Petőfi-album. Adatok, okmányok és képek Petőfi Sándor diadalútjáról - A Pesti Napló kiadása (1907)

Bihari Mór: Petőfinél Szendrey Julia

98­ 4 s A szemtanuk feljegyzése szerint Szendrey Júlia semmit sem tett, hogy a költő figyelmét a maga személyére felhívja, s nem táplálta azt az érzelmet, mely a költő lelkében már az első találkozáskor hatalmasan föllángolt. Petőfi csak lassan hódíthatta meg Júliát, aki önmagával is emésztő lelki harcot vívott meg, hosszas töprengés, önkínzó kétségek közt, amíg arra az elhatározásra jutott, hogy Petőfi felesége legyen? S vájjon hiúságból tette-e, vájjon csupán Petőfi dicsőségébe volt-e szerelmes?! Jól mondja egyik kiváló esztétikusunk: Vájjon ki tudná pontosan megmondani, melyik tulajdon­ságunk indítja a nőt szerelemre? Vájjon lángelmével bírni oly csekély dolog-e, mely semmit sem nyom egy női szív meghódításában? Avagy csupán a pezsgő vér ösztönzése teremti-e az állandó frigyeket? Más­részről pedig Julia azzal, hogy a világ balítéletével, szülei kívánságával szembeszállótt, hogy legyőzze mindazokat az akadályokat, melyek Petőfitől elválasztották, épen a szíve ellen lázadt volna fel? Nem épen a szív jogát védte-e a szüleivel folytatott kétségbeesett harcban? Csak így érthető meg az a rend­kívüli erőkifejtés egy tizennyolc éves leány részéről, mely képessé teszi rangról, fényről, kényelemről lemondva, szíve választottját követni szegényes tűzhelyéhez, apai áldás nélkül, megsíratva az édes­anyjától. Hiúság, ambíció ezt meg nem magyarázhatja. Ha ez nem igazi szívbeli szerelem, akkor minden lélek hazug, akkor üres árnykép a szelíd Desdemona, ki a csatáit, kalandjait beszélő Othellóval szemben felejti a felpiperezett udvarlók seregét. De ott van a Napló, melynek nem egy helyén a szenvedély vihara csaknem úgy tombol, mint Petőfi verseiben. Ott van egyetlen bizalmas barátnőjéhez, Térey Marihoz írt levele, amely leplezetlenül mutatja be igaz szerelmét. „Miért kérdezed meg tőlem — írja levelében — miért, oh Marim, hogy mit tegyél. Te, ki legjobban tudod, mennyire szeretem ötét, elgondolhatod, hogy őt látni legnagyobb boldogságom volna. Őt, ki lelkemnek minden gondolatját, minden érzelmét, mi ott fakad, bírja, kedves, egyetlen világomat! Ha csak egy rövidke óráig bírhatnám őt, csak egy percig a képét, melyben Isten minden gyönyörömet teremté, ha csak láthatom, hogy öröm még neki láthatásom, tán imádnám azt az embert is, ki által ezt megnyerhetem. Hatalmadba adok mindent tenni, mit csak jónak látsz, csak azt tedd, hogy láthassam őt, óh Marim, ha ezt kieszközölheted! Látod, nem egyedül a szenvedély kielégítéséért vágyom erre, de ha egyszer láthatnám: vagy ráveszem, hogy valami biztos állást szerezzen magának s akkor minden ellenszegülés nélkül övé lehetek, vagy ha több neki korlát­­nélküli szabadsága, mint szerelmem, — mitől félek — akkor válni fogunk örökre s talán még nyugodt lehetek s ha kívánják szüleim, boldogíthatok mást, ki sorsát enyémhez köti. — Aztán ha ő most úgy tenne, mint mondja s csupa visszatolásból, hogy sértsen, hogy megmutassa a világnak, mily keveset gondol velem, ha szerelem nélkül venne el egy parasztleányt, egy nőt, ki lelkének fönségét nem érthetné, nem sejthetné, mi lenne belőle egy egész szerencsétlen életen át s ennek oka én! Megérdemelném, hogy sújtson az ég haragja, hogy ne tudjam, mi a boldogság. — Mióta ismét lehetőnek hiszem őt láthatni, mióta feléleszted bennem újra a remény sugarát, azóta lángként nyargalja az öröm valómat át s egy égető láz magasztalja fel majdnem kialudt életkedvemet. — Végre lerázhatom magamról az örökös okoskodás jégpáncélját, mit rám erőltetének; épen a leg­nagyobb igazgatás, midőn úgy bele akartak kovácsolni, hogy soha többé ki ne igazodhassak belőle, épen a legnagyobb igazgatás vonta el mindent, mit összetépni erőm nem volt s most szabadon lélekzem. Hisz csak nem akarják, hogy elmenjen az eszem s hogy a mi több, ne legyek boldog sem ezen, sem a más világon! — Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan, mi csak tőle függ, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég és kivívni magamnak a jövő üdvösségét, de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra. — Mindig Petőfi dolgozó és hálószobája a Marczibány-házban

Next