi­­ottság a késő esti órákig ülésezett, nem tudták megszerkeszteni a jegyzőkönyvet, mert bizonyos pontokra vonatkozóan a király tanácsát akarják kérni. Az udvarhoz közelálló forrásból értesültünk a keddi temetési ceremónia részleteiről. A menet 10 óra 15 perckor indul el a királyi palotából és 11 órakor érkezik a St. Gudule templomba. Az útvonal jobboldalán a brüsszeli garnizon áll díszőrséget, baloldalán pedig a volt frontharcos szövetség tagjai, előttük pedig az is­kolásgyermekek sorakoznak fel, akiket rádión értesítenek arról, hogy kedden reggel gyülekez­nek iskolájukban. A királyné koporsóját ugyan­abba a kocsiba helyezik, amelyet Mária Henriette és II. Lipót temetésén használtak. Albert király koporsóját nem ez a kocsi szállította, mert az ő holttestét ágyútalpon vontatták a temetésen. A kocsi mellett megy majd a miniszterelnök, a szenátus és a kamara elnöke, az igazságügymi­niszter, belügyminiszter és két tábornok. Meg kell jegyeznünk, hogy éppen ezen a ponton le­het bizonyos változás, mert a király elhatározá­sától függ, hogy nem a királyi család tagjai mennek-e a halottaskocsi mellett. A temetési menet elején papok viszik a ke­resztet, utánuk jön egy század lovasság, tüzérség és gyalogság, miután a tervezet úgy intézkedik, hogy a gyalogságnak kell mindig a koporsóhoz legközelebb menetelnie. A gyalogság után megy a magas klérus a bíborosérsek vezetésével. Őket követi a halottaskocsi, amelyet hat fekete ló von­tat. A halottaskocsi mögött halad a király, jobb­ján Erzsébet anyakirálynéval és Mária Jósé her­cegnővel, az olasz trónörökös feleségével. Bal­oldalán halad fivére, a flandriai herceg. Utánuk jön Károly svéd herceg és felesége, Ingeborg her­cegnő, az elhunyt királyné apja és anyja. A ki­rályi család tagjai az idegen hercegek között ha­ladnak. Őket követi a yorki herceg az angol király. Umberto olasz trónörökös az olasz király, Gustav Adolf svéd trónörökös a svéd király, Olaf norvég trónörökös a norvég király, Frigyes dán trónörö­kös a dán király képviseletében. Velük halad Erzsébet anyakirályné bátyja, továbbá Renée bourbon pármai herceg, aki Zita királyné család­ját képviseli. Utánuk vonulnak fel az idegen kor­mányok rendkívüli követei, a kormány, a szenátus és a kamara tagjai, majd a kúria, a bánya- és a gyarmati tanács tagjai. Ezeket követik a megha­talmazott miniszterek és a Brüsszelben akkreditált diplomáciai kar tagjai. Azután következnek a had­sereg tábornokai, akik az akadémia tagjaival együtt a menet utolsó csoportját képezik. Utánuk már csak a különböző csoportos delegációk követ­keznek és a menetet a gyalogos-, tüzér- és lovas­század zárja be. Amikor a menet a St. Gudule-templomhoz '.%{i VI * : 'A belga királyné koporsóját a brüsszeli pályaudvaron autóra teszik o©©©©©©©©©©©©©©©©©®©©©©©©©©©®©©©©©®®©®* Gyászruhák teljes gyász­felszerelések speciális üzlete HORVÁTH CS HALASZ Új címbanks IV­, véd UCCA 22. Telefon: 87-1­09 PESTI NAPLÓ 1035 szeptember 1 REGÖL és 4 filESTERSUPER A KÉT ÚJ MESTERMU . -NAVI ME­MB­RAN — ORSZÁG SKAU TELEPUNKENKÉSZÜLÉKEK ELŐNYÖS RÉSZLETRE KAPHATÓK IMPERIAL RÁDIÓ RÁKÓCZI ÚT 73. TEL.­ 35-8-22 A rádiókészüléket készségesen bemutatja i Ste magyar kir. udv. Hangszergyár VII., Rákóczi út 60 Fenti rádiókészü­lékeket készség­gel bemutatja a Erzsébet körút 5. Telefon: 41-6­ 97 RÉSZLET CSERE 1 MŰSORBAN 7 ATTRAKCIÓ Q-|K az eredeti | HINCSEK ÉS SZÍJÚ (Herczeg és Komlós) Vadnay László új tréfája kizárólag nálunk! PREMIER: SZEPTEMBER |

Next