Polgári Védelem, 1970 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1970-05-23 / 10. szám
oszlopainak csak a fele, a kerékvetőknek csak a hegye látszik már ki a vízből. A járási székhely felől mégis teherautók, autóbuszok közelednek a kereket ellepő vízben. Szállítják a menekülőket. Megjelenik két hatalmas szovjet partraszállító jármű is. Nagy zúgással vágódnak bele a vízbe. Ők is segítenek. A messze távolban, a vízzel borított terület fölött mentő helikopterek köröznek.Kiáltás hangzik: jön a víz. Egyszerre százan teremnek ott. Fordulnak a teherautók, repülnek a homokzsákok. A víz egyre vékonyabb csíkban szivárog. Lapunk következő számában részleteiben foglalkozunk az árvízvédelem polgári védelmi vonatkozású kérdéseivel, emberek között. Félmeztelenre vetkőzött katonák, civilek százai magasítják, döngölik a töltést, dózer nyesi a földet. Itt vezet ki az utolsó út az elöntött Fehérgyarmatról. Az útjelzőtáblák A fasiszta koalíció végzete, amely már Sztálingrádnál előre vetette árnyékát 1945. május 9-én beteljesedett. Németország aláírta a feltétel nélküli kapitulációt. A II. világháború mely eddig soha nem látott szenvedést és áldozatot követelt, befejeződött. A felszabadulást követő erjedési folyamat a győzelem napja után új erőre kapott. Európa valamennyi országában megindult a balratolódás, melyet sok helyen forradalmi változások követtek. Ekkor rakták le a népi demokratikus rend alapjait Közép-Európában. Magyarországon a nemzeti megújulást képviselő népfrontkormány már megtette az első jelentős lépést az új úton: kiosztotta a földet a szegényparasztságnak. Az ország és az állam életének fejlődése mindinkább a kibontakozás felé mutatott. 1945. május elején e fejlődési irány fordulóponthoz érkezett. A rég óhajtott béke szélesre tárta a lehetőségek kapuit. Az új államalakulat, a nemzet számára elérkezett a bizonyítás ideje. Világraszóló tettekkel bizonyítani az ország újjászületését, életrevalóságát, a választott út helyességét. „A magyar demokrácia erejének igazi fokmérője, tűzpróbája az újjáépítés véghezvitele. Nemcsak belül az országban, de külföldön is erről fogják megítélni a demokrácia erejét” — írja a korabeli Szabad Nép. A Magyar Kommmnista Párt májusi konferenciája kiadta a jelszót: „a 150 000 kommunista váljék az újjáépítés hajtóerejévé.” S minden vonalon hatalmas lelkesedéssel indult meg a munka. Szinte napok, hetek alatt halottaiból támadt fel az ipar, minden továbbjutás alapja. A bányászok teljesítményére valóban ráillett a „széncsata” kifejezés. „Naponta kéthárom sültkrumplit esznek munka közben, de fokozzák a termelést a dorogi bányászok” — közli főcímben a Szabad Nép. Megindul az „Arccal a vasút felé” mozgalom. A MÁVAG-ban a nehézipar legfontosabb centrumában éjjelnappali rohamműszakokat tartottak. Egymás után gördültek ki a csarnokokból a kijavított, újonnan gyártott mozdonyok, sokasodtak a helyreállított vasúti pályák kilométerei. Az újjáépítés megindulásának sodró lendületű eseményei közül is kiemelkedő volt az első dunai közúti híd építésének megkezdése. Budapesten a hidaknak mindig is szimbolikus jelentősége volt. A roncsok látványa ezért is készítette lehangolóan fájdalmas sorok megírására a költőt: ahogy feküdtek sorban, mint leölt állatok a bűnben és mocsokban .ők az ártatlanok. (Illyés Gyula: Hidak) A hidak újrateremtése a főváros, az ország újjászületésének szimbólumává vált. A Kommunista Párt felhívásának hatására az építőipari dolgozók első nagygyűlésükön heti két és félóra ingyenmunkát ajánlottak fel a hidak helyreállításának meggyorsításáért. S június 3-án hírül adta a Szabad Nép: „Épül az új cölöphíd a Parlament és Batthyány tér között." A betonpilléreken álló, „igazi híd”, melyen már az autóforgalom is megindulhatott 11 és fél méter szélesre tervezték. A munkálatokat a tél beálltáig be kell fejezni, máskülönben Buda és Pest ismét ketté szakad — e gondolat adott ösztönzést a társadalmi összefogáshoz, a hősies munkához. A szükséges építőanyagokat csak óriási erőfeszítések árán tudták előteremteni. Mindenekelőtt a többezer tonna acél és vasszerkezet biztosítása jelentette a legnagyobb gondot. Hiszen a rohammunka ellenére is a diósgyőri martinkemence napi termelése csak 35 tonna acél volt. Az építés mégis megindult és nagy ütemben haladt előre. Az egykori „hídcsata” emlékműve, a Kossuth-híd ma már nem látható. Betöltötte hivatását, lebontották. De helyén valahol mélyen a Duna alatt már készül a METRO alagútpárja, Budapest világvárosi mivoltának újabb bizonyítéka. S a Parlamenttel szemben a Batthyány téren ismét nagy építkezés folyik, idézve a 25 év előtti hangulatot. Az egykori hídfőnél alakulnak az új modern közlekedési centrum körvonalai. FOTÓ: SZALAY A legszomorúbb látvány ez volt: a betörött gerincű néma hidak a két város között mészáros János Mim POLGÁRI VÉDELEM