Politikai Hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866-02-26 / 9. szám
Megjelenik hétfőn reggel Szerkesztőség és kiadóhivatal, másfél—két nagy íven. . . . Czikkek, levelezések s átalában a lap szellemi részét Előfizetési díja, akár Budapesten bizhoz hordva, akár „lutin semm emerget ventas e talsitate, illető küldemények és tudakozások a szerkesztőséghez vidékre postán küldve, egész évre 8, fél évre 4, nequam e confusione.“ B a c o. (Aldunasor, 20 sz.), előfizetési pénzek, reklamatiók és gyed évre 2 frt. Egy szám ára 20 kr. Hirdetési díj 4 hirdetések a kiadóhivatalhoz (Barátok tere 7. szám)- hasábos kisbetű-sorért, 6 kr. Bélyeg külön 30 kr. intézendők. Második évfolyam. 1866. 9. szám. Pesten, Február 26. A függő magyar kérdés alapos megoldásának föltételei. Pest, febr. 24. A ki a magas trónbeszédnek ama, nem eléggé méltánylandó szavait megolvassa — mikép a fejedelem azt óhajtja, hogy a kérdés ne szmleges, és éz azért kétes eredményű, hanem minden tényezők csatlakozása alapján tartós és maradandó megoldást nyerjen — kell, hogy azon meggyőződésre jusson — hogy mindenki, ki hivatva érzi magát a közdolgokhoz szólani, de leginkább az országos képviselők, kik állásuknál fogva hivatva vannak a közvéleménynek nyomatékos, mert törvényes kifejezést adni, kötelességének ismerje azon jogos igények és követelések ismétlését, melyekhez tántoríthatlan hűséggel ragaszkodik a magyar nemzet. Mert arra, hogy ily zilált viszonyok s elutasíthatlan tények közepett a békés átalakítás a megnyugvás szilárd alapján történjék, kell, hogy számba vétessék a népnek értelme. Maga a történet intő példát mutat arra, mily veszélyes, mily káros következéseket rejt az olyan állami átalakítás, mely, bár a jogszerű formák kíméletével, de a nép benső érzésének, s ezzel egyező jogos igényeinek sérelmével vitetik eszközlésbe. Midőn 1799-ben a lángeszűi Pitt hatalmának fénypontján az uj parlamentet bezárta s az uniót proclamálta, bár a megvesztegetett parlament beleegyezése meg volt nyerve, ujongtak Anglia státusférfiai a váratlan siker felett, mert azt hitték, hogy a folytonosan ájuló lázadásoknak a szívósan vitt zavargásoknak vége lesz vetve. S mit kelle tapasztalni. Fölmerültek a Ribbon és Orange menek véres tusái — Oconnel repeal mozgalmai, melyeket egyelőre lecsititott az Emancipation acta s most az anyagi érdekekkel elfoglalt civilisatio közepett felüté lázas fejét a Feniak majdnem érthetlen egyesülete — fölkelté emlékét a kereszténység behozatalának, a szenvedélyek fölzaklatására nevet kölcsönöz a 3-dik század mythosszerű hagyományától, mikor a hősies finn válogatott bajnokai a Fiana vagy angolosan Fen ia harczoltak a kelta nemzet függetlenségéért é s a kevély Albion kényszerülve van a zöld Erin egész kiterjedésére fölfüggeszteni a habeas corpus actát. Pedig hol van állam, mely az egyéni szabadság, az anyagi jóllét fejlesztésében kiállaná a versenyt a hatalmas Angliával. Ezsautál lencséjét megkapták Irhon elégedetlen fiai — Egyptom húsos fazekai nem lettek elzárva előlük, s mégis — mert egy szent, egy magasztos érzésnek, a nemzeti függetlenségnek sérelmét szenvedik — legyőzhetlen náluk a nyugtalanság. Hát a magyar nemzet, melynek minden ős hagyománya, minden kegyeletes emléke épen nemzeti önálló függetlenségével van válhatlanul összeforrva, kinek anyagi ár nem is kináltathatik ez erkölcsi áldozatért, vagy ha kinálaitnék, az ígéret beváltható alig lészen — ez mondjon le önkényt ezen szent ereklyéről, melynek gondos őrzését örökségkép vette át őseitől ? Mily óvatosnak kell lenni ez iránt mindenkoron e nemzetnek, újabb tanúságot meríthet a hivatalos sajtó legújabb nyilatkozatából, mely báró Eötvös József parlamenti beszédjét taglalva, nem átalja kimondani, hogy azon tusa, melyet a