Katolikus gimnázium, Podolin, 1877

. Végre június 22-én a még meg nem bérmált ifjúság a bérmálás szent­ségét fölvette. Az iskolai törvények okt. és márcz. hó elején kellő intés és buzdítás mellett olvastattak föl a tanuló-ifjuságnak. A jó rend megalapítása s az er­­kölcsiség ápolására irányuló eszközök és módok igénybevételével sikerült a tanintézetben oly állapotot előidézni, mely általában megnyugtathatónak mondható , mert egy tanuló sem találtatott, kire kihágásai s a fegyelmi szabályok megvetése miatt komolyabb és érezhetőbb fenyítés alkalmazandó lett volna. A tanári kariban történt változás. Tanintézetünk a magyar­­országi kegyes-tanitórend kormánya által láttatván el tanárokkal, annak in­tézkedése folytán Vécsey J. K­ekény kegyes-tanitórendi áldozár és gymn.­tanár a tatai kis-gymnasiumhoz helyeztetett át, helyébe jőve Erhárt Pál kegyes-tanitórendi áldozár és gymn. tanár. Főigazgatói látogatás. 1877. szept. 20 és 21-én szerencséltető tanintézetünket Ft. Dr. Juhász Norbert essz. r. áldozár, királyi Tanácsos és kassai tankerületi Főigazgató Úr­i Nagysága hivatalos látogatásával, és megvizsgálván az egyes osztályokat, a szorgalmasakat kitartásra, az elmara­dottakat nagyobb szorgalomra serkenté. A hivatalos látogatás után a tanári testületet tanácskozmányra hívta össze, hogy vele a tanügyet érdeklő észre­vételeit közölje, és alapos tudománya, magas műveltsége és előzékeny modo­rával meglepte és lekötelezte a tanári kart. Vizsgálatok. A nyilvános vizsgálatok a „Középiskolai rendtartás“ 49. §-a értelmében jun. 21., 24., 25., 26. és 27. napján tartattak meg az igazgató elnöklete alatt szakcsoportonként. A magántanulók megvizsgálására jun. 28 és 29-ik napja tűzetett ki. Június 30-ikán fejeztetett be a tanév ünnepélyes hálaadó istentiszte­lettel, a bizonyítványok és az értesítvények kiosztásával.

Next