Politikai Ujdonságok, 1856 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1856-11-19 / 47. szám

414 egyesség készülőben, vagy legalább az e végetti lépéseket kézzel­­foghatólag bebizonyítani nem lehet , de arra viszont biztos sejtel­mek vannak, hogy Orosz- és Francziaország a besszarábiai határsza­bályozás­, a Dunafejedelemségek s a párisi szerződés egyéb pontjai iránt tökéletesen egyetért s ezen egyetértés már formába is van öntve. Minélfogva K. Hübner utasítást nyert, ez iránt Walevszky grófhoz kérdést intézni. A hivatalos bécsi újság jelenti, hogy miután az ausztriai vasút­hálózat legfontosabb vonalai biztosítva vannak, az átalános európai kereskedelmi pénzszorultság miatt pedig a jelen viszonyok új válla­latok kezdésére nem kedvezők : ennélfogva a már régokhoz köze­lítő, vagy külföldi kormányokkal kötött szerződésen alapuló válla­latok tovább folynak ugyan, de a tárgyalásban még nem messze ha­ladt vasút-tervek valamint az utan keletkező vasúti vállalatok fö­lötti véghatározatok egy időre el fognak halasztatni. Hibaigazítás. E lapok oct. 22-ki 43-ik számában, a „Heti Krónika“ rovat utolsó előtti pontja ez volt : Oct. 30-a lesz utolsó nap, mellyen a 6 és 10 krajczáros utalványok Magyarország jöve­delmeire, birodalmi kincstári jegyek, német pénzjegyek, központi pénztár utalványok átcseréltetnek; e határidő után az átcserélés iránti folyamodványok nem vétetnek tekintetbe.“ — E jelentés hi­bás volt, a mennyiben a m. pénzügyminisztérium 1856 márt. 26-ki rendelete, mellyet a birodalmi törvénylap XII darabja 39 sz. alatt terjedelmesen közöl, az odt. végével forgásból kijövő állampapír­­pénz nemei közül a magyar* tiz­krajczáros jegyeket világo­san kiveszi. Minthogy tehát a tizkrajczárosak Magyarországszerte folyvást forgalomban vannak, a felebbi jelentés szülte tévedést ezen­nel helyreigazítani sietünk. Francziaország. A császári család Compiegneből nov. 9-én tért vissza Párisba, hol, német lapokhoz jött tudósítások szerint, hidegen fogadtatott. Következő napra a császár azonnal összehívta minisztereit s a nov. 10-iki ülés egyike volt a legfontosabbaknak. A függőben lévő kül­­ügyeknek kellett eldöntő tárgyalás alá jönni, miután — a császár nyilatkozatához képest — a mostani bizonytalan állapot nem tart­hat sokáig. De a belügyek is sürgetős természetűek. A börze és az értékes papírokkal bíró emberek nagy aggodalomban vannak. Az épülő­félben lévő vasutak miatt nagy a zavar; sok társulatnak vagy a munkálatokat kell abban hagyni, vagy újra pénzt felvenni, az­az új kötelezvényeket és részvényeket kibocsátani, mit a kormány meg­engedni még sem mer. E miatt a börze nagyon fel van izgatva és rostat sejt. A munkások is zúgolódnak. Nincs munka, napszám; a császár a kétes pénzviszonyok közt megszüntette a régi­ házak le­bontását és újak építését. A vidéki rendőrségnek meg va­n hagyva, hogy csak ollyan munkásnak adjon Párisba szóló útlevelet, ki ott munkáról biztosítva van. A fővárosban sok befogatás történt s Pi­­etri rendőrfőnök hír szerint azt tanácsolta a császárnak, hogy ne menjen a színházba. A nov. 10-ei minisztertanácsban a párisi lakosság­ hangulatát is előhoznák a miniszterek, nyíltan kimondván, hogy a népet e drága világban m­ég ingerültebbé tették a compiegnei költséges ünnepé­lyek s ennélfogva jobb volna abban hagyni azokat, mellyek nov. második felére Fontainebleauba vannak kitűzve s mellyekre a meg­hívó jegyek már szét is küldettek. A császár belátta a helyzet ko­molyságát s elhatározta, hogy Párisban marad és személyesen fogja vezetni a közügyeket. Egyszersmind több rendszabályt fogadott el, mellynek czélja a munkás osztályok ínségét a küszöbön álló tél alatt enyhíteni. A bank reformja iránt is van szó új intézkedésekről, mellyek mindenesetre szükségesek az év vége előtt, midőn t. i. a nagykereskedő házak, bankárok és üzletek az évi számadást bezár­ják. Beszélik, hogy a pénzügyi tárczát ismét Fonld fogja elvállalni. A külügyi politika irányáról, vagy­is arról, valljon Napóleon császár az angol szövetség fenntartását, vagy az orosz kormánynyal való új szövetség kötését keresi-e inkább, semmi bizonyos nem tudható. Az angol lapoknak alább következő nyilatkozatai az első mellett tanúskodnak ugyan, de a dolgok rendje Francziaországban orosz barátság mellett szól. Tudva van, hogy gróf Valevszky minisz­terelnök orosz érdekben, gróf Persigny angolországi követ pedig angol érdekben dolgozik. Mondják, hogy heves vita keletkezett kö­­­zöttük s Valevszky úgy nyil­atkoz­ott, hogy vagy neki vagy Persigny­­nek le kell köszönnie. Mindamellett eddig mind akettő állomásán maradt s gróf Persigny visszatért Angliába, hir szerint engesztelé­keny utasításokkal, bár a franczia udvarnak nincs kedve felhagyni az orosz-franczia szövetséggel. Ezt bizonyitja azon szives fogadás is, mellyben a császár Kite­­leff orosz követet részesíté, ki nov. 12-én a szokott pompával, ud­vari fogaton kocsizott a Tuileriák palotájába. A hivatalos lap mind­járt másnap közlé e fogadtatást. Az orosz követ a többi közt ezt mondá : „Boldog volnék, ha én is járulhatnék a Franczia­ és Orosz­ország közötti egyesülés szilárditásához, melly a közös béke legtar­tósabb biztosítéka.