Pesti Napló, 1937. február (88. évfolyam, 26–48. szám)
1937-02-02 / 26. szám
JCutlil HALESET Irta BÁLINT GYÖRGY Régóta tudom már, hogy minden egyformán fontos, mindennek elvi jelentősége van. Tudományos könyvekben egy-egy lábjegyzetnek néha döntőbb szerep jut egy egész fejezetnél — és az életnek is vannak ilyen lábjegyzetei. Sohasem éreztem ezt olyan erősen, mint legutóbb, a szárazra tett hal esetében. Néhány nappal ezelőtt pillantottam meg ezt a halat egy élelmiszerkereskedés kirakatában. Az egész találkozás nem tartott egy-két másodpercnél tovább, meg sem álltam a kirakat előtt, de a látványt sohasem fogom elfelejteni. Meglehetősen mindennapi kép volt: a szárazra tett hal lélegzeni próbált, kerek pontyszája kétségbeesetten tátogott. Ilyet már sokszor láttam. De volt ennek a helyzetnek egy egészen különleges tragikuma. A fuldokló hal közvetlen közelében víz volt. Nagy haltartály fölött vergődött, egy felfüggesztett, láncokból font mérlegben. Alatta nagyszámú hal úszkált az éltető vízben. Láthatta ezeket a boldogabb lényeket, hallhatta a víz csobbanását, érezhette szagát — halálos kínjában az élet közelségét Nyilvánvaló volt, hogy nem csupán pillanatnyi megpróbáltatás érte ezt az állatot, nem csak azért emelték ki, hogy valamelyik vevőnek megmutassák. Senki sem volt a közelében, látszott, hogy kiemelése végérvényes. Ezt a halat halálra ítélték, lassú és gyötrelmes halálra. Amint a kirakat előtt elmentem, tekintetem találkozott az övével. Most itt ülök az íróasztal mellett, kínzó tehetetlenségben és újra meg újra felvetem a kérdést: mit kellett volna tennem. Jól tudom, hogy a többi, látszólag boldogabb hal sem örökéletű. Bármikor megvehetik őket és nem sokkal később megdicsőülten foglalnak helyet a tálban, különféle rejtélyes nevek alatt, melyeket csak az előkelő éttermek látogatói értenek. A halak élete is mulandó és a zsúfolt tartályban nem is nagyon kényelmes. De mégiscsak élet és a víz mégiscsak víz. Kétségtelen, hogy a kifogott halat végzetes kegyetlenség érte. Vádoló, üvegesedő pillantását örökké látni fogom. »Ki felelős ezért?« — kiáltott fel egyszer Tolsztoj, mikor megnézte a vágóhidat. Én most nem kiáltok fel és nem érintem az általános felelősség kérdését. Csak a magam felelőssége érdekel e pillanatban. Igen, mit kellett volna tennem? Bemehettem volna az üzletbe és felszólíthattam volna a tulajdonost, hogy a fuldokló halat azonnal tegye viszsza a vízbe. Bizonyára visszautasította volna az illetéktelen beavatkozást és eltanácsolt volna az üzletéből. Legjobb esetben, a béke és a reklám kedvéért, visszadobta volna a vízbe, hogy azután, amint elmentem, ismét kiemelje, eredeti szándéka szerint. Hogy ennek elejét vegyem, megvásárolhattam volna a halat. Most tovább kínlódott volna a hónom alatt egy papirosban, amíg a Dunához nem értem volna vele, ahol visszakaphatta volna szabadságát. Valószínű, hogy nem is bírta volna ki a hosszú utat. De ha véletlenül sikerül is ilymódon megmentenem, ki biztosít, hogy másnap egy másik halat nem fenyeget-e ugyanez a sors. Sőt, sokszáz halat sokszáz üzletben. Járjam sorra a halkereskedéseket, töltsem napjaimat fuldokló halak megsegítésével, míg végül tébolydába visznek, vagy esetleg börtönbe, felforgató törekvéseim miatt? Vagy igyekezzem általános elvi rendezést elérni, a kereskedelmi kamarával tárgyalni, esetleg néhány képviselőt megkörnyékezni, hogy a parlamentben hozzák szóba a dolgot? Sok víz fog lefolyni a Dunán és még több hal fog víz nélkül megfulladni, amíg ilyen módon eredményt érhetek el. Tudom, hogy nem tehettem semmit és mégsem tudok beletörődni a helyzetbe. Ne értsen senki félre, nem gyengédségből és szentimentalizmusból. Az ilyesmi idegen tőlem, minden vonatkozásban és szent meggyőződésem, hogy hamis az a humanizmus, mely szükség esetén nem meri az öklét használni. Sokkal többről van itt szó, mint egy vagy száz, vagy tízezer hal megszánásáról. A rendről van itt szó, arról a magasabb fokú rendről, mely nem tűrheti, hogy egy halnak meg kell.