Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1860-09-27 / 39. szám

A­ Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött ivén jelennek meg. — Előfizetési dij julius—deczember, azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai úton elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 1 ft. 50 kr. uj pénzben. — A Politikai Újdonságok kiadó­hivatala, Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. A castelfidardói ütközet. A piemontiak hadjárata sept. 11-től 18-ig, tehát épen egy hét lefolyásáig tartott, s a támadók részéről tökéletes győzelemmel végződött. A harcznak épen ily kimenetelét jósolták Európában is min­denütt, s azért nagy meglepetéssel halljuk utólagosan, hogy a pápai hadak fővezére, nemhogy előre is aggódott volna nagy baj­jal és tömérdek költséggel szervezett hadseregének sorsa miatt, de ellenkezőleg az utolsó perczig azon meggyőződésben élt, hogy a betörőket véres fővel kergeti vissza. A­midőn Fanti és Cialdini, a római határok mellett öszponto­­sítani kezdék csapataikat, a pápai fővezér mindenkinek azt mondá, hogy „a piemontiak“ úgy félnek, mintha a fergeteg ülne nyakukon, — dehogy lesz ezeknek bátorságuk engem megtámadni!“ Később, a midőn Lamorid­ére tábornok meghalld, hogy Ca­­vour gróf ultimátumot küldött Rómába, történetből találkozott a piemonti küldött egyik segédével, s így szólt hozzá : „Önök tud­ják, hogy Ancona csak tarthatja magát vagy két hétig? Ez több idő, mint kell, s azalatt talán már Alessandria sem lesz az önöké.“ Lamorid­ére tábornokról sok mindenfélét beszéltek azóta, hogy a pápa szolgálatába lépett, de az egykori afrikai oroszlánról egyátalában nem lehet feltenni, hogy túlbizakodva vezéri talentu­mában, elfeledkezett volna azon igazságról, hogy a jó tábornok mellé próbált vitézségi közlegények is szükségesek, még­pedig kellő számban. Inkább hajlandók vagyunk azt hinni, hogy Lamo­rid­ére azt remélte, miszerint Piemont legelső mozdulatára a ka­­tholikus hatalmak a pápa javára be fognak avatkozni. Úgy látszik e mellé, hogy a pápa fővezérét, már akár Róma, akár Páris felöl, még rá is szedék, mert az anconai főparancsnok egyenesen Lamorid­ére meghagyása folytán falragaszok által azon tudósítást hirdetteté ki, hogy Napóleon császár 25,000 embert és 48 ágyút küld a szentszék védelmére. Talán e várt segítségre szá­mított akkor, a­midőn mondá, hogy két hét alatt tán még Alessen­­driát is elveszthetik a piemontiak, másként, ennyi idő alatt, az is sok lett volna, ha a pápai seregek Macerata vidékéről, a­hol öszponto­­sulva voltak, csak parádémarsban is Alessandriáig hatolhattak volna. A piemonti hadsereg győzelmét egyébiránt, főleg Cialdini tá­bornok gyors előnyomulásának tulaj­don­ítják. E hadtest ugyanis 28 órai idő alatt 38 (olasz) mérföldet haladt előre (5 olasz mérföld körülbelül 1 geográfiai mérföld) s ekkor Torre di Jesi, Oscino és Castelfidardo előtt tábort vervén, a tengerpart mellett fekvő An­­conát, a pápai hadsereg derekától, mely Maceratában gyűlt össze, elvágta. Ezen előnyomulás sikere elhatározólag folyt be a döntő ütközet sorsára, mely f. hó 18-án ment végbe. E napon két külön tudósítás küldetett szét Európába. Az első Turinon keresztül jött Bécsbe, s a piemontiak győzelmét hirdeté. A másik sürgöny Páris felé vette útját, azon hírrel, hogy Lamori­d­ére Ancona mellett nagyon megverte a piemontiakat. A két tu­dósítás közöl a bécsi mondta meg az igazat, de a párisi is inkább csak tévedésen, mint nyílt hazugságon alapult. Ugyanis a mondott nap előtt egy pápai csapat, mely Sinigagliában állomásozva Anco­­nától elvágatott, dicséretreméltó vitézséggel igyekezett a kelepczé­­ből kimenekedni, úgy hogy utat tudott törni magának egy pie­monti hadosztály vonalán keresztül. Vezérük neve Kanzler ezredes. Két ágyút meg is mentettek, de összes pogyászuk az ellenség ke­zébe került. — Ezek az előzmények: Sept. 17-én Pimodan római tábornok hadteste egyesült La­moriciére csapataival. A haditanács elhatározta, hogy másnap ösz­­szes erővel támadják meg a piemontiakat, hogy ezáltal, ha lehet, az összeköttetést Ancona és a derékhad között helyreállítsák. La­­moriciére-nek, a Pimodan hadtest megérkeztével 11,000 embere volt. Anconában 8000 ember feküdt, kik közel 4000 harczosnak a csa­tában részt kellett venni. A támadás sept. 18-án reggel kezdődött. A piemontiak igen erős állást foglaltak el s készen várák az előnyomuló pápai had­sereget. Ezek nagy vérontás között háromszor intéztek egymásután rohamot a piemonti vonal ellen, de mindannyiszor visszaverettek. Az utóbbi előnyomulás alatt Pimodan tábornok halálos sebet,ka­pott. Ekkor már a pápai hadoszlopok rendetlenségbe jövének, s meg is futamodván, a piemontiaktól egész Tolentinoig üldöztettek, a­hol aztán legnagyobb részben fegyvereiket lerakták. A fővezérnek, Lamoriciérenek azonban mégis sikerült egy csa­pat lovassággal áttörni a piemontiak vonalán s igy elérve a he­gyeket, szerencsésen eljutott Anconába, a­hol az említett 4000 em­ber az utat előtte nyitva tartotta. Pimodan tábornok még azon éjjel meghalt. A pápai sereg a castelfidardói ütközet következtében végkép feloszlott, úgy hogy e perczben, Ancona 8000-nyi őrségén kívül, pápai hadak sehol sem léteznek. Kivévén természetesen azon csekély erőt, mely a franczi­­áktól elfoglalt s Róma közvetlen szomszédságában levő helyeken netán még itt-ott találkozik. Cialdini tábornok e­közben Ancona ostromát a szárazföld fe­lől megkezdte. A tenger felöl Persano admiral tartja fenn 3 gőzfre­­gáttal s 2 kisebb csavargőzössel az ostromzárlatot. Állítják, hogy ily körülmények között Ancona sokáig nem tarthatja magát. Turin városa a castelfidardói ütközet megünneplésére, sept. 19-én fényesen ki volt világítva. A piemontiak vesztesége 1100 ember, holtakban és harczképtelenekben. Mi lehet a negyedik „non possum­us“ következ­ménye? Az olasz ügy eddigi biztos, egyszerű s világos szerte összebonyolódni látszik. A jelek úgy mutatják,hogy­ a hároid.

Next