Pesti Napló, 1939. január (90. évfolyam, 1–25. szám)
1939-01-01 / 1. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1939 Január 15 Allkotmányosság, reformok, a,,kormányzás új útja" és a gróf Tisza István írta: Dr. Balogh Jenő, a magyar felsőház tagja Tisztelt Szerkesztő Úr! Azon a napon, amikor szíves felszólítani arra, hogy b. lapjában cikket írjak, kezembe akad egy másik időszaki lapnak (a Hitel 3406. sz.) vezércikke, amely öt nagy hasábon időszerű kérdéseket tárgyal és ezeket Tisza István államférfiúi munkásságával állítja szembe. A cikk mindjárt első bekezdésében szó szerint ezt tartalmazza: »Tisza István engedményeket tett önmagának... (most jön a magyarosan (!) kifejezett állítás) a parlamenti formalizmus petrifikált dogmáival szemben.« A cikkíró néhány sorral alább megállapítja, hogy 1914 óta »nemcsak a régi békebeli generációk sorai szállottak sírba és vitték magukkal korszakok formáinak túlzott értékelését, hanem olyan jelenségek és hatóerők léptek az államélet színpadjára, melyek kényszerítőleg változtató hatásokat gyakoroltak az elavult formák felett«. A cikkíró két ízben beszél még Tisza István »Emlékiratai«-ról is, amelyekre nézve mindjárt kezdetben hangsúlyoznom kell, hogy azok nincsenek. Két kisebb kérdésről, amelyek nem vonatkoznak a cikkíró által érintett tárgyakra, Tisza naplószerű feljegyzéseket hagyott hátra és ezeket a Magyar Tudományos Akadémia adta ki Tisza István összes Munkáinak a nagy Beöthy Zsolt által indítványozott és még 1922-ben meg is indított gyűjteményében; emlékiratok írására azonban Tiszának óriási közéleti elfoglaltsága mellett nem volt érkezése. Kegyelettel emlékezve meg Tisza Istvánnak a magyar igazi alkotmányosság érdekében végzett munkásságáról, — szeretném néhány mondatban feltárni: mik vezették őt és mire törekedett? 1. Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy az államkormányzási gépezetnek ma nemcsak új korszakkal, hanem új világgal kell elszámolnia. A világháború végén letűnt régi világ helyén az új problémák garmadája mered a komoly politikusok elé. Ezekről a kérdésekről több mint két évtized óta hivatalos hatáskörben, később a felsőházban és más közéleti kötelességem teljesítése közben is gyakran nyilatkoztam. Kifejtettem, hogy abban a forrongó átmeneti korszakban, amelyet átélünk, csak az bizonyos, hogy a régi gazdasági, társadalmi, részben jogi rend hevett emberiesebbet, igazságosabbat kell megalkotni, de a kialakuló új világnak még csak körvonaai láthatók. Néhány hónap előtt jeles külföldi álomférfitól hallottam azt az őszinte vallomást, mennyi nehézséggel jár az, hogy lelkiismeretes tanult és higgadt politikus kidolgozza ennek a új világnak egész jogi, gazdasági stbi rendszeét Némy évtized előtt naiv elméleti anarchisták, alk egyes külföldi államokban világboldogító tíveket hangoztattak — hirdették azt a tévtant hogy meg kell semmisíteni minden társadalm szervezetet, ahelyett majd az új és a jobb cik úgy magától fog kialakulni. Ez hiú ábránd volt. Az emberi rombolásból csak zűrzavar, elfordulás, gazdasági és társadalmi nyomorúsé keletkeznék. Az építés, az új alkotások munkái a fontos és a nehezebb. Az elérendő célt, ismétlem, évtizedek óta többsz világosan és egész határozottsággal megeltem. Int közíró, különnyomatban is megjelent hírlap cikkekben, azután felsőházi költségvetési beszédiben és egyes javaslatok tárgyalásánál, az egyázi élet terén pedig elnöki megnyitókban kifejtem: mindent el kell követni arra, hogy a madarság számban, gazdagságban és művelődésben gyarapodjék. Sürgősen szükséges, hogy a szél néprétegeknek, elsősorban a falusi és tanyai kosságnak életviszonyai, gazdasági, jóléti, egészügyi és lakásügyi szempontból javíttassanak,különösen pedig ahol elemi csapás, illetőleg munkahiány következtében vagy bármely más dal szűkölködés mutatkozik, vagy ha valamelyikáros külső határán nyomortelepek vannak, ezt a nyomorúságot megfelelő intézkedésekkel meg kell szüntetni. Az okszerű társadalompolitikának első követelménye: a gazdasági helyzet javítása és munkaalkalmak teremtése; ezzel párhuzamosan a munkakerülőkkel szemben (példa gyanánt utalok a kóbor cigányoknak hazánkban itt-ott még található csoportjaira) megfelelő törvényhozási és kormányzati intézkedésekkel erélyesen el kell járni. Több ízben kívántam, hogy a mezőgazdasági és ipari munkásság javára megfelelő társadalompolitikai törvényhozási és kormányzati intézkedések történjenek és felszólalásaimban örömmel elfogadtam a mezőgazdasági munkásoknak öregség esetére való biztosításáról alkotott, a múlt évben benyújtott törvényjavaslatot, amelynek következménye gyanánt több mint 600.000 derék, érdemes elaggott munkás szabadul meg élete végén a megélhetés gondjaitól; hasonlóképpen az ipari munkásság javára legutóbb megszavazott törvényt, amely több mint 200.000 magyarországi munkásnak gyermeknevelési