„fulladnia néhány centiméternyire a víztől. Akár százezer hal pusztulásába is nyugodtan beleegyezem, ha egy tavat kell lecsapolni, vagy egy folyónak kell új medret ásni, de a legmagasabb fajta rend, az értelem rendje nevében tiltakozom az ellen, hogy egy ponty víz után kapkodjon reménytelenül és pokoli kínok között adja ki a páráját, mikor egyetlen mozdulattal meg lehetne menteni. Tragikus érzés, hogy nem tehetem meg ezt a mozdulatot. Nem tehetek egyebet, mint hogy írok a dologról. Nincs más lehetőségem, nincs, más vigaszom. Szűk lehetőség, sovány vigasz! Az életben — érzem — ez a végérvényes és visszavonhatatlan szerepem. Nem főszerep és nem is hálás. Valószínűleg sohasem lesz eredménye. Mégis, ez az egyetlen létjogosultságom és az egyetlen eszköz, ami még elviselhetővé teszi a világot. »Szavak, szavak« — mondom néha megvetően Hamlettel, de közben tudom, hogy a szavakon kívül más semmi sincs. PESTI NAPLÓ 1937 február 2 KADÁSI ÁRAK x óriásüveg P 5.60, '/• üveg P 3.— •/• üveg P 2. Minden szűk üzletben kaphatók Franciaország válaszolt Hitlernek Delbos külügyminiszter elismeréssel nyilatkozott Hitler békeakaratáról, de kijelentette,hogy Franciaország továbbra is ragaszkodik a kollektív biztonság gondolatához Chateauroux, február L Delbos külügyminiszter Párizsból Chateaurouxba érkezett és vasárnap részt vett a város hősi emlékművének felavatásán. A felavatási ünnepség alkalmából a külügyminiszter nagy beszédet mondott, amelyben válaszolt Hitler kancellárnak a birodalmi gyűlésen elmondott beszédére. — Ezek a hősi halottak — mondotta a külügyminiszter — Franciaországért és a békéért estek el a dicsőség mezején. Ez azt jelenti, hogy Franciaországnak továbbra is a békéért kell küzdenie. Ezek a hősi halottak életükkel fizettek Franciaország sorsáért és példát mutattak a jövő nemzedéknek. Franciaország mindig önmagára talált történelmének nehéz óráiban. Ezt a külföldnek is meg kell tanulnia. Ha egy napon Franciaországot ismét megtámadnák, a világ ismét meggyőződhetnék a francia, egységről és a francia hősiességről. De Franciaország fő célja továbbra is a béke marad. A külügyminiszter a továbbiakban a spanyol kérdésről szólva hangoztatta, hogy amikor a szomszédos baráti Spanyolországban kiütött a polgárháború, amely kettészakította az országot, Franciaország a be nem avatkozás politikája mellett tört lándzsát, hogy ezáltal elszigetelje a spanyol forradalom tüzét. — Ugyanakkor, — mondotta a továbbiakban Delbos külügyminiszter — amikor a spanyol polgárháború tovaterjedésének megakadályozásán fáradoztunk, folytattuk az általános béke megszervezésére irányuló munkánkat is, bár ez gyakran szerencsétlen nehézségekbe ütközött. Teljes mértékben hívei vagyunk a Népszövetségnek és támogatjuk továbbra is a Népszövetség biztonsági rendszerét. — Franciaország biztonságát s egyúttal az általános béke megerősítését mozdítják elő a békebarát országokkal fennálló kapcsolataink. Angliával fennálló szoros benső viszonyunk, valamint a kisantanttal, Lengyelországgal és Szovjetoroszországgal fennálló egyezményeink megannyi biztosítékot szolgáltatnak számunkra a háború elleni küzdelmünkben. Ebben a küzdelemben erkölcsi támogatással találkozunk több más nép részéről, elsősorban Amerikának nagy demokráciája részéről, amely demokráciával minket az elvek közössége fűz össze. — Nem gondolunk arra, — folytatta a miniszter— hogy szembeforduljunk, vagy barátainkat szembeállítsuk báskkivel is. Ellenkezőleg, arra törekszünk, hogy megakadályozzuk az egymással versengő államcsoportok, az események vagy érdekek közösségén alapuló ellentétes szövetkezések kialakulását. Nem kételkedem azoknak az ünnepélyes nyilatkozatoknak az őszinteségében, amelyek az Alpesek túlsó oldalán és a Rajna túlsó partján elhangzottak. Hitler kancellár éppen tegnap erősítette meg békeakaratát. A nézeteltérések tehát nem a célra vonatkoznak, hanem a módszerekre. A külpolitikában óvakodni kell a rögtönzésektől, de készséggel állapítom meg mindenekelőtt, hogy Hitler beszédében nincs semmi támadás Franciaország ellen és hogy a kancellár azt mondotta, hogy Németország és Franciaország között nem lehet alap semmiféle vitára. Ez a mi gondolatunk és a mi óhajunk is. De nemcsak mi vagyunk — németek és franciák — egyedül a világon, és a béke fenntartásának olyan általános feltételei vannak, amelyek túlterjednek mindkét országon. E feltételek és szabályok közé tartozik