magyar az osztrák kormány ellen három századon keresztül vívott, nem a constitutionalismusnak volt vitája az absolutismus ellen, hanem igen az önállásnak az absorbtio ellen ; folyt tusa most is, s folyni fog mindaddig, míg egy valósággal szabadelvű kormány annak a népek érdekében véget vetni nem fog. Azért elutasíthatlan kötelesség ismételve kinyilatkoztatni, hogy mindezen beolvasztási kísérletek meg fognak törni a magyar nép szívós kitartásán, hogy az első s elutasíthatlan föltétel a megoldásra, melynek teljesülése nélkül a benső megnyugvás nem remélhető — az önálló nemzeti függetlenség fentartása. A második, szintén ily fontos és szigorú föltétel, melyet a komoly megfontolás szilárd meggyőződéssé érlelt, a felelős parlamenti kormány. Míg az alkotmány, mint egy kiváltságos osztály tulajdona állott az államjogi tusák színpadán — ennek védelme dicasterialis rendszer mellett talán még lehetséges volt, mert egyrészt ott állott a számban korlátolt megyei rendszer, az abból fejlődött vis inertiae, ott az országgyűlésen politikai működésének folytatása az utasítások fonalán. S mégis mivé fejlődött ezen parlamentáris eljárás a legnagyobb energiával kezdeményezett fejlődésnek akadályozása — gravaruinalis soha véget nem érő hang — zsibbasztó, s lelket ölő diaetális tractatus, melynek nem vala egyéb czélja, mint a legszűkebb korlátok közé szorítani azon kört, melyben a nemzetnek önálló haladására irányzott működése mozoghatott. Azonban a megválasztott képviselői rendszer mellett, midőn az országgyűlés nem a megyék befolyása többé, midőn az nem utasítások között mozog, a parlamenti kormány mellőzése politikai lehetetlenség. A 19-ik század sebes haladása a diaetalis tractatusok rákmenetét többé nem tűrheti, a kor igényei követelőbben lépnek elő, sem hogy kárhoztatva legyen, mint „Rusticus expectat, dum defluit omnis.“ Népképviselet felelős kormány nélkül a szabadságnak torzképe. — Országgyűlés dicasterialis formák mellett szemben egy felsőbb kormánynyal az önállás végső bukása. Midőn a fölséges fejedelem azon elhatározásra bírta magát, hogy népei felett jövőre alkotmányos módon fog uralkodni, kell, hogy átértette magasztos hivatását, miszerint népei jogos igényei kielégítése mellett ezen s csak ezen utón fog oly fényes, oly nagy fontosságú állást elfoglalni, mely képes lesz Európa alakját egészen megváltoztatni. Mert, ha Ausztria területén a szabadság egészséges vérlökései fognak lüktetni, ha népei megnyugtatva fogják az ő — mert önjóllétüket — föltételező czéljait támogatni, megszűnnek minden ármányos fondorlatok. Bismarck nem űzheti többé botrányos játékát, az orosz nem folytathatja czélzatos hódításait. Hivatkozni lehet e részben egy szabadelvű porosz lap a „Preussische Volkszeitung“ nyilatkozatára, mely egyik utolsó számában méltányolva bírálgatván a magyar alsóház fölirati javaslatát, nyilván kimondja ,hogy oly bizonyos, valamint a természet örök törvénye szerint a kő, ha földobatik, kell, hogy a földre ismét leessék — hogy akkor, ha Ausztria újjáalakulása az alkotmányos szabadság igényeihez képest fog megtörténni, hogy Európában biztosan be fog állani a jog — a szabadság uralma — de ehez megkívántatok, a népek jogos igényeinek méltányos kielégítése, biztos haladás a szabadság ösvényén, minden utógondolat nélkül. S épen e szabadság megalakításának ellenében állíttatik föl egy veszélyes, mert téves eszme, hogy a népek jogos igényei a szabadság alapján egymás irányában alig lesznek kiegyeztethetők. Annak, hogy a lajtántúli tartományok kormányformájának megváltozásával a kölcsönös érdekek kielégítése megnehezíttetett volna, csak akkor lenne értelme, ha föltennék, hogy az absolut kormány saját hatósága alatt álló népek igényein magát mindig túltehesse, valahányszor 17