Politikai Ujdonságok, 1857 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1857-09-16 / 37. szám

326 s­ zitben a szintén hatalmas I Sándor czárral — míg most,e császárok unokaöcscseinek egyike, ki magát a társadalom megmentőjének ne­vezi, e társadalmat máig sem helyezheté olly szilárd alapra, hogy ennek forradalmi felkelése ellen biztosítva legyen, ha a porta egy a Rajnán túl vesztett csatának hírét vinné meg Francziaországba, a m­íg másika, trónra lépte óta azon meggyőződést, látszik követni, hogy nagy Péter czár végrendeletének kivitelére, a változott idő­viszonyokhoz képest, mindenekelőtt a birodalom belterjes erejének kifejtése s közlekedési eszközeinek megteremtése szükséges. Szóval, részünkről ha németek volnánk, perczig sem jutna eszünkbe aggódni azon, hogy a két császár Stuttgardban, Tiszit mintájára, a világura­lom megosztása iránt tanácskozzék. De hiszen más messze látni vélő politikusok a stuttgardi össze­jövetelben nem is a két császár szorosabb szövetkezését, hanem egy franczia orosz-porosz-angol szövetség czélját gyanítják, melly által csak Ausztria maradna elszigetelten. Mi e nézethez sem járulunk. Anglia — kivált a keleti jelen válságos viszonyok közt — nem kívánhatja Ausztria elszigetelését, gyengülését. Angliának keleten természetes szüksége van egy erős államra, melly saját érdekénél fogva ne engedje, hogy a Feketetenger minden partja s ezzel a Földközi tengerre kivezető út s az egész levantei kereskedés orosz kézre kerüljön. Hitünk szerint egy angol-orosz-franczia szövetség lehetlen, mert nem lehet közös czélú. De miért jó tehát a két császár Stuttgartba s mi több, min­­denik főminiszterével? Legkevésbé sem kételkedünk, hogy Orosz­ország a Dunafejedelemségek egyesítése kérdésében és Holstein- Lauenburg herczegségek ellen Dánia érdekében a franczia kormányt szilárdságra bírni, a barátságot Francziaországgal szorosabbra vonni s az angol-franczia szövetséget jó szerével megbontani sze­retné , s ez mindannyi czélja lehet a stuttgarti útnak, m­íg Napóleon császár viszont véghetlen ambitióját látja kielégítve az által, hogy a ma czárnak fia jó úgy­szólván elébe, ki dynastiáját elismerni is alig akarta, hogy szövetségét egy részről keresik, más részt féltik s hogy ő finom diplomatiájának titkos ingadozásaival nagyobb hata­lom kezelője, mint nagybátyja volt a világhódító sereggel. Ha már a találkozás előtt is annyit beszélnek és írnak róla, mennyi lesz még a sejtő, találgató, okoskodó hírlapi czikk a talál­kozás után? Ekkor legalább fogjuk tudni, mennyi és mellyik koro­nás fő volt Stuttgardban; a mostani hírek szerint, a szász királyon kívül mind a négy német király, t. i. a würtembergi, a bajor, a po­rosz és a hannoverai jelen leend a franczia és orosz czár összejöve­telén. Enn­ek örökítésére nagyszerű festményt fog készíteni a fran­czia leghíresebb festészek egyike. A párisiak remélik, hogy a császár Sándor czárt Stuttgardból magával hozza Párisba, hol a közünnepélyek rendezésére vállalko­zók hir szerint parancsot kaptak, hogy mindent készen tartsanak, ha bizonyos magas személyek Stuttgardból a franczia fővárosba jönnének. A sok tarka hir közt megemlítjük még azt is, hogy a csá­szár herczeg Czartom­szky Ádámnak megígérte volna, miszerint Sán­dor czártól a lengyel amnesztiának szélesebbre terjesztését kérni fogja. A chalonsi táborra igen kellemetlenül hatott az, mi nálunk a nagy szárazság idején bőven elkelt volna — a több napig tartó folytonos eső, melly a táborhelyet vízzel borította el. A viz a kato­nák sátraiba is betolult, hadgyakorlatokat tenni nem lehetett s már a tábor feloszlatásáról volt szó, a császár azonban az idő jobbra fordulását várva, ebbe nem egyezett. A német lapok a tábori életet kissé gúnyosan írják le, midőn említik, hogy a császár főparancs­noksága alatti sereg a (képzelt s közelállónak tartott) ellenség támadását, megelőzte, ennek balszárnyát megkerülte, a tüzérség az ellenfélt leágyuzta, a lovasság bámulatos bátorsággal támadott s midőn a gyalogság is hadoszlopokká alakulva, rohamléptekkel és szuronyszegezve ment az ellenségnek, a nap sorsa eldőlt, a győzelem a francziák részére hajlott s a császár nagyon meg volt elégedve a csata eredményével, megdicsérte a tüzérséget, melly a csatatért megtisztította s a lovasságot, melly az ellenséget vitézül lekasza­bolta. Tréhouart admirál hajóhadával aug. 31-én Tunisz elé érkezett. Li­ons admirál angol hajóraja Gibraltárból pár nap előtt szintén oda indult. Cavaignac tábornok, Goudecheaux és Carnot a törvényhozók testbe választott követek az esküt nem akarják letenni s igy a köz­­társaságiak