szerintünk az, hogy tartsuk tiszteletben a szerződéseket. Készséggel elismerem azonban, hogy a kancellár beszéde egyébként sokkal pozitívabb részeket is tartalmaz éppen a leszerelés kérdésében, amelyről helyesen mondja, hogy egész kiterjedésében kell megvizsgálni. Mi ugyanígy gondolkodunk, amikor a leszerelési általános értekezlet egybehívását kérjük. Különösen megragadta figyelmemet ez a kijelentése: »A béke a mi legfőbb javunk. Németország minden tőle telhetőt megtesz, hogy ennek művéhez hozzájáruljon«. .Egyedüli feltételünk az, hogy ezek az erőfeszítések ne irányulanak senki ellen sem. Amikor ezt mondom, Szovjet-Oroszországra gondolok. Veszélyes és önkényes lenne azt akarni, hogy a nemzetközi közösségből kizárjunk egy több mint kétszázmillió lakosú országot. Rá akarok térni most egy másik kérdésre, amely általános kérdés és ugyanakkor francianémet kérdés. Amikor azt mondjuk, hogy Európa gazdasági újjáépítésének az a feltétele, hogy békés légkör alakuljon ki, hogy nyilvánossá tegyük és ellenőrzés alá helyezzük a fegyverkezéseket, hogy megállítsuk és fokozatosan korlátozzuk a fegyverkezést, akkor Németország hajlandó a mi szavainkban sértő utalást látni. Mi azonban mindig azt hirdettük, hogy ezek a megállapítások valamennyi országra érvényesek, beleértve magunkat is. Nem kívánunk Németországtól semmi olyat, amit ne kívánnánk mindenkitől és sajátmagunktól is. Amikor azt mondjuk, hogy készek vagyunk közreműködni a nyersanyagok méltányosabb elosztásában, de arra is gondolunk, hogy ezzel ne a háborút tápláljuk, senki sem sértődhetik meg e jogos aggodalom miatt. Ha uralomra akarjuk juttatni a békét, akkor a hadiiparokat békeiparokra kell átváltoztatni és ez az átalakítás, amely nélkül félelmes válságok felé megyünk, annál nehezebb, mert más termelési ágak rovására élénk ütemben folytatták a fegyverkezést. Béke- akaratunknak egyedüli korlátja az a rendíthetetlen akaratunk, hogy ha megtámadnak minket, akkor védjük magunkat és hogy hívek maradunk szerződéseben vállalt kötelezettségeinkhez. Berlin, február 1. A Diplomatisch-Politische Korrespondenz rámutat egy alapvető tévedésre, amely Delbos francia külügyminiszter tegnapi beszédébe becsúszott. Azok a barátsági kapcsolatok, — írja — amelyeket Németország kezdeményez és amelyeknél a katonai megállapodások hiányát mintaképül kellene tekinteni, nem irányulnak egyetlen állam ellen sem s megfelelnek annak a kívánságnak is, hogy a rendezés, amennyire csak lehet, egyetemleges legyen. Ezek nem irányulnak az orosz nép ellen sem, amellyel Németország nemzedékeken át barátságos viszonyban élt. Nem az orosz nép önelhatározása szeretné Németországot bizonyos irányban korlátozva látni, hanem Moszkva mai urainak elgondolása, amely arra irányul, hogy, az orosz nép segítségével a többi néphez is közelebb vigyék világboldogító eszméiket. Amíg minden szovjetorosz katonának esküjével kell testét és életét a világforradalom biztosítására és előmozdítására rendelkezésre bocsátani, addig a német néptől sem lehet rossznéven venni, ha ezt a tényt és az ebből származó veszélyes lehetőségeket kötelességszerűen számbaveszi. Németországban örömmel üdvözölnek minden törekvést, amely a minden nemzet igazságára, biztonságára és jóllétére szolgáló béke megteremtésére irányul. London: nincs lényeges haladás London, február 1. Az angol külügyi hivatal, hír szerint, arra az álláspontra helyezkedik, hogy Hitler beszéde nem jelent lényeges haladást az általános európai rendezés szempontjából. Mindamellett megelégedéssel állapítják meg, hogy Németország Angliával és Franciaországgal szemben egyaránt barátságos szándékkal viseltetik, bár rámutatnak arra, hogy a beszéd nem tartalmaz újabb gyakorlati javaslatokat, amelyek alapján Nagy-Britannia további lépéseket tehetne. A Reuter-iroda jelentése szerint Hitler beszédét angol hivatalos körökben bizonyos mértékben kényelmetlennek tartják az angol felfogással szemben. Itteni mértékadó körök felfogásával ellenkezőnek látják, hogy Hitler elutasít minden, együttműködést a bolsevizmussal. Nagy feltűnést keltett Hitlernek az a kijelentése, hogy Németország és Franciaország között — emberi számítások szerint — nem áll fenn semmi ütközőpont.