Pesti Napló, 1939. október (90. évfolyam, 224-248. szám)
1939-10-01 / 224. szám
Vasárnap megtorpedózása miatt. A svéd hajót Svédország partja közelében torpedózták meg. Szállítmányának rendeltetési helye a semleges Belgium volt, tehát nem lehetett a szállítmányt hadisugárunak tekinteni. JELENTÉSEK A FRONTOKRÓL Angol-német légi ütközetek az Északi tenger fölött Berlin. (Német T. I.) A véderő főparancsnoksága közli: Keleten Mediin feladása után a Mediin hídfőjénél, a Visztulától délre tartózkodó mintegy nKO0 katona és 269 tiszt megadta magát, ötvennyolc löveget, száznyolcvanhárom gépfegyvert és igen sok más hadianyagot zsákmányoltunk. Nyugaton egyes helyeken valamivel élénkebb tüzérségi tevékenység folyt. A Skagerrak és Kattegatt szorosban az elmúlt két napon a német torpedórombolók és torpedónaszádok negyvenöt hajót kutattak át dugárut keresve és a hajók egy részét elfogták. Két angol repülőraj, amely összesen tizenkét hadirepülőgépből állt, megkísérelte, hogy az Északi tenger partján német felségterületre repüljön. Az egyik raj eredménytelen támadást intézett német torpedórombolók ellen. Az angol repülőket a légvédelmi ágyúk tüzelése elűzte. Bombatalálatok nem voltak. A másik angol repülőrajjal német vadászrepülőgépek szálltak szembe Wangerooge és Langeoog keletfrit szigetek közelében. A légicsatában a hat angol repülőgépből ötöt lelőttünk. Két kényszerleszállást végző német vadászrepülőgép legénységét német hadihajók megmentették. A megmentett legénység nem sebesült meg. (MTI) Varsó eleste a francia sajtóban Párizs. (MTI) A francia sajtó Varsó elestének hírére hosszú cikkekben áldozik a lengyelek hősiességének és részletes jelentésekben számol be Varsó utolsó óráiról. Varsó hősies védelme — írja a Temps — a jelenkori Európa történelmének kiemelkedő eseménye. Varsó pusztulásából egy újjászületett Lengyelország fog kivirágozni — írja a Journal. Francia kezdeményezés nyugaton Párizs. (Havas.) Mialatt Gamelin tábornok, Darlan tengernagy, Vuillemin tábornok, a légierők főparancsnoka és George tábornok, az északkeleti hadseregcsoport parancsnoka Vatadier miniszterelnöknél tanácskozásra ült össze a hadászati kérdések megtárgyalására, illetékes francia katonai körökben a rajna-moseti helyzettel kapcsolatban csupán egyszerű taktikai észrevételekre szorítkoznak. A pénteki napon és a szombatra virradó éjjel a harctéren még helyi jellegű hadműveletről sem történt említés. Az után a támadás után, amely lehetővé tette, hogy a francia csapatok Sierktöt, Aspachtól és Perltől keletre, vagyis a francia Meerschviller és a német Oberperl és Sehndorf kisség között elterülő kis erdőség közötti megművelt területtől keletre előrenyomuljanak, a francia katonák a harctér egész hosszában csak az elfoglalt állások megerősítésére szorítkoztak. A németek a maguk részéről megelégedtek azzal, hogy mint minden éjjel, most is felderítő járőröket küldjenek előre, kissé nagyobb létszámmal, mint máskor. A járőrök azonban rendkívül óvatosan töltik be feladatukat és az első puskatűz felvillanására eltűnnek. Német tevékenységet különösen Wissenburgtól északra észleltek, vagyis azon az öt kilométernél kisebb kiterjedésű, folyosószoroi sík terepen, amely a Kis-Vogézek és az Orce első hallásai között a Lauter folyó balpartján terül el. A tisztán felkutató jellegű német őrjáratokat a francia tüzérség tűzzel fogadta. (MTI.) Párizs. A francia csapatok a Havas-iroda értesülése szerint lassan és rendszeresen folytatják hadműveleteiket, noha az ellenség mindent megtesz elhárításukra. A katonai megfigyelők mind hangsúlyozzák azt a tényt, hogy a németek ellentámadásokra szorítkoznak; a francia hadvezetőség egyetlen napra sem engedte ki kezéből a kezdeményezést. A kis helyi jellegű előrenyomulások sorozata