Politikai Ujdonságok, 1857 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1857-11-25 / 47. szám

406 katona, 18 polgári rendű egyén, súlyosan megsebesült : 300 pol­gári rendű egyén, 95 ausztriai, s 74 porosz katona. Francziaország. Az udvar visszatérését Compiegneből Párisba nov. 26-ára vár­ják, Valevszki gróf már 17-én érkezett ide számos vendéggel. Compiegnebe nem történnek több meghívások. Az új igazság­ügyminiszter, de Roger nov. 17-kén ment oda, az esküt a császár kezébe leteendő. Fould államminiszter egy bankigazgató társaságában Londonba utazott. A belügyminisztérium kibocsátványánál fogva a cs. testőrség létszámának 6000 főveli szaporítása rendeltetik meg. A meghalt Abatucci helyébe, mint irtuk, de Royer neveztetett ki igazságügyminiszternek. Ez utóbbi nem uj ember e téren. Tagja volt azon parlamenten kivüli minisztériumnak, mellyet Lajos Na­poleon, még mint köztársasági elnök, 1851 jan. 24-én kinevezett s m­elly az államcsíny minisztériumát megelőzte. Ez csupa szakem­berekből állott és sok gúny tárgyául szolgált. De Royer kitűnő jog­tudós s 1852 óta a semmisítő törvényszéknél álladalmi főügy­véd volt. Abbatucci halála a császárt és császárnét igen fájdalmasan érintette és ezért azon előadás is, melly az­nap estvére volt be­mondva, elmaradt, valamint ő felségeik nem vettek részt azon haj­tóvadászatban sem, melly Compiégneben tartatott. Abbatucci miniszter halotti szertartása a lakosság nagy tódu­­lata mellett a Magdolna templomban ment végbe. Erős csapatosz­­tályok vonultak ki, a boldogultnak megadván az utolsó tiszteletet. A templom belseje diszitve volt. A halotti menet 11 órakor indult el a miniszteri hotelből. Magnan töb törzskarával tüstént a menet után lovagolt. A gyászlepel végett Fould államminiszter, Pelissier trigy, Roger főállamügyész és Billault belügyminiszter vivé. A csá­szárt Cambacéres hg. képviselő. A diplomatiai testület küldöttsége után a tábornagyok, miniszterek, senatorok, követek és államtaná­csosok s számos küldöttségek következtek. A néptömeg mindenütt leemelő fövegét. Múlt héten egy nevezetes irodalmi per merült fel Párisban Maquet August és Dumas Sándor regényírók között. Maquet t. i. egy darabig szellemét és tollát eladta Dumasnak, hogy regényei Dumas népszerű neve alatt jelenjenek meg, a­miért neki ez utóbbi 11 év alatt 150,000 frankot igért fizetni. Dumas a szerződést nem tartotta meg s ezért Maquet most minden együtt gyártott regény­től a szerzői jogok hasonfelét és 50,000 frank provisiót követel. Néhány franczia lap, az indiai eseményekről szólván, igen erős kifejezésekkel kel ki azon boszuszomjas érzelmek ellen, mellyeket az angolok a felkelők ellen folyvást tanúsítnak. Ennek ellenében angol és német lapok tényekkel bizonyítják, hogy a francziák még kegyetlenebbek voltak, Algírban, a „civilisatió és emberiség nevében. “ Az 50 frankos jegyek kibocsátása el van határozva, Anglia. Az angol parliament, mint tudva van, december 17-ig volt el­halasztva. Azonban nov. 17-én egy királyi proclamatio jelent meg, melly a parliamentet, különböző fontos és sürgős okoknál fogva, már dec. 3-ra hivja egybe, úgy hiszik azonban, hogy dec. 20-ánál aligha tovább tart ezúttal az ülés s a jövő január végéig el lesz is­mét halasztva. Lajos Fülöpnek, a francziák utolsó királyának Angliában száműzésben élő családját ismét nagy veszteség érte. Nemours her­­czegné, Lajos Fülöp jelenleg élő legidősb fiának élete világában volt neje nov. 10-én véletlen rögtön halállal halt meg. A herczegnő oct. 28-án lebetegedett, még pedig igen szerencsésen. Az anya leg­jobb egészségnek örvendett s már-már elhagyá betegágyát. Egy­szer fésülés közben e szavakkal fordul komornájához : ,,Roszul ér­zem magamat“ é­s halva rogyott össze. A száműzött királyi csa­lád mélyen meg van illetődve e veszteség által. Az angol királyi család teljes számmal volt képviselve a boldogult herczegnő te­metésén a Claremonttól félórányira fekvő Weybridge helységben. Az ottani sírboltban nyugszik Lajos Fülöp is. Joinville herczegen kí­­vül, ki Törökországban utazik, az egész Orleans család jelen volt a gyászszertartásnál, szintúgy Albert k. hg. és hg. Leiningen is. Egy angol őrnagyról a következő szomorú esetet beszélik. Az őrnagy a keletindiai hadseregben szolgált s Cawnpur mellett nejé­vel s egyetlen leányával együtt az