“ — Mire a császár igy válaszolt : „A békekötés óta folyvást ügyeltem arra, hogy a régi szövetségek gyöngitése nél­kül helyes eljárással vegyem élét mindennek, miből bizonyos kikö­tések végrehajtási szigora miatt kedvetlenség támadhatott. Öröm­mel értesültem, hogy követem ugyanazon érzelmektől lelkesülten Sándor czár hajlandóságát megnyerte. Hasonló fogadtatás vár önre, mert ön — saját érdemeit nem is tekintve, olly fejedelem képvise­lője, ki a háború által gyakran hátrahagyni szokott szomorú emlé­keket nemesen tudja feledni csak azért, hogy a barátság viszonyai által megszilárdított béke előnyeire fordíthassa egész figyelmét.“ Már most ha a nov. 10-ei minisztertanácsban Persigny gróf­nak sikerült volna a császárt az angol szövetség megerősítésére megnyerni, akkor méltán volt várható, hogy a császár 12-én az orosz követnek megemlítse,milly lassan teljesíti kormánya a párisi békeszerződés pontjait s hogy Belgrádhoz és a Kigyószigethez útdí­jára még is csak a töröknek van joga . Napóleon azonban e miatt legkisebb kifogást sem tett, sőt inkább azt mondta, hogy ő ezen kö­veteléseknek mindig élét venni törekedett; örömét fejezte ki, hogy követét Moray grófot az orosz czár olly szívesen látja, biztositá Ki­­zeleffet hasonló fogadtatásról s a szomorú emlékek feledését a ba­rátság viszonyaival egyszerre említé. — Azok, kik e fogadtatásban a franczia-orosz szövetség előjelét látják, azt állítják, hogy gróf Persigny boszosan ment vissza Londonba. Mások ellenkezőleg bizonyosként akarják tudni, hogy a követ a szövetség megerősítése iránt biztosítást vitt Londonba, s hogy gróf Walevszky be fogja adni lemondását. Ez utóbbi állítás mellett a londoni miniszteri lapok tanúskodnak, mellyek határozottan je­lentik, hogy a két nyugati hatalom egymással benső szövetségi vi­szonyt kötvén, most már a párisi békekötés hit teljesítését fogják kívánni. Továbbá az angol-franczia szövetség új megerősödése hírét még több más körülmény is látszik igazolni. Egy az, hogy a ná­polyi ügyben egyetértésre jutottak, a­mennyiben mind a londoni, mind a párisi udvar melletti nápolyi követeknek kiadatnak útleve­leik. Ez egyébiránt még nem sokat bizonyít, mert illy útlevél-meg­küldés a diplomatiai viszony minden megszakítása alkalmával szokásban van. Nov. 16-áról jött párisi sürgöny szerint marquis Antonini nápolyi követ még néhány napig Párisban marad. Erősebb bizonyíték az angol-franczia szövetség mellett az, hogy a franczia félhivatalos lapoknak megh­hvatott az orosz vasúti vállalatok jelentéseit közleni; egy nov. 16 -i félhivatalos lap pedig határozottan jelenti, hogy a kormány nem engedi meg, miszerint fran­czia tőkék orosz vasúti vállalatokba hibáztassanak. Miután pedig nem rég azon jelentés, hogy az orosz kormány e vállalkozással a fran­czia tőkepénzeseket bízta meg, az orosz-franczia barátságnak volt jele, úgy most a császár tilalma (ha meg­valósul) ellenkező értelmű. Végül, legújabb gyanánt írják Párisból, hogy a Kigyósziget és Belgrád miatti kérdés Oroszország engedékenysége által a kiegyen­lítéshez közel áll. Oroszország beegyeznék, hogy a Kigyósziget egy európai bizottmány felügyelete alá helyeztessék, melly az ottani vi­lágító tornyot is fenntartani legyen köteles. Belgrádot utócongres­­susi tárgyalás nélkül is hajlandó átengedni. Mondják, hogy ezen engedékenységre Napoleon birta Sándor czárt, sajátkezű levélben kérvén fel őt erre s azt hozván fel okul, hogy az engedés igen jó ha­tást gyakorolna a franczia közvéleményre, mellyre néki (Napóleon­nak) az idegen hatalmakkal való szövetsége miatt tekintettel kell lennie. összeállítottuk itt mindazon okokat, mellyek a nap legfonto­sabb kérdése, az angol-franczia­ vagy orosz-franczia szövetség mel­lett és ellen szólanak.Az okoknak mindkét részem­ nyomatékossága mutatja, hogy a pártok közötti küzdés nagy. Az utolsó napokban az angol-franczia szövetség részére látszott hajlami a győzelem, de avatottak azt hiszik, hogy Napóleon császár e részben csak a pilla­nat követelésének enged, az orosz-franczia politikát azért nem mel­lőzi s ez később, de annál erősebben fog előtérbe lépni.

Next