már eddig is lehetővé tette jelentős területi előnyök megszerzését. Ezt kézzelfoghatóvá teszi az a tény, hogy 50 német falut szálltak meg, köztük néhány fontosat. A francia csapatok tegnapi moselmenti támadása például szintén lehetővé tette az elfoglalt német területek tekintélyes mértékű növelését. Hadászati szempontból viszont meg kell jegyezni, hogy azok a szakaszok, ahol az ellenségeskedések kezdete óta a katonai események többsége lejátszódott, Saarbrückentől keletre és nyugatra fekszenek. (MTI.) Szeptember 30-án délelőtt a következő jelentést adták ki: Az éjszaka összeütközés nélkül telt el. A járőrök tevékenysége a Saartól keletre elterülő vidéken tovább folyt. (MTI.) Tengeralattjárók őrségváltása London. A Press Association haditengerészeti szerkesztője rámutat arra, hogy az elmúlt héten az ellenséges tengeralattjárók tevékenysége alábbhagyott. Ennek okai nem világosak, csak annyit lehet megállapítani, hogy a tengeralattjáróknak az a csoportja, amely az ellenségeskedés megkezdése előtt futott ki a nyílt tengerre, most visszatért kikötőibe és másik csoport foglalta el a helyét. Ez az átcsoportosulás lehetővé tette, hogy kiegészítsék az angol kereskedelmi tengerészet légoltalmi berendezéseit azáltal, hogy az egész vonalokot keresztülvitték a hajókisérés rendszerét és felfegyverezték a kereskedelmi hajókat. (MTI.) A szombat esti francia jelentés Párizs. (Havas.) Hivatalosan jelentik szeptember 30-án este. A Hőseitől közvetlen keletre elterülő vidéken az ellenség tüzérsége tevékenységet fejt ki. Részünkről a tüzelést viszonozzuk. A légi haderő mindkét részről erős tevékenységben van. (MTI.) — Protestáns hírek. Ma délelőtt 11 órakor az evangélikus egyház üllői úti imatermében évnyitó istentisztelet lesz. — Mátyásföldön ma délelőtt adja át rendeltetésének az új református templomot Ilavasz László püspök. — A soproni tudományegyetem evangélikus teológiai karán ma tartják a tanévnyitó ünnepet, amelyen Prohné Károly egyetemi tanár emlékbeszédet mond Schneller Istvánról. — A nagykőrösi reformátusok 100.001 pengős költséggel központi elemi iskolát építenek. — A csabacsűdi evangélikus egyházközség trianoni zászlót ajándékozott a felvidéki határsávval visszatért Osgyán evangélikus gyülekezetének azzal a kikötéssel, hogy a zászlót adják tovább egy ezután felszabaduló országrész evangélikus egyházának, majd a zászló a Nemzeti Múzeumba kerüljön; a vándorzászlót október 14-én ünnepi zarándokcsapat viszi Csabacsüdről Osgyánba. PESTI NAPLÓ 1939 októbere Gyorsaság, kényelem, elegancia, igénytelenség,34 lóerős motor, minimális fogyasztás, 60. pengő adó. Kétajtós limousine ára: P 3.250. A hadvezetek Hitlernél Berlin. (Német Távirati Iroda.) Hitler Adolf vezér és a véderő legfőbb parancsnoka a lengyel hadjárat befejezése alkalmából szombaton délután az új kalvdlári palotában fogadta a katonai műveletekért felelős főparancsnokokat s az egybegyült tábornokoknak és tengernagyoknak az egész nép nevében is köszönetét fejezte ki a csapatvezetésben tanúsított kiváló teljesítményekért, egyúttal megbízta a főparancsnokokat, hogy az alájuk rendelt csapatokkal is közöljék elismerését vitézségükért és harckészségükért, amely a történelemben egyedülálló sikerre vezetett. A főparancsnokok fogadása hadi kitüntetések adományozásával fejeződött be. (MTI.) CSATHO KALMAN Sxito utca 25 SWINNERTON Az árlst komédiája BRETT-YOUNG Mad. ingr. Dfe Bachets Egy vidéki orvos regényes élete a tudomány és emberszeretet szolgálatában. Az egymást követő nemzedékek , öregek és fiatalok harcának mesteri rajza. Ára 5 pengő. Regény, melynek igazi hőse az egész mai élet, minden szépségével, szomorúságával, problémájával. Ára 5 pengő 50 fillér Megtekinthető minden könyvesboltban. Ára 6 pengő 50 fillér.