Politikai Ujdonságok, 1856 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1856-11-19 / 47. szám
414 egyesség készülőben, vagy legalább az e végetti lépéseket kézzelfoghatólag bebizonyítani nem lehet , de arra viszont biztos sejtelmek vannak, hogy Orosz- és Francziaország a besszarábiai határszabályozás, a Dunafejedelemségek s a párisi szerződés egyéb pontjai iránt tökéletesen egyetért s ezen egyetértés már formába is van öntve. Minélfogva K. Hübner utasítást nyert, ez iránt Walevszky grófhoz kérdést intézni. A hivatalos bécsi újság jelenti, hogy miután az ausztriai vasúthálózat legfontosabb vonalai biztosítva vannak, az átalános európai kereskedelmi pénzszorultság miatt pedig a jelen viszonyok új vállalatok kezdésére nem kedvezők : ennélfogva a már régokhoz közelítő, vagy külföldi kormányokkal kötött szerződésen alapuló vállalatok tovább folynak ugyan, de a tárgyalásban még nem messze haladt vasút-tervek valamint az utan keletkező vasúti vállalatok fölötti véghatározatok egy időre el fognak halasztatni. Hibaigazítás. E lapok oct. 22-ki 43-ik számában, a „Heti Krónika“ rovat utolsó előtti pontja ez volt : Oct. 30-a lesz utolsó nap, mellyen a 6 és 10 krajczáros utalványok Magyarország jövedelmeire, birodalmi kincstári jegyek, német pénzjegyek, központi pénztár utalványok átcseréltetnek; e határidő után az átcserélés iránti folyamodványok nem vétetnek tekintetbe.“ — E jelentés hibás volt, a mennyiben a m. pénzügyminisztérium 1856 márt. 26-ki rendelete, mellyet a birodalmi törvénylap XII darabja 39 sz. alatt terjedelmesen közöl, az odt. végével forgásból kijövő állampapírpénz nemei közül a magyar* tizkrajczáros jegyeket világosan kiveszi. Minthogy tehát a tizkrajczárosak Magyarországszerte folyvást forgalomban vannak, a felebbi jelentés szülte tévedést ezennel helyreigazítani sietünk. Francziaország. A császári család Compiegneből nov. 9-én tért vissza Párisba, hol, német lapokhoz jött tudósítások szerint, hidegen fogadtatott. Következő napra a császár azonnal összehívta minisztereit s a nov. 10-iki ülés egyike volt a legfontosabbaknak. A függőben lévő külügyeknek kellett eldöntő tárgyalás alá jönni, miután — a császár nyilatkozatához képest — a mostani bizonytalan állapot nem tarthat sokáig. De a belügyek is sürgetős természetűek. A börze és az értékes papírokkal bíró emberek nagy aggodalomban vannak. Az épülőfélben lévő vasutak miatt nagy a zavar; sok társulatnak vagy a munkálatokat kell abban hagyni, vagy újra pénzt felvenni, azaz új kötelezvényeket és részvényeket kibocsátani, mit a kormány megengedni még sem mer. E miatt a börze nagyon fel van izgatva és rostat sejt. A munkások is zúgolódnak. Nincs munka, napszám; a császár a kétes pénzviszonyok közt megszüntette a régi házak lebontását és újak építését. A vidéki rendőrségnek meg van hagyva, hogy csak ollyan munkásnak adjon Párisba szóló útlevelet, ki ott munkáról biztosítva van. A fővárosban sok befogatás történt s Pietri rendőrfőnök hír szerint azt tanácsolta a császárnak, hogy ne menjen a színházba. A nov. 10-ei minisztertanácsban a párisi lakosság hangulatát is előhoznák a miniszterek, nyíltan kimondván, hogy a népet e drága világban még ingerültebbé tették a compiegnei költséges ünnepélyek s ennélfogva jobb volna abban hagyni azokat, mellyek nov. második felére Fontainebleauba vannak kitűzve s mellyekre a meghívó jegyek már szét is küldettek. A császár belátta a helyzet komolyságát s elhatározta, hogy Párisban marad és személyesen fogja vezetni a közügyeket. Egyszersmind több rendszabályt fogadott el, mellynek czélja a munkás osztályok ínségét a küszöbön álló tél alatt enyhíteni. A bank reformja iránt is van szó új intézkedésekről, mellyek mindenesetre szükségesek az év vége előtt, midőn t. i. a nagykereskedő házak, bankárok és üzletek az évi számadást bezárják. Beszélik, hogy a pénzügyi tárczát ismét Fonld fogja elvállalni. A külügyi politika irányáról, vagyis arról, valljon Napóleon császár az angol szövetség fenntartását, vagy az orosz kormánynyal való új szövetség kötését keresi-e inkább, semmi bizonyos nem tudható. Az angol lapoknak alább következő nyilatkozatai az első mellett tanúskodnak ugyan, de a dolgok rendje Francziaországban orosz barátság mellett szól. Tudva van, hogy gróf Valevszky miniszterelnök orosz érdekben, gróf Persigny angolországi követ pedig angol érdekben dolgozik. Mondják, hogy heves vita keletkezett közöttük s Valevszky úgy nyilatkozott, hogy vagy neki vagy Persignynek le kell köszönnie. Mindamellett eddig mind akettő állomásán maradt s gróf Persigny visszatért Angliába, hir szerint engesztelékeny utasításokkal, bár a franczia udvarnak nincs kedve felhagyni az orosz-franczia szövetséggel. Ezt bizonyitja azon szives fogadás is, mellyben a császár Kiteleff orosz követet részesíté, ki nov. 12-én a szokott pompával, udvari fogaton kocsizott a Tuileriák palotájába. A hivatalos lap mindjárt másnap közlé e fogadtatást. Az orosz követ a többi közt ezt mondá : „Boldog volnék, ha én is járulhatnék a Franczia és Oroszország közötti egyesülés szilárditásához, melly a közös béke legtartósabb biztosítéka.