Politikai Ujdonságok, 1855 (1. évfolyam, 1-51. szám)

1855-05-23 / 20. szám

154 lálható fel, egy folyam- és tengerhajózási rendőrség­ szabályzatot fog kidolgozni, minek megtartására a parti bizottmány ügyel. E parti bizottmány a három parti állam : Ausztria, Orosz- és Tö­rökország küldötteiből áll s maradandó lesz. Oroszország a Szu­­lina-ág melletti veszteglési vonalt nem állitja helyre s felügyel arra, hogy közel lévő katonai telepei a folyamon járó hajók ter­hére ne legyenek; a Szulina és Szt.-György torkolat közt semmi erőditett helyeket nem fog építeni; s az állandó bizottmány mű­ködését minden eszközzel gyámolitandja. Ennyiből áll a bécsi konferencziák eredménye; a III. pont­nál, mint az köztudomáson van, a meghatalmazottak egyességre vergődni nem bírván, az értekezlet bizonytalan időre feloszlott.­­ A fenebbiekből látható, hogy ezen intézkedések Oláh - és Moldvaország állapotát biztosabb alapra helyezik az előbbinél, midőn e két fejedelemség jóformán nem is tudta, mellyik az ur fölötte, az orosz-e vagy a török? — továbbá, hogy e fejedelem­ségek területére az orosz nem ronthat be olly könnyedén, mint eddig s a szerződő hatalmak biztosítása alatt ezentúl több sza­badságot és önállóságot fognak élvezni, mint élveztek az orosz és török kormányok kettős védurasága alatt.­­ A Dunahajó­­zásra nézve megjegyzendő, hogy ennek eddig legnagyobb aka­dálya azon körülmény volt, miszerint a folyamnak Szulina nevű főtorkolatát az orosz szándékosan annyira eliszapoltatni engedő, hogy nagyobb hajók a tengerre ki sem járhattak s bár az ango­lok nagy iszapmerítő gépeket vitettek is oda ez akadály elhárí­tása végett, az orosz e munkálatokat kéz alatt mindig eredmény­telenné tette. Hogy illyesmi jövőre ne történhessék, erre egy európai bizottmány fog felügyelni. Németország. Frankfurtból írják, hogy az orosz kormány ápril­ió végén több német udvarhoz egy levelet intézett, mellyben helyesli az általok eddig követett politikát s egyszersmind ígéri, hogy ha e politikát továbbá is fentartják, az orosz czár viszont szintén sza­vát állja s megmarad azon beegyezése mellett, mellyet a bécsi értekezleten a négy békepont két elsejére nézve adott, bármi­ként üssön is ki a háború. Ezen két első pont t. i. a Dunafejede­­lemségekre és a Dunahajózás szabadságára vonatkozik s Német­országot kereskedelmi tekintetből közvetlen érdekli, mig a 3-ik és 4-ik pont reá nézve kisebb fontosságú. Francziaország. Kezdjük e rovatot ott, hol múltkor végeztük, Ribinszky tábornok és a lengyel küldöttség feliratánál, mellyre Napoleon császár e következő feleletet adta : „Mélyen meg vagyok hatva az önök feliratában kifejezett érzelmek által. Én vártam , hogy önök illyképen fognak nyilatkozni. Eddig elé nem tehettem Len­gyelországért azt, a­mit tenni kívántam. A dolgok jelen állása azonban remélnem engedi, hogy önöknek hasznára lehetek s folytathatom annak művét, kinek örököse vagyok“ (t. i. I. Napo­leon császárét, ki az Oroszország elleni hadjáratot 1812-ben Len­gyelország függetlenségének kikiáltásával s a nemzeti szövetség összehívásával kezdte meg). E nyilatkozat s a minapi miniszter­változás a lengyelekben nagy reményeket keltött, már már elte­metve hitt jövendőjük iránt, ehhez járulván még az is, hogy a lengyel légió alakítása kicsinált dolog s ez a csatatéren már nem­sokára meg fog jelenni. Sőt két illy légió alakításáról van szó, mellyek egyikének herczeg Czartom­szky, másikának pedig Mie­­roszlavszky és Visoczky lennének vezérei; az első inkább a mér­sékelt párthoz tartozó, a második az egészen szabad gondolko­­zásu lengyel menekültekből állana. Ezen elkülönzés a végett történnék, hogy a két párt közt minden összeütközés elkerültes­­sék s e czélból nem is harczolnának együtt, hanem Visoczky 4000 emberrel, kiknek a franczia kormány állítólag fegyvert és g­olyót fog adni, a Balti tengeren lévő orosz várak ellen menne, Martom­szky pedig Lengyelország déli részén fogna a munkához. Nem hiába rebesgették már több idő óta Canrobert tábornok lemondását a parancsnokságról — ez végre bekövetkezett. Okául azt adják, hogy mód nélkül restelte az áprilisi nagy bombázásnak siker nélkül maradását s átlátta, hogy a franczia hadseregnél a benne helyezett bizalom nagyon megfogyott. Bármi legyen is lemondása oka, elég az, hogy ő május 16-án a császárhoz a kö­vetkező jelentést intézte : „Rongált egészségem és kötelességem parancsolják, hogy a parancsnokságot Pelissier tábornoknak en­gedjem át. Én neki a hadsereget jól fenntartva és harczedzetten adom át, kérem a császárt, hogy engem csak egy osztály vezér­letével bízzon meg.