Pilóta, 1996 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

FELEMÁS ESZTENDŐ VOLT Valahogy felemás esztendő volt az 1995-ös, és ez kimondottan dicséret ahhoz képest, amilyen reménytelennek láttuk a helyzetet tavaly ilyenkor. Végül is jogosnak minősült a mélyről jövő sóhaj, amivel nekiláttunk az évnek, mert nagyon nehéz volt, de ma már azt is tudjuk, hogy igyekezetünk nem bizonyult eredménytelennek. Természetesen azonnal a remek sporteredményekkel kellene kezdenem, ám ezeket már olvashatjátok dr. Hegedűs Dezső évköszöntő írásában, így ehelyt csak a keblünk dagadjon még egyszer a jogos büszkeségtől. A magyar sportrepülés anyagi helyzetéről szólva jóval árnyaltabb képet kell festeni, itt már alaposan megmutatkozik a címben jelzett kétarcúság, felemás helyzet. Mert van ugye a központi támogatásunk, tavaly is változatlan összegű volt, ugyanannyi, mint azelőtt, meg azelőtt - tehát a hivatalosan közölt, 28%-osnál magasabb inflációs ráta következtében eleve harmadával kevesebb. Számítsuk még hozzá az áremelkedések következményeit, s nyomban kiderül, hogy a sportrepülés, ha hagyja magát, e percben sehol nem lenne. Csakhogy a sportrepülés nem hagyta magát! Éppen ez a képtelenül induló elmúlt év tárt fel egy sor lehetőséget az életbenmaradásra, elsősorban a klubok számára. A repülőteres klubok például, ha akarták, ha nem, kényszerbevételhez jutottak, mert a szolgáltatásokat - csörlés, vontatás, hogy mást ne említsünk - gyakran még a saját tagjaiknak is pénzért kellett adniuk, hogy egyáltalán üzem lehessen. Egy-egy klub, közösség bevételeit gyarapította az oktatás is, meglehetős számban kerültek fizető növendékek a különböző szakágakban. Az már csak szorzás kérdése, hogy repülésünk egészének életben tartásához ez a bevétel mennyivel járult hozzá, de biztos rovata van a bevétel oldalon, még ha szerény is. Ugyancsak inkább a repülőteret üzemeltető klubok számára jelentett segítségetbevételt - mikor, hogy a „reptérhez tartozó” városok együttműködési készségének pozitív változása. Ez a változás szerencsére nem központi direkció hatására történt, hanem szerves, természetes fejlődés eredménye, és nemcsak az olyan régi kapcsolatokra jellemző, mint mondjuk Pér és Győr, vagy Hajdúszoboszló esetében. Mintha az önkormányzatok az elmúlt évek során lassan-lassan felismerték volna, mekkora érték is egy településnek, ha repülőtere van. Például az idegenforgalomnak egy újabb csatornája, és ez megint egy - szerény, de biztosan jövedelmező - forrás a sportrepülésnek, tudniillik a szaporodó kisgépes forgalom. S végül, de korántsem utolsósorban kell szólni a nem könnyen, nagyon sok utánjárás, kilincselés, lenyelt gombócok, békák, miegyebek árán, de egyértelműen sokasodó szponzorokról, akiknek jelenléte és közreműködése nélkül valóban kétséges lenne az eredményes működés. Ahhoz képest, hogy milyen régen hajtottuk a témát, ahhoz képest, hogy milyen pontosan tudtuk-ismertük a sportrepülésben rejlő reklám-, és más megjelenítési lehetőségeket, nos mindehhez képest viszonylag későn sikerült meggyőzni partnereinket arról, hogy a kapcsolatunk kölcsönösen és egyértelműen előnyös. Úgy tűnik azonban, hogy a tavalyi éve tekintetben is változást hozott, és - természetesen más társadalmi-gazdasági változásokkal összhangban - a pénztárcák tulajdonosai közül többen mellettünk állnak, s nem velünk szemben. Van olyan cég, amely egész klubot támogat, van, amely egy szakosztály munkáját segíti, vagy csak egyetlen gépet, egyetlen sportolót, és akad olyan is, amely a szövetségen mint közvetítőn keresztül gyakorlatilag az egész magyar sportrepülést támogatja a korrekt partnerkapcsolat jegyében. A legtöbb segítség, legalábbis az elmúlt év tapasztalatai ezt mutatják, a versenyeknek és jelesebb rendezvényeknek jut, ezek hírére ébred fel a legtöbb cégben és vezetőjében az együttműködési szándék. Egészében szemlélve az anyagiakat: nem könnyen, de sikerült annyit nyitnunk más irányba, amennyivel pótolni tudtuk a hiányzó központi alapokat. Talpon maradtunk. Egyébként az országos méretű intézkedések valahogy mintha nem nekünk lettek volna kitalálva tavaly. Született törvény és született rendeletek sora, ami már önmagában is jó, szemben a szabályozatlansággal. Azonban a jogalkotói munka eredményeivel együtt is súlyos alapkérdések maradtak megoldatlanok a sportrepülés számára. Nagy adag szellemi és lelki torna urán idén is kezelni fogjuk az ebből fakadó problémákat, de vajha rendezett(ebb) körülmények között, nemesebb célokra fordíthatnánk erőnket és figyelmünket! Szóval a hivatalos kapcsolataink is felemásan alakultak. A sportrepülés egész, mindenre kiterjedő kapcsolatrendszere viszont valamelyest javult. Azokon a területeken - szponzorok, a média bizonyos részei -, amelyeken világossá vált, hogy a csatlakozásunk egymáshoz kölcsönösen előnyös, kimondottan pozitív a helyzet, másutt viszont érthetetlen falakba, süket falakba ütköztünk. Sajnos ez utóbbit elmondhatjuk a „saját" vállalkozóink jó részéről is, akik mintha elfeledték volna, hogy a sportrepülőtereken kezdték, akik mintha nem is sejtenék, milyen nehézségekkel küzdenek ma ezek a repülőterek, no és a pilóták, meg a pilóták közösségei, a klubok. Végül, hogy a PILÓTA se maradjon ki, tény, hogy szintén felemásra sikeredett a tavalyi működése. Aritmiás volt a megjelenése, s ezen belül alkalmanként még torlódott vagy csúszott anyagok közlése. Igaz, a borító változatlanul jó minőségben készült a nyomdában és a belső oldalakon is sikerült javítani, a hirdetések és az előfizetések pedig szerény bevételt hoztak, de a megjelenés pontossága idén sokkal hangsúlyosabb kell Csillag Sándor repülőoktató, a Csepel Repülőklub volt szakosztályvezetője és klubtitkára életének 65. évében elhunyt. Február 9-én 10.00-kor búcsúztatják a csepeli temetőben.