Pesti Napló, 1937. május (88. évfolyam, 98–120. szám)
1937-05-23 / 115. szám
Budapest, 1937 88. évfolyam 115. szám Vasárnap, május 23 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre. . . . 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér FESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: VII. ker., Rákóczi út 54. Telefon : 1-455-59-től 50-ig, 1-464-19-től 17-ig (sorozat) Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztály: VII., Erzsébet körút 18-20. Szerkesztőség Bécsben In, Kohlmarkt 7. KÉSZÍTSÉTEK EL AZ ÚR ÚTJÁT! Irta: Dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás Mikor Hazánk fővárosában a LXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust várjuk, Keresztelő Szent János szellemében a próféta szavaival kiáltom magyar katolikus testvéreim felé: »Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenesekké ösvényeit; minden völgy betöltessék, minden hegy és halom, megaláztassák, mert eljő az Úr!«. (Iz., 40, 3—10.) Eljő pedig nemcsak úgy, mint máskor: eljő nem csupán mihozzánk, magyarokhoz, hanem minálunk, magyaroknál, gyönyörű székesfővárosunkban eljő az egész emberiséghez! És, ha Krisztus azt ígérte, hogy ahol ketten, vagy hárman összejönnek az ő nevében imádkozni, Ő is ott van közöttük, és meghallgatást nyer közös imájuk, akkor bizonyos, hogy az 1938. évi budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson Krisztus itt lesz közöttünk és meghallgatja közös imáját. Mert a Kongresszuson és vele kapcsolatban nemcsak mi, magyarok, imádkozunk, hanem igazi testvériségben velünk imádkozik úgyszólván az egész emberiség. És ebbe az egyetemes, az egész emberiség nevében ég felé szálló közös imádságba, bíbor legátusán keresztül belekapcsolódik maga Krisztus földi Helytartója is, és — legalább lélekben — részt vesz benne az egész katolikus Anyaszentegyház. Milyen felséges, milyen biztató, milyen vigasztaló, hogy imádkozó seregeink között ígéretéhez képest, itt lesz maga Krisztus Urunk a legméltóságosabb Oltáriszentségben", és bizonyosan meghallgatást nyer buzgó közös imádságunk a Katolikus Anyaszentegyház, a magyar Haza és az egész emberiség igazi javára. A kis Magyarország 1938-ban átmenetileg valóban nagy, óriási, egyetemes kegyhellyé változik, ahová mintegy búcsút járnak a nemzetek, ahová eljön az egész világ, mert akkor Hazánkban Krisztus Urunk bőségesebben és egyetemlegesebben osztogatja majd áldását és kegyelmeit. Hogy azonban Isten áldásában és kegyelmeiben éppen mi, magyarok, minél bőségesebben és minél egyetemlegesebben részesüljünk, a kongresszussal kapcsolatos ünnepségek külső megrendezése mellett elsősorban lelki tekintetben kell az Úr eljövetelére előkészülnünk. Vessünk ki azért szívünkből és lelkünkből mindent, ami Isten törvényével és megszentelő kegyelmével ellenkezik, mert Isten ott osztogatja áldását, oda árasztja kegyelmeit, ahol üres edényeket talál. Üresítsük ki tehát magunkat rendetlen vágyainktól és szokásainktól egészen, hogy alkalmasak legyünk Isten áldásának és kegyelmeinek befogadására. És, ha igaz, hogy ahol kevesebb van a miénkből, ott több van az Istenéből, akkor bizonyos, hogy ha egészen kiüresítjük és mintegy elveszítjük magunkat, megtaláljuk az Istent. Azért most, mikor a nagyméltóságú magyar püspöki kar szívbéli óhaja és főpásztori rendelkezése szerint a budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra az egész országban egy teljes előkészületi eucharisztikus évet kezdünk és ennek során eucharisztikus szentbeszédekkel, tribuumokkal, népmissziókkal, zárt lelkigyakorlatokkal, díszgyűlésekkel és előadásokkal az Eucharisztia ismeretét, tiszteletét és szeretetét iparkodunk terjeszteni és magasabb fokra emelni, ne feledjük, hogy mindennek az Eucharisztia kultuszán kívül elsősorban az a célja, hogy lelkileg megtisztuljunk és megújhodjunk, vagyis, hogy igazi bűnbánat és a töredelem szentsége által a megszentelő kegyelem állapotába visszajussunk, vagy abban megerősödjünk; magán-, családi, társadalmi és állami életünkben pedig megszüntessük mindazt, ami az Isten törvényével ellenkezik, mert vakmerőség nélkül csak akkor remélhetjük Isten egyetemleges áldását önmagunkra, magyar családjainkra, édes Hazánkra, Egyházunkra és, az egész emberiségre, ha legalább az áldáskér ég idején már nem helyezkedünk szembe Istennek, az egyént, a családot, a különböző társadalmii rétegeket és a nemzeteket egyaránt kötelezői törvényeivel. Adja Isten, hogy az egész föld kerekségére innen, Magyarországról induljon ki a nagy, világmentő restauráció, melyre soha nagyobb szükség nem volt, mint napjainkban, mikor a hitetlenek és istentelenek félelmetes tömegei sorsdöntő összecsapásra készülnek az istenhívők százmillióival. És, ha