“ — Mire a császár igy válaszolt : „A békekötés óta folyvást ügyeltem arra, hogy a régi szövetségek gyöngitése nélkül helyes eljárással vegyem élét mindennek, miből bizonyos kikötések végrehajtási szigora miatt kedvetlenség támadhatott. Örömmel értesültem, hogy követem ugyanazon érzelmektől lelkesülten Sándor czár hajlandóságát megnyerte. Hasonló fogadtatás vár önre, mert ön — saját érdemeit nem is tekintve, olly fejedelem képviselője, ki a háború által gyakran hátrahagyni szokott szomorú emlékeket nemesen tudja feledni csak azért, hogy a barátság viszonyai által megszilárdított béke előnyeire fordíthassa egész figyelmét.“ Már most ha a nov. 10-ei minisztertanácsban Persigny grófnak sikerült volna a császárt az angol szövetség megerősítésére megnyerni, akkor méltán volt várható, hogy a császár 12-én az orosz követnek megemlítse,milly lassan teljesíti kormánya a párisi békeszerződés pontjait s hogy Belgrádhoz és a Kigyószigethez útdíjára még is csak a töröknek van joga . Napóleon azonban e miatt legkisebb kifogást sem tett, sőt inkább azt mondta, hogy ő ezen követeléseknek mindig élét venni törekedett; örömét fejezte ki, hogy követét Moray grófot az orosz czár olly szívesen látja, biztositá Kizeleffet hasonló fogadtatásról s a szomorú emlékek feledését a barátság viszonyaival egyszerre említé. — Azok, kik e fogadtatásban a franczia-orosz szövetség előjelét látják, azt állítják, hogy gróf Persigny boszosan ment vissza Londonba. Mások ellenkezőleg bizonyosként akarják tudni, hogy a követ a szövetség megerősítése iránt biztosítást vitt Londonba, s hogy gróf Walevszky be fogja adni lemondását. Ez utóbbi állítás mellett a londoni miniszteri lapok tanúskodnak, mellyek határozottan jelentik, hogy a két nyugati hatalom egymással benső szövetségi viszonyt kötvén, most már a párisi békekötés hit teljesítését fogják kívánni. Továbbá az angol-franczia szövetség új megerősödése hírét még több más körülmény is látszik igazolni. Egy az, hogy a nápolyi ügyben egyetértésre jutottak, amennyiben mind a londoni, mind a párisi udvar melletti nápolyi követeknek kiadatnak útleveleik. Ez egyébiránt még nem sokat bizonyít, mert illy útlevél-megküldés a diplomatiai viszony minden megszakítása alkalmával szokásban van. Nov. 16-áról jött párisi sürgöny szerint marquis Antonini nápolyi követ még néhány napig Párisban marad. Erősebb bizonyíték az angol-franczia szövetség mellett az, hogy a franczia félhivatalos lapoknak meghhvatott az orosz vasúti vállalatok jelentéseit közleni; egy nov. 16 -i félhivatalos lap pedig határozottan jelenti, hogy a kormány nem engedi meg, miszerint franczia tőkék orosz vasúti vállalatokba hibáztassanak. Miután pedig nem rég azon jelentés, hogy az orosz kormány e vállalkozással a franczia tőkepénzeseket bízta meg, az orosz-franczia barátságnak volt jele, úgy most a császár tilalma (ha megvalósul) ellenkező értelmű. Végül, legújabb gyanánt írják Párisból, hogy a Kigyósziget és Belgrád miatti kérdés Oroszország engedékenysége által a kiegyenlítéshez közel áll. Oroszország beegyeznék, hogy a Kigyósziget egy európai bizottmány felügyelete alá helyeztessék, melly az ottani világító tornyot is fenntartani legyen köteles. Belgrádot utócongressusi tárgyalás nélkül is hajlandó átengedni. Mondják, hogy ezen engedékenységre Napoleon birta Sándor czárt, sajátkezű levélben kérvén fel őt erre s azt hozván fel okul, hogy az engedés igen jó hatást gyakorolna a franczia közvéleményre, mellyre néki (Napóleonnak) az idegen hatalmakkal való szövetsége miatt tekintettel kell lennie. összeállítottuk itt mindazon okokat, mellyek a nap legfontosabb kérdése, az angol-franczia vagy orosz-franczia szövetség mellett és ellen szólanak.Az okoknak mindkét részem nyomatékossága mutatja, hogy a pártok közötti küzdés nagy. Az utolsó napokban az angol-franczia szövetség részére látszott hajlami a győzelem, de avatottak azt hiszik, hogy Napóleon császár e részben csak a pillanat követelésének enged, az orosz-franczia politikát azért nem mellőzi s ez később, de annál erősebben fog előtérbe lépni.