“ — E jelentésre Vaillant tábornagy a csá­szár parancsa következtében így felelt : „A császár elfogadja ön ajánlatát. Ön nem csupán egy osztálynak, hanem Pelissier tá­bornok egész hadtestének lesz parancsnoka. Adja át ennek a fő­parancsnokságot.“­­ E szerint Canrobert most ismét Pelissier alatt fog szolgálni, mint már ezelőtt szolgált Afrikában az algíri seregnél. Hir szerint Bourqueney bécsi követhez a császár május 13-án ama szoros utasítást küld­, hogy az ausztriai kormányt a há­ború dolgában határozott nyilatkozatra és a katonai egyezmény aláírására birja. Gróf Walevszky Angliába utazott, hogy a királynőnek bemu­tassa visszahívási levelét és utódát gróf Persignyt. Visszatérvén átvette a külügyek kezelését s az európai udvaroknál lévő fran­czia követekhez egy körlevelet intézett, mellyben kineveztetését jelenti. Bourqueney báróhoz intézett levelében röviden csak azon óhajtását fejezi ki, hogy az eddigi barátságos viszony Ausztriával fenntartassék. Végre kitalálták Londonban, mi okból tett le a franczia császár Krimiába utazásáról. A legnagyobb tekintélyű és legöre­gebb angol tábornokok t. i. akként vélekedtek, hogy az angol seregben rész­vért fog csinálni az, ha Napóleon császár, kinek még nem volt alkalma a csatatéren tapasztalásokat szerezni, veszi át a szövetséges seregek fővezérségét s a főparancsnokságot, annyi tapasztalt öreg tábornok fölött. E vélemény az angol ki­rálynő elé terjesztetvén, ő felsége azt a leggyöngédebb módon tudtára adta a császárnak, ki az aggodalmat méltányló és szán­dékáról lemondott. Párisban sűrűn beszélnek arról, hogy Viktória királynő a császár látogatását június hó elején vissza fogja adni. Ezúttal Páris városa ki akar tenni magáért s nagy összeg pénzt szánt a királynő tiszteletére adandó ünnepélyre. Képzelhető, hogy Na­póleon császár sem akar hátra maradni az angol szomszéd mögött, s mindent elkövet vendégének lehető legfényesebb elfogadására. A tuileriákban és St. Cloudban (Szent-Klú, császári nyaraló kas­tély, Páriától két órányira) a szállást már­is rendezik és dísze­­sítik. A párisi nagyszerű iparműtárlatot május 15-én egy órakor Napóleon császár személyesen nyitotta meg. A császár és csá­szárné nyolcz ló által vont pompás diszhintóban kocsiztak a tár­lat épületéhez, hol a minisztereken, főranguakon s a tárlati bizottmány tagjain kivül tömérdek nép várta és éljenezte az ér­kezőket. A palota csarnokában emelvény, ezen pedig trón állott, mellyen ő felségeik helyet foglaltak. Az éljenzési zaj lecsende­­sülése után Napóleon herczeg beszédet tartott a császárhoz, mellynek főbb pontjai következők :„Illy kiállítás mindig jelenté­keny tény volt, de most annál inkább az , midőn Francziaország 800 mértföldnyi távolban küzd ellenségeivel. Francziaország megmutatja, hogy a háborúban múltjához méltó tud lenni most is, a béke műveiben pedig nagyobb, mint valaha. A franczia nemzetnek csak szellemét kell felfogni és jól vezetni s mindig első népe lesz és marad a világnak. A jelen kiállítás czélja: nagy és hasznos okulás a földmivelés, kereskedelem, ipar és szépmű­­vészetek terén az egész világ számára. A kiállítók száma nem kevesebb mint 20,000, kik közül 9500 franczia, 10,500 idegen. Ez utóbbiak közt vannak oroszok is, kiket annak bebizonyítása végett bocsátottunk be, hogy mi különbséget teszünk az orosz nép közt, melly nem ellenségünk s e nép kormánya közt, mellynek túlsúlya ellen háborút viselnünk kell. A kiállítás bezárásakor, midőn majd a legjelesebb művek számára jutalmak fognak osz­tatni , képesek leszünk talán méltányolni eredményeit e tárlat­nak , mellynek megnyitását jelenleg Felségedtől kérjük.“ — Mire a császár röviden igy felelt : — „Kedves öcsém! Midőn én önt e sok bajjal járó tárlati bizottmány élére állitom, bizalmam különös jelét akartam ön iránt tanúsítani. Örülök, hogy ön e feladatnak olly derekasan megfelel. Kérem önt, köszönje meg

Next