nemzetünk hosszú évezredeken keresztül sokszor az érdekeltek hálátlansága dacára kardjával, életével és vérével védelmezte a kereszténységet, a nyugati kultúrát és a keresztény államokat, most szellemi és lelki fegyverekkel a hála reményében is megvédelmezze és megmentse az egész emberiséget. Az előadó lemondása körül írta: Friedrich István Knobh Sándor képviselőtársamat, az iparügyi tárca költségvetésének az előadóját, a honfiak egy része lehurrogta, mert szembe mert szállani azzal a nemzeti és keresztény jelmezben egyre veszélyesebben fickándozó demagógiával, mely a gyáripart mint parazitát igyekszik kipellengérezni. Lehurrogták, beléje fojtották a szót. Erre Knob Sándor, akinek a képviselőség nem az egyedüli és főfoglalkozása, hanem a gyáriparosok érdekképviseletében is vezető pozíciót tölt be, megsértődött és lemondott az előadói tisztségről. Szóval odadobta a hardibárdot. Nem cselekedett helyesen. A harcot állni kell, nem pedig kitérni előle. Pláne akkor, ha az ember igazságos és becsületes ügyet képvisel. És a parlament különben sem arra való, hogy ott egyéni sérelem címén azonnal letegyük a lantot, ha más vizeken evező képviselőtársak egy kis kakofóniát szolgáltatnak. Azt mondja Knob Sándor barátom lemondólevelében, hogy majd a pénzügyminiszterre és iparügyi miniszterre fog háramlani a tőke, nagyipar és vállalkozás ellen szóló demagógia megzabolázása. Ez sincs egészen így. Ez nemcsak a miniszter urak feladata, hanem azoké is, akiket, ez a demagógia naponként egy vödörnyi moslékkal leönt. Bornemisza Géza miniszter most sem tagadta meg mérnöki mivoltát és mint olyan politikus, aki már a gyakorlati életben is produkált valamit, objektíve igazságot szolgáltatott a hazai iparnak és az abban elhelyezkedett tőkéinek, valamint az abba bekapcsolódott vállalkozásnak. De a gyáros, vállalkozó és tőkéket kezelő honpolgárok ne elégedjenek meg mindig csak azzal, hogy ez vagy az a miniszter védelmébe veszi őket, megveregeti a vállukat és kijelenti róluk, hogy nem is olyan szerecsenek ők, amilyeneknek a demagógia festi valamennyiüket, hanem álljanak ki maguk is ártatlanságuk, igazságuk tudatában öntudatosan és önérzetesen a piacra. Hát hol maradnak ilyenkor azok a méltóságos, kegyelmes honfiak, törvényhozók és előkelőségek, akik ezeknek a kipellengérezett vállalatoknak az igazgatóságaiban,úgynevezett közgazdasági tevékenységet fejtenek ki? Akiknek nagy része ott ül rettenetes pozitív és a konstruktív ábrázattal a mindenkori kormány , csalódik bele újból a gazdasági élet vérkervitőbbségében. Hiszen ezek az uraságok rendesen azért ülnek az igazgatóságokban, hogy a vállalatnak jó összeköttetést szolgáltassanak. Hogy összekötő kapcsok legyenek a vállalati igazgatóság és a magas kormány között. Sokan vannak ilyenek a képviselőházban is, a felsőházban is. Miért hallgatnak tehát ezek, mint az a nagy gömbölyű gyümölcs a fűben? Hiszen a vállalati közgyűléseken úgy szónokolnak, magasztalnak, dicsérnek, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket a retorikai mutatványokat füllel győzi. De ha Knob Sándor, mint az iparügyi előadó, kötelességszerűen és statisztikai adatokra támaszkodva, szembe mer szállni a demagógiával, akkor sehol sem találhatók ezek a befolyásos előkelőségek, hanem vagy éppen telefonálnak odakünn, vagy valahol másutt serénykednek közgazdasági tevékenységük virányain. Ha én gyáros vagy vállalkozó vagyok, avagy felkészültségem, szaktudásom, végzettségem révén egy igazgatóság tagja vagyok, akkor nem húzom a fejemet két vállam közé, ha foglalkozásomat, pályámat, kenyeremet a pellengérre vonszolják, hanem teljes szolidaritással védelmembe veszem azt. Persze, ha csak mint reprezentáló előkelőség, mint jó összeköttetés, mint befolyásos úr vagy mint díszgól fungálok, akkor természetesen lapulnom kell, ha a közélet rivaldáján egy kis forgószél kerekedik. Tény, hogy a miniszteren kívül senki sem állt a szorongatott Knobh Sándor mellé, pedig állítom, hogy a Ház nagy többsége igenis meghallgatja az egyéni és tőkés gazdasági rend védelmében elhangzó felszólalásokat, sőt azokat figyelmében is részesíti. Ahogy nekem is volt alkalmam azt a legutóbbi költségvetési beszédem elmondásakor tapasztalni. Senki se harapta le a fejemet azért, hogy az egyéni vállalkozás előnyeit kidomborítottam, az egyéni iniciatívában rejlő lendítő erőt kiemeltem és azt fejtegettem, hogy az a vállalkozó, aki tőkéjének, tudásának, képesítésének latbavetésén kívül még kockázatot is vállal, joggal tarthat igényt haszonra. Amely »profitot«, legalább is részben közterhek formájában úgyis lead a köznek. Amije pedig megmarad, azzal vagy a belső tőkeképződés frontján kap. Vasárnapi szám — Ava 32 fizér