Pesti Napló, 1939. január (90. évfolyam, 1–25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

Vasárnap PESTI NAPLÓ 1939 Január 1­5 Allkotmányosság, reformok, a,,kormányzás új útja" és a gróf Tisza István írta: Dr. Balogh Jenő, a magyar felsőház tagja Tisztelt Szerkesztő Úr! Azon a napon, amikor szíves felszólítani arra, hogy b. lapjában cikket írjak, kezembe akad egy másik időszaki lapnak (a Hitel 3406. sz.) vezér­cikke, amely öt nagy hasábon időszerű kérdé­seket tárgyal és ezeket Tisza István államférfiúi munkásságával állítja szembe. A cikk mindjárt első bekezdésében szó sze­rint ezt tartalmazza: »Tisza István engedménye­ket tett önmagának... (most jön a magyaro­san (!) kifejezett állítás) a parlamenti formaliz­mus petrifikált dogmáival szemben.« A cikkíró néhány sorral alább megállapítja, hogy 1914 óta »nemcsak a régi békebeli generá­ciók sorai szállottak sírba és vitték magukkal kor­szakok formáinak túlzott értékelését, hanem olyan jelenségek és hatóerők léptek az államélet szín­padjára, melyek kényszerítőleg változtató hatá­sokat gyakoroltak az elavult formák felett«. A cikkíró két ízben beszél még Tisza István »Emlékiratai«-ról is, amelyekre nézve mindjárt kezdetben hangsúlyoznom kell, hogy azok­­ nin­csenek. Két kisebb kérdésről, amelyek nem vonat­koznak a cikkíró által érintett tárgyakra, Tisza naplószerű feljegyzéseket hagyott hátra és ezeket a Magyar Tudományos Akadémia adta ki Tisza István összes Munkáinak a nagy Beöthy Zsolt által indítványozott és még 1922-ben meg is indí­tott gyűjteményében; emlékiratok írására azon­ban Tiszának óriási közéleti elfoglaltsága mellett nem volt érkezése. Kegyelettel emlékezve meg Tisza Istvánnak a magyar igazi alkotmányosság érdekében végzett munkásságáról, — szeretném néhány mondatban feltárni: mik vezették őt és mire törekedett? 1. Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy az államkormányzási gépezetnek ma nemcsak új kor­szakkal, hanem új világgal kell elszámolnia. A vi­lágháború végén letűnt régi világ helyén az új problémák garmadája mered a komoly politiku­sok elé. Ezekről a kérdésekről több mint két évtized óta hivatalos hatáskörben, később a felsőházban és más közéleti kötelességem teljesítése közben is gyakran nyilatkoztam. Kifejtettem, hogy abban a forrongó átmeneti korszakban, amelyet átélünk, csak az bizonyos, hogy a régi gazdasági, társadalmi, részben jogi rend hevett emberiesebbet, igazságosabbat kell megalkotni, de a kialakuló új világnak még csak körvonaai láthatók. Néhány hónap előtt jeles kül­földi álomférfitól hallottam azt az őszinte val­lomást, mennyi nehézséggel jár az, hogy lelkiis­meretes tanult és higgadt politikus kidolgozza ennek a új világnak egész jogi, gazdasági stbi rendsze­ét Né­my évtized előtt naiv elméleti anarchis­ták, alk egyes külföldi államokban világboldo­gító tí­veket hangoztattak — hirdették azt a tévtant hogy meg kell semmisíteni minden tár­sadalm szervezetet, ahelyett majd az új és a jobb cik úgy magától fog kialakulni. Ez hiú ábránd volt. Az emberi rombolásból csak zűr­zavar, elfordulás, gazdasági és társadalmi nyo­morúsé keletkeznék. Az építés, az új alkotások munkái a fontos és a nehezebb. Az elérendő célt, ismétlem, évtizedek óta többsz­ világosan és egész határozottsággal