Pesti Napló, 1937. augusztus (88. évfolyam, 173–197. szám)
1937-08-01 / 173. szám
5 Vasárnap Kommunista tömeg megtámadta Delbos külügyminisztert Majdnem tettlegességre került sor Párizs, július 31. (A Pesti Napló tudósítójának telefonjelentése) (United Press.) Viharos kommunista tiltakozó tüntetésekre került a sor Jean Jaurés halálának mai 23. évfordulóján. Mikor Delbos külügyminiszter a szocialista, radikális és kommunista tömeg előtt felolvasta Chautemps miniszterelnök üzenetét, a kommunisták lehurrogták. »Küldjenek ágyúkat és repülőgépeket Spanyolországnak!« »Vállaljon szolidaritást Valenciával a francia kormány!« és más efféle kiáltások hangzottak el, amelyekkel a kommunisták kifejezést adtak a népfrontkormány külpolitikájával és belpolitikájával való elégedetlenségüknek. Mikor Delbos külügyminiszter befejezte az üzenet felolvasását és autójához sietett, kommunista tömeg vette körül és már-már úgy látszott, hogy tettlegességre vetemednek. Delbos azonban kiszabadította magát a tömegből és beült autójába. Azonnal Blum helyettes miniszterelnökhöz sietett, akinél tiltakozott a kommunisták magatartása miatt és megbotránkozásának adott kifejezést, hogy a kommunisták éppen a Jean Jaurés halálának évfordulóján rendezett gyászünnepséget használták fel a tüntetésre. Ezután a külügyminiszter Chautemps miniszterelnöknek tett jelentést az eseményekről. Politikai körökben lehetségesnek tartják, hogy a kormány a kommunista pártnál formálisan tiltakozni fog a tüntetés miatt. »Az egyház nem fogadhat el nálánál alacsonyabb tekintélyt és múló emberi eszméket« A református világszövetség montreali zsinata a német hatóságokhoz fordult hittestvérei jogainak érdekében (Saját tudósítónktól.) A presbiteri rendszert követő református egyházak világszövetsége múlt hónap végén Montrealban tartotta négyévenként megismétlődő zsinatát. A magyar református egyházat Kováts J. István képviselte. Hiányzott a zsinatról Németország delegátusa, mert a német hatóságok nem engedték meg a református szövetség delegátusának a zsinati gyűléseken való megjelenését. A zsinat foglalkozott a németországi hittestvérek helyzetével és a következő határozatot hozta: 1. Mint a presbiteri rendszert követő református egyházak egyetemes zsinata, őszinte és mély rokonszenvünkről biztosítjuk a német birodalomban élő testvéreinket, kiknek a hitvallásokban körvonalazott elvekhez való rangszódásuk állandóan súlyos korlátozásnak és nehézségeknek van kitéve mindmáig. 2. Tisztelettel fordulunk a német birodalom hatóságaihoz, hogy hittestvéreink lelki jogainak figyelembevételével hasson oda, hogy a kezükben lévő világi hatalmat velük szemben méltányosabban alkalmazzák, ilyen eljárásuk az egész elismerésével és méltánylásával is találkoznék, a világéval, amely a jelenben amúgy is szomorú szemlélője olyan ádáz küzdelemnek, ahol az anyagi erők igen egyenlőtlen arányban oszlanak meg. 3. Ez a küzdelem máris olyan formát öltöttmagára, amelyben Krisztus egyházának nemcsak lelkiismereti és hitvallásbeli szabadsága, valamint autonómiája forogkockán, hanem mindenekfelett bizonyos alapvető hittételek biztonsága is, amelyek mindenkor szentek voltak közösségünk számára, és amelyeknek veszélyeztetése életbevágóan érinti a különböző országokban a legkülönbözőbb polgári kormányzatok alatt élő egyházainkat. 