pótlék címén juttat évi tizenkétmillió pengőt. Mivel több mint egy évtizede megfigyeltem a felsőház működését, tapasztaltam azt is, hogy annak társadalompolitikai bizottsága (amelynek elnöke vagyok) és teljesülése nemcsak nem voltak kerékkötői ezeknek a reformoknak, hanem a javaslatok tárgyalásakor a jogosítottak körének kiterjesztését és mind a munkaadók, mind az állam részéről nagyobb áldozatot követeltek. Hosszú idő óta sürgettem az okszerű, gondosan előkészített földbirtokpolitikai reformnak törvényhozói úton megvalósítását is. Mivel egyesek úgy vélik, hogy gróf Tisza István ellenzője volt a földbirtokpolitikai reformnak, rá kell mutatnom, hogy ő természetesen elítélte az ingyenes földosztással űzött népámítást, de hirdette a demokratikus földreform szükségét. Tisza álláspontja az volt, hogy még a többtermelés emelésének érdekét is fel kell áldoznunk annak a nagyobb nemzeti érdeknek, hog£ lehetőleg fokozzuk a falusi, saját gazdaságának élő, anyagilag és erkölcsileg független, erőteljes magyar családok számát (T. I. saját szavaiban című munka, 148. lap). Ugyanő rámutatott arra, milyen előnyös, hogy a magyar mezőgazdasági munkásosztálynak igen tetemes része egyúttal (habár csekély terjedelmű) földbirtoknak a tulajdonosa. »Annak a falusi munkáscsaládnak egészen mások a megélhetési viszonyai és egészen másként érzi magát, ha a saját földjén is gazdálkodik.« Kiemelem: néplélektani szempontból valóban nagyon jelentős, ha a mezőgazdasági munkásnak megvan a házhelye, főleg öregsége idejére épített családi otthona, ahol állatokat tarthat, baromfit nevelhet, kerti veteményt termeszthet, gyümölcsfát ültethet stb. II. Ha felismertük a kormányzásnak legfőbb feladatait, a második kérdés: milyen legyen »a kormányzás útja«. A névtelen cikkíró nem mondja ugyan meg, de sok szóvirággal ékes fejtegetéseiből én mégis úgy olvasom ki, hogy a korunkban szerintem is sürgős gazdasági és társadalmi reformokat nem a parlamenti kormányzás útján, hanem valamely más, meg nem jelölt módon akarja megvalósítani. Ezzel szemben kiemelni óhajtom, hogy a régi nemzedéknek ma is élő tagjai, akik között (kivéve természetesen önmagamat, akit nem értékelek) szerencsénkre nagytudású, gazdag tapasztalatokkal rendelkező és kormányzati bölcseségüket bebizonyított férfiakat tisztelhetünk, de rajtuk kívül a nemzetnek értelmes és komoly tanulmányokat végzett többsége is a következőket kívánja: A kormány minden igazán szükséges javítást és átalakítást a törvényhozás közreműködésével és a magyar nemzeti hagyományoknak megfelelő módon, alkotmányos úton, de mielőbb, amennyire csak lehet, a legsürgősebben valósítson meg. A nemzeti hagyományokat pedig évszázadokon át sok szenvedés, küzdelem és véráldozat alapján a, / 1 PHILIPS RADIO Bemutatja: Sternberg 144-354 Magy kir. és udv. hangszergyár 137-708 VII., Rákóczi út 60 Az ország legnagyobb és legszebb rádióterme Szakszerűen bemutatja Hoffmann Rádió V., Szent István-körút 19 — telefon: 120-531 megerősödött jogérzet és a magyarságnak alkotmánytisztelete irányítja. A megvalósítás módja tehát nem lehet a forradalom, amely mindig értékeket semmisít meg, válsággal és nagy megrázkódtatással jár s végeredményben újból pusztulás szélére dobná a békediktátumok által 20 év előtt annyira meggyengített és azóta bizony nem teljesen független nemzetet. A cikkíró ugyan azt véli, hogy Trianon »a megcsonkított Magyarország függetlenségét megállapította« (2. hasáb, 44. sor), vele szemben azonban vitatom, hogy míg 1918 előtt voltak korszakok, amikor a nagyhatalomnak számított monarchiában a súlypont Magyarországban volt a békediktátum óta gyakran volt olyan külpolitikai helyzet, amelyben hazánk is függetlenségéről beszélni csak rózsás jóhiszeműséggel lehetett. Most kell vizsgálnom, mi volt Tisza István álláspontja a parlamenti alakiságoknak a cikkíró szerint megkövesedett elveivel szemben. Vissza kell tekintenem különösen Tisza István első miniszterelnökségének idejére (1903—1904) és (rövidség okáért elhagyva a korábbi viharokat) az 1911-et követő évekre, hogy azok előtt, akik nem kísérték tüzetes figyelemmel a magyar országgyűlés történetét, feltüntethessem, mi volt az a küzdelem, amelyet Tisza István több mint húsz esztendőn keresztül hazánkban a parlamentarizmus elvének megmentése és a parlamenti többség akaratának érvényre juttatása végett kifejtett. Akiezt a korszakot, amint szükséges is, komolyan tanulmányozni óhajtja, ne keresse az idevágó adatokat Tiszának nemlétező emlékirataiban, sem tanulmányai közt, hanem az ő beszédeinek szintén a M. T. Akadémia által kiadott gyűjteményében, amelyet a kitűnő közjogi tudós, Barabási Kun József egyetemi tanár, rendkívüli odaadással és Boldog újévet kíván igen tisztelt vevőinek, jóbarátainak és ismerőseinek Moller Bertalan kézimunka• és fonatnagykereskedő Budapest, IV., Károly körút 4. szám