meg­­­eltem. Int közíró, különnyomatban­­ is megjelent hírlap cikkekben, azután felsőházi költségvetési beszédiben és egyes javaslatok tárgyalásánál, az egyázi élet terén pedig elnöki megnyitókban kifejt­em: mindent el kell követni arra, hogy a madarság számban, gazdagságban és művelő­désben gyarapodjék. Sürgősen szükséges, hogy a szél néprétegeknek, elsősorban a falusi és ta­nyai kosságnak életviszonyai, gazdasági, jóléti, egész­ügyi és lakásügyi szempontból javíttas­sanak,különösen pedig ahol elemi csapás, illető­leg munkahiány következtében vagy bármely más d­al szűkölködés mutatkozik, vagy ha vala­melyikáros külső határán nyomortelepek van­nak, ezt a nyomorúságot megfelelő intézkedések­kel meg kell szüntetni. Az okszerű társadalompolitikának első köve­telménye: a gazdasági helyzet javítása és munka­alkalmak teremtése; ezzel párhuzamosan a munka­kerülőkkel szemben (példa gyanánt utalok a kóbor cigányoknak hazánkban itt-ott még talál­ható csoportjaira) megfelelő törvényhozási és kormányzati intézkedésekkel erélyesen el kell járni. Több ízben kívántam, hogy a mezőgazdasági és ipari munkásság javára megfelelő társadalom­politikai törvényhozási és kormányzati intézkedé­sek történjenek és felszólalásaimban örömmel el­fogadtam a mezőgazdasági munkásoknak öregség esetére való biztosításáról alkotott, a múlt évben benyújtott törvényjavaslatot, amelynek következ­ménye gyanánt több mint 600.000 derék, érdemes elaggott munkás szabadul meg élete végén a meg­élhetés gondjaitól; hasonlóképpen az ipari mun­kásság javára legutóbb megszavazott törvényt, amely több mint 200.000 magyarországi munkásnak gyermeknevelési pótlék címén juttat évi tizenkét­millió pengőt. Mivel több mint egy évtizede megfigyeltem a felsőház működését, tapasztaltam azt is, hogy annak társadalompolitikai bizottsága (amelynek elnöke vagyok) és teljesülése nemcsak nem vol­tak kerékkötői ezeknek a reformoknak, hanem a javaslatok tárgyalásakor a jogosítottak körének kiterjesztését és mind a munkaadók, mind az ál­lam részéről nagyobb áldozatot követeltek. Hosszú idő óta sürgettem az okszerű, gondo­san előkészített földbirtokpolitikai reformnak törvényhozói úton megvalósítását is. Mivel egyesek úgy vélik, hogy gróf Tisza István ellenzője volt a földbirtokpolitikai reform­nak, rá kell mutatnom, hogy ő természetesen el­ítélte az ingyenes földosztással űzött népámítást, de hirdette a demokratikus földreform szükségét. Tisza álláspontja az volt, hogy még a többterme­lés emelésének érdekét is fel kell áldoznunk annak a nagyobb nemzeti érdeknek, hog£ lehető­leg fokozzuk a falusi, saját gazdaságának élő, anyagilag és erkölcsileg független, erőteljes ma­gyar családok számát (T. I. saját szavaiban című munka, 148. lap). Ugyanő rámutatott arra, mi­lyen előnyös, hogy a magyar mezőgazdasági munkásosztálynak igen tetemes része egyúttal (habár csekély terjedelmű) földbirtoknak a tulaj­donosa. »Annak a falusi munkáscsaládnak egé­szen mások a megélhetési viszonyai és egészen másként érzi magát, ha a saját földjén is gazdál­kodik.