helyükbe más jelöltekről gondolkodnak. Anglia. A nyilvánosság legélénkebb közlönye Angliában a parliament. Itt minden bel-és külügyi érdek szóba jő s a nemzet pár óra múlva tudja, mint nyilatkozott e vagy ama tárgy iránt a kormány, mit sürget az ellenzék, mitől tarthat, mit remélhet a nép? A parl­ament bezártával, midőn a miniszterek élőszóval tett nyilatkozatai többé nem kerülnek köztudomásra, a p hirlapirodalom még fontosabbá válik, mert a közönség az újságokból, mint egyik vagy másik párt közlö­nyéből, óhajt a dolgok állásáról értesülni. S i­lyenkor tagadhatlan, hogy — bár a „Post“ és a „Press“ mint Palmerston és Disraeli lap­jai is keresettek, de — a „Times“ legtöbb tekintélylyel bír, miért, mert arról ismeretes, hogy felsőbb helyről vevén sugallatait, a tör­ténőknek mindig előszele szokott lenni. Parliamenti szünet alatt az a rendes kérdés, mit mond a „Times“ s ennek olly fontosságot tu­lajdonítanak, hogy némelly czikkének veleje távirati tudósításnak lesz tárgyává, így minap is nagy zajt ütött ama czikke, mellyben Anglia konstantinápolyi követét Stratford de Redcliffe lordot lecz­­kézte azért, hogy saját fejét követve kormányának nem engedel­meskedik (a Dunafejedelemségek kérdésében) — s azt tanácsolja, hogy legjobb lenne őt a franczia követtel báró Thouvenellel együtt visszahivni. — Ezt az okoskodást egy franczia lap megtámadta, melly nem bírta belátni, miért kelljen a franczia követet visszahivni csak a miatt, mert lord Stratford nem engedelmeskedik kormányá­nak? Mások viszont az angol követ, elleni e támadásban azt látják, hogy Angliában a közvélemény a franczia nézetekhez való csatla­kozást óhajtja s e végett sürgeti a „Times“ e nézetek ellenségének a makacs Stratford lordnak visszahivatását. Az angol kormány teljes erejével azon van, hogy Keletindiában mennél több harczost állíthasson a síkra. A „Times“ számokkal mutatja ugyan ki, hogy azon 80,000 európai katona, mennyire ott a rend helyreállítása végett szükség van, nagyobb részt már a fel­kelés színhelyén van, jelesül úgymond 40,000 volt ott az év elején, 10,000 jött a sinai birodalom ellen indultak közül, Perzsiából, Cey­lonból és a Jóremény foktól, 25,000 ment Angliából az utóbbi két hónap alatt, és igy még csak néhány ezerre van szükség s már ezek is parancsot vettek az elutazásra; a „Times“ szerint — ismételjük — elég haderő van már ugyan Keletindiában, de azért a kormány intézkedéseiből azt látjuk, hogy úgy cselekszik, mint legnagyobb veszély idején. Elrendelte, hogy 15 sorezred második zászlóaljat kapjon, más szavakkal, hogy ij 15 sorezred állitassék; más ezredek 800-ról 1000 főre emeltettek, mihez képest a hadsereg húsz­ezer emberrel erősebb lesz; ezenkívül a polgárkatonaságból 15.000 em­ber fegyverben fog állani; a hadsereg főparancsnoka önkénytes to­borzást nyit s kihirdeté, hogy minden úri ember, ki a seregbe 100 ujonczot hoz, azonnal tiszti rangot nyer, ha nem ifjabb 18 s nem idősb 23 évesnél s vallási, nevelési és képességi bizonyos tulajdo­nokkal bír. Végre az idegen légiók toborzása is foly, bár az angol lapok ezt tagadják és tiltakoznak ellene; bizonyos azonban, hogy Francziaország északi határszélén Lille városban angol ügynökök jelentek meg, kik ott a keletindiai angol hadsereg részére toborza­­nak idegeneket, francziákat nem, mert Francziaország csak azon feltétel alatt engedte meg a toborzást az angoloknak, ha francziákat­ nem vesznek be. A kormány ezen intézkedéseit azért soroljuk fel, hogy kitűn­jék belőlük, miszerint szárazföldi hadsereg állítására nézve most legalább is olly nagy a buzgalom Angliában, mint a krimiai háború alatt volt. A lapok, mint említők, tiltakoznak az idegen légiók állítása­, vagy szerintük idegen zsoldosok fogadása ellen, mert ezek úgymond többnyire politikai ábrándozók s az olly zsoldos, ki más valamiért is harczol mint zsoldjáért, veszélyes eszköz. Azután, azt mondják, az angol katona olcsóbb is, mint az idegen légióbeli, mert habár 12 olaszt lehetne bérelni azon a pénzen, mellyen egy angolt , de azért aztán egy angol katona felér 40 nápolyival. Izland Belfast városában a múlt vasárnapok egyikén a katho­­likusok összeverekedtek a protestánsokkal s a zavar olly nagggyá növekedett, hogy a rendőrségnek avatkozni és a tömeg közé lőni kel­letett. A verekedésre az adott okot, hogy protestáns papok szabad ég alatt tartottak egyházi szónoklatokat s ezekben a katholikusokat téritgették. Ez utóbbiak tiltakoztak az utczai szónoklatok ellen s a verekedés vasárnapjának reggelén az utczaszegletekre iratokat ra­gasztottak, mellyekben felhívtak minden katholikust, hogy e vak-i

Next