4. Számunkra nem kevésbé, mint német testvéreink számára, az Isten igéje az eegyedüli szuverén tekintély, amelyet az egyháznak elfogadni, hirdetni és megtartani szent kötelessége. Az egyház, mint testvéri közösség, amelyben a hatóerő Krisztus, nem fogadhat el a földön nálánál alacsonyabb tekintélyt, nem szolgálhat múló emberi eszméket és meggyőződéseket a szentírásokban kijelentett ivén kívül, akár hittételeinek kiformálásban, akár szolgáinak szervezetében. Az összes lelki és hittani ügyekben az egyház egyedül az ő Urának felelős, de ugyanakkor hűséggel viseltetik ama tekintély iránt is, amely az emberi életet szabályozó mindenféle polgári és anyagi ügyekben Isten rendelése folytán világi vezetőkre bízatott. Amint az egyház elítéli vezetőinek a politikai kérdésekbe való beavatkozását,, azonképpen Krisztus nevében tiltakozik a saját szent örökségébe való jogtalan betörés ellen. Legfőbb hivatása és kötelessége hirdetni Isten szent igéjének igazságát minden fajnak és népnek. Szent István parkra és a Dunára néző egy-két-három-négyszoba hallos, teljes komfort. ÖRÖKLAKÁSOK 1938. január 1-i beköltözhetőséggel. Érdeklődni a helyszínen: V., Szent István park 22., tel.: 291-573 és a tervezői irodában, V., Szent István körút 5. IV. 2. Tel.: 111-196. Vasárnap M PESTI NAPLÓ 1937 augusztus 1 5000 pár finom női műselyemharisnyát jzipróbált jómikós^ most kidobunk olcsón! ^^ Tessék sietni, ^ válogatni belőle ? I. csoport. Tartós Viskoza, hibás és hibátlan II. csoport. Tartós finom minőségek kis hibával III. csoport. Egészen finom harisnyák kis hibával 97 /2 fillér 1.25 1.43 IV. csoport. Finom feketesarkú harisnyák kis hibával 1.68 Viskota harisnya ajándék ára 971 fillér 5 drb finom női zsebkendő külföldi minőség 97 2 fillér Vistra gyűrhetetlen műselyem 971 fillér Fiú trikó sporting 977, fillér 2 pár férfi zokni jó minőség 977, 2 fillér Férfi makkó..... jó zokni-Zokni tartóval együtt 971 fillér Szóda elsőrendű mosó anyag 971 fillér Női táncnadrág 8verei kötés 977, fillér Bútor karton jó minőség 97/,a fillér Gyermek sarmör nadrág 971 .2 fillér Frottier törülköző jó minőség 97/, fillér Nadrágtartó szenzációs minőség 977. 2 fillér Rövid alsónadrág jó minőség 971 2 fillér Kelengye gyolcs mosott minőség 977. 2 fillér Férfi trikó sporting rövid ujju 1.55 Férfi műselyem trikóing rövid ujju 3.90 Flór zokni nagyon jó minőség.75 Gumi fűző vásári ár 3.58 Nadrágtartó finom minőség 1.18 Férfi gumifix zokni kis hibával 9712 fillér Férfi sporting freskóból 2.88 Puplining finom kivitel, 2 gallérral 4.90 Férfi hálóing tartós 8ifonból 2.98 Rövid alsónadrág színes 1.28 Nyakkendő elegáns, divatos.79 Férfi zsebkendő nagyszerű minőség.39 Női őszi kabátok csoda olcsón 17.50 Női átmeneti kabát szenzációs olcsó Leányka finom szövetruhák 45—ig ig 4.90 Mosódelén jó színtartó minőség -.65 Habselyem férfi ing kis hibával *§Q Műselymek nagyszerű minőség -.78 Imprimé fa+iáncs krepdesin 1.95 Klóké divatos nehéz minőségek 3.98 Flanelltakaró finom minőség 2.95 Függöny kelme színtartó minőség.39 Kerti abrosz nagyon jó minőség 2.38 Félgyapjú kelme nagyon jó minőség 1.98 Női táncnadrág svejci kötés -.85 Sármőznadrág finom minőség 1.28 Sarmőzkombiné hímzett 2.75 Női hálóingvírigos műselyemből 2.98 Háziruha jó tacsó-delénből 1.95 Női sarmőzhálóing hímzett 5.75 Női kötöttblúz finom gyapjúból 2.75 Vidékre utánvétel lezállitunk. V. csoport: Égésien finom minőségek, az ára tusontul leszállítva 1.95 Női ruha nagyszerű kelméből 9.80 Délutáni ruha imprimé flamisol 12.80 Elegáns női ruha szines dubl klókéból 18.80 Női-ruha csíkos műselyem trikóból 7.50 Női-ruha imprimékrepdesinből 7.80 Nyaraló mosó-ruha csoda 1688 4.50 Pongyola mosó-delénből 2.90 Pongyola finom műselyemből 3.33 Hímzett pongyola krepdesinből 13.50 Női-blúz krepdesinből 3.75 VII., Rákóczi út 38. VI., Király utca 52. Vidékre utánvétellel szállítunk.