Petőfi-Muzeum, 1888 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1888-07-01 / 3. szám
130 HOL ÉS HOGYAN ESETT EL PETŐFI? 140 József úr neve alatt a „Petőfi halála“ cz. czikkből nagy örömmel olvastam,hogy a Szkurka, Vilmoshuszár Petőfi halálára vonatkozó elbeszélését oly világos, kézzel fogható adatokkal cáfolta meg, de mily nagy volt örömem, akkora volt meglepetésem is, midőn Zeyk Domokosról így szól: „őt a kozákok szúrták le.“ Ez állítás nem való, mert nekem Lukács Károly és Lőrincz József őrnagy sógoraim, kik Zeyk Domokos elestét dr. Heyte barátaitól és Zeyk Domokos ismerőseitől kötetlenül hallották, a következőleg beszélték el: Zeyk Domokos a csata végén körül tekintvén, azt kérdő társaitól: vajon Petőfi hol van? mire felelték, hogy visszament a centrumba. Erre a hős Zeyk igy szólott: megyek s fölkeresem Petőfit s ha föltalálom, vagy élve vagy halva fölveszem lovamra s elhozom a csatatérről. Erre elvágtatott, de a kozákok űzőbe vették. Ő azonban a hozzá közeledőket levágta s igy vagy 4 kozákot ölt meg. E hős tettet Luders orosz tábornok látva, — ki hr. Heytével és kíséretével épen ekkor szemlét tartott az elesett honvédek felett, — igy szólt hr. Heytéhez: „ez már derék katona, kár volna megölni, élve kell elfogni. “ Erre egy muszka tiszt Zeyk mellé lovagol, hogy elfogja, de Zeyk halálos csapást mért rá s az elesett. E közben egy csorda kozák vette őt körül, ki látván, hogy mindennek vége, elővette pisztolyát s mintsem elfogják, inkább főbe lőtte magát. Épen igy mendemondának vélem, hogy Petőfi a törökbuzásba menekült volna az ellenség elől. Az ily mendemondáknak valahára véget kell vetni. Helyesnek látnám, hogy a t. szerkesztőség a budapesti Petőfi-szobor-bizottsággal egyetértve, egy három tagú bizottságot létesítene, melynek tagjai közt egy se lenne olyan, ki a segesvári csatában részt vett vagy Petőfi elestéről valaha irt. Ennek feladata lenne összegyűjteni s kritikai bírálat alá venni a Petőfi elestére vonatkozó minden adatot s eldönteni a kérdést, hogy mi a legvalóbb szinű? Az az állítás-e, mit Barthos Zsigmond hadnagy barátom még 1849. esküvel erősítve állított, hogy ő a segesvári csata végén, midőn az ágyuk mindkét részről elhallgattak már, látta, hogy Petőfi Sándor sebesen siet egy, még a törökbuzák közé nem menekült honvédcsapat felé s hallotta, midőn ezt kiáltotta: „nehogy rendet bontsanak, mert ha rendet bontanak, mindnyájan veszve vagyunk“ — s látta, hogy ezen pillanatban a rendes szürke lovasság Petőfit lelőtte; — vagy aztán azok állítása igaz-e, kik őt a centrumból elmenekülve, a csata után hol itt, hol amott látták? Én meg vagyok arról győződve, hogy azok állítása, kik a centrumból elmenekültnek állítják, szemcsalódáson alapuló tévedés.