Pilóta, 1993 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

Most pedig... A kormány előtt már lefutott ügy az az előterjesztés, amely egy Ferihegy kiegészítését szolgálni hivatott, volt szovjet használatú reptér fejlesztésén kívül néhány repteret még közvetlenül légügyi (LRI) tartalékállományba helyezne (egyszer majd szükség lehet rájuk...), a többiért az önkormányzatok "versenghetnek", egyik kategóriában akár azzal a céllal is, hogy kukoricaföldként többet hoz. Anélkül, hogy a témában elmélyült, no meg sok pénzbe kerülő kutatási eredmények birtokában lennék, megkockáztatom azt a vélekedést, hogy egy nagy nemzetközi repülőtér kiépítése igen lassan, avagy sohasem téríti vissza a befektetett tőkét­­ és annak kamatait, nem fedezi az üzemeltetés költségeit­­ és nem hoz busás jövedelmet. Nem kockáztatom meg azonban annak véleményezését, kimerült-e a ferihegyi két beton kapacitása annyira, hogy egy ugrásnyira tőle okvetlenül újabb repteret kell kiépíteni, avagy ha mégis kell, miért nem a távolabb fekvő, alkalmasabb betonokra esett a választás? Egyet viszont bizton állíthatok. A központi kezelésűnek jelölt "körzeti" repterek a mai technikai felszereltségükkel még önfentartókká sem tehetők! Mi tehát a jelen? A volt szovjet reptereket kivéve a többi, zömében füves reptereket túlnyomórészt repülőklubok (esetenként más hasznosítókkal együtt) használják. Ma már komoly kutatásokat igényelne, hogy a repterek felépítményeiből, felszereléséből, kialakításából mennyit lehetne a 45 előtti üzemeltetők (köztük a Horthy nevét viselő Repülő Alap), a pártállamban a különböző társadalmi szervezetek (tehát az állam), a szponzorok (vállalatok, szövetkezetek, tanácsok - azaz nagyobbrészt megint az állam­ javára telekkönyvezni. Egy azonban biztos, bár még nehezebben bizonyítható: ténylegesen jelentős az a "tulajdoni hányad", melyet a nemzedékek óta üzemelő repülőklubok tagsága a két kezével, eszével, szervező­készségével hozott létre - soha nem a telekkönyvi nyilvántartásra figyelve, sohasem a megtérülési együtthatót számolva. Eközben mintegy mellékesen sok-sok ezer fiatalból a természetes kiválasztódás segítségével biztosította a repülőszakmák (és nemcsak a repülőgép­vezetők, de más szakágazatok) utánpótlását. Miként vessük mindezt össze a jövendővel? Ha csak a kormányhatározatot vesszük figyelembe, gyanítható, hogy bevált szokás szerint a két központi repülőtéren kívül a körzetinek kinevezett repterek eleinte csak a költségvetési tételek összeállításánál jönnek majd számításba hivatkozási alapként. A rájuk kiharcolt pénz jó részét ugyanis más "központi szűk keresztmetszetek" kielégítésére lehet felhasználni. A többiből lesz ami lesz. A KVSZ igyekszik a lehetőségek határáig megfejni a klubokat. Vagy megtanulnak a levegőből élni, vagy mire komolyabb érdeklődés akad, már ki sem kell seperni őket. Ha meg nekik akadna partnerük, majd elmegy a kedve, ha megtudja, hogy a kluboknak csak ingyenes a használati joguk van - tehát kár velük tárgyalni. Amióta a cirkálórakéták irányítási technikája némely megszorításokkal polgári célra is felhasználható, sok nagy és kis műszergyártó cég fejleszti kéményén versenyezve az ún. GPS technikán alapuló műszereit. Azt jelenti ez, hogy elsősorban a kis túragépeken, megfizethető áron, tehát tömegesen megjelennek azok a műszerek, amelyek a bonyolult és drága földi rádió- és radartechnikai berendezések telepítése nélkül, különösebb navigálótudás