« Kiemelem: néplélektani szempontból valóban nagyon jelentős, ha a mezőgazdasági munkásnak megvan a házhelye, főleg öregsége idejére épített családi otthona, ahol állatokat tarthat, baromfit nevelhet, kerti veteményt ter­meszthet, gyümölcsfát ültethet stb. II. Ha felismertük a kormányzásnak legfőbb feladatait, a második kérdés: milyen legyen »a kormányzás útja«. A névtelen cikkíró nem mondja ugyan meg, de sok szóvirággal ékes fejtegetéseiből én mégis úgy olvasom ki, hogy a korunkban szerintem is sürgős gazdasági és társadalmi reformokat nem a parlamenti kormányzás útján, hanem valamely más, meg nem jelölt módon akarja megvalósítani. Ezzel szemben kiemelni óhajtom, hogy a régi nemzedéknek ma is élő tagjai, akik között (kivéve természetesen önmagamat, akit nem értékelek) szerencsénkre nagytudású, gazdag tapasztalatok­kal rendelkező és kormányzati bölcseségüket be­bizonyított férfiakat tisztelhetünk,­­ de rajtuk kívül a nemzetnek értelmes és komoly tanulmá­nyokat végzett többsége is a következőket kí­vánja: A kormány minden igazán szükséges javítást és átalakítást a törvényhozás közreműködésével és a magyar nemzeti hagyományoknak megfelelő módon, alkotmányos úton, de mielőbb, amennyire csak lehet, a legsürgősebben valósítson meg. A nemzeti hagyományokat pedig évszázadokon át sok szenvedés, küzdelem és véráldozat alapján a, / 1 PHILIPS RADIO Bemutatja: Sternberg 144-354 Magy kir. és udv. hangszergyár 137-708 VII., Rákóczi út 60 Az ország legnagyobb és legszebb rádióterme Szakszerűen bemutatja Hoffmann Rádió V., Szent István-körút 19 — telefon: 120-531 megerősödött jogérzet és a magyarságnak alkot­mánytisztelete irányítja. A megvalósítás módja tehát nem lehet a for­radalom, amely mindig értékeket semmisít meg, válsággal és nagy megrázkódtatással jár s vég­eredményben újból pusztulás szélére dobná a békediktátumok által 20 év előtt annyira meg­gyengített és azóta bizony nem teljesen függet­len nemzetet. A cikkíró ugyan azt véli, hogy Trianon »a megcsonkított Magyarország függetlenségét meg­állapította« (2. hasáb, 44. sor), vele szemben azon­ban vitatom, hogy míg 1918 előtt voltak korszakok, amikor a nagyhatalomnak számított monarchiá­ban a súlypont Magyarországban volt a békedik­tátum óta gyakran volt olyan külpolitikai hely­zet, amelyben hazánk is függetlenségéről beszélni csak rózsás jóhiszeműséggel lehetett. Most kell vizsgálnom, mi volt Tisza István álláspontja a parlamenti alakiságoknak a cikkíró szerint megkövesedett elveivel szemben. Vissza kell tekintenem különösen Tisza István első miniszterelnökségének idejére (1903—1904) és (rövidség okáért elhagyva a korábbi viharokat) az 1911-et követő évekre, hogy azok előtt, akik nem kísérték tüzetes figyelemmel a magyar országgyű­lés történetét, feltüntethessem, mi volt az a küz­delem, amelyet Tisza István több mint húsz esz­tendőn keresztül hazánkban a parlamentarizmus elvének megmentése és a parlamenti többség aka­ratának érvényre juttatása végett kifejtett. Aki­­ezt a korszakot, amint szükséges is, komo­lyan tanulmányozni óhajtja, ne keresse az idevágó adatokat Tiszának nemlétező emlékirataiban, sem tanulmányai közt, hanem az ő beszédeinek szintén a M. T. Akadémia által kiadott gyűjteményében, amelyet a kitűnő közjogi tudós, Barabási Kun József egyetemi tanár, rendkívüli odaadással és Boldog újévet kíván igen tisztelt vevőinek, jóbarátainak és ismerőseinek Moller Bertalan kézimunka• és fonatnagykereskedő Budapest, IV., Károly körút 4. szám

Next