Petőfi-Muzeum, 1889 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1889-01-01 / 1. szám

25 Két kortárs Petőfiről, kel társalgóit; nyilatkozott-e az egykorú politikai, társadalmi vagy irodalmi viszonyokról és szerep­lőkről? stb. stb. Ilyen szellemben irta le tu­domását Ra­á­c­z Gyula, budai bir­tokos és 1848—49-iki honvédhu­­szár nem rég egy hozzám intézett levélben, a melyből a Petőfire vo­natkozó részt a következőkben adom : „Petőfivel legelőször Maros­­vásárhelyen találkoztam a T­e-­­­e­s­i Sándor gróf jelenlétében. A dolog így történt: Petőfi mikor Erdélybe jött, meglátogatta néhai édes­anyámat Szamosújvárt (Stácz Péterné, az akkori szamosújvári várnagy felesége, Cs. Gy.) s meg­tudván, hogy én önkéntes huszár vagyok, ígérte, hogy a táborban fölkeres. Ezalatt megtörtént a hí­res gálfalvi csata 1849 január 17-ikén, a melyben lovamat kilőt­ték alólam s a nagy hó miatt nem tudok menekülni. H­e­r­­berger főhadnagy svalizserei, kik Bem elfogatásán működtek, rám akadván, össze-vissza vag­daltak, úgyannyira, hogy életemet kemény, régi módi csákómnak köszönhetem. Mikor az épen odaérkező Teleki Sándor ki­mentett, csak a fejemen 14 seb volt és így szállítottak Marosvá­sárhelyre a kórházba. Felgyógyu­lásom után Forró ezredes térpa­rancsnokhoz mentem 8 napi sza­badságot kérni, hogy hazulról is­mét lovat hozhassak. Itt találkoz­tam Teleki Sándorral és P­e­t­ő­­fivel, kik közül Teleki Nagy- Bányára, Petőfi pedig Kolozsvár­ra volt utazandó valami megbíza­tásban Bemtől. Teleki elbeszélte Petőfinek esetemet, a­ki nagyon szíves volt hozzám és így közö­sen megigérték, hogy elvisznek Deésig. Ez meg is történt. Út­közben Tekében ebédeltünk s mi­vel a hó rendkívül nagy volt, nem koczkáztattuk az éjjeli utazást, hanem Sajó-Magyaróson az öreg Fejérváry Károlynál meg­haltunk. Deésen ki-ki a maga útját folytatta. Én előbb haza — innen pedig ismét a táborba mentem és a muszkák bejöveteléig Petőfivel nem találkoztam többé. A segesvári csata előtt vala­mi 5 — 6 nappal azonban újból összehozott a sors Marosvásár­helyt. Petőfi sietve jött velem szembe az utczán, s midőn észre vett, megállóit. Kérdezte, hogy: mi járatban vagyok és haza me­­gyek-e ? Én elbeszéltem neki, hogy a lovakkal nincs szerencsém, mert a perzsám erdőben a muszkák megtámadtak és kis csapatunkból csak másod magammal tudtam megmenekülni, — persze ló nél­kül. S nagyon örvendett megme­nekülésemen és bámult, mikor el­­mondám, hogy a komédia után még 6000 frtnyi hivatalos pénzt is hozok magammal Vízaknáról, a melyet a főpénztárnál át kell szolgáltatnom. Mikor elváltunk, nyájasan kezet szorított velem s azt mondá: „Ha Torda felé jársz, keresd fel Miklósnál nőmet és gyermekemet. Üdvözlöm őket.“ Egész biztosan emlékszem, hogy első találkozásunk alkalmá­val katonaruhát viselt Petőfi, most azonban, midőn közvetlenül a segesvári csata előtt láttam, polgári ruhában volt. Én másnap vagy harmadnap, mivel a főpénztárnok ott nem léte 26

Next