ellenség kezébe került. Kétségbe volt esve, maga előtt látván a halál azon gyalázatos nemét, mellyre nejét s leányát szánták az indiai felkelők; magán kivüli állapotá­ban fegyvert ragadott s mindkettőt agyonlövé, de ugyan azon perczben egy szipoy fegyvere által találva, ő maga is lerogyott. E szomorú hir nehány héttel ezelőtt ért Angliába s a szerencsétlenek családját mélyen megszomoritá. Azonban uj hir érkezik, mellyből kiderül, hogy az őrnagy még életben van. A golyó, melly érte, nem volt halálos, s a megsebesült még elég erővel birt, hogy a kö­zel folyót átúszva, elleneinek kezeiből megmeneküljön. Azonban a szerencsétlen férfiú megtébolyodott. Minduntalan neje és gyermeke nevét kiáltozza s gyilkossággal vádolja magát. A keletindiai kormányzóság és hadsereg több első rangú fér­­fiat a Bath-rend vizeivé neveztettek ki, így : sir John Latorence (pendhabi főbiztos), Havelock tábornok, Wilson tábornok (ki a delhii ostromlósereget vezényelte), Van Castandt ezredes s Chamberlain alezredes.­­ Külön okiratban mondatik ki, hogy Neill ezredes és Nicholson alezredes szintén e rendjelt nyerik vala, ha a csatatéren el nem esnek. Az indiai gyámolító alap nevelésére gyűjtött adakozások ed­­digelé 260,000 font sterlingre mennek. Az angol kormány a lüttichi (belga) fegyvergyárakban 80,000 gyalogpuskát, 3000 karabélyt, 35,000 szuronyt, összesen 6,450,000 frank áru fegyvert rendelt meg. Az afrikai partokon a rabszolga kereskedés ismét igen élénk kezd lenni. Az angolok derekasan őrködnek minden újabb illy­­nemű kísérlet felett. Legközelebb egy angol hajó 4 rabszolga-szál­­lító hajót fogott el s egy­­-iket visszakergetett a partokra, a­hol 350 négernek adta vissza szabadságát, mig ugyanazon hajón 150 megfuladt vagy másként elveszett. Olaszország: Turinban nov.20-ig már 154 kamarai választás eredménye volt tudva. A szabadelvűek 106 választókerületben győztek, Favour gróf Turinban választatott meg, kivüle még Pallavicini Giorgio marchese, Galvagno, Notta, Cavalli. Ciellában Lamarmora Alfonz grófot válasz­tották. Solaro della Margarita gróf három választási kerületben nyertes maradt. Genuában vita volt Bixio és Garibaldi között. Olvasóink emlékezni fognak, hogy October elején Carrara vá­­r­rosa a modenai herczegi kormány által ostromállapotba helyezte­tett. Ezen kivételes szigorú rendszabály szükségének igazolásául a bécsi hivatalos lap a következő eseményeket adja elő. September utolsó napjaiban a carrarai színházban több fiatal ember estenkint szándékosan azon helyeket foglalta el a földszinten, mellyek rende­sen a helyőrség katonatisztjei számára voltak fentartva. A drago­­nyosok (csendőrök) parancsot kaptak, kérnék meg azon urakat, hogy a nem őket illető helyeket hagyják el. Ezek azonban ellensze­gültek, s a dragonyosok nem kértek többé, hanem követeltek s erő­szakkal fenyegetőztek. Erre még makacsabb ellentállás, csaknem verekedés következett, mellyben a dragonyosok kénytelenek voltak, fegyvereikhez nyúlni, annál is inkább, mert a­ rendzavarók törökkel voltak ellátva; mindkét részről sebzések történtek. A rend ismét helyreállott, elfogatások nem történtek. A következő napon a tarta­léksereghez tartozó három paraszt támadtatott meg egy Carrara melletti közel faluban, véletlenül több egyén által. A parasztok olly halálos sebeket kaptak, hogy kettő közülök tüstént a hely­színen maradt, a harmadik pedig később halt meg, a nélkül, hogy a­z or­gyilkos nevét meg tudta volna mondani. A hatóság csak az egyiket kerítette kézre, a többi Piemontba szökött át s midőn a modenai kormány kiadatásukat kérte, Piemontból azon választ nyeré, hogy az illetők politikai foglyokul tekintetnek. — A köz-és magánbiztos­ságnak illyetén veszélyeztetése bírta volna a W. Z. szerint a mode­nai kormányt az ostromállapot kimondására. A Portugal, Lissabonban már három hónap óta folyvást tart a veszedel­mes járvány, a sárgaláz. A közel vidékekben szintén sok ember halt el e betegségben. Ennek egyik áldozata lett többi között a por­tugál bank elnöke da Costa is. Minden közlekedés megszűnt s még mindig nincs kilátás, hogy a helyzet javuljon. Kereskedelem s min­den üzlet pang. Portugál ifjú királyáról igen szép jellemvonás ju­tott köztudomásra, mellyet e válságos napokban tanúsított. Egy­­­este ő felsége a lissaboni franczia színház előadásán volt jelen. A

Next