Állami gimnázium, Petrozsény, 1904

I. Adatok a gimnázium 1904—905 tanévi történetéhez. Gimnáziumunk minden irányú örvendetes, gyors fejlő­déséről és történetében nagyjelentőségű eseményekről van alkalmunk most a lefolyt tanév végén beszámolni. Az intézet tanulóinak létszáma évről-évre mindig növe­kedett és a jelen tanévben szintén jelentékenyen úgy, hogy iskolánk már a népesebb algimnáziumok közt foglal helyet. A modern díszes emeletes épülete elkészült, a végleges nyil­vánossági jogot megkapta intézetünk, egy internátus létesül és már szeptemberre megnyílik, a tanárok nyugdíjügye ren­dezés alatt áll, az intézet teljes kifejlesztésére lépések tör­téntek és a fentartó község az V. osztály megnyitását el­határozta. Íme a lefolyt tanév történetének e rövid vázlata is vi­lágosan bizonyítja, hogy egy intézet életében ennyi előnyös változás méltán mondható örvendetes gyors haladásnak. Bizonyítja azt is, hogy annak a fontos kulturális missionak és állami érdeknek betöltésére, melyet még 1898-ik évben kelt leiratában kiemelt a magas közoktatási kormány, ezen intézet mind méltóbbá és hivatottabbá válik, és az államnak az eddiginél nagyobb arányú támogatására méltán igényt tarthat­ A tanulók létszámának emelkedésére nagyban befolyt azon körülmény, hogy már a múlt tanévi Értesítőben jelzett iskolavonatok Lupény és Petrozsény között szeptember 1-től megindultak. Ezen kizárólag a tanulók részére létesített

Next