nélkül, a világűrben keringő 32 műhold és a gép műszere segítségével néhány tucat méter eltéréssel arra a pontra vezetik a pilótát, amelyet a térképen kinéz és a műszerbe betáplál - és ha közben úri kedve szottyan letérni a kijelölt egyenesről, nyugodtan nézelődhet, a műszer nem sértődős, az új irányt is szépen megmutatja a célig. Ez a lehetőség a kisgépes túrarepülés forradalma. Ezrek? Százezrek fogják felfedezni maguknak a világot saját, vagy időszakra bérbe vett kisgéppel, melynek vezetése nem sokkal nagyobb felkészültséget kíván meg, mint egy személygépkocsié. Olyan robbanás lesz ez, mint az automobilizáció. Aki korán ébred, egy nem is igazán luxus szinten kiépített repülőtérrel (nyűgözési lehetőség, tankolás, telefon, tisztálkodás, esetleg camping, horgászás stb.) és jó propagandával olyan előnyre tehet szert, mint az aranyásó, ha jó bányatelket talált. De hogy jön ide a "sportrepülő” társadalom, amelyről a készülő légügyi törvény tervezetének készítői tudomást sem akarnak venni? Úgy, hogy az évtizedek során tanúsított ügyszeretete, áldozatkészsége, és saját jól felfogott érdeke is arra ösztönzik, vállaljon részt a repülés infrastruktúrájának fenntartásában, fejlesztésében. Jelezte, hogy minden profitorientált szervezetnél olcsóbban (nagyrészt a tagok áldozatkész, tevékeny közreműködése alapján) tudja vállalni a saját működésének is alapfeltételét jelentő reptér működtetését, most, amikor még "szegény az eklézsia...", jelezve természetesen azt is, hogy ha a gazdasági feltételek változnak, jelenlegi áldozatvállalása fejében elvárja, hogy ne szorítsák ki a pozíciójából, és a haszonból saját tevékenységének fejlesztésére is részesedjék. Mi legyen a módszer? Tudom,az elmúlt évek tapasztalatai alapján mindannyian félünk a központi "vízfejektől”. A repülősportok 40 éves tévelygése a központilag irányított szövetségek sivatagában mindenkit óvatosságra int. (Ezek pártbürokrata vízfejek voltak, nem repülő emberek!) Mégis! Elkerülendő a részekre szabdalásból, a különböző érdekszövetségek egymásra uszításából fakadó veszélyeket, a kis egységek tőkehiányból eredően egyetlen balfogás miatti befuccsolása végzetes következményeit, sokadmagammal úgy gondoljuk: a megoldás az a bizonyos Magyar Nemzeti Repülőalap, amely alapítványként működik. (Alapítói a Magyar Repülő Szövetség és a Magyar Veterán Repülők Egyesülete). Némi átalakítás után, tagjai közé kuratóriumi képviselettel is bevonva a tevékenység szerint érintett minisztériumokat, esetleg gazdasági szervezeteket és a repülőtársadalom képviselőit, alkalmas lehetne az átmeneti, néhány tíz éves időszakban kezelésbe venni az állami tulajdonú reptereket, és kötségvetési, de más forrásokból is (szerencsejáték?), a költségminimalizálást célul tűzve, szerződni a klubokkal a fenntartásra. Természetesen lehetőséget kell biztosítani az érdekelt önkormányzatoknak, akár gazdasági szervezeteknek a fejlesztési célú szerződések megkötésére, mindenkor ügyelve arra, hogy a repülőegyesületek ne szorulhassanak indokolatlanul háttérbe. Igen. Mindannyiunkban munkál a "hass, alkoss, gyarapíts” igénye Tudjuk, hogy a fejlődés akkor igazi, ha előre tart. De tudjuk azt is, hogy a magyar repülés infrastruktúrája, a nagy elődök nyomán haladva, a saját kezünk munkájával is létrehozott jussunk, amelytől sem jogi furfanggal, sem hatalmaskodással nem foszthatják meg a magyar repülőtársadalmat. Pécs, 1